Mindenki nyugodjon le: a nagygéci Bözsi néni megkapja a nyugdíját

Ha a számok úgy alakulnak, emelek. Ezt mondta Orbán Viktor, amikor bő egy évvel ezelőtt meglátogatta Nagygécen Bözsi nénit. Még az ólban tartózkodó malacnak is köszönt, azt mondta neki, hogy helló röfi!

Ilyen tisztelettudó miniszterelnökünk van nekünk, magyaroknak. Aztán Bözsi néni a nyugdíjra terelte a szót. Azt mondta, hogy a Gyurcsány elvette a tizenharmadik havi nyugdíjat.

- Az bizony el – válaszolta Orbán Viktor. A disznó az ólban egyetértően röfögött.

Azt nem mondta a miniszterelnök Bözsi néninek, hogy nem a Gyurcsány vette el a 13. havi nyugdíjat, hanem a Bajnai. És ő sem jószántából, hanem mert 2008-ban száz éve nem látott gazdasági válság söpört végig a világon.

És perszer azt sem mondta Orbán Bözsi néninek, hogy akkor már majdnem nyolc éve ők voltak kormányon, ennyi idő alatt akár vissza is adhatták volna Bözsi néninek a 13. havi nyugdíjat.

Bözsi néni meg nem kérdezte. Neki elég volt annyi, hogyha a számok úgy alakulnak, Orbán emel.

Ma meg, 2019. január 11-én közel hárommillió idős ember nem kapta meg a nyugdíját. Sokáig se kép, se hang, végül azért jött egy rövid, reményt keltő közlemény: technikai okok miatt nem utaltak, de még ma pótolják.

Röfi is megnyugodhat az ólban: a nagygéci Bözsi néni és a többiek még ma megkapják az emelt nyugdíjat.

Szerző: Föld S. Péter

bozsi_neni_orbannal_zsebre_dugott_kezzel.PNG

Azt nem mondta a miniszterelnök Bözsi néninek, hogy nem a Gyurcsány vette el a 13. havi nyugdíjat, hanem a Bajnai. És ő sem jószántából, hanem mert 2008-ban száz éve nem látott gazdasági válság söpört végig a világon.

És perszer azt sem mondta Orbán Bözsi néninek, hogy akkor már majdnem nyolc éve ők voltak kormányon, ennyi idő alatt akár vissza is adhatták volna Bözsi néninek a 13. havi nyugdíjat.
1641041447510.png
 
Talán ki tud segíteni valaki, mert én csak a Brüsszeli favágók-kal való fenyegetés után kapcsolódtam a magyar politikába. Gondolom, hogy egy ilyen fontos döntést mind a nyugdíj, csak parlamenti többséggel lehet/lehetett megszavazni.

A Bajnai korány idejében igy nézett ki a parlament összetétele. Ahogy látjuk egyetlen pártnak sem volt 2/3-a.

1641053385813.png

Ezzel ellentétben 2010 ota (még 44%-os mandátummal is) a Fidesz a székek 2/3-át bitorolja.

1641053580341.png

A kérdés:
Nekem ugy tünik, hogy Bajnai a Fidesz támogatása nélkül nem tudta volna megváltoztatni (eltörölni) a 13. havi nyugdíjat.
Igy volt ez vagy tévedek?

Még két megjegyzésem lenne.
- Az elmúlt 12 év alatt, 2010 óta kb. 550.000 nyugdíjassal van kevesebb, ennyien haltak meg.
- Nagyon butának kell leni aki azt gondolja, hogy csak Magyarországon, csak Orbán alatt van nyugdijemelés.

Németországban is emelik az idén a nyugdíjakat.
- Akik nyugaton fizettek be nyugdíjbiztosítást vagy az ujra egyesülés elött jöttek nyugatra azok nyugdíja 5,6%-kal
- Akik keleten maradtak azok nyugdíja 5,9%-kal lesz az idén megemelve.

Ha nem tévedek Orbán elöször 3%-kal akarta kiszurni a nyugdijasok szemét aztán a rossz választási esélyei miatt felment 5%-ra. A kormány ugy tesz mintha a körülöttünk levö országokban nem menne elöre az élet.
 
Talán ki tud segíteni valaki, mert én csak a Brüsszeli favágók-kal való fenyegetés után kapcsolódtam a magyar politikába. Gondolom, hogy egy ilyen fontos döntést mind a nyugdíj, csak parlamenti többséggel lehet/lehetett megszavazni.

A Bajnai korány idejében igy nézett ki a parlament összetétele. Ahogy látjuk egyetlen pártnak sem volt 2/3-a.

Csatolás megtekintése 1836061
Ezzel ellentétben 2010 ota (még 44%-os mandátummal is) a Fidesz a székek 2/3-át bitorolja.

Csatolás megtekintése 1836062

A kérdés:
Nekem ugy tünik, hogy Bajnai a Fidesz támogatása nélkül nem tudta volna megváltoztatni (eltörölni) a 13. havi nyugdíjat.
Igy volt ez vagy tévedek?

Németországban is emelik az idén a nyugdíjakat.
- Akik nyugaton fizettek be nyugdíjbiztosítást vagy az ujra egyesülés elött jöttek nyugatra azok nyugdíja 5,6%-kal
- Akik keleten maradtak azok nyugdíja 5,9%-kal lesz az idén megemelve.

Ha nem tévedek Orbán elöször 3%-kal akarta kiszurni a nyugdijasok szemét aztán a rossz választási esélyei miatt felment 5%-ra. A kormány ugy tesz mintha a körülöttünk levö országokban nem menne elöre az élet.
Nekem ott tűnik hibásnak már a szándékod is
Be akarnád bizonyítani Fidesz nélkül nem lehetett volna eltörölni a a 13. havi nyugdíjat.
A gombhoz keresed a kabátot
Én úgy hiszem nem 2/3 törvény közé tartozik
sima többség, se biztos kell

Valakik átszavaztak egyértelmű ha az országgyűlés elé került
Ha unatkozol nézd meg az országgyűlés honlapját
Ne grafikonokat gyárts
Én nem emlékszem
Nem lehet, hogy rendeletileg országgyűlési szavazat nélkül is lehetséges volt-e.
Nem törvénnyel, hanem rendeleti hatáskörben?
 
Utoljára módosítva:

Elnézést, hogy kérdeztem, igazad van magam is utána tudnék nézni csak időbe kerül, kerestem valakit aki ezt fejböl tudja.
(lásd: 2009. évi XL. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról)

A diagrammok nem haszontalanok, biztos vagyok benne, hogy egy párt (ellentétben a mostani helyzettel) nem lett volna képes egy törvényt át-boxolni a parlamenten.

A Fidesznek ma ez nem probléma, péntek este bedob egy törvény módosítást és a Jancsi hétfön rögtön aláirja.
Németországban egy 2/3-os többségre van szükség egy törvénymódositáshoz.
Ha jól tudom a Fidesz csupán a nyugdíjjal kapcsolatban több mint 300 módosítást hajtott végre az elmult 12 év alatt.

Szerinted a képviselők hány százalékának kell egy törvény módosítást megszavazniuk ahoz, hogy érvényes legyen?
Szerinted a Gyurcsány-párt rendelkezett ezzel a többséggel vagy rá volt utalva más pártokra is?
 
Érdekes, hogy politikailag muveltnek tartod magad, de mégsem vagy tisztában a parlamentarizmussal.

A torvényalkotas során több féle lehet az az arány, ami szukséges egy torvény elfogadasahoz.
A sima tobbséget igenylő törvények a jelenlevo kepviselok tobbsege által kell hogy megszavaztassanak.
Vannak olyan torvények, amik megszavazásához a parlament 50% +1 szavazatara van szukseg
Valamint vannak 2/3-os torvények.
Egy orszag kormanyzasahoz eleg ha a kepviselok 50%+1 rendelkezésre áll!
Ezért kotnek általában koaliciot a pártok.
Ezt a számot szeretnek eláérni!

A ketharmados torvények ritkak. A fidesznek azert volt a kezdetekkor szuksege a ketharmadra, mert alkotmanyereju torvenyeket csak ennek meglétével lehet hozni. Ahhoz hogy uj sarkalatos torvenyt hozzanak létre erre volt szukseg.

De ujra irom: a kormanyzashoz, egy sima tobbseg is elegendo!
 
(lásd: 2009. évi XL. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról)
Hát ha törvény akkor azt a parlament elé kellett vinni
törvényerejű rendelet már nincs
De már leírtam:
törvény alkotáshoz 50%+1 fő az az 100 képviselő kell
56 Orbán-ember megállt a törvény alkotási szabály leírásánál azért hogy elmossa a Fidesz résvételét ebben
Most kell nézni amit küldtél mikori a törvény(1997 és2009)
Ehhez a 2 évhez kéne tudni kinek a parlamentje hozta létre
De ez sem elég mert ez nem az eltörlése a 13. havi nyugdíjnak
Az eltörlés éve kell(ezt meg nem írtad)
Még kell tudni:törvény módosításhoz milyen szabály vonatkozik
Mert az lehet enyhébb is
Maradjunk egy általános megközelítésnél:
A parlament előtti egyszerű többségi megszavazás kellett
A képviselők fele 100 szavazat
Ezt a Bajnai alatt nem adta ki a kormány mert 66 képviselőjük volt a Fidesz-KDNP-nek pedig adatod szerint 133 volt
Mint írtam átszavazás kellett a Fidesz oldalról
De még pillanatnyilag azt sem tudni mi volt az országgyűlés akkori összetétele
Mer a Bajnai alatt talán 78 tag számított kormánypártnak MszP 78)
+ ismeretlen számú SZDSZ

szumma szummarum:
így is kellett volna még 22 képviselő

De ha azt veszed:

Bajnai-kormány a Magyar Szocialista Párt(78 tag) és a Szabad Demokraták Szövetsége(..x.. támogatásával alakult
Akkor az akkor még létező SZDSZ képviselők számával meg lehetett a 100 fő
---------------------------------
Ennyi bizonytalanság mellett se Ernő se 56 se én nem tudja megmondani kik és hányan szavazták meg a 13.havi nyugdíj eltörlését
Mint mondtam az országgyűlési naplóból lehet megnézni a szavazás részleteit
A Bajnai kormány alatti parlament
összetételét képviselői számát pontosan nem tudjuk
Bajnai-kormány a Magyar Szocialista Párt(78 tag) és a Szabad Demokraták Szövetsége támogatásával alakult
A kiszámítás alapja lehet a a 2006-os választást megnyerő képviselői számok
De ekkor még 386 tagja volt
És pont 2009-ben javasolták Gyurcsányék a 199 fős parlamentet

------------------------------
A Fideszre csak azt kenheted Ernő hogy lett volna sok lehetőségük visszaadni a következő kormányokban
 
Utoljára módosítva:
Egy orszag kormanyzasahoz eleg ha a kepviselok 50%+1 rendelkezésre áll!
Ezért kotnek általában koaliciot a pártok.
Épp csak ez nem a kérdésre adott válasz
Konkrétumról beszélt Ernő de ál-kérdés és koncepciós feltételezés volt
Nem választási szakértő egyikőnk sem,
Te sem
Sőt annyi verzió volt 2009 ben.
Hogy arra már senki mezei egér nem tud válaszolni.
Kivéve ha kikeresi a 2009-s Országgyűlési naplóból
számolgatni:
Képviselők listája egy adott időpontban

Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,593
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére