Hírek Mindenkit beenged Magyarország, aki Ukrajna felől érkezik

Az ukrajnai orosz invázió fejleményei.

Csütörtök este kormányrendeletben hirdette ki a magyar kormány, hogy ideiglenes védelmet kapnak az Ukrajnából menekülők a menedékjogi törvény egyik pontja szerint, amely kimondja, hogy azok, akik „hazájukból fegyveres konfliktus, polgárháború vagy etnikai összecsapás (…) miatt elmenekülni kényszerültek”, ideiglenes védelemre jogosultak. Ez minden, Ukrajna területéről érkezett ukrán állampolgárra, valamint az Ukrajnában jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárra vonatkozik. Mindezt a koronavírus-járványhoz köthető veszélyhelyzeti felhatalmazással élve, vagyis alacsonyabb szintű jogszabállyal törvényt módosítva rendelte el a kormány, hogy ne kelljen alkalmazni a beutazókra a menekültügyi eljárás törvénybe foglalt átmeneti szabályait, miszerint csak a kijevi magyar nagykövetségen lehetne menedékjogi kérelmet benyújtani.

A rendelet a kihirdetés napján este 10-kor életbe is lépett.
Korábban a Magyar Helsinki Bizottság hívta fel a figyelmet arra, hogy törvénymódosítás nélkül aligha fogadja majd be Magyarország az Ukrajnából a háború elől menekülőket, mert menedékkérelmet sem a határon, sem Magyarországon nem lehet benyújtani 2020 májusa óta, ezért törvénymódosításra lenne szükség Orbán Viktor miniszterelnök ígéretének betartásához.
A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent másik határozat a Nemzetbiztonsági Operatív Törzsre vonatkozik.

1645745989516.png

1645746029956.png

1645746061678.png
 
Aki lát és ért, a legjobban úgy tudja segíteni a menekülteket, ha Magyarország szomszédai felé tereli őket. A nem agymosó hírportálokon a hozzászólásokban lehet olvasni a több országban szerzett tapasztalatokat, máshol igazi segítség van. Aki még emlékszik a vörösiszaposok "megsegítésére", tudja, miről beszélek, aki nem, higgye el, a gerinc és az agy nem olyasmi, ami a születés után sok-sok évvel egyszer csak hirtelen kinő.
Aki mégis segíteni fog tudni, kerülje az adományvonalakat és a fidesz-irodákat, ha tényleg a rászorultakat szeretné segíteni!
 
Viccesnek is mondhatnám amit írtál, de nem teszem.

Nem a fityeszt védem, ám Te valszeg semmit nem tudsz a magyarországi régiók lakossági összetételéről.

Ahol MOST a határ van, ott nem volt határ, ott egy nép (nem nemzetiség, mert sok nemzetiség tudott egymással békében élni) kivéve a kötelező szombati báli bicskázásokat, ami kanadában is előfordul, csak ott Colt-ot, vagy fejszét használnak az áhított nő(stény) figyelmének felhívására.

MI MAGYAROK, IGEN IS HATHATÓS SEGÍTSÉGET NYÚJTUNK A HOZZÁNK FORDULÓ HÁBORÚS MENEKÜLTEKNEK!!!!
ÉS SEMMI KÖZÜNK A nyugat ÁLTAL KIZSIGERELT, KIFOSZTOTT GAZDASÁGI MENEKÜLTEKHEZ!

Amit nem akartál észre venni, ezen emberek, családok és köztünk ROKONI kapcsolatok vannak!
Szinte a megérkezésük után, a legtöbb emberért ha kell, a nagypapa ül autóba, és megy értük! Mert a vérünk!
(nagymamám anyukája pl. lengyel volt, nyugodjanak békében!)

Az meg egyenesen gyomorforgató, hogy az adománygyűjtés ellen buzdítasz. (Iványi Gábornak lehet befizetni?)
1353 - ökumenikus
1357 - máltai?
számít ez?

oszt jó napot
fel kellene már ébredni
 
Az meg egyenesen gyomorforgató, hogy az adománygyűjtés ellen buzdítasz. (Iványi Gábornak lehet befizetni?)
1353 - ökumenikus
1357 - máltai?
számít ez?

oszt jó napot
fel kellene már ébredni
Nem jött át a lényeg: adakozz, ha szeretnél és lehetőséged van rá, de jól nézd meg, hová, hogy el is jusson ahhoz, akinek szánod.
A vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére is rengeteg adomány gyűlt össze, csak éppen a károsultaknak nem jutott egy forint sem belőle.
Az alapítványok meg tudjuk nagyon jól, hogy működnek, először levonják az adományokból a saját működési költségeiket, aztán ha marad, jut a címzettnek is belőle, ha meg nem marad, akkor így járt.
 
Viccesnek is mondhatnám amit írtál, de nem teszem.
Az jó, mert cseppet sem vicces.
Nem a fityeszt védem, ám Te valszeg semmit nem tudsz a magyarországi régiók lakossági összetételéről.

Ahol MOST a határ van, ott nem volt határ, ott egy nép (nem nemzetiség, mert sok nemzetiség tudott egymással békében élni) kivéve a kötelező szombati báli bicskázásokat, ami kanadában is előfordul, csak ott Colt-ot, vagy fejszét használnak az áhított nő(stény) figyelmének felhívására.
Ez igaz mint az is, hogy azutóbbi 100 évben a határ ide-oda mozgott.
És tetszik vagy sem, most ott van.
A határ mentiek a kishatár átlépő lehetőségével korábban is tarthattak a kapcsolatot azon rokonaikal, barátaikkal, akik a határ túloldalára kerültek
1992 után meg pláne.
Érdekes,hogy a németeknek nem okozott gondot az NDK ..
MI MAGYAROK, IGEN IS HATHATÓS SEGÍTSÉGET NYÚJTUNK A HOZZÁNK FORDULÓ HÁBORÚS MENEKÜLTEKNEK!!!!
Hogyan is?
Az első napon a lengyelek 31 ezer menekültet fogadtak be (mára 150 ezerre nőtt), a románok 21 ezret, a moldávok, szlovákok hasonló nagysagrendben.
Nálunk Záhonyba (a legnagyobb atkelőhelyre) a tv szerint mintegy 500-an érkeztek.
Ha mind az öt aátkelőn jöttek ennyien az durván 2500, azaz a tizede a többi szomszédos országenak.
Nyilván ebben az is közrejatszott,hogy aki menekült kérelmet ad be, annak irány Szerbia ott várja ki az elbírálást. Tudom időközben kijött egy kormányrendelet, amely "ideiglenes" védelmet ad, de erre miért is kellett két napot várni?
Nem ért rá a kormány?
ÉS SEMMI KÖZÜNK A nyugat ÁLTAL KIZSIGERELT, KIFOSZTOTT GAZDASÁGI MENEKÜLTEKHEZ!
Akik honnan is jönnek?
Ahol semmi lövöldözés,üldöztetés ?
Amit nem akartál észre venni, ezen emberek, családok és köztünk ROKONI kapcsolatok vannak!
Helyes, tehát ha sötétebb a bőrszín, akkor már semmi empátia?
Szinte a megérkezésük után, a legtöbb emberért ha kell, a nagypapa ül autóba, és megy értük! Mert a vérünk!
(nagymamám anyukája pl. lengyel volt, nyugodjanak békében!)
Meg a taxis hiénák...
Az meg egyenesen gyomorforgató, hogy az adománygyűjtés ellen buzdítasz. (Iványi Gábornak lehet befizetni?)
1353 - ökumenikus
1357 - máltai?
számít ez?
Bocs. Ezek állami adomanygyűjtő vonalak?
Kolontaár for ever?
Ladysla az államiakra célzott.
oszt jó napot
fel kellene már ébredni
De fel ám és kibujni Putyin fenekéből!
 
Nyilván ebben az is közrejatszott,hogy aki menekült kérelmet ad be, annak irány Szerbia ott várja ki az elbírálást. Tudom időközben kijött egy kormányrendelet, amely "ideiglenes" védelmet ad, de erre miért is kellett két napot várni?
Csak annyit meglepően távol tartottad magad a ukrajnai ügyektől.
Jól tetted de már ideje volt megszólalnod. De nem pergő vitába ereszkedve.
,Mert ez neked mást jelent mit a többinek.És többet is tudsz róla
Gondolom te is alaposan fel vagy zaklatva.
 
Utoljára módosítva:
Mi kell még?!
Hogy köztudott legyen, hova érkeznek:

Kémek, bizniszek, bűnözők: amikor Orbánék az oroszoknak kedveztek a nyugati érdekek helyett​

DIREKT36
2022. március 01. – 15:04
Kémek, bizniszek, bűnözők: amikor Orbánék az oroszoknak kedveztek a nyugati érdekek helyett

Bár az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány tagjai hirtelen elkezdték nyugati, NATO-s elkötelezettségüket hangoztatni, az elmúlt tizenkét évben számos olyan kormányzati döntés volt, amellyel Vlagyimir Putyin Oroszországát segítették.
Ezek különösen szembeötlőek voltak akkor, amikor a kormány olyan helyzetekben is Putyinéknak kedvezett, amelyekben Oroszország törekvései egyértelműen ütköztek Magyarország NATO-s és EU-s szövetségeseinek, vagy éppen magyar gazdasági szereplőknek, sőt a magyar államnak az érdekeivel.

Fontosnak tartod a tényfeltáró újságírást, és szeretnéd közelről követni a nyomozásainkat? Csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! →

Ezek a konfliktusok jórészt a színfalak mögött zajlottak, a nyilvánosság pedig többek között a Direkt36 tényfeltáró munkájának köszönhetően értesülhetett róluk utólag. Ebben a cikkben most azt foglaltuk össze, hogy a különböző vitás ügyekben hogyan döntött az Orbán-kormány többször is az orosz szempontoknak elsőbbséget adva.

Fideszes oligarchák Putyin titkosszolgálatánál

A Fideszről és Orbán Viktorról – nyilvános megszólalásaik alapján – egészen 2010-ig azt lehetett hinni, hogy külpolitikai, energetikai, biztonságpolitikai kérdésekben megbízhatóan Nyugat-barát álláspontot képviselnek. Például April Foley, az Egyesült Államok akkori budapesti nagykövete 2007-ben még így fogalmazott a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott egyik amerikai diplomáciai táviratban:
„Lehet, hogy Orbán nem egy angyal, de ezekben az ügyekben az angyalok oldalán áll.”

Hogy a 2010-es választási győzelemre készülő Orbán Viktor oldalválasztása már korántsem ilyen egyértelmű, azt már akkor lehetett sejteni, amikor a korábban oroszellenesnek elkönyvelt Fidesz-elnök 2009 végén Oroszországba ment, ahol személyesen találkozott Putyinnal. Amiről viszont a nyilvánosság semmit nem tudott, hogy nem sokkal később Simicska Lajos fideszes oligarcha, valamint jobbkeze, Nyerges Zsolt üzletember is Moszkvába repült.
Simicskáék ekkoriban még Orbán szoros szövetségeseiként a Fidesz gazdasági háttérországát irányították, és azért utaztak Oroszországba, hogy a majdani kormányzáshoz hasznos kapcsolatokat építsenek ki. Útjuk a Lubjanka téren álló egykori KGB-székházba vezetett, ahol a hírhedt szovjet titkosszolgálat utódszervezetének, az FSZB-nek a tisztviselőjével tárgyaltak. (Korábban Vlagyimir Putyin is az FSZB igazgatója volt, fiatalon pedig a KGB tisztje volt.)
A Direkt36-nak a Simicska-FSZB-találkozót ismerő források azt állították, ezen a „bemutatkozó látogatáson” az oroszok jelezték, hogy ha kell segítség üzleti ügyekben, akkor „rájuk lehet számítani”.
Ennek az egyeztetésnek a ténye csak 2018-ban vált nyilvánossá, amikor a Direkt36 hosszú cikkben tárta fel Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin kapcsolatát (ebből kiderül többek között az is, milyen vitás ügyek rendezésével indult a viszony).

Nyugati technológia helyett orosz atom

A Paksi Atomerőmű bővítéséről szóló döntés volt az első olyan igazán látványos lépés, amellyel Orbán Viktor itthon és külföldön is jelezte, hogy hosszabb távra elkötelezi magát Oroszország mellett.

A megbízás iránt még a 2010-es évek elején amerikai, francia, dél-koreai cégek is érdeklődtek. A velük tárgyaló magyar kormányzati tisztviselők azonban 2013 őszére olyan utasítást kapták, hogy további megbeszéléseknek már nincs értelme.
Ennek oka az volt, hogy Orbán Viktor 2013 augusztusában az orosz állami atomvállalat, a Roszatom vezetőjével egy bizalmas találkozón abban állapodott meg, hogy a magyar kormány tender kiírása nélkül az oroszokra bízza az új paksi erőmű megépítését. A magyar és orosz fél a következő hónapokban titokban tárgyalta le a részleteket, minderről a közvélemény csak akkor értesült, amikor Orbán és Putyin 2014 januárjában Moszkvában bejelentette az erről szóló szerződés megkötését.
Bár a projekt uniós jóváhagyása okozott némi késlekedést, a beruházás a későbbiekben sem gyorsult fel. Ennek fő oka az volt, hogy az oroszok nem haladtak a magyar szabványoknak megfelelő atomerőmű megtervezésével. Ennek látható jele az volt, hogy nem készült el időben az úgynevezett létesítési engedélykérelem. Ebben a dokumentumban, amely az orosz tervekre épül, azt kell igazolni, hogy az atomerőmű biztonságosan felépíthető és üzemeltethető is. A magyar kormány eleinte arra számított, hogy ezt a dokumentumot 2018-ban be tudják nyújtani az engedélyezést végző magyar hatóságnak, az Országos Atomenergia Hivatalnak. Ez azonban csak később, 2020-ban történt meg.
Miközben oroszok elakadtak a tervezéssel, mégis sürgették a munkák megkezdését, és több olyan ötletet is felvetettek, amelyekkel szerintük be lehetne hozni a csúszást.
Az egyik elképzelés az volt, hogy bizonyos földmunkákat már a létesítési engedély kiadása előtt is el lehetne kezdeni. Ennek a kockázata az volt, hogy ha a teljes beruházás terveinek engedélyezése előtt kezdik el az alapozást, akkor nem biztos, hogy az minden szempontból passzol majd a későbbi atomerőműhöz.
A kormány végül annak érdekében, hogy ezt az oroszok számára kedvező változtatást keresztülvigye, egy olyan kulcsfontosságú rendelet módosításába is belement, amely a kormányzaton belül konfliktusokat okozott és amelyhez még az Európai Bizottság jóváhagyása is kellett.
Abba ugyanakkor a magyar kormány már nem egyezett bele, hogy az atomerőmű még az előtt megkapja a létesítési engedélyt, hogy az oroszok kijavítják a tervekben talált hibákat.

Kigolyózták a magyar céget, hogy helyet kapjanak az oroszok

A kormány a magyar érdekekkel szemben az oroszt helyezte előtérbe, amikor egy magyar cég, a gépgyártással foglalkozó Ganz-csoport komoly külföldi megbízás közelébe került. A Ganz 2016-ban egy konzorcium tagjaként megnyert egy olyan, több százmilliárd forint értékű tendert, amelyet Egyiptom 1300 vasúti kocsi beszerzésére írt ki. A Ganznak a projekthez állami hitelre volt szüksége. Ennek a kifizetését először vállalta a magyar állami tulajdonú Eximbank, később azonban visszavonta a támogatását és a Ganz orosz versenytársa, a Transmashholding mögé állt be.
Mivel a Ganz pályázata ellehetetlenült, az egyiptomiak végül 2018-ban szeptemberében az orosz cég magyarországi leányvállalatával, a Transmashholding Hungary Kft.-vel szerződtek. Ennek a cégnek a környékén aztán később megjelentek a magyar kormányhoz közel álló figurák.
Ennek egyik első lépése az volt, hogy a tendernyertes cégbe 2019 júniusában bevásárolta magát Szalay-Bobrovniczky Kristóf korábbi londoni magyar nagykövet, Habony Árpád korábbi üzlettársa.
A magyar állam akkor is az orosz Transmashholdingnak kedvezett, amikor tavaly tavasszal úgy döntöttek, visszavonják és újraindítják azt a 200 milliárd forint értékű tendert, amely HÉV-szerelvények beszerzéséról szólt. A kormány a döntést hivatalosan azzal magyarázta, hogy a két pályázó, a svájci Stadler és a francia Alstom túl magas árajánlatot adott be. A tender újraindításával azonban a Transmashholding lehetőséget kapott arra, hogy versenybe szállhasson a hatalmas megrendelésért. Az orosz cég ugyanis a korábbi pályázati feltételeknek nem felelt meg.

Nálunk az orosz kémek is megússzák

A paksi orosz bővítés mellett a legtöbb kritika talán amiatt éri az Orbán-kormányt, hogy szemet huny az orosz titkosszolgálatok egyre aktívabb tevékenysége felett. A 2010-es években a NATO és az Európai Unió számos tagállama Oroszországot jelölte meg a legsúlyosabb biztonsági fenyegetésként, és egyre-másra leplezte le a több esetben merényleteket, gyilkosságokat és robbantásokat elkövető orosz kémeket. Az Orbán-kormány azonban egészen máshogy állt a kérdéshez.
A Direkt36 például kiderítette, hogy ugyan Magyarországon is lelepleztek orosz kémeket – 2010 és 2016 között nagyjából tízet –, csakhogy ezeket a kémügyeket mindig fű alatt intézték. Míg a környező országok többször nyilvánosságra hoztak olyan eseteket, amikor elkaptak egy-egy orosz hírszerzőt, majd büntetőintézkedésként orosz diplomatákat tiltottak ki, Magyarország egyszerűen csak megkérte a fülön csípett oroszokat, hogy menjenek haza.
Ilyen, úgynevezett „csendes kitiltás” lett a sorsa annak az orosz GRU-s kémnek is, aki korábban egy magyar neonáci csoporttal, a Magyar Nemzeti Arcvonallal (MNA) állt kapcsolatban. Ez a szervezet akkor lett országosan is ismert, amikor a neonácik vezetője, Győrkös István 2016 októberében tűzharcba keveredett a hozzá házkutatásra érkező rendőrökkel, és a lövöldözésben az egyik rendőr meg is halt. Ezt követően még a régi Index derítette ki, hogy a budapesti orosz nagykövetségen diplomatafedésben dolgozó GRU-sok airsoft-gyakorlatoknak – igazi fegyverekre hasonlító eszközökkel végzett katonai játékoknak – álcázva nyújtottak katonai kiképzést a magyar neonáciknak.
2010 óta mindössze egyetlen olyan eset volt, amikor Magyarország hivatalosan is hazaküldött egy orosz diplomatát. Erre 2018 tavaszán került sor, miután a Nagy-Britanniában élő, a britekhez átállt volt orosz kémet, Szergej Szkripalt és lányát a GRU megpróbálta idegméreggel megölni. A merényletre válaszul NATO-s és EU-s tagállamok – brit kezdeményezésre – GRU-kötődésű orosz diplomatákat tiltottak ki, és az akcióhoz Magyarország is csatlakozott.
A Direkt36 azonban erről a ritka esetről is kiderítette, hogy Budapest és Moszkva valójában összejátszottak, és direkt úgy vezényelték le egymás diplomatáinak kölcsönös kitiltását, hogy azzal a ne okozzanak kárt az orosz-magyar kapcsolatoknak.
A Magyarországról kiutasított orosz diplomata például amúgy is épp befejezte volna kiküldetését és már a hazautazásra készült.
Hogy mennyire elnéző a magyar kémelhárítás az orosz titkosszolgálatokkal, arra talán mégis a letelepedési kötvények esete világított rá a leginkább. A Direkt36 a 444-nel és az orosz Novaja Gazetával közösen derítette ki, hogy a magyar letelepedési engedélyt és schengeni vízumot vásárló oroszok között olyan Putyin-közeli figurák is felbukkannak, akik nemzetbiztonsági szempontból rendkívül problémásak. Az előzetes magyar nemzetbiztonsági ellenőrzés dacára is kötvényt vásárolhatott például az orosz külföldi hírszerzés (SZVR) főnökének, Szergej Nariskinnek több közeli családtagja, köztük a fia is.

Fegyvercsempészeket segít hozzá a kiszabaduláshoz az Orbán-kormány

Noha az Orbán-kormány gazdasági kérdésekben egyre több szívességet tett Oroszországnak és az orosz kémek elhárításában sem jeleskedett, a NATO-s partnerekkel való együttműködés rendvédelmi kérdésekben sosem kérdőjeleződött meg. A fordulatot a Ljubisin-ügy jelentette.
Az orosz Vlagyimir Ljubisin és azonos nevű fia már régóta Magyarországon éltek, ahonnan fegyverekkel, többek közt a Magyar Honvédség leselejtezett eszközeivel sefteltek. Arra sem mondtak nemet, amikor potenciális vevőként felbukkantak náluk egy mexikói drogkartell képviselői. Többek közt az amerikai parti őrség helikoptereinek lelövésére akartak tőlük rakétákat vásárolni, és készpénz mellett kokainban fizettek volna. Csakhogy nem sokkal azután, hogy az üzletről megállapodtak, a Terrorelhárítási Központ rátörte az ajtót Ljubisinékra.
A Direkt36 2018 őszén írta meg, hogy egy Perszeusz fedőnevű titkos nemzetközi akcióban valójában az amerikai kábítószer-ellenes hatóság, a DEA csalta tőrbe Magyarországon a két oroszt, akiket aztán New Yorkban akartak bíróság elé állítani.
Az amerikaiak a nyomozás során végig együttműködtek a magyar hatóságokkal, ezért is döbbentek meg, amikor az Orbán-kormány váratlanul mégis elutasította az Egyesült Államok kiadatási kérelmét, és Ljubisinékat helyette Oroszországnak adta ki.
Később azt is kiderítettük, hogy az orosz titkosszolgálat, az FSZB sietett Ljubisinék segítségére. Utólag kreáltak ugyanis egy fiktív nyomozást a két fegyverkereskedő ellen, majd arra hivatkozva nyújtotta be Oroszország a maga kiadatási kérelmét. Noha az orosz dokumentumok hemzsegtek a hibáktól, és még a magyar ügyész is az orosz kiadatási kérelem elutasítását kérte, Trócsányi László igazságügyi miniszter mégis hazaküldte a fegyverkereskedőket. Először ifjabb Ljubisin szabadult ki, majd pár hónappal később édesapját is szabadon engedték. Az eset rendkívül megterhelte a magyar-amerikai kapcsolatokat.

Budapestre hívják az orosz vezetésű bankot

A Ljubisin-ügy után nem sokkal ismét az orosz és amerikai érdekek közé szorulva találta magát az Orbán-kormány, és újfent Moszkvának kedves döntést hozott.
Vlagyimir Putyin 2012-ben élesztette újra az egykori kommunista blokk egyik intézményét, a KGST-banknak is nevezett Nemzetközi Beruházási Bankot (International Investment Bank – IIB). Ez a lépés jól illeszkedett Oroszország azon nagypolitikai törekvéseihez, hogy újra kiterjessze nemzetközi befolyását. A bank orosz dominanciáját mutatja, hogy abban az orosz államnak van a legnagyobb részesedése, és a bank vezetője is orosz. Ráadásul a pénzintézetben megfigyelői státuszt kapott Oroszország második legnagyobb bankja, a VTB, amelynek vezetője közeli kapcsolatot ápol Putyinnal.
Az oroszok a pénzügyi terjeszkedésükben lelkes partnerre találtak az Orbán-kormányban. Magyarország 2015-ben csatlakozott az IIB-hez, amelynek fokozatosan a második legnagyobb részvényese lett. 2018 végén pedig az is kiderült, hogy a bank Moszkvából Budapestre teszi át a székhelyét, ennek során pedig számos mentességet kap a magyar kormánytól. Noha mind a bank, mind a magyar kormány azt állítja, egy nemzetközi intézményről van szó, Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnal közös sajtótájékoztatójukon azt mondta: az orosz elnököt kérte meg, hogy az IIB központja Budapestre jöhessen.
A bank 2019-ben gyorsan hozzá is fogott a költözéshez, csakhogy az Egyesült Államok a kezdetektől fenyegetésként tekintett az intézményre. Attól tartottak ugyanis, hogy Oroszország a banknak járó diplomáciai mentességet kihasználva újabb kémeket fog Magyarországra betelepíteni.
Az IIB ezt a kezdetektől tagadta, miközben a média a bankvezér Nyikolaj Koszov szüleinek KGB-s kötődését emelte ki – édesapja az 1956-os forradalom leverésére küldött KGB-s különítmény tagja, majd később Budapest KGB-főnöke volt.
Az ellenzék által „kémbank” gúnynévvel illetett Nemzetközi Beruházási Bank szimbolikus példája lett az Orbán-kormány oroszbarátságának. Hogy mennyire, azt jól mutatja az is, hogy az Ukrajna elleni orosz inváziót követően a magyar ellenzék azonnal a bank kitiltását követelte, illetve március 1-jére a bank székházához hirdetett meg egy háborúellenes tüntetést.
 
Magyarországi magyarok!

A Vöröskereszt takarókat, plédeket és polifoam matracot kér a lakosságtól.
Akinek van felesleges vagy nélkülözhető darabja, vigye el a legközelebbi irodájukhoz, onnan már ők továbbítják a rászorulóknak.
 
Az ukrajnai orosz invázió fejleményei.

Csütörtök este kormányrendeletben hirdette ki a magyar kormány, hogy ideiglenes védelmet kapnak az Ukrajnából menekülők a menedékjogi törvény egyik pontja szerint, amely kimondja, hogy azok, akik „hazájukból fegyveres konfliktus, polgárháború vagy etnikai összecsapás (…) miatt elmenekülni kényszerültek”, ideiglenes védelemre jogosultak. Ez minden, Ukrajna területéről érkezett ukrán állampolgárra, valamint az Ukrajnában jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárra vonatkozik. Mindezt a koronavírus-járványhoz köthető veszélyhelyzeti felhatalmazással élve, vagyis alacsonyabb szintű jogszabállyal törvényt módosítva rendelte el a kormány, hogy ne kelljen alkalmazni a beutazókra a menekültügyi eljárás törvénybe foglalt átmeneti szabályait, miszerint csak a kijevi magyar nagykövetségen lehetne menedékjogi kérelmet benyújtani.

A rendelet a kihirdetés napján este 10-kor életbe is lépett.
Korábban a Magyar Helsinki Bizottság hívta fel a figyelmet arra, hogy törvénymódosítás nélkül aligha fogadja majd be Magyarország az Ukrajnából a háború elől menekülőket, mert menedékkérelmet sem a határon, sem Magyarországon nem lehet benyújtani 2020 májusa óta, ezért törvénymódosításra lenne szükség Orbán Viktor miniszterelnök ígéretének betartásához.
A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent másik határozat a Nemzetbiztonsági Operatív Törzsre vonatkozik.

Csatolás megtekintése 1847012

Csatolás megtekintése 1847013

Csatolás megtekintése 1847014
Sziasztok. Magyarországròl ìrok. Itt ís elég feszült a helyzet. Még a mindennspi életet nem érinti ez a konfliktus, de azért enyhe pánik érezhető. Adománygyűjtések szerveződnek országszerte. Viszont Ukrajna piszok közel van hozzánk. Jelenleg egyre több állampolgár igényel ùtlevelet, ha sürgősen menni kéne. Beállunk a sorba mi is, de csak március végére kaptunk idöpontot. Rengetegen váltanak valutát. Nagyon sajnáljuk a menekülőket, de benne lòg a levegőbe, hogy nekünk is menni kell... De fogalmunk nincs hova.
 
Az jó, mert cseppet sem vicces.

Ez igaz mint az is, hogy azutóbbi 100 évben a határ ide-oda mozgott.
És tetszik vagy sem, most ott van.
A határ mentiek a kishatár átlépő lehetőségével korábban is tarthattak a kapcsolatot azon rokonaikal, barátaikkal, akik a határ túloldalára kerültek
1992 után meg pláne.
Érdekes,hogy a németeknek nem okozott gondot az NDK ..

Hogyan is?
Az első napon a lengyelek 31 ezer menekültet fogadtak be (mára 150 ezerre nőtt), a románok 21 ezret, a moldávok, szlovákok hasonló nagysagrendben.
Nálunk Záhonyba (a legnagyobb atkelőhelyre) a tv szerint mintegy 500-an érkeztek.
Ha mind az öt aátkelőn jöttek ennyien az durván 2500, azaz a tizede a többi szomszédos országenak.
Nyilván ebben az is közrejatszott,hogy aki menekült kérelmet ad be, annak irány Szerbia ott várja ki az elbírálást. Tudom időközben kijött egy kormányrendelet, amely "ideiglenes" védelmet ad, de erre miért is kellett két napot várni?
Nem ért rá a kormány?

Akik honnan is jönnek?
Ahol semmi lövöldözés,üldöztetés ?

Helyes, tehát ha sötétebb a bőrszín, akkor már semmi empátia?

Meg a taxis hiénák...

Bocs. Ezek állami adomanygyűjtő vonalak?
Kolontaár for ever?
Ladysla az államiakra célzott.

De fel ám és kibujni Putyin fenekéből!
Sk. tapasztalat volt, helyszinen:
hétfön már Mo.-ra 30-40 ezer közötti menekült jött, most, csütörtökön ez 130 ezer körüli, inkább több, mert regisztráció vagy van vagy nincs.
 
Az Orosz Ukrán konfliktus felszínre hoz sok más eddig megoldatlan problémát is. Egy menekülttáborban készített riportot a REUTERS tudósítója ahol a szíriai és más arab országok menkültjei nyilatkoztak. Szerintük kettős mércét alkalmaz velük szemben a Nyugat mert szerintük az ukrajnai menekülteknek sokkal könnyebb az EU ba jutás mint nekik. Van aki 10 éve próbál Európába jutni de csak Magrországig vagy Lengyelországig jutott ahonnan visszafordították.
“Azon gondolkodunk vajon miért fogadták be az ukránokat minden országban, miközben mi, szíriai menekültek még mindig sátrakban vagyunk, és a hó alatt maradunk, szembenézve a halállal, és senkit érdeklünk?” – mondta a Reutersnek egy menekültközpontban, ahol 25 családnak van menedéke a földközi-tengeri Sidon város szélén.
...
(ez a riport is arról szól hogy az embereket az arab menekültek ellen hangolja közben meg úgy tesz mintha nem értené hogy mi is történik.)
 
Sziasztok. Magyarországròl ìrok. Itt ís elég feszült a helyzet.
De hisz Orbán megnyugtatott mindenkit!
Igaz Bayer Zsóti is megmondta, hogy csak a hülye hiszi, hogy az oroszok megtámadjak Ukrajnát...
Még a mindennspi életet nem érinti ez a konfliktus, de azért enyhe pánik érezhető.
Én nem mondanám. Aminek lehet, elkezdték az árát emelni.
Adománygyűjtések szerveződnek országszerte. Viszont Ukrajna piszok közel van hozzánk. Jelenleg egyre több állampolgár igényel ùtlevelet, ha sürgősen menni kéne. Beállunk a sorba mi is, de csak március végére kaptunk idöpontot. Rengetegen váltanak valutát. Nagyon sajnáljuk a menekülőket, de benne lòg a levegőbe, hogy nekünk is menni kell... De fogalmunk nincs hova.
Azt javaslom hogy konkrét elképzelés/ terv nélkül mg a bőröndöt se vedd elő.
Egyrészt, ha az oroszok odacsapnak a zaporozsjei atomérőnek, akkor úgyis mindegy (hacsak Elon Muskkal nem tudsz a Marsra átpattani).
De,ha nemis, hová mennél?
Elvben NATO tagok vagyunk, így nem csak a lengyelekhez jönnének (ha Orbánék engednék).
Másrészt az adott célország nyelvének ismerete elengedhetetlen, de a kultúrát is illik ismerni.
Meg aztán ki fogja védeni a hazát (ha mindenki lelép)?
 
Az Orosz Ukrán konfliktus felszínre hoz sok más eddig megoldatlan problémát is. Egy menekülttáborban készített riportot a REUTERS tudósítója ahol a szíriai és más arab országok menkültjei nyilatkoztak. Szerintük kettős mércét alkalmaz velük szemben a Nyugat mert szerintük az ukrajnai menekülteknek sokkal könnyebb az EU ba jutás mint nekik. Van aki 10 éve próbál Európába jutni de csak Magrországig vagy Lengyelországig jutott ahonnan visszafordították.
“Azon gondolkodunk vajon miért fogadták be az ukránokat minden országban, miközben mi, szíriai menekültek még mindig sátrakban vagyunk, és a hó alatt maradunk, szembenézve a halállal, és senkit érdeklünk?” – mondta a Reutersnek egy menekültközpontban, ahol 25 családnak van menedéke a földközi-tengeri Sidon város szélén.
...
(ez a riport is arról szól hogy az embereket az arab menekültek ellen hangolja közben meg úgy tesz mintha nem értené hogy mi is történik.)
Mindamellett, hogy sajnálom az arabokat, ne felejtsük el, hogy Ukrajna szomszédos majd féltucat EU országgal.
Bár ha jól láttam, az első két nap, azokat a menekültkéröket, akik nem rendelkeztek magyar utuokmányokkal, a szerbiai nagykövetségünk felé irányították, mivel a hatályos jogszabályok alapján ott adhatnak be menekült kérelmet. Ezt azért felülírták egy kormányrendelettel. Még jó,hogy covid van...
 
Mindamellett, hogy sajnálom az arabokat, ne felejtsük el, hogy Ukrajna szomszédos majd féltucat EU országgal.
Flamingo, pár nappal ezelőtt még 60ezer forintnak megfelelő ukrán hrivnya volt a kilépő abból a féltucat EU taggal szomszédos országból. Pár nap alatt ez a kenőpénz 5000 euróra emelkedett, miközben egyedülálló apát a kiskorú gyerekeivel visszatartanak, mert az apa hadköteles, és neki kötelessége ennek a végtelenül korrupt rendszernek a fennmaradását az élete árán is megvédeni.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,306
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére