Moszkva vízumkényszert vezet be, Trudeau a kínaiak megbélyegzésétől óv

Oroszország vízumkényszert vezet be az országba beutazó kínai turistákkal szemben, a munkavállalási vízumok kiadását pedig leállították a Kínából indult koronavírus-fertőzés miatt.

Az orosz kormány honlapján ismertetett bejelentés szerint az intézkedés célja az ország biztonságának és az ott élők egészségének megóvása, valamint a koronavírus terjedésének megakadályozása.

202001263.jpg

Forrás: MTI/EPA/Vu Hong
Közben Justin Trudeau kormányfő Torontóban, a kínai holdújév alkalmából tartott rendezvényen arról beszélt, hogy Kanadának egy emberként kell szembenéznie a vírus jelentette kihívással, és nem szabad megbélyegezni az országban élő kínai közösséget.

Országunkban nincs helye a rémhírek és a rettegés által szított diszkriminációnak"

- szögezte le Justin Trudeau, miután a Kínából indult járvány miatt felerősödtek a kínaiakkal szembeni rasszista és kirekesztő megnyilvánulások Kanadában.

A közép-kínai Vuhanból indult koronavírus világszerte mintegy 11 900 embert fertőzött meg, és Kínában eddig 259 ember halt meg.
 
Hm....pedig ilyenkor nem árt ha kerüljük a kínai közösséget. Vagy az jobb ha elhallgatjuk és engedjük az ide-oda utazgatást? Nem kellene csernobilt visszaidézni ott is azt hitték ha elhallgatják akkor megnem történtté teszik a katsztrófát.
 
Amikor gyurcsány is rákérdezett hogy itthon miért nincs a repülőtéren lázmérés és hasonló ellenőrzés azonnal nekiestek hogy ne szítja a hangulatot.
Majd rá egy hétre óriási hírveréssel már úgy csinálták hogy bevezettük az állampolgárok védelmében az ellenőrzést a repülőtéren...
Egy a lényeg hogy nem lehet semmiféle pozitív ötletet vagy intézkedést az ellenzékhez kötni!!
Úgy kell csinálni mintha nem is léteznének.
 
Kína sok nemzetközi dicséretet kapott a koronavírus-pánik közepette, hogy felhagyva régi szokásával, nem a rezsim tekintélyét és a titkolózást helyezte előtérbe, hanem a közérdeket, és mindenről beszámolt a nemzetközi nyilvánosságnak. A dologgal egyetlen gond van a New York Times tényfeltáró cikke szerint:

HOGY NEM IGAZ.

A jelek szerint ugyanis Kína addig tolta a klasszikus eltussolást, amíg csak lehetett, és keményen megdorgálta azokat, akik megpróbálták megkondítani a vészharangot.

SZAKÉRTŐK SZERINT EZZEL LÉNYEGÉBEN MÁR TAVALY ÉV VÉGÉN, IDÉN ÉV ELEJÉN DUGÁBA DŐLT ANNAK AZ ESÉLYE, HOGY KONTROLL ALATT SIKERÜL TARTANI A VÍRUST.
 
OVi minden más mellett, ettől is megvéd bennünket.:D
nem ovi, hanem a drótkerítés feladata mindent és mindenkit feltartóztatni, ami/aki megfelelő passzusok nélkül akarja átlépni a déli országhatárt

A vírus különben sem ártalmas, nem veszi el a munkát a magyar emberektől.
 
Nem tudom,de a kutyákban,macskákban is előfordul koronavírusos megbetegedés.Még jó,hogy ezt sokan nem tudják,mert mint a madarak (madárinfluenza) esetében,sokan azonnal röptetnék otthonról házi kedvenceiket,akikkel akár még az ágyban is együtt alszanak.Az állatokból emberbe történő vírusos megbetegedések rendkívül ritkák és a mai tudomány nagy rejtélyei közé sorolandók.Természetesen a kínai tartományból kiszabadult vírus is sokszor mutálódott már.A legnagyobb hír,amit siralmasnak vélek,hogy a hírközlő média szerint rendkívül visszaesett a kínai (ázsiai) vendéglők,boltok forgalma.Ez is alátámasztja,hogy hazánkban rendkívül sok BIRKA él!Természetesen ezt a politikai pártok is örömmel veszik!:)
 
Sajnos egy komoly vírúshelyzetre nincs semelyik ország felkészülve. Főleg a lakosság. Ha hirtelen bevezetnék a totális kijárási tilalmat, sok embernek pl. budapesten gondot okozna, hogy alig tárol odahaza élelmet.
Viszont járványok lesznek, a globális felmelegedés miatt olvad a permafroszt, a szűzföldek feltörése, a vadvilág kvázi beköltözése a városokba, azok terjeszkedése miatt, stb. lesz itt még gond bőven.
Mint kimutatták, tűnetek produkálása előtti időszakban is már fertőznek a betegek. Szóval ez a hőmérőzés nem megelőző, inkább a már betegeket kimutató lehetőség. Persze lehet sima influenza vagy más gond is, ami miatt az emberke lázas. Szerintem ez egy szakmai kérdés, amiben a szakembereknek kellene dönteni, a politikusoknak meg megfogadni a tanácsúkat. Persze ez nem így van, mert ha a dokik azt mondják le kell zárni ezt vagy azt, akkor a politikus nem meri megtenni mert árt a népszerűségének.
A másik fő gond a hiteles tájékoztatás. EGY elméleti vészhelyzetben, mint egy esetleges járvány, vagy egyébb, a hiteles tájékoztatás, a fontos bejelentések forrása, ha jól tudom, az állami TV és rádió adók feladata. Ezért kiemelt nemzetbiztonsági felügyelet alatt áll intézmények, többek között ezért volt nem épp "törvényes" a parlamenti képviselők élő közvetítése anno. Persze ez ennél öszetettebb kérdés. Másrészt az elmúlt évek iszapbírkózása jelentősen erodálta az állami és kereskedelmi TVk hiteleségét. Pártszimpátíától függően, a másik médium csak hazudhat :( Továbbá ott van a sajtó nem megfelelő felkészültsége. Pl. Kínában volt talán 2 napja a hír, hogy a Returs felvette, hogy nem engedték ki a beteg gyereket a karanténból az anyához vagy fordítva, majd a "közfelháborodás " hatására mégis kihozták, persze elkülönítő hordágy meg minden, csakhogy egy embere elhasználtak egy csomó erőforrást emiatt, végül pedig az dönti el mennyi erőforrás van a betegek ellátására. Nem lehet minden beteg mellé nővért tenni és hasonlók, mert nincs elég kapacitás sehol a világon. Persze ott az ellenpélda, amikor a karanténban lévő apa beteg gyerekét a helyi hatóságok a folyamatos kérései ellenére nem gondozták megfelelően és éhen halt :(
 
Hm....
pedig ilyenkor nem árt ha kerüljük a kínai közösséget. Vagy az jobb ha elhallgatjuk és engedjük az ide-oda utazgatást? Nem kellene csernobilt visszaidézni ott is azt hitték ha elhallgatják akkor megnem történtté teszik a katsztrófát.
amit be is tart a canadai
gyakugy jartamban keltemben
feltunik hogy nem csak a kinai de az osszes azsiai uzlet etterem ect . parkoloi is uresek
amik ezidaig mindig tele voltak
a chinatown atautozva most csak keleti embereket latok
meg a lodorgo turistak is elkerulik
 
Soron kívül megkezdte az egészségügyi védőmaszkok gyártását a büntetés-végrehajtás :)

https://keol.hu/orszag-vilag/soron-...-vedomaszkok-gyartasat-a-buntetes-vegrehajtas

Ezek ránézésre hihetetlenül "ergya" maszknak tűnnek, valószínű egy sűrű szövésű többször körbetekert sállal többre mész; az oldalról is véd. Milyen besorolásúak?

A komolyabb maszkok N95-nél kezdődnek melyek 0.3 mikron nagyságú részecskéket tudnak megszűrni, viszont a koronavírus csak 0.1 mikron nagyságú, így azokon is áthatolhat (ill, szemen és most úgy tűnik fülön keresztül is fertőz), persze a legkönnyebben egy nagyobb "járműhöz" (tüsszentés/nyál permet) tapadva utazik emberről emberre.
Minél hidegebb és kisebb páratartalmú a levegő annál tovább fertőz (annál tovább marad "életben"; még vitatkoznak a tudósok, hogy a vírusokat nevezhetjük-e élőnek, ill. az első sejtek/élet előtt alakultak-e ki).

A járvány aktuális alakulása - ahol van adat - tartományokra lebontva: https://docs.google.com/spreadsheets/d/1wQVypefm946ch4XDp37uZ-wartW4V7ILdg-qYiDXUHM/edit

Folyamatosan frissített adatok és hírek magyarul: https://drinfo.hu/koronavirus


.
 
Miért lenne butaság elkerülni a kínai közösségeket?
Hisz honnan tudjuk hogy akik ott laknak , dolgoznak élnek azok vagy hozzátartozóik illetve ismerőseik nem voltak vagy érintkeztek-e fertőzött személlyel?
 
Ezek ránézésre hihetetlenül "ergya" maszknak tűnnek, valószínű egy sűrű szövésű többször körbetekert sállal többre mész; az oldalról is véd. Milyen besorolásúak?

A komolyabb maszkok N95-nél kezdődnek melyek 0.3 mikron nagyságú részecskéket tudnak megszűrni, viszont a koronavírus csak 0.1 mikron nagyságú, így azokon is áthatolhat (ill, szemen és most úgy tűnik fülön keresztül is fertőz), persze a legkönnyebben egy nagyobb "járműhöz" (tüsszentés/nyál permet) tapadva utazik emberről emberre.
Minél hidegebb és kisebb páratartalmú a levegő annál tovább fertőz (annál tovább marad "életben"; még vitatkoznak a tudósok, hogy a vírusokat nevezhetjük-e élőnek, ill. az első sejtek/élet előtt alakultak-e ki).

A járvány aktuális alakulása - ahol van adat - tartományokra lebontva: https://docs.google.com/spreadsheets/d/1wQVypefm946ch4XDp37uZ-wartW4V7ILdg-qYiDXUHM/edit

Folyamatosan frissített adatok és hírek magyarul: https://drinfo.hu/koronavirus


.
Igazából nem magát a vírust kell megállítania a maszknak, hanem a cseppet, amiben utazik.
 
.... persze a legkönnyebben egy nagyobb "járműhöz" (tüsszentés/nyál permet) tapadva utazik emberről emberre.
nagyjából valóban ilyesmire jó az említett egyszerü vádőmaszk és pár óránként cserélni is kell.... ezek fogynak milliószámra.
 
nagyjából valóban ilyesmire jó az említett egyszerü vádőmaszk és pár óránként cserélni is kell.... ezek fogynak milliószámra.

Kérlek ne vedd kötekedésnek, ezért kérdeztem, hogy milyen besorolású, mit szűr, melyik szabvány.
Egyáltalán nem kell cserélni pár óránként (egy normális egyszerű maszk is nyújthat komolyabb védelmet, de egy olyan nyilván nem pl. melynek a két oldalán luk/levegő lehet ha felveszed). A fent említett maszkok képei a kórházakban (pl.-ul) operációknál kötelezően használt egyszer használatos "kukázós" maszkokra emlékeztetnek. Illogikusak egy olyan járványnál amely 1 fertőzöttnél átlag 2 héttel a tünetek előtt és felépülés közben is hetekig fertőz (így jó esetben is több mint 1 hónapig fertőz egy érintettnél).

Nem, nem ezek fogynak milliószámra a mostani vírussal kapcsolatban, ha ezek azok aminek látszanak
(talán nem tudod, de Ázsiában élek, jelenleg 4 hivatalos fertőzött van csak a városomban; nyilván a többszöröse a nem hivatalos és - többek között - ez a város is jobban fel van készülve ezekre az esetekre (épp a SARS megfékezése ill. tapasztalatai miatt is), mint az EU országok - különösen Magyarország - többsége.
Ez nem jelenti azt, hogy amit ez ügyben írok megkérdőjelezhetetlen, de azt igen, hogy jobban otthon vagyok a témában mint a hazai virológusok egy része. Ez utóbbit azért említettem, mert a járvány kitörésekor a magyar "királyi" Tv-ben akkora marhaságokat mondtak "szakemberek" hogy le kellett állítanom és kimenni friss levegőt szívni. Azóta jobb a helyzet, végre tájékozódnak és MO. kormánya is - irtózatosan, döbbenetesen lassan - a fejéhez kapott.
A jelenlegi járványban, a K í n ai kormány mellett, a WHO-t is felelősség terheli, és - evidens - nem minden tagját, mert az első sajtótájékoztatójuk előtt is 180 fokos ellentét volt belül. Azt rebesgetik, egy részüket - jól bevált szokásukhoz híven - megvásárolta az előbb említett ország kormánya, de hogy ez mennyiben igaz, valószínű sohasem fog kiderülni.


.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,917
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére