Mintaszállást hoz létre a népszerű német színész-filmrendező

Nagy befogadóképességű, mintának szánt menekültotthon létrehozását tervezi Til Schweiger. A népszerű német színész-filmrendező, aki a migránsokkal szembeni nagyobb együttérzésre szólított fel, barátaival Mintaszállást hoz létre a népszerű német színész-filmrendező vásárolt meg erre a célra egy régi laktanyát.

Schweiger a Bild am Sontag című újságnak beszélt arról, hogy ő és barátai 2014 elején vették meg az Alsó-Szászország szívében fekvő osterodei ingatlant. "Egy mintaként szolgáló menekültotthont szeretnénk ott felépíteni. Jótékonysági szervezetet akarok alapítani traumatizált gyermekek számára" - közölte a színész.

Az otthonban a gyerekek pihenhetnek, szabadidős foglalkozásokon vehetnek részt, de sportlétesítmények is lesznek, valamint kézművesműhelyek és varróműhely, hogy az emberek dolgozni tudjanak - írta le elképzelését.

A helyi kormányzat már júniusban meg akarta nyitni az első befogadó pontot a laktanyában, erre azonban eddig mégsem került sor, mert a tartomány belügyminisztériuma szerint még nincsenek aláírva a szükséges szerződések.

Az 51 esztendős német sztár azzal magyarázta elkötelezettségét, hogy szeretett volna többet tenni a közért. "Pénzért színészkedem a kamera előtt. Minden rendőr, katona, ápolónő többet tesz a táradalomért. Én csak bérbe adom az arcom" - fogalmazott, hozzáfűzve, hogy rendezőként ugyanakkor valami "társadalmilag hasznosat" tud tenni.

Schweiger az utóbbi hetekben a közösségi médiában és a sajtóban is igyekezett felhívni a figyelmet a migránsokkal való szolidaritásra. A Hamburger Abendblatt című lapban ruhákat és ágyneműt kért a menekültek számára. Facebook-oldalán azonban heves vita alakult ki a rasszista hozzászólások miatt. A színész végül arra kérte az idegengyűlölő kommentelőket, hogy hagyják el az oldalt.

A mennyország kapujában és a Becstelen Brigantyk sztárja több alkalommal kérte nagyobb empátiára a németeket. Mint mondta, nem érti, hogy miközben a németek tisztában vannak az iszlamizáció és a radikalizáció veszélyeivel, nem segítenek azokon, akik éppen ez elől kénytelenek menekülni.

Németországba az elmúlt években rekordszámú menedékkérő érkezett. A migrációs és menekültügyi hivatal idén 600 ezer kérelemre számít, a tavalyi háromszorosára. Január óta megszaporodtak a menekültek lakóhelyei elleni támadások. Idén az első félévben 202 incidenst jegyeztek fel, annyit, mint 2014-ben egy egész év alatt.

till.jpg
 
Meg a pozitiv hirbol is tudtok negativat csinalni.
Nem mindegy ki kerul oda? Menekult akinek szuksege van a szallasra.
Biztosan az iskolázási lista alapján úgy mint a Német kormány akinek diplomája van az maradhat!!!!!!!!!!!
Nocsak mar nem minden menekult sz@rjanko?
Ez is mindegy mert Mo-nak nem kellenek a menekultek egysem.
 
B
Meg a pozitiv hirbol is tudtok negativat csinalni.
Nem mindegy ki kerul oda? Menekult akinek szuksege van a szallasra.

Nocsak mar nem minden menekult sz@rjanko?
Ez is mindegy mert Mo-nak nem kellenek a menekultek egysem.

Mel, a borúlátás és pesszimizmus magyar sajátosság, mit csodálkozol rajta?

Különben meg, amit írtam, nem egyazegybe' negatív. De most őszintén, ha lesznek JOBB és lényegesen KEVÉSBÉ jobb szállások, igenis fel fog merülni a kérdés, ki hova kerüljön. Már amiatt is, mert ugye a menekültek telefonálgatnak haza mint tudjuk hogy mi van épp velük (egy részük legalábbis), és mint kiderült, a később jövőknek „igényeik” vannak már (hogy oda ne rohanjak...!). Na és képzeld el, hogy Biszmillah Háddzsh Hisham ibn Dzsihad abu Allah al-Akhradzs elkerül ebbe az elit menekülttáborba, megírja milyen jó ott... Majd jön az unokatesója, de az valamiért a rosszabbik táborba kerül. Akkora botrányt rendez majd hogy csak na. Mert ő nem ezt várta, és neki már igényei vannak.
 
Menekülteket fogadott be a német politikus
Befogadott a saját házába két eritreai menekültet egy német parlamenti képviselő. Angela Merkel kancellár kereszténydemokrata párttársa szerint így lehet eloszlatni a migránsokkal szembeni gyűlöletet. Közben a Nagy Britanniát Franciaországgal összekötő csatorna-alagútnál a hatóságok lépéselőnybe kerültek, most éppen urai a helyzetnek.
 
Mindig ezt hallom mindenünnen, hogy GYŰLÖLET a menekültekkel szemben... A fenébe is, ne akarja már bebeszélni mindenki ezt a hasamba!!!!!!!!!!!!

Meggyőződésem, hogy mind darabszámra, mind százalékosan nagyon kevesen vannak az igazi GYŰLÖLKÖDŐK. Az emberek messze többsége igenis NEM gyűlöli őket. Sőt, a lkegtöbben kifejezetten sajnálják őket. Még az arabokat is, bizony!

Nem gyűlöletről van itt szó, kérem. Hanem BIZALMATLANSÁGRÓL. Annak meg van ám azért némi alapja, hm? Szóval ne keverjük a szezont a fazonnal!

Meggyőződésem az is, a politikus aki befogadta a menekülteket, JÓ ALAPOSAN MEGNÉZTE előbb, kiket fogad be! KIVÁLOGATTA azt a két menekültet, aki neki valamiért szimpatikus volt, akiben megbízott, mert mittudomén pofára kedvesebbek voltak, meg nem úgy néztek ki mint egy gardróbszekrény hogy félnie kelljen tőlük, meg tudomisén. Szóval VÁLOGATOTT.

Tehát ugyanazt tette, mint az egyes országok is: MEGVÁLOGATJÁK KIKET FOGADNAK BE.

És a politikus is pont kettőt fogadott be, nem akármennyit. Nyilván amiatt ennyit, mert úgy vélte, ennyit bír el a háza alapterülete, meg a családi költségvetés. Nem mondta, hogy menjen hozzá mindenki a világ minden tájáról, akinek tetszene ott laknia nála!

Azaz MENNYISÉGI KVÓTÁT szabott. Pont azt tette tehát e téren is, mint minden egyes ország...
 
B
Megnézném én azért, ha hirtelen átruccannék Kanadába, aztán egyszercsak @Melitta amikor hazajön, ott találna engem a heverőjén kényelmesen elterpeszkedve, és mondanám neki hogy én most itt fogok élni nála, mert itt nekem sokkal jobb. Ja és azért nem az ajtón jőve jöttem, azon kopogtatva mert sejtettem hogy akkor nem engedne be, emiatt a kertek alat jöttem suttyomban, aztán a házfal alá érve betörtem az ablakot és ott másztam be. És amikor deportálni akar Mel a házából, akkor elkezdek kiabálni, emberi jogaimra hivatkozni, és azzal vádolom őt, hogy ő GYŰLÖL engem. És nincsenek emberi érzései. És engem sajnálnia kéne igazából, nem elüldözni. És hiába deportál mégis, vissza fogok jönni! A haverjaimmal! És ne merészeljen kerítést építeni, mert az fúj nem demokratikus dolog és önmagát zárja be, és toleránsnak kell lenni meg minden, és hogy képzeli ő hogy nekünk jogunk ne lenne piknikezni a szép zöld pázsitján, összeszemetelve mindent, belefürödve a kerti medencéjébe is, és persze mindent lezabálva a konyhakertjében!
MI?????!!!! TILTAKOZIK?!!!!! Aha, szóval ő RASSZISTA, ő igenis GYŰLÖLI az IDEGENEKET és nem fogadja el a MÁS KULTÚRÁT!!!

Remélem érthető a hasonlatom. Ne dobálódzzunk már mindig olyan komoly szavakkal hogy GYŰLÖLET. Valaminek az elutasítása még nem okvetlenül gyűlölet. Rengeteg fokozat van kéremszépen. Nagyon elegem van abból hogy ha valaki nem okvetlenül a legszélsőségesebb ultraliberalizmus híve, akkor azonnal azt kiabálják rá hogy FASISZTA és GYŰLÖL, holott az a másik véglet. Miért nem lehet megérteni, hogy teméntelen fokozat van e két végpont közt?!
 
HA nem is igy de jartam mar ugy , hogy megkertek menjek ki a reptere egy csaladert .
/A volt szomszed asszonyom kuldott ki par mesekonyet a gyerekeknek, neki a csalad a volt kolleganojenek a nem tudom kicsodaja akik amugy is jottem Canadaba es megkerte hozak ki nekem, es a repteren odaadjak mert mennek valakihez/
Tobb oras varakozas utan kiengedtek oket az immigrationrol, es kiderult hogy akihez jottek annak hire hanva nincs.
Se jo cim se jo telefonszam , se penzuk eleg, hogy egy szallodaba elvigyem oket kenytelen voltam haza vinni a csaladot az utcan csak nem hagyhattam ugy hogy egy vakhangot nem beszeltek angolul.
2 honapra szolt a rep jegyuk meg lecserelni se lehetet mert extra penzuk nem volt.
Komoly kiadas volt, mert az igenyek is menet kozben nottek, hamar itt vannak mi mindent akarnak megnezni, a Niagarat feltetlenul mert nem lehet kihagyni.
HA jobban atgondolom, jobban jartam volna ha kifizetem a repulojegyek cserejet, mert tobbszorosebe kerult a 4 tagu csalad 2 honapos vikendje. Aranyarba kerult az a par mesekonyv amit kihoztak.
Ez egyszer tortent meg ,es nem lesz meg egy ilyen vallalkozasom.
Konyha kertem se uszomedencem soha nem volt ,meg akkor se mikor meg volt hazam.
 
Nem tartottam elegendőnek, hogy csak egyszerű like-ot nyomok ezeknek az írásoknak a végére.
Máshol én is szóvá tettem, hogy a gyűlölet szó nem éppen alkalmas a hozzáállásunk kifejezésére. Mert szélsőséget jelöl. Fenntartásnak, várakozó álláspontnak nevezném inkább, de igen alkalmasnak találom a bizalmatlanság szót is. Nomostan, ha ezeket alkalmazzuk, akkor már nem leköpdösés a dolog kimenetele és az ember az önvédelmi reflex helyett esetleg konstruktívan tud gondolkodni.
 
B
HA nem is igy de jartam mar ugy , hogy megkertek menjek ki a reptere egy csaladert .
/A volt szomszed asszonyom kuldott ki par mesekonyet a gyerekeknek, neki a csalad a volt kolleganojenek a nem tudom kicsodaja akik amugy is jottem Canadaba es megkerte hozak ki nekem, es a repteren odaadjak mert mennek valakihez/
Tobb oras varakozas utan kiengedtek oket az immigrationrol, es kiderult hogy akihez jottek annak hire hanva nincs.
Se jo cim se jo telefonszam , se penzuk eleg, hogy egy szallodaba elvigyem oket kenytelen voltam haza vinni a csaladot az utcan csak nem hagyhattam ugy hogy egy vakhangot nem beszeltek angolul.
2 honapra szolt a rep jegyuk meg lecserelni se lehetet mert extra penzuk nem volt.
Komoly kiadas volt, mert az igenyek is menet kozben nottek, hamar itt vannak mi mindent akarnak megnezni, a Niagarat feltetlenul mert nem lehet kihagyni.
HA jobban atgondolom, jobban jartam volna ha kifizetem a repulojegyek cserejet, mert tobbszorosebe kerult a 4 tagu csalad 2 honapos vikendje. Aranyarba kerult az a par mesekonyv amit kihoztak.
Ez egyszer tortent meg ,es nem lesz meg egy ilyen vallalkozasom.
Konyha kertem se uszomedencem soha nem volt ,meg akkor se mikor meg volt hazam.

Sejtettem mondjuk, hogy nincs konyhakerted... De attól hogy az neked nincs, meg medencéd se, remélem érthető volt a hasonlatom. Nem mellékesen, amit írtál, azt támasztja alá, amit én írtam korábban. Magad vallottad be, hogy nem voltál éppen full like a boldogságtól, amiért befogadtad a vendégeket, még ha csak ideiglenesen is... meg hogy NŐTTEK AZ IGÉNYEIK, hm... Jó magyar mondás szerint, „ha a kisujjadat nyújtod, a karodat kérik”...

Szóval én csak azt szeretném kihozni ebből, hogy mindennek a világon vannak FOKOZATAI. És bizony, még a HUMANIZMUSNAK IS. A segítésnek is és az elutasításnak is.

Ellenben azt látom, itt sokan (Ernoe is például) VALLÁST csinálnak a humanizmusból és megértésből és elfogadásból. Nem kéne pedig. Aki többet segít mint amit megengedhet magának, ELPUSZTUL. Akár magánember legyen, akár egy nemzet. Ez van.

Neked is sokba került ez a 2 hónap vendégeskedés, írtad. Nem szeretnél bevállalni mégegy effélét, azt is írtad. Erre tegyük fel jönnek még negyvenen. És amikor te tiltakozol, jön mondjuk Ernoe meg más akárkik, és leköpdös téged (virtuálisan) hogy te rasszista vagy (igen, lehetnek cigányok is köztük) meg homofób, meg GYŰLÖLÖD a szerencsétleneket meg akármi. Nem éreznéd ezt IGAZSÁGTALANNAK, mondd?!

Nekem ebből van elegem. Ez olyan hogy ha visszautaznál az időben a középkorba, s mennél az utcán, látva a temérdek koldust, eleinte odadobnál némelyiknek egy kis pénzt, alamizsnát. De a hatszázadiknál már nem mozdulna a kezed. Mert nincs mit adnod. Illetve volna, de akkor már neked nem maradna és éheznél. És eszedbe ötlik, hogy MINDENKINEK úgyse tudsz adni... De ettől még nem gyűlölöd őket, sajnálod is őket...

Ellenben amikor valamiképp rájössz, hogy páran olyanok is koldulnak akik amúgy nem nyomorékok, de nekik ez kényelmesebb, meg elszedik a gyengébb koldusoktól amit azok kaptak, meg sokan nem is betegek és nem nyomorékok csak annak álcázzák magukat... Na akkor már BIZALMATLAN is kezdesz lenni! De még mindig NEM GYŰLÖLÖD őket, csak óvatosabb vagy velük...

Tehát én csak azt szeretném Mel ha mértéket tartanál ebben a fenenagy humanizmusban. Hidd el, nem tér el nagyon a véleményünk. Csak nem szabad átesni a ló túloldalára.

Magyarországon történt velem... Beirattak egy átképző tanfolyamra. Volt ott egy néger srác is, hatalmas, erős fickó, ha fogantyút szerelnek a Parlamentre, azt is könnyedén elhúzta volna, olyan izmai voltak. És kicsattanóan egészséges, szép, ha nő lennék, belészerettem volna... Nigériából jött, ő is valami menekült volt. Elvett egy magyar kislányt, és született gyermekük is, csodaszép leányzó. Jól beszélt már magyarul is, és fennen hangoztatta hogy őt senki se tartsa holmi „négernek” vagy akárminek, ő igenis MAGYAR: egy feketebőrű magyar... szereti az országot is meg minden... megkérdezték a vallásról is, mondta hogy hát igen, valamikor régen ő muzulmán volt mert arra majdnem mindenki az, de őt hagyják ezzel békén, az régen volt, a RÉGI ÉLETÉBEN, őt ez az egész már nem érdekli, mert ő IGENIS MAGYAR, és kész!

És hadd mondjam el, hogy bár a magyarok szerintem se olyan befogadóak mint az USA polgárai, de ennek ellenére, ez a nigériai srác (pedig még nem is nő volt!!!) ott mindenki kedvence volt, barátságosan hátbaveregették, moindták neki hogy igaza van mert ő valóban magyar már, szóval SEMMI BAJ nem volt azzal hogy ő holmi „bevándorló” vagy menekült vagy akármi!

De ha elkezdett volna ott naponta imádkozni Allahhoz, meg beleszólni abba, a tanfolyamon résztvevő nők milyen ruhát hordhatnak, illetlennek nevezte volna őket mert nem csadorban járnak, vagy pofákat vágott volna amikor valaki disznóhússal megrakott szendvicset eszik vagy ilyesmi, vagy bárkit is megütött volna visszaélve az erejével, na ABBAN A PILLANATBAN lett volna ellene ha nem is rögvest gyűlölet, de ELUTASÍTÁS...

Pedig tök jól látszott rajta hogy nem itt született, mert színfekete volt. És mégse gyűlölte senki, sőt versengtek azért hogy a közelében ülhessenek és beszélgethessenek vele! Attól se féltek hogy elveszi a munkájukat, pedig a tanfolyam minden résztvevője maga is MUNKANÉLKÜLI VOLT!!!!!!

Na de ehhez úgy kell ám hozzáállni a menekültnek is, bizony...
 
Pici kontrázás Bezsongár_királyfi írásához. A délszláv háború idején is jöttek menekülők. Nem is kevesen. Senkinek semmi baja nem volt sem velük, sem azzal, amibe az államnak "kerültek". Értettük az indítékaikat, a mi logikánkkal szemlélve a cselekedeteik alátámasztották azt a történetet, amivel a menekülésüket indokolták. Ha magyarok voltak, ha szerbek, ha horvátok, elfogadtuk őket, helyet adtunk nekik, munkát és megélhetést.
Miben különböznek a mai menekülőktől? A maiakat nem értjük. Tudjuk, hogy rettenetes helyzetből IS jöhettek. De ahogyan megnyilvánulnak, abból nem tudunk egyenesen visszakövetkeztetni arra, ahogyan elindultak. Ebből fenntartásaink adódnak. A fenntartásainknak szerintem semmi köze sem az idegenellenességhez, sem a gyűlölethez. Nem értjük őket és ez nem csak a mi hibánk.
 
A fekete srác elmondta, neki már az nagy boldogság, hogy nem kell félnie ha átmegy az utca túloldalára, akkor közben valaki hátbalövi... Szegényen él a feleségével, de tök jó ha elmegy munkát keresni, nem kell rettegnie hogy mire hazamegy, ott találja a nejét és a lányát megerőszakolva és vérbefagyva, a háza meg ég... Neki ez már JÓ. Ő tényleg nyugodtan és biztonságban akar élni. Ezért kész volt megtagadni a múltját, a szokásait, tudomásul venni hogy itt úgy tekintik hogy ő egy barbár országból jött, ő is barbárnak tartja azt az országot és életet, és kész ezzel szakítani.

Szóval: nem azzal van a baj ha egy menekülő jól akar élni! A baj az hogy sokan nem ezt akarják, hanem egy másik országban, jó körülmények közt a RÉGI ÉLETMÓDJUKAT folytatn i. Na ez nem megy, mert valamit valamiért. Igenis aki valahova jön, szakítson a régi szokásaival és életmódjával, legalábbis azon attributumok legtöbbjével. MERT VALAMIT VALAMIÉRT.
 
Ide illik a történetem. Kb. 35 éve még egyetemistaként többször elmentem Pestre az Asztória környékén szerettem végigjárni a könyvesboltokat, antikváriumokat. Egyszer ott találkoztam azzal az arab diákkal, aki csoporttársa volt a szobatársamnak, napi szinten bejárt a szobába, mert sokat tanultak együtt. Sokszor főztem nekik is teát, vacsorát. Megkérdezte, nem mennék-e el az ismerőseivel, akik a veszprémi kórházba tartanak látogatóba, de nem ismerik az utat.
Természetesnek vettem, hogy segítek, hiszen őt jól ismertem (vagyis azt hittem). Végül csak azért nem jutottam rosszabb sorsra, mert az egyik kiszállt csencselni, a másikra bízva, hogy vigyázzon rám. Őt viszont nagyon izgatta, hogyan alakul az üzlet, és nem figyelt eléggé, így ki tudtam ugrani az autóból, bár majdnem elcsapott egy autó. A srác utána még kérdőre is akart vonni. Más kultúra, más szokások. más gondolkodás. Erről még soha nem beszéltem senkinek. Csak most jövök rá, hogy még én szégyenkeztem.
Senki ne higgye, hogy bármi rosszat akarok, ha alkalmam lenne segítenék, de a bizalom az más...
Egyébként már többször meg szerettem volna kérdezni, miért olyan érdekes az, ha egy csapat erős férfi jön, és én mondjuk egyedül vagyok a tanyán, akkor nem igazán lelkesedem, ha be akarnak jönni. Mindegy milyen nációba tartoznak, legyenek tejfehérek, valljuk be, nem egy életbiztosítás, ha mindenkit beinvitálok.
 
Meg a pozitiv hirbol is tudtok negativat csinalni.
Nem mindegy ki kerul oda? Menekult akinek szuksege van a szallasra.

Nocsak mar nem minden menekult sz@rjanko?
Ez is mindegy mert Mo-nak nem kellenek a menekultek egysem.
Azokba a szegény országokban csak a gazdagok és a katonák tudják képezni magukat!!!!!!Nem lennék meglepődve ha kiderülne hogy a migránsokal katonák is jöttek.Németország márcsak olyan hogy minden jót lefölöz és ez lesz majd a veszte!
 
Julianna
Nem kell ennyire soteten latni a jovot, a menekultektol egy orszagnak sem lett veszte,hanem igen komolyan hozzajarultak a befogado orszag GDP hez.
Nem artana ha jobban elmerulnel a nemzetkozi statisztikaba , hany menekultnek van felso es kozepfoku vegzettsege es szakmaja.
Utana lehet osszehasonlitani az otthoni hecc kampannyal.

Bezsongar_kiralyfi
Nem mellékesen, amit írtál, azt támasztja alá, amit én írtam korábban. Magad vallottad be, hogy nem voltál éppen full like a boldogságtól, amiért befogadtad a vendégeket, még ha csak ideiglenesen is... meg hogy NŐTTEK AZ IGÉNYEIK, hm... Jó magyar mondás szerint, „ha a kisujjadat nyújtod, a karodat kérik”...

Az igaz nem voltam happy, mert se nem ismertem oket, es a kenyszer vitt ra ,meg a nyuszi szivem , hogy hazavittem oket. Donthettem volna maskeppen is, otthagyom a repteren, azt majd elhelyezik valahova oket, vagy bevihettem volna oket shelterbe bar nem tudom ,hogy fogadtak volna-e meghivo levellel a zsebebe. Igy utolag lehet hogy a canadai meghivot megdumaltak, hogy adjon meghivo levelet ok nem mennek oda , csak ki akarnak jonni szetnezni... neki meg volt annyi dorzsoltsege nem adott igazi cimet se franko telefonszamot, es pont nem ellenoriztek le, de ha ellenorzik is ha bemondjak a nevet a hangosbemondoba , en jelentkeztem volna ,hogy itt vagyok ertuk es siman kiengedtek volna akkor is oket. Az is lehet meg volt ez rendesen dumalva a hatterbe csak engem elfelejtettek beavatni a dolgokba.

A menekulteket nem a lakossagnak a civileknek kell segiteni es megoldani a problemat, hanem az allamnak mert ez allami feladat mindenhol.
Az informaciot amit a menekultek eloadnak azt csak allami apartusnak van joga es lehetosege leellnorizni. Minden egyes embert leellenoriznek mielott azt mondjak megadjak a letelepedesi engedelyt.
Lehet segiteni sok fele modon, vizet osztani , tisztalkodasi lehetoseget, gyerekeknek jatekot stb.
Utba igazitani , forditani stb.
 
Sztár lett a német buszsofőr, aki mikrofonban üdvözölte a menekülteket

A férfi szép napot kívánt a migránsoknak.

15 fiatal menekült szállt fel arra a buszra, amelyiket Sven Latteyer vezetett Erlangenben. A BBC tudósítása szerint az utasok azt mesélték, hogy a sofőr angolul szólt bele a mikrofonba, azt mondta,

“ Hölgyeim és uraim, szeretnék mondani Önöknek valamit. Üdvözlöm Önöket. Isten hozta Önöket az országomban, Németországban. Legyen szép napjuk!
Az utasok megtapsolták a barátságos sofőrt, aki azzal indokolta a szokatlan köszöntést, hogy sógora a koszovói konfliktus elől menekült el a kilencvenes években, a nagyapja pedig a II. világháborúban sérült meg.

A történet szélsebesen elterjedt Németországban, ahol 2015 első felében csaknem 180 ezer embert kért menedéket, kétszer annyi, mint az előző év azonos időszakában.
 
Húszezren tüntettek Bécsben a menekültek mellett
Az Európai Bizottság hétfőn figyelmeztette Magyarországot az európai normák betartására és felajánlotta segítségét, ha Budapestnek nehézségei vannak a bevándorlók regisztrálásával.

A menekültekkel szembeni embertelen bánásmód ellen tüntettek hétfőn Bécsben FOTO: APA/GEORG HOCHMUTH

Bécs központjában mintegy 20 ezer ember a menekültekkel szembeni jobb bánásmódért tüntetett hétfőn. Az osztrák autópályán Burgerlandban egy hűtőkocsiban megfulladt 71 menekült ügye nagy visszhangot keltett Ausztriában. Bécsben a Stephansdomban, az áldozatok emlékére tartott misén Christoph Schönborn bécsi érsek a menekültekkel kapcsolatban kijelentette: „elég a halottakból, elég a menekültek szenvedéséből és üldözéséből’. A misen az osztrák kormány számos képviselője is részt vett.

Varsóban hétfőn a lengyel kormányfő Ewa Kopacz bejelentette, hogy a súlyosbodó európai menekülthelyzetre tekintettel kormánya felülvizsgálja eddigi magatartását és kész fontolóra venni a korábban vállalt 2200 menekültnél több befogadását. Varsó még júliusban az esetleges ukrán menekülthullámra hivatkozva vállalta önként alig több, mint 2000 menekült befogadását.

Hétfőn este mintegy 600 menekülttel megérkezett Bajorországba az a vonat, amelyre a magyar hatóságok hosszú huzavona után megengedték a menekültek felszállását Budapesten, és amelyet az osztrák hatóságok egy ideig visszatartottak az osztrák-magyar határon. A németek az utasok egy részét Rosenheimben szállásolták el, a többiek tovább utaztak Münchenbe.

A német sajtó szerint az osztrákok nem engedték tovább utazni azokat, akik Magyarországon már beadták a menekültstátuszra vonatkozó kérelmüket. Őket visszafordították Magyarországra. Akik Ausztriában akartak kérvényt benyújtani, azok leszállhattak a vonatról és azt megtehették. Akik Németországba akartak tovább utazni, azokat útjukra bocsátották.

Az Európai Bizottság hétfőn figyelmeztette Magyarországot az európai szabályok betartására és felajánlotta segítségét, ha Budapestnek nehézségei vannak a bevándorlók regisztrálásával. Brüsszel kész a Frontex európai határvédelmi ügynökség szolgálatait Magyarország számára is elérhetővé tenni.

Az osztrák kormány kezdeményezni készül az Európai Parlamentnél, hogy töröljék az uniós költségvetésből azokat az országokat, amelyek nem mutatnak szolidaritás a menekültválság kezelésében. Bécs konkrétan Magyarországra utal. Martin Schulz az Európai Parlament elnöke „nemzeti egoizmust” lát „annak vegytiszta megjelenési formájában” egyes uniós tagországok részéről. „Tarthatatlan – jelentette ki hétfőn -, hogy az EU 28 tagországa közöl a menekültek 90 százalékát 9 tagország fogadja be.” Magyarország egyeteln uniós tagországként nem vállalta egy menekült befogadását sem a júliusi önkéntes kvótavállalás alkalmával.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,799,992
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére