Mindenhonnan kiradírozta a genderelméletet a kormány

Száműzték a genderelméletet a kerettantervekből, az erről szóló jogszabály a friss Magyar Közlönyben jelent meg.

Magyar Közlöny legfrissebb számában több, a közoktatást érintő jogszabály-módosítás jelent meg.

Ahogy arról az eduline a jogszabálytervezet alapján elsőként beszámolt: minden, a genderelemélethez kapcsolódó tartalmat száműztek a kerettantervekből. Nem lehet például a Társadalomismeret érettségin tétel ezentúl „A gender-elmélet és annak kritikája” .

De nem is tanulhatnak ilyesmit a mai magyar iskolákban. Eddig a 7–8. évfolyamos biológia tantervben (illetve az e korosztálynak megfelelő középiskolai tantervekben) volt egy olyan fejezet, hogy „Biológiai nem és nemi identitás megkülönböztetése”. Ez lenne pont a helye a genderelmélet értelmes tálalásának, de ezt törölték, és „Az öröklött és tanult tényezők megkülönböztetése a nemi működés során” fejezettel váltották fel.

A hvg.hu azt írja, ugyanennek a korosztálynak volt egy Családi életre nevelés című tananyaga is, amiben szintén megbújt némi genderelméleti anyag azzal a címmel, hogy „A szexuális viselkedés biológiai aspektusai (nemi szerep vs. gender stb.)”, illetve azzal, hogy „A nem kialakulása: kromoszomális, ún. genetikai nem, ivarmirigy nem, nemiszervi nem, külső nem, társadalmi nem (gender), az ún. nemi identitás. Az identitás összetevői, fejlődése.” Na, ez mindkettő kukába kerül, az előbbi helyébe „A szexuális viselkedés biológiai aspektusai”, az utóbbi helyére „A nem kialakulása, a nemi szerepek összetevői, fejlődése” című anyag lép.

HVG
gender.png
 
Másodszor, ha elfogadjuk, hogy születésünkkor meghatározott a szexus, és a valódi genderre is nagyon kevés ráhatásunk van születés után
Épp ez a kérdés! Tehát, hogy a gender miként és mennyi idő alatt formálódik. Nem evidencia, hogy a genderre kevés ráhatásunk van a születés után! Gondolj bele, a genderhez a viselkedési minták repertoárjának elsajátítása is hozzá tartozik, s ennyiben a szülők még a késői kamaszkor során is formálhatják a gyerek genderhez rendelhető viselkedéskészletét. Épp ezért kérdés, hogy jó-e például ha egy leszbikus pár férfi-minta nélkül neveli fiú vagy leánygyermekét, illetve egy homoszexuális pár női-minta nélkül neveli leány vagy fiúgyermekét. Én legalábbis elismerem e kérdés jogosságát! --- Egy még általánosabb kérdés, hogy az embernek szabad-e/helyes-e áttörnie azokat a meghatározottságokat, amelyeken korábban eszköztelensége okán nem tudott változtatni s így azok elviselésére kényszerült, ma viszont hatalma van arra, hogy változtasson azokon. Persze erre nincsen általános válasz, hiszen például manapság nem tartjuk rossz dolognak azt, hogy nem kell belehalnunk a torokgyíkba etc. etc. etc. De mindig így van-e? Helyes és elfogadható-e például, hogy a betegségek kiszűrésén túl leendő gyermekeink nemét, szemszínét... ilyen-olyan tulajdonságait is kényünk-kedvünk szerint határozzuk meg a tervezőasztalon? Persze nem akarom összemosni a dolgokat, de a transzszexualitás problémája is érinti ezt a kérdést: hiszen a biológiai nemünk korábban nem választható adottság volt.

van olyan férfi - rendesen, személyazonosság szerinti férfi, szakállas, szőrös, és minden egyéb -, aki eredetileg nő volt, de már nem az, agyilag sohase volt az, viszont nem távolíttatja addig el a méhét ameddig ki nem hordja a párjával közös gyerekét, ugyanis a nőnek született, nőként viselkedő, férfiakhoz vonzódó párja nem teheti ezt meg.
Szerintem nem jelenthető ki expresszis verbis, hogy méhhel rendelkező ember nem bizonyos vonatkozásban, hiszen a méh (annak léte) mégiscsak a biológiai nem (sex) egyik lehetséges (bár talán nem szükséges) meghatározója. Ha tehát az adott férfi szül(het), mert természetes módon méhhel rendelkezik, akkor ő nő (is). Ráadásul a méhhel természetes módon rendelkező ember genetikailag XX krómoszóval rendelkezik, ami viszont perdöntő a biológiai neme vonatkozásában legalábbis a klasszikus értelmezés szerint - ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne más módon újradefiniálni a biológiai nemet! Épp ma olvastam, hogy a XY kromoszómával rendelkező, tehát férfi biológiai nemmel rendelkező olyan embernél, aki ún. Androgén-inszenzitivitási szindrómában (AIS) szenvedett (azaz nőnek nézett ki, holott genetikailag férfi volt) egy méhkezdeményt hormonálisan méhhé tudtak alakítani. Itt tehát a genetikai férfi biológiailag nővé vált (hiszen szülésre alkalmas méhe fejlődött ki, és ikreket hozott a világra). És még akkor a gender problémáját nem is érintettük.
 
Utoljára módosítva:
Épp ez a kérdés! Tehát, hogy a gender miként és mennyi idő alatt formálódik. Nem evidencia, hogy a genderre kevés ráhatásunk van a születés után! Gondolj bele, a genderhez a viselkedési minták repertoárjának elsajátítása is hozzá tartozik, s ennyiben a szülők még a késői kamaszkor során is formálhatják a gyerek genderhez rendelhető viselkedéskészletét. Épp ezért kérdés, hogy jó-e például ha egy leszbikus pár férfi-minta nélkül neveli fiú vagy leánygyermekét, illetve egy homoszexuális pár női-minta nélkül neveli leány vagy fiúgyermekét. Én legalábbis elismerem e kérdés jogosságát! --- Egy még általánosabb kérdés, hogy az embernek szabad-e/helyes-e áttörnie azokat a meghatározottságokat, amelyeken korábban eszköztelensége okán nem tudott változtatni s így azok elviselésére kényszerült, ma viszont hatalma van arra, hogy változtasson azokon. Persze erre nincsen általános válasz, hiszen például manapság nem tartjuk rossz dolognak azt, hogy nem kell belehalnunk a torokgyíkba etc. etc. etc. De mindig így van-e? Helyes és elfogadható-e például, hogy a betegségek kiszűrésén túl leendő gyermekeink nemét, szemszínét... ilyen-olyan tulajdonságait is kényünk-kedvünk szerint határozzuk meg a tervezőasztalon? Persze nem akarom összemosni a dolgokat, de a transzszexualitás problémája is érinti ezt a kérdést: hiszen a biológiai nemünk korábban nem választható adottság volt.

Szerintem nem jelenthető ki expresszis verbis, hogy méhhel rendelkező ember nem bizonyos vonatkozásban, hiszen a méh (annak léte) mégiscsak a biológiai nem (sex) egyik lehetséges (bár talán nem szükséges) meghatározója. Ha tehát az adott férfi szül(het), mert természetes módon méhhel rendelkezik, akkor ő nő (is). Ráadásul a méhhel természetes módon rendelkező ember genetikailag XX krómoszóval rendelkezik, ami viszont perdöntő a biológiai neme vonatkozásában legalábbis a klasszikus értelmezés szerint - ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne más módon újradefiniálni a biológiai nemet! Épp ma olvastam, hogy a XY kromoszómával rendelkező, tehát férfi biológiai nemmel rendelkező olyan embernél, aki ún. Androgén-inszenzitivitási szindrómában (AIS) szenvedett (azaz nőnek nézett ki, holott genetikailag férfi volt) egy méhkezdeményt hormonálisan méhhé tudtak alakítani. Itt tehát a genetikai férfi biológiailag nővé vált (hiszen szülésre alkalmas méhe fejlődött ki, és ikreket hozott a világra). És még akkor a gender problémáját nem is érintettük.
Látod, ezért emeltem ki, hogy egy gyereket nem feltétlenül akkor nevel két férfi vagy két nő, ha homoszexuálisok. Mert ha nem fogadjuk el, hogy egészséges férfi/nő fejlődhet abban az esetben, ha a férfi/női mintát nem a lakás falai között sajátítja el, hanem pl. a nagybátyjától/nagynénjétől, nagyanyjától/nagyapjától, a szomszédtól, aki ott molyol a kertben, a tanártól, a postástól, stb, azzal voltaképpen kijelentjük, hogy ad absurdum ugyanolyan helytelen, ha leszbikusok/homoszexuálisok felnevelhetik saját/örökbefogadott gyermeküket, mint mikor egy egyedül álló szülő (elvált, özvegy, sose volt párja, stb) neveli a gyerekét egyedül vagy együtt lakva azonos nemü szülővel, testvérrel, baráttal. Ebből viszont az is következne, hogy ha nem tehetik meg a nem hetero szülők, a heterok se tehetik meg. Elvégre ugye a szerek nem lát sokat a szexuális viselkedésről, most a két különböző minta volt a lényeg.
Egyébként legjobb lenne, ha minden gyereket két, különböző nemü, saját (tehát semmi mostoha) szülő nevelne fel, és minden homoszexuális gyerek látna maga előtt példát, hogy lehet hosszu távú jó kapcsolatban élni homoszexualitás esetében is. De az élet ennél jóval összetettebb. Sok szülő van egyedül a (saját/nevelt) gyerekével, és annál sokkal jobb, ha kiegyensulyozott párkapcsolatban vagy életközösségben él, legyen az azonos nemü pár, különböző nemü, aki nem a gyerek szülője, de szereti és vigyáz rá, vagy akár egy jóbarát vagy rokon. Egyedül sok minden nagyon nehéz egy/több gyerek mellett, most függetlenül attól, kivel lakik együtt a szülő. Anyagilag is, lelkileg is, és abban is, hogy mindig legyen ott valaki, ha a gyerek mittomén fellép az énekkarral. Ebben gondolom egyetértünk :)
Ami a döntést illeti, én megtiltanék minden olyat, ahol a gyerek nemét, szexuális irányultságát, vagy bármi hasonló jellemzőt, aminek az egészséghez nincs köze, módositás vagy választás szempontjából engedélyezzenek. Viszont minden, ami az orvostudomány szerint aktuálisan az egészségre vonatkozik, megoldható lehessen. Tehát ha majd valahogy meg lehet akadályozni, hogy valakinek hajlama legyen egy betegségre, akkor simán hagynám, hogy beleavatkozzanak. Nem lenne jobb érzés biztosan tudni, hogy bármi történhet a gyerekkel, de mondjuk rákja/allergiája sose lesz? Nem tudom... Mert ugye mennyit adott a világnak egy süket ember... Még ezen is lehet egy csomót vacillálni. Persze, ha a kiszürés nem a magzat elpusztitását, hanem a talált genetikai gond megszüntetését jelenti majd, az más. De sose engedném, hogy valaki a gyerek nemére vagy szexusára bármit is szürjön. Szerintem az nem etikus... Ettől még megértem, ha valaki mondjuk öt fiu után szeretne egy lányt, nem egy hatodik fiut :) Ez látod, valóban elég bonyolult :)

A második részt illetően pont emiatt irtam, hogy nem lehet ezt annyira határozottan kijelenteni. Hogy mibe érdemes beleszólni... Hát szerintem az, hogy valakinek a testét és agyát összhangba hozzuk, mütétileg sokkal normálisabb, mint egy ajakfeltöltés virslivé, görögdinnyék mell helyére pakolása, pasinál mellkasizom kialakitása, vagy hasonlóan "lényeges" dolog.
 
Itt sincsen gender elmélet....
a világon 214 millió nő nem rendelkezhet a saját testével, tehát nem döntheti el, hogy használ-e valamilyen fogamzásgátló módszert.
214 000 000 nő annyi, hogy azt elképzelni sem lehet, úgyhogy most mutatok egyet közülük az EPA fotósának jóvoltából:
18561687_5b2fa7d0efd6dcb3ba1b2243222de34a_wm.jpg


Narendra Sresztha ezt a képet egy nepáli faluban, Masztamandaliban készítette. A képen szereplő nőt Pabitra Devi Dzsaiszinek hívják és 29 éves. Négy gyermeket szült a férjének, de a hindu hagyományok szerint most nem léphet be az otthonába, mert menstruál, és ezzel bajt, betegségeket idézhet elő a családtagoknál.

Havonta 5, évente 60 napig kénytelen egy házától távol lévő kunyhóban kirekesztve élni. A képen szakad az eső, Pabitra pedig arra vár, hogy a családja kiadja számára az ételt.
 
Steffen Königer az Afd képviselője a brandenburgi parlamentben úgy kezdte a felszólalását, hogy : " Tisztelt hölgyeim és uraim", majd folytatta: "Tisztelt homoszekszuálisok, transzneműek" és folytatta a gender elmélet szerinti összes nem köszöntésével, több, mint két percen keresztül. :rohog: Igazis! Miért csak a hölgyeket és urakat köszöntik a felszólalók!? :D Tessék a többiekre is figyelmet fordítani!

 
Utoljára módosítva:
A keresztény lelkészként is tevékenykedő Joshua Sutcliffe bűne az, hogy a „Szép volt, lányok” mondattal méltatott egy csoportot, melynek a transzfiú is tagja volt. Sutcliffe elmondta: véletlenül csúszott ki a száján a mondat, és ugyan – keresztény hitéből fakadóan – nem gondolja azt, hogy az ember megválaszthatja a nemét, ezen nézetét nem kívánta ráerőltetni diákjaira, kerülte a genderspecifikus névmások használatát, és keresztnevén hivatkozott a transznemű gyerekre. Sutcliffe bocsánatot kért a transzfiútól, azonban nem véli úgy, hogy „esztelen” lett volna lánynak hívni valakit, aki lányként született. A Stonewall nevű melegjogi csoport szerint a „tanulókat meg kell védeni”, még ha tanáraik eltérő nézeteket is vallanak a szexualitásról és a genderről.
(mandiner)
 
A kérdés ennél komplexebb, mert nem csupán a "hagyományostól eltérő" társadalmi nemekről szól, hanem a régi sztereotíp skatulyákba akarja visszatuszkolni a magát szimplán nőként, vagy férfiként definiáló embert is.
Ékes példa....a kisfiúk nem sírnak ! .... nem, ők 50 évesen infarktust kapnak a benntartott fájdalmak, frusztrációk miatt.
Na és talán nem tudsz főzni?
Az infarktus pedig sok egyéb dologtól lehet,teljesen mindegy mennyit sírsz.A z érelmeszesedés legnagyobb oka a cigaretta és az infarktus oka: vérrög okozta dugulás stb stb.
A stressz csak az 5 közül egy.És nem is a leggyakoribb ok
stressz nélkül is lehet infarktust kapni
Tőled is.:rolleyes:
szívszélhűdés-t okát nem csak ijedség adja.
Persze ha nagyon megijedsz sírhatsz, vagy röhöghetsz attól függ indokolatlan volt-e és nevetséges
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,310
Tagok
615,646
Legújabb tagunk
Ahmedgeoto
Oldal tetejére