Hírek Most van nagy baj a Balatonnál

Fonyódon 95 centiméteren állt a Balaton szintje. A friss adatok szerint naponta akár egy centiméternek megfelelő vízmennyiség is elpárolog a tóból. A szakamberek szerint a vízminőségre ennek nincs hatása .

A magyar tenger szintje, ha nem kap csapadékot, augusztus közepére akár a 60 centiméteres szintet is elérheti, akkor pedig a sekély részeken a zátonyok is kialakulhatnak.

Van, ahol már ennél is nagyobb a baj. , a Debrecen melletti Vekeri-tó is kiszáradt, amit nem az idei hőség szárított ki, de esélyt sem kap a terület arra, hogy újra víz legyen a mederben.

Barsi Zoltán

1657070093742.png
 
Ezek szerint eső nélkül elhervadunk.
Sokszor kitanítottak, hogy Magyarország víz nagyhatalom.
Szaniszló Ferenc szerint ezért akarnak bennünket évszázadok óta megsemmisíteni.
(Láttam egy erről szóló előadását a tévében. Azonban nem kell félnünk mert a Kárpát völgynek a "kisugárzása" csak miránk van pozitív hatással. Minden idegen nép kényszerül innét elmenni. Úgyéjjek ezt mondta. :D)

Tényleg olyan sok víz van a talpunk alatt? Sosem érdekelt a dolog, kivéve a Széchenyi fürdőben.
 
Utoljára módosítva:
X0163_4d_deutsch_HW_WG-1_Web.jpg

Milyen hamar elveszítik az iskolai tanulmányok az érvényességüket. Egyszer volt, hol nem volt egy Aral-tó.

Olvasom, hogy
- a kormány lépett, a jövőben nem lehet a Balaton közelében 30 méteren belül építkezni.
- a széndioxid kibocsájtás a nagy országok problémája, mi csak egy picit szennyezünk

Lehet benne valami, a Balaton is kicsi az Aral-tóhoz viszonyítva. :)

it-may-seem-one-of-the.jpg


Magyarország területe: 93.025 km2
Aral-tenger területe : 68.000 km2
Balaton területe: : 592 km2
 
X0163_4d_deutsch_HW_WG-1_Web.jpg

Milyen hamar elveszítik az iskolai tanulmányok az érvényességüket. Egyszer volt, hol nem volt egy Aral-tó.

Olvasom, hogy
- a kormány lépett, a jövőben nem lehet a Balaton közelében 30 méteren belül építkezni.
- a széndioxid kibocsájtás a nagy országok problémája, mi csak egy picit szennyezünk

Lehet benne valami, a Balaton is kicsi az Aral-tóhoz viszonyítva. :)

it-may-seem-one-of-the.jpg


Magyarország területe: 93.025 km2
Aral-tenger területe : 68.000 km2
Balaton területe: : 592 km2
Az Aral egy jó példa, de nem elsosorban a globalis felmelegedésre, hanem arra hogyan nem szabad!
A tavat két folyó, az Amu Darja és a Szir Darja táplálja.
A főgond ezeknek a folyóknak a felhasznalasa gazdasági célra.
A kornyek vizben szegény, de van termofold.
Az ott élők számára ma már létfontosságu az itt termelt rizs és gyapot, és sajna mind a ketto vizigenyes noveny!
A szovjet idoszak alatt megépitették az ontozorendszert, de azt mindenki tudja, hogy a hatekonysag nem igazan volt kritérium!
Sok nagyx csatornaban a vizveszterwség 50 szazalék folotti.
A kornyek ontozocsatornainak csak mintegy 12-13 szazaléka szigetelt.
Igy a folyok vizhozama, ami a tavat táplálta ennyire lecsokkent.

A gond, hogy amennyiben ezeket a csatornakat eltuntetnek, szazezrek maradnak megélhetés nélkul!
(esetleg termelhetnek mákot mint afganisztanban)

Ami gond, hogy bar nagyon oda kell figyelni erre a dologra, de az indito cikk kicsit hatasvadasz modon a balatont emliti a focimben, de aztan a debrecen melletti vekeri tora hivatkozik, mint igazan komoly gondra :)

Tipikus ujsagiroi fogas, sajna sok pelda van rá. Ezzel sajnos csak eltereli a figyelmet a problémarol!
 
Miért nem esik az eső??
Sokan a jégkár mérséklődési rendszert hibáztassák.
Volt egy fórum Orosházán.
Egy pár reagálás a cikkre...:
Aki feltétel nélkül hisz a tudományban és csakis abban annak hadd említsek néhány példát a múltból. Ezeket a kor legjobb legokosabb és legműveltebb tudósai állították. A nap kering A föld körül. Múmiák porrá őrölt teste gyógyít. Márpedig a vas nem úszhat a vízen. Az ember nem repülhet. A fogamzásgátló semmilyen problémát nem okozhatnak a születendő gyermeknek.És végül egy utolsót a jelenből , aki beoltatja magát koronavírus ellen az nem kaphatja el, később hogy nem lesz beteg aztán még később hogy nem fog meghalni , és egyik se volt igaz. Hirtelen ezek jutottak eszembe a tudományról nem mellesleg a nak szakembereit mèg véletlenül sem nevezném tudósnak, inkább alkalmazottaknak akik fizetést kapnak. Arról sem hallottam még hogy bárhol a világon alkalmaznák országos jelleggel. Hogy milyen hosszútávú hatásai vannak a környezetre, élővilágra, vizeinkre, termő talajunkra arról fogalma sincs senkinek.
- Halkan megemlíteném, hogy a NAK embereit azok választották és azok támogatásával kerültek oda ahol most vannak, akik most nem hisznek nekik.
1f642.png
A NAK-nak akkor hisznek a kamara tagjai, amikor azt mondják el hogy mennyi vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni és hová kell menni pályázatot íratni.
1f642.png
 
Államosíthatják a még önkormányzati tulajdonban lévő vízszolgáltató vállalatokat is – értesült a HVG. Ezt lépné a kormány, miután a rezsicsökkentés miatt nem csupán veszteséges az ágazat, de aszályosabb időszakban már a vizet sem tudja mindenütt garantálni.
( rezsicsökkentés!!! ez z a szó amit nem vehet a szájára egy ellenzéki sem!!! ez a kormány és támogatóinak a szent Grálja. )
 

ANNYI KOKAIN, KETAMIN ÉS MDMA KERÜL A BALATONBA A SOUND UTÁN, HOGY AZ MÁR ÁRTALMAS A VÍZI ÉLŐVILÁGRA



 
Semmi gond,ha kiszárad a Balaton.Hiába Európa leghosszabb tava,a vízmélység és minősége a pocsolyához hasonló.Ha netán kiszárad,fel lehet szántani a talajt és bevetni búzával,kukoricával...,vagy gyümölcsfákkal beültethető.... :D
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,408
Tagok
615,601
Legújabb tagunk
Vivi.92
Oldal tetejére