China Miéville: Kraken
Röviden: hűűűűűűha.
Ez kemény volt.
Egy fantasy köntösbe bújtatott kulturális és pop-kulturális egyveleg az apokalipszisok idején.
Nem is tudom, hol kezdjem.
Miéville egészen biztosan nem komplett, de ehhez remek fantázia társul, és én ennek csak örülni tudok
Bámulatosan lendületes és tartalmas könyv, rengeteg információval, jól megformált karakterekkel, és a karaktereket illetően rengeteg (néha talán túl sok) háttérinfóval. Az elején attól tartottam, hogy az Amerikai istenek és a Sosehol közös gyermekét olvasom, némi London folyóival fűszerezve. Nem mintha az első kettővel bármi gondom lenne, kifejezetten kedvelem őket. Szerencsére Miéville abszolút rám cáfolt. Voltak pillanati a könyvnek, amikor idegesített, főleg az első felében, amikor ugyanaz nyolcvanadjára játszódott le, de ezeket leszámítva a könyv egyszerűen zseniális.
Úgy érzem, kinyúlt utánam a csápjaival, megragadott, lerántott a mélybe, és nem eresztett, amíg a végére nem jutottam. Imádom, hogy újra és újra fejre állított mindent, a történet mégsem gabalyodott bele a saját csápjaiba, és végezte értelmetlen kuszaságként. Gondolkozik, gondolkodtat, azért pedig külön dicséret jár, hogy időről időre fogott néhány klisét meg sablont, jól megrázta őket, néha még külön ki is emelte „tessék megnézni, ez itt lenni klisé”, aztán jól a sárba döngölte, megrugdosta, megtaposta, és még bele is törölte a lábát.
Én azt mondom, olvassátok! Persze nem fog mindenkinek tetszeni, mert elég tömény, én is még emésztem, de urban fantasy rajongóknak tényleg csak ajánlani tudom, igazán igányes darab.
Röviden: hűűűűűűha.
Ez kemény volt.
Egy fantasy köntösbe bújtatott kulturális és pop-kulturális egyveleg az apokalipszisok idején.
Nem is tudom, hol kezdjem.
Miéville egészen biztosan nem komplett, de ehhez remek fantázia társul, és én ennek csak örülni tudok
Bámulatosan lendületes és tartalmas könyv, rengeteg információval, jól megformált karakterekkel, és a karaktereket illetően rengeteg (néha talán túl sok) háttérinfóval. Az elején attól tartottam, hogy az Amerikai istenek és a Sosehol közös gyermekét olvasom, némi London folyóival fűszerezve. Nem mintha az első kettővel bármi gondom lenne, kifejezetten kedvelem őket. Szerencsére Miéville abszolút rám cáfolt. Voltak pillanati a könyvnek, amikor idegesített, főleg az első felében, amikor ugyanaz nyolcvanadjára játszódott le, de ezeket leszámítva a könyv egyszerűen zseniális.
Úgy érzem, kinyúlt utánam a csápjaival, megragadott, lerántott a mélybe, és nem eresztett, amíg a végére nem jutottam. Imádom, hogy újra és újra fejre állított mindent, a történet mégsem gabalyodott bele a saját csápjaiba, és végezte értelmetlen kuszaságként. Gondolkozik, gondolkodtat, azért pedig külön dicséret jár, hogy időről időre fogott néhány klisét meg sablont, jól megrázta őket, néha még külön ki is emelte „tessék megnézni, ez itt lenni klisé”, aztán jól a sárba döngölte, megrugdosta, megtaposta, és még bele is törölte a lábát.
Én azt mondom, olvassátok! Persze nem fog mindenkinek tetszeni, mert elég tömény, én is még emésztem, de urban fantasy rajongóknak tényleg csak ajánlani tudom, igazán igányes darab.