Hm... érdekes felvetés, de folytathatnánk is:
Hol élsz?
Válaszok: A Holdon, a Földön, a Marson, valahol, ittisottis, Magyarországon... estleg mindegyik
Szerintem ezzel nincs is baj, sem azzal, hogy nincs fénykép, sem azzal, ha nem mondja meg, hogy hol él. Az elgondolkodtató, hogy a kintiek beírják a várost legalább... de mindegy.
Az ellenben már ellenszenves, ha GipszJakab egyik nap Erdélyben, másik nap Pesten él, egyik nap ffi és hentes, másik nap nő és pszichológus...
Hol klinikákon, hol mentálhigiénés központban dolgozik... és ez mind egy "személy" Ugye érdekes... méghogy fénykép![]()
Ez tiszta beszéd! És sajnos sokan vannak akik maszk mögé bújnak, és nem az igazi arcukat mutatják. Nem tudom, hány generáció kell, hogy ezt kinőjük. Én is jártam már meg az állásommal, hogy nyíltan vállaltam a főnökeimmel szemben, és ki is rúgtak, sőt először a feleségemet (mert egy helyen dolgoztunk), de én utána is megmaradtam ugyan olyannak. Én most is vállalom amit mondok, és ki is mondom. Sokszor nem származik jó belőle, mert sok embernek betörik a feje az igazságtól. Én nem tudom elrejteni az érzéseimet, ha valakire haragszom azt ki is mutatom. Nem tudok vele jó-pofizni utána. Ez vagyok egy valódi székely.A jelenlegi szokások így alakultak. A fiatalok, gyerekek a chat-szobákban szeretnek más bőrébe bújni. Lehet, hogy csak viccnek szánják, hogy beugrassanak valakit, lehet, hogy csak saját, negatívnak tartott kinézetüktől, állapotuktól akarnak rövid időre megszabadulni. Ezt is bűnnek tartom, de megbocsáthatónak. Ha "szívatásnak" szánják, akkor nem.
Azt már hibának tartom, ha valaki azért bújik a névtelenség mögé, mert nem meri nyíltan vállalni a véleményét. Én rendszerint névvel-arccal vállalom a véleményemet, de figyelek arra a jeligés vélemény nyilvánításkor is, hogy mit ....)
Aki minden vezetőváltáskor változtat addigi véleményén, aki folyamatosan a kormányzópárt a tagja, vagy pártolója, ráadásul vehemesen hangoztatja is aktuális álláspontját, azt nem tudom elviselni.
Én is jártam már meg az állásommal, hogy nyíltan vállaltam a főnökeimmel szemben, és ki is rúgtak, sőt először a feleségemet (mert egy helyen dolgoztunk), de én utána is megmaradtam ugyan olyannak.
Ha összeszámolnánk, hogy mennyi embert rúgtak ki állítólagos lopás miatt, akkor a fél Magyarország tolvaj. Voltam én is üzletvezető egy helyen és lopással vádolták az eladókat. A bolt egy panel alatt volt és a szomszéd fentről látta, hogy a főnök este elvisz egy rekesz bort, mert volt kulcsa. Mikor másnap rákérdeztem azt mondta elfelejtett szólni. És mint aki nem történt semmi, bocsánatot sem kért a lányoktól, hogy megvádolta őket. És nem ez volt az első eset, de a többit nem tudtuk bizonyítani ezért szétosztva levonta a fizetésükből.(egyébként belső lopás volt, amit minden egyes üzletben megcsináltak, így "kiirtva a problémás" dolgozókat).
Azt másnál is el tudom fogadni, hogy a tapasztalat változtat rajta. A köpönyegforgatást viszont elítélem, különösen, ha többször fordul elő, időnként teljesen ellentétesen az addig vallotakkal. Ennél szerintem sokkal jobb, ha valaki csak név nélkül vállalja a saját, őszinte véleményét.
Sajnálom, csak szeretném megjegyezni, hogy egyesek miért nem tesznek fel magukról fotót? Valamit titkolnak? Vagy mi szégyellni valójuk van? Nem merik magukat vállalni? Ez olyan amikor valaki kezet fog velem és nem néz a szemembe. Miért kell nekem egy tájképet vagy valami mást látni amikor valakinek írok vagy ír nekem. Fél, hogy felismerik? Ha becsületes akkor mi a titkolnivaló?
Akkor Te biztosan nagyon szép ember lehetsz, mert van mitől félned, hogy a képkezelő programok ronthatnak az imidzseden.hangya1944 írta:...Nincs szégyellnivalóm, de nem teszem közzé a képemet ellenőrizhetetlen helyeken, sőt a nevemet sem...
Hát igen komolyan kérdeztem. Akinek nem inge.... Hogy csámcsognak? Hát csámcsogjanak, nekem az nem fáj. Ezért nem vagyok rajta az iwiw-en meg semmi közösségi oldalon. A Canadahunt ismerem (Ne nézd a regelés idejét mert már egyszer voltam csak kiléptem) ez nem az a társaság. Ide ahogy én észrevettem nem a csámcsogós, átszerkesztős emberek jönnek. És ha netán visszalátnám magamat (amire nem sok esély van) valahol akkor írnék az oldal szerkesztőjének, hogy vegye le a képet. Ennyi. Az itteni embereket látva, normális, kulturált, illemtudó társaság.Az IWIW indulásakor nagyon lelkesen beléptem és ráakadtam néhány elveszettnek hitt ismerősre, akiknek nagyon örültem. De ráakadtam a fórum részen egy topikra is, amelyben feltehetően kiskorúak az emberek profilképein csámcsogtak, azokat tárgyalták minősíthetetlen módon.
Akkor Te biztosan nagyon szép ember lehetsz, mert van mitől félned, hogy a képkezelő programok ronthatnak az imidzseden.
Én randa vagyok mint az ördög és a Photoshop csak javíthat rajtam
Ellenben azt nem értem, hogy miért is vetted magadra :?![]()
Hát igen komolyan kérdeztem. Akinek nem inge.... Hogy csámcsognak? Hát csámcsogjanak, nekem az nem fáj. Ezért nem vagyok rajta az iwiw-en meg semmi közösségi oldalon. A Canadahunt ismerem (Ne nézd a regelés idejét mert már egyszer voltam csak kiléptem) ez nem az a társaság. Ide ahogy én észrevettem nem a csámcsogós, átszerkesztős emberek jönnek. És ha netán visszalátnám magamat (amire nem sok esély van) valahol akkor írnék az oldal szerkesztőjének, hogy vegye le a képet. Ennyi. Az itteni embereket látva, normális, kulturált, illemtudó társaság.![]()
A véleményed számomra a CanadaHun moderálását dicséri. Ezek szerint fogalmad nincs arról, hogy milyen bejegyzések láthatatlanok számodra, mert a moderátor már járt arra és dolgozott. A CH állandó tagsága túlnyomórészt, mondhatni jellemzően valóban kulturált és illemtudó társaság, de nem csak ilyen emberek járnak felénk.
Ha gondolod, Melitta fotóalbumában megtekinthetsz.Hidd el, hogy van fogalmam, és tudom, hogy vannak más emberek, és tudom mit tesznek a moderátorok. Van saját weboldalam és saját fórumom is. Hidd el, hogy attól még nem fognak téged átszerkeszteni. Azt, hogy a címedet nem adod meg, a telefonszámod, és a e-mail címedet, ez természetes. Ezek megadása sokkal több visszaélésre ad lehetőséged mint a fotód kitétele.![]()
A véleményed számomra a CanadaHun moderálását dícséri. Ezek szerint fogalmad nincs arról, hogy milyen bejegyzések láthatatlanok számodra, mert a moderátor már járt arra és dolgozott. A CH állandó tagsága túlnyomórészt, mondhatni jellemzően valóban kultúrált és illemtudó társaság, de nem csak ilyen emberek járnak felénk.