Most kapaszkodjon meg! Megmutatjuk, milyen ajándékot vitt Szijjártó Péter Kuvaitba

Kivételes esély van most arra, hogy magyar cégek teret nyerjenek Kuvaitban, és részt vegyenek az arab ország gazdaságfejlesztési tervének végrehajtásában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek adott telefoninterjúban kuvaitvárosi tárgyalásai közben.

"Nagy szimpátiával tekintenek itt Magyarországra, és támogatják a magyar vállalatok kuvaiti piaci terjeszkedését, mert Budapest szigorúan elítélte, amikor Irak 1990-ben megszállta Kuvaitot, és mert Magyarország az első öbölháború után részt vett Kuvait újjáépítésében" - tette hozzá.

Az Új Kuvait nevű gazdaságfejlesztési terv keretében számos nagyberuházás lesz az országban, ezért az Eximbank nyitott egy 510 millió eurós hitelkeretet magyar cégek piacra lépésének támogatására - mondta.

329910.jpg

Kuvaitváros, 2017. április 19. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Szabáh el-Ahmad el-Dzsábir al-Szabáh sejk, Kuvait miniszterelnöke találkozója Kuvaitvárosban 2017. április 1...

329909.jpg

Kuvaitváros, 2017. április 19. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbeszélést folytat Abdulvahháb Mohamed al-Vazzánnal, a Kereskedelmi Kamara ügyvezető alelnökével és vezető ku...

329908.jpg

Kuvaitváros, 2017. április 19. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Puskás-mezt ajándékoz Szabáh al-Hálid al-Hamad al-Szabáh kuvaiti külügyminiszternek Kuvaitvárosban 2017. áprili...
Forrás: MTI

 

Csatolások

  • polo.jpg
    polo.jpg
    51 KB · Olvasás: 89
Valamit nem értünk itt emberek.... nem a magyar forint érték a lényeg, nem is a koronát kellene elvinni a jogarral. A kisstílűség, a protokoll ismeretének tökéletes hiánya, ami leégeti az országot minden vonalon.

Ha koldulni megyünk és jók akarunk lenni náluk az állami ajándékon kívül, privát ajándékként viszek egy dedikált (!) Puskás pólót a külügyminiszternek, ha tudom (mert vettem a fáradságot és felkészültem az adott országból és személyből), hogy nagy foci rajongó...ez egy úri gesztus, egy olyan figyelmesség, amit méltányol egy olyan ember is, aki az éves jövedelméből meg tudná venni kishazánkat tokkal vonóval.
Ezt nevezik diplomáciának. Ez egy külön szakma, sőt művészet...
biztos eredeti dedikalt polo volt az
 
Sok sok konyv jelentmeg az etiketrol. Tudni illik ,mi ilik.
A polo lehet hires embere focistae vagy akar a Beatlese, a gyujtok clubok nagyon sok penzt adnak erte,de allami szinten nem uti meg a mercet.
 
Utoljára módosítva:
Kösz a bizalmat. Többet keresnék vele. :)
Nekünk furcsa ajándék, olyan országokban még furcsábban néznek a képre, ahol csak almanachból tudják, ki volt a Száguldó Őrnagy.
Petike is meglepődne, ha olajkút makettjét kapná Kuwaittól.

Akkor ez az ajándék nem összeférhetetlen a protokollal, csupán nem tartod megfelelőnek.
Meglepődnél egyébként, hogy a világ mely tájain is ismerik és tisztelik Puskást. Ráadásul tényleg nem tudjuk, de meglehet, hogy a kuvaiti külügyminiszter focirajongó. :)
 
Sok sok konyv jelentmeg az etiketrol. Tudni illik ,mi ilik.
A polo lehet hires embere focistae vagy akar a Beatlese, a gyujtok clubok nagyon sok penzt adnak erte,de allami szinten nem uti meg a meret.

Kivéve, ha olyannak adják, aki pont ezt szereti. (Erről sajnos nincs információnk.) Ilyen gazdag embernél csak gesztus-ajándékot tud az ember adni. Lehet, hogy jobban örül, mintha megkapja a kétszázadik értékes porcelán készletet.
 
Lehet, hogy jobban örül, mintha megkapja a kétszázadik értékes porcelán készletet
Lehet, h igen, lehet, h nem. :confused: Ezért vannak a protokollal foglalkozó emberkék. Utazás előtt egyeztetnek vendéglátó ország szakembereivel és nincs gond. (Volt, h kutyát ajándékoztak, előtte tájékozódtak, h a főnökük nem allergiás-e kutyaszőrre. Képzelheted, milyen ciki ha akkor derül ki. :D )
 
Mondtátok itt, hogy országot képvisel,ill. ezek az ajándékok nem is személyesek, hanem a fogadó országnak ( is) szól, hiszen időnként kiállításokat rendeznek belőle. Ezt alapul véve ill. azt, hogy az arab emberek szeretik az aranyat, mindent ami fényes és csillog,talán lehetett volna készíttetni egy Országház makettet ezüstből(itt-ott megaranyozva).Vagy mondjuk valamelyik szép budapesti hidat nemesfém maketten.
 
Utoljára módosítva:
Országház? Híd? Olyan volt már.
Alsó- és Felső- csúti STADION ! Azt aranyból megcsinálták volna, gyémánt berakással ! Így mulat egy magyar úr ! A mi pénzünkből. :(

:rohog::rohog:Igaz, a kövek helyét kihagytuk volna,csak úgy üresen a foglalatot,aztán ha jött volna ez a sejk látogatóba, visszahozta volna drágakővel kirakva.Végül is nem ezért bótolunk velük?:rohog::rohog:
 
Ilyen már van. Alaszka. Nyáron hideg. Télen meleg, mert fát kell vágni, nehogy megfagyjanak. Testmozgás (az fontos!) du. spuri medvék elől. Kiküldetési pénzt itthon a tanfolyam után kapják. Meglásd csupa erős, okos ember tér haza. Aki kint maradt, vesztett a medvével szemben. :rohog:
*
upload_2017-4-22_20-50-18.jpeg
teccccccik, mármint az ötlet. A gond az, hogy inkább másfele irányítják lépteiket, az nem Haway... vagy ennél is jobb helyre? Az is igaz, a címet velem nem közölték.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,610
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére