Részlet Anna Frank naplójából
`1944. május 26, péntek`
Drága Kittym!
Végre, végre eljutottam odáig, hogy nyugodtan ülhetek az asztalkámnál, közel az ablaknyíláshoz s beszámolhatok Neked mindenről, de mindenről.
Már hónapok óta nem éreztem magam olyan nyomorultul, mint mostanában. Még amikor a betörés történt, akkor sem idegeskedtem ennyire. Egyrészt a zöldséges elhurcolása meg a zsidókérdés miatt - erről beszél az egész ház - aztán meg késik az invázió, rossz a koszt, mindenki ideges, a hangulat siralmas és Peterben is csalódtam. Másrészt Ellinek pünkösdkor volt az eljegyzése, rengeteg virágot kapott, s Kraler születésnapját nagy tömeg tortával ünnepelték. Ezenkívül barátaink mindig elmesélik, milyen jól mulattak a kabaréban, melyik filmet nézték meg s milyen hangversenyt hallgattak végig. Micsoda ellentétek között hányódunk! Egyik nap nevetünk s nehéz helyzetünknek csak a humoros oldalát látjuk, de a legtöbbször rettegünk s kiül arcunkra a félelem, a feszültség, a kétségbeesés.
Miep és Kraler hozza értünk a legnagyobb áldozatot. Miep a sok munkával, Kraler pedig olykor már-már összeroppan az óriási felelősség súlya alatt, s a visszafojtott idegesség és izgalom miatt még a szava is elakad. Koophuis is, Elli is becsületesen, sőt nagyszerűen gondoskodnak rólunk, de azért néha, hacsak néhány órára, esetleg egy-két napra is, megfeledkeznek a hátsó traktusról. Nekik is megvannak a gondjaik. Koophuis betegeskedik, Elli jegyessége pedig nem valami boldog. De ha vannak is gondjaik, azért közben ők is járnak szórakozó helyekre és látogatóba, mint a többi ember. Idegeik, ha rövid időre is, csak megnyugszanak, nem úgy, mint a mieink. S már két éve élünk így. Vajon meddig kell még elviselnünk ezt a szinte kibírhatatlan feszültséget?
A szennyvízcsatorna eldugult. Vizet csak cseppenként folyathatunk. Csak úgy használhatjuk a W. C.-t, ha egy kefét is viszünk magunkkal. A piszkos vizet egy nagy cserépedénybe gyűjtjük. Ma még valahogyan elkínlódunk, de mi lesz, ha a szerelő egyedül nem boldogul vele? A városi csatornatisztítók kedd előtt ugyan ki nem jönnek.
Miep küldött egy mazsolás kalácsot "Vidám pünkösdi ünnepeket" felírással. Majdnem gúnynak éreztük, mert hangulatunk igazán nem vidám, hiszen félünk. Amióta a zöldségest elhurcolták, még jobban rettegünk. Minduntalan csendre intjük egymást és még zajtalanabbul járunk-kelünk. A zöldségesre a rendőrség törte rá az ajtót, így hát még a rendőröktől is kell tartanunk! Talán egyszer bennünket is... nem, nem, ilyet le se szabad írnom, de amikor képtelen vagyok elhessegetni magamtól ezt a gondolatot, sőt folyton visszatér a múltkori szörnyű félelem és ijedség. Ma este nyolckor egyedül mentem le a W. C.-re. Más nem volt az alsó emeleten, mindnyájan rádiót hallgattak. Bátorságot erőszakoltam magamra, bár elég nehezemre esett. Itt fent, ahol most ezt írom, még mindig nagyobb biztonságban érzem magam, mint lent, a nagy csendes házban, egyedül a fentről hallatszó, titokzatos hangokkal s az utcai autótülkölés lármájával. Ha nem készülök el elég gyorsan, beleremeg minden porcikám, mert még ilyenkor is veszélyes helyzetünk jár az eszemben.
Egyre arra gondolok, nem lett volna-e jobb, ha nem bújunk el annak idején? Akkor már nem élnénk, nem kellene ennyi nyomorúságot elszenvednünk és gyámolítóinkat sem keverhetnénk bajba. És mégis, mindnyájan visszariadunk ettől a gondolattól, még mindig ragaszkodunk az élethez, s megszólal bennünk a természet szava. Még remélünk, mindent remélünk. Csak legalább történne végre valami! Már azt se bánnám, ha lövöldöznének. Az sem emésztene úgy, mint a bizonytalanság. Csak vége lenne már, ha mégolyan csúnya is lenne az a vég. Legalább tudnánk, hogy végérvényesen győztünk, vagy el kell pusztulnunk.
Annéd
(forrás: http://www.globusz.com/ebooks/AnneFrank/.htm
`1944. május 26, péntek`
Drága Kittym!
Végre, végre eljutottam odáig, hogy nyugodtan ülhetek az asztalkámnál, közel az ablaknyíláshoz s beszámolhatok Neked mindenről, de mindenről.
Már hónapok óta nem éreztem magam olyan nyomorultul, mint mostanában. Még amikor a betörés történt, akkor sem idegeskedtem ennyire. Egyrészt a zöldséges elhurcolása meg a zsidókérdés miatt - erről beszél az egész ház - aztán meg késik az invázió, rossz a koszt, mindenki ideges, a hangulat siralmas és Peterben is csalódtam. Másrészt Ellinek pünkösdkor volt az eljegyzése, rengeteg virágot kapott, s Kraler születésnapját nagy tömeg tortával ünnepelték. Ezenkívül barátaink mindig elmesélik, milyen jól mulattak a kabaréban, melyik filmet nézték meg s milyen hangversenyt hallgattak végig. Micsoda ellentétek között hányódunk! Egyik nap nevetünk s nehéz helyzetünknek csak a humoros oldalát látjuk, de a legtöbbször rettegünk s kiül arcunkra a félelem, a feszültség, a kétségbeesés.
Miep és Kraler hozza értünk a legnagyobb áldozatot. Miep a sok munkával, Kraler pedig olykor már-már összeroppan az óriási felelősség súlya alatt, s a visszafojtott idegesség és izgalom miatt még a szava is elakad. Koophuis is, Elli is becsületesen, sőt nagyszerűen gondoskodnak rólunk, de azért néha, hacsak néhány órára, esetleg egy-két napra is, megfeledkeznek a hátsó traktusról. Nekik is megvannak a gondjaik. Koophuis betegeskedik, Elli jegyessége pedig nem valami boldog. De ha vannak is gondjaik, azért közben ők is járnak szórakozó helyekre és látogatóba, mint a többi ember. Idegeik, ha rövid időre is, csak megnyugszanak, nem úgy, mint a mieink. S már két éve élünk így. Vajon meddig kell még elviselnünk ezt a szinte kibírhatatlan feszültséget?
A szennyvízcsatorna eldugult. Vizet csak cseppenként folyathatunk. Csak úgy használhatjuk a W. C.-t, ha egy kefét is viszünk magunkkal. A piszkos vizet egy nagy cserépedénybe gyűjtjük. Ma még valahogyan elkínlódunk, de mi lesz, ha a szerelő egyedül nem boldogul vele? A városi csatornatisztítók kedd előtt ugyan ki nem jönnek.
Miep küldött egy mazsolás kalácsot "Vidám pünkösdi ünnepeket" felírással. Majdnem gúnynak éreztük, mert hangulatunk igazán nem vidám, hiszen félünk. Amióta a zöldségest elhurcolták, még jobban rettegünk. Minduntalan csendre intjük egymást és még zajtalanabbul járunk-kelünk. A zöldségesre a rendőrség törte rá az ajtót, így hát még a rendőröktől is kell tartanunk! Talán egyszer bennünket is... nem, nem, ilyet le se szabad írnom, de amikor képtelen vagyok elhessegetni magamtól ezt a gondolatot, sőt folyton visszatér a múltkori szörnyű félelem és ijedség. Ma este nyolckor egyedül mentem le a W. C.-re. Más nem volt az alsó emeleten, mindnyájan rádiót hallgattak. Bátorságot erőszakoltam magamra, bár elég nehezemre esett. Itt fent, ahol most ezt írom, még mindig nagyobb biztonságban érzem magam, mint lent, a nagy csendes házban, egyedül a fentről hallatszó, titokzatos hangokkal s az utcai autótülkölés lármájával. Ha nem készülök el elég gyorsan, beleremeg minden porcikám, mert még ilyenkor is veszélyes helyzetünk jár az eszemben.
Egyre arra gondolok, nem lett volna-e jobb, ha nem bújunk el annak idején? Akkor már nem élnénk, nem kellene ennyi nyomorúságot elszenvednünk és gyámolítóinkat sem keverhetnénk bajba. És mégis, mindnyájan visszariadunk ettől a gondolattól, még mindig ragaszkodunk az élethez, s megszólal bennünk a természet szava. Még remélünk, mindent remélünk. Csak legalább történne végre valami! Már azt se bánnám, ha lövöldöznének. Az sem emésztene úgy, mint a bizonytalanság. Csak vége lenne már, ha mégolyan csúnya is lenne az a vég. Legalább tudnánk, hogy végérvényesen győztünk, vagy el kell pusztulnunk.
Annéd
(forrás: http://www.globusz.com/ebooks/AnneFrank/.htm
27CDB6E-AE6D-11cf-96B8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,29,0" width="60" height="60"> 
</TD><TD width=10>
</TD></TR><TR><TD class=pictext vAlign=top align=right width=245></TD><TD width=10>
</TD><TD width=10>
</TD></TR><TR><TD class=pictext vAlign=top align=right width=245>Tömegjelenet Younger kapuja előtt. Csatáraink nehezen találtak rést a skót védelmen</TD><TD width=10>
