Mrs. Brexit és Mrs. Európa – nemsokára a nők irányítják a világot?

Ha Hillary Clinton is győz, három fontos országot is nők fognak irányítani az év végén, több kisebb állam mellett. Nem is beszélve egyes szervezetekről. A nők a jelek szerint általában akkor kerülnek igazán magasra, ha a férfiak zsákutcába kerültek és kudarcot vallottak, válságba vitték az országot vagy vállalatot.

Nagy-Britannia Brexit-szavazás utáni válságát nem csak az angol font zuhanásán, hanem Theresa May miniszterelnökké választásán is le lehet mérni – írja a Reuters. Angela Merkelhez hasonlóan az ő megválasztása is csak akkor vált lehetségessé, amikor pártja és országa mély válságba került.

Ukraine_Forum_on_Theresa_May.jpg

Két kutató, Michelle Ryan és Alex Haslam még 2004-ben kidolgozott egy teóriát, amely szerint a nők általában akkor jutnak vezető pozícióba, ha a klasszikus férfielit már nem tudja, mit csináljon, és a vezetés kudarcának esélye igen nagy – amikor fél kézzel kapaszkodva a szakadék vagy egy sziklaszirt szélén lógnak a meredély felett. (Ezért nevezik ezt az elméletet „glass cliff”, kb. üvegsziklafal-elméletnek.) Erre sok példa van a politikából és a gazdaságból egyaránt.

Még az ellenzéket is nő vezetheti

Theresa May is akkor jutott vezető pozícióba, amikor az eddigi erős ember, David Cameron súlyosan elszámolta magát a Brexittel, és le kellett mondania. Majd Boris Johnson is kiesett a versenyből. Érdekes, hogy az ellenzéki munkáspártnál is egy nő jelenleg a korábbi férfivezetés kihívója, Angela Eagle – írják.

Angela Merkel, a fiatal keletnémet nő is akkor jutott a hatalomba 2000-ben, amikor a CDU addigi férfivezetése kudarcot vallott, és nem tudott más jelöltben megegyezni. Akkoriban egy pártfinanszírozási botrány rázta meg a CDU-t, amely még Wolfgang Schäuble pártelnököt is elérte Helmut Kohl választási veresége után.

Chilétől Lengyelországig és Koreáig

May jó társaságba kerül, Németországon és Lengyelországon kívül lehet, hogy az év végén az USA-nak is női elnöke lesz – írja az osztrák közszolgálati ORF. Ezen kívül Norvégiában és Litvániában is nő a vezető, Európán kívül pedig Chilében, Libériában, Dél-Koreában, Tajvanon, Bangladesben, Nepálban és Mauritiuson. Ezen kívül jelenleg nő irányítja az egész világ gazdaságára hatással levő amerikai jegybankot, a Fed-t, és a Nemzetközi Valutaalapot is.

De a Reuters még tovább megy, azt mondja, hogy nemcsak a nők, hanem más kívülállók is kerülhetnek vezető pozícióba válság idején – elég csak az afroamerikai Obama hatalomra kerülésére gondolni 2008-ban, a Lehman-válság utáni hetekben - írja a Privátbankár.hu.

Mrs. Brexit és Mrs. Európa

Brazíliában 2011-ben Dilma Rousseff is férfi elődjének korrupciós botránya után került a hatalomba, ugyanakkor egyes országokban, mint India vagy Banglades, a nők korábbi férfivezetők rokonaként tudták megszerezni a választók bizalmát. A gazdaságban például a Yahoo és a General Motors nevezett ki női vezetőt, amikor súlyos válságban volt.

Merkelt Mrs. Európának, Mayt Mrs. Brexitnek nevezi a Südwest Presse cikke, akiknek céljai jelenleg eltérnek. De jelentős párhuzamok is vannak Merkel és May között. Mindkettőjük apja lelkész volt, mindketten az ötvenes években születtek. Mindkettő más ágazatban dolgozott korábban, Merkel egy fizikai-kémiai kutatóintézetben, May az angol jegybanknál és egy tanácsadó cégnél. Mindketten házasok és gyermektelenek, szívesen főznek és túráznak. A lap párhuzamokat talált fellépésükben, politikai stílusukban és elveikben is.
 
Két kutató, Michelle Ryan és Alex Haslam még 2004-ben kidolgozott egy teóriát, amely szerint a nők általában akkor jutnak vezető pozícióba, ha a klasszikus férfielit már nem tudja, mit csináljon, és a vezetés kudarcának esélye igen nagy – amikor fél kézzel kapaszkodva a szakadék vagy egy sziklaszirt szélén lógnak a meredély felett. (Ezért nevezik ezt az elméletet „glass cliff”, kb. üvegsziklafal-elméletnek.) Erre sok példa van a politikából és a gazdaságból egyaránt.

Valahogy az az érzésem, hogy olyankor rájuk tolják a katyvaszt, hogy oldd meg, ahogy tudod, vagy vidd el a balhét...
 
Igen és ha beüt a káosz akkor megjelenik az erős férfi és rendet tesz.....:)
Nézd, annak idején imádtam Margaret Thatchert, hogy elcsónakázott tizenkétezer kilómétert és lepofozta az argentin generálisokat.
Ugyan ezt kellett volna Hitlerrel is csinálni amikor Szudétaföld felé nyúlt. Biztos máskép alakult volna a történelem.
A nők jól politizálnak. Ezt látom svácban. Nem véletlen hogy 2010 ben ebben a konzervativ országban a héttagú kormányban négy nő volt.
Zürich "Városelnöke" hét éve egy nő. Másodszor is rá szavaztam.
Mint érdekességet: A nő meleg. Két éve házasodott össze párjával. Itt ez senkit nem érdekel.;)
 
Utoljára módosítva:
Elég szomorú hogy csak akkor tartják okosnak a nőket mikor már nagy a baj.
Az okos nők azok okosak, baj ide vagy oda. Ugyanez áll a férfiakra is.

Az elfogadottság a probléma. A keresztény kultúra alapvetően a férfiak szerepét helyezi előtérbe, az első női orvostanhallgató beiratkozása óta talán 100 év sem telt el Budapesten. Az iszlám kultúra - feltehetően klimatikus tényezők miatt - még inkább férfi-központú.

Nagy a baj, persze, ez igaz. De ami pl. Merkelt illeti, nem az okos nő jut róla az ember eszébe, inkább a kelekótya, indulatos, erőszakos, már-már esztelen. Bárcsak minden női vezető okos lenne.
 
Mint érdekességet: A nő meleg. Két éve házasodott össze párjával. Itt ez senkit nem érdekel.
Ez így igaz.
Valóban nem jelent problémát ez a kérdés egy kiegyensúlyozott, stabil gazdaságú országban, amelynek semlegességét évszázados nemzetközi garancia szavatolja.
És 6. (V.I.) Lenin jól fogalmazott amikor a lét és a tudat közötti igen lényeges összefüggést megemlítette. :)
 
Mire gondolsz? Ha megiszod a "lét" elmegy a "tudatod" ? :)
 
Nézd, annak idején imádtam Margaret Thatchert, hogy elcsónakázott tizenkétezer kilómétert és lepofozta az argentin generálisokat.
Ugyan ezt kellett volna Hitlerrel is csinálni amikor Szudétaföld felé nyúlt. Biztos máskép alakult volna a történelem.
A nők jól politizálnak. Ezt látom svácban. Nem véletlen hogy 2010 ben ebben a konzervativ országban a héttagú kormányban négy nő volt.
Zürich "Városelnöke" hét éve egy nő. Másodszor is rá szavaztam.
Mint érdekességet: A nő meleg. Két éve házasodott össze párjával. Itt ez senkit nem érdekel.;)
*
Az, hogy a magánéletében bárki hogyan is él, úgy értem, szexuálisan, az már régen nem kell(ene), hogy bárkit is érdekeljen. Ha a magánéletében becsületes, nem szerencsejátékos, nem megrögzött alkoholista, de korrekt, akkor -szerintem, no és mások szerint is- ez a 100 %-os magánszféra. Amit nekünk is tisztelnünk kell(ene).
G.B.
 
Az okos nők azok okosak, baj ide vagy oda. Ugyanez áll a férfiakra is.

Az elfogadottság a probléma. A keresztény kultúra alapvetően a férfiak szerepét helyezi előtérbe, az első női orvostanhallgató beiratkozása óta talán 100 év sem telt el Budapesten. Az iszlám kultúra - feltehetően klimatikus tényezők miatt - még inkább férfi-központú.

Nagy a baj, persze, ez igaz. De ami pl. Merkelt illeti, nem az okos nő jut róla az ember eszébe, inkább a kelekótya, indulatos, erőszakos, már-már esztelen. Bárcsak minden női vezető okos lenne.
Hamár Merkelt emlited őt irányitják megfeküdt a politikának nincs szabad akarata!
 
Valahogy az az érzésem, hogy olyankor rájuk tolják a katyvaszt, hogy oldd meg, ahogy tudod, vagy vidd el a balhét...
A női gondolkodásmód alkalmasabb az ilyen helyzetekből való kilábalásra. Maga az a parányi különbség, hogy a nő több dologra képes egyidejűleg figyelni és az összes körülményt képes figyelembe venni, eleve alkalmasabbá teszi a nőket a katyvaszos helyzetek megoldására.
 
A nőkkel kapcsolatos előítélet és a tényleges átlagos habitus közt azért van egy hangyányi távolság. Az, hogy egy átlagos nő képes egyszerre beszélni és a partnernő beszédére is figyelni, valamint harmadikként még azt is fejben tartja, hogy mi az igazság abból, amit mond, ... nos, ez valóban figyelemre méltó, de nem hinném, hogy ennyire hirtelen kellene döntést hozni egy miniszterelnöknek.

OFF. Hiányolom, hogy jelentős kanadai hírek ugyanakkor hiányoznak. Például http://index.hu/kulfold/2016/07/16/eljatszotta_a_menekultek_segelyet_a_kanadai_pap/
 
A Pato-Pál-Ur-országban nem kell félni nöuralomtol. Szerintem rögtön lelehetne szavazni a referendummal egyidöban arrol, hogy necsak a bevándorlok hanem a nök aránya se változzon meg a magyar politikában. ;)
-
http://images.google.de/imgres?imgurl=http://de.statista.com/graphic/1/6891/frauenanteil-in-den-parlamenten-der-eu-mitgliedsstaaten-in-2009.jpg&imgrefurl=http://de.statista.com/statistik/daten/studie/6891/umfrage/frauenanteil-in-den-parlamenten-der-eu-mitgliedsstaaten-in-2009/&h=1737&w=1000&tbnid=MRkKcFrMoU7B6M:&docid=5s-hjlEVUvFFpM&ei=z2aKV9OGEYPTU8C6jZgE&tbm=isch&iact=rc&uact=3&dur=1525&page=2&start=17&ndsp=25&ved=0ahUKEwiTqoG6ufjNAhWD6RQKHUBdA0MQMwhNKBUwFQ&bih=636&biw=1366
-
Mig a Skandináv országokban a nök szám a 47,3%-ot is éléri Magyarország az utolso elötti helyen van csak Máltát 8,9% elözzük meg.
-
Politikai sikerek érdekében ugy látszik nyugatra kell menniük a magyar nöknek. Ilona Staller nemcsak a filmvásznon hanem politikai küldetésben is eredményes volt Olaszországban.
-
Ö volt az elsö magyarszármazásu zöld politikus aki bejutott a parlamentben, küzdött a nukleáris energia, az emberi jogok és a harmadik világban uralkodo éhség elle. Ezekkel a témákkal Mo.-on 30 év után sem lehetne sikert aratni.
-
Igaz Ciccolina jobb formatumu volt mind a vele egyidöben a német parlamentben bejutott zöld politikusok. :):)
-
ex-porno-star-cicciolina.jpg
f2d3209eb6290c7b8cf25e65541eadedv1.jpg

-
 
A nőkkel kapcsolatos előítélet és a tényleges átlagos habitus közt azért van egy hangyányi távolság. Az, hogy egy átlagos nő képes egyszerre beszélni és a partnernő beszédére is figyelni, valamint harmadikként még azt is fejben tartja, hogy mi az igazság abból, amit mond, ... nos, ez valóban figyelemre méltó, de nem hinném, hogy ennyire hirtelen kellene döntést hozni egy miniszterelnöknek.

OFF. Hiányolom, hogy jelentős kanadai hírek ugyanakkor hiányoznak. Például http://index.hu/kulfold/2016/07/16/eljatszotta_a_menekultek_segelyet_a_kanadai_pap/
Nem annyira előítélet, első közelítésben ilyesmire gondoltam: :)
 
mifele tavolsagrol zagyvalsz ??? minden normalis ember elott tiszta kep ,hogy a nok kepesek egyszerre tobbfele concentralni ,
kepesek atlatni az adott problemat szinte a pillanat toredeke ido alatt
kepesek azonnali dontesre es habozas nelkuli vegrehajtasra
es azeeee nehaggyuk ki HA arra kerul a sor kegyetlensegben kenterbe ver 3-4 himet is !!!
Elfelejtetted a végére tenni: :D

De ha komoly volt, az más. A döntés akkor - és csakis akkor - helyes, ha elegendő mennyiségű és minőségű információ állt a döntéshozó rendelkezésére (beleértve nemcsak a születése óta szerzett információkat, de a genetikailag öröklöttet is). Az, hogy a döntéshozónak mi a neme, a sexus-a, az irreleváns. Az viszont, hogy valaki "pillanat alatt dönt", az az átgondolatlanságot sokkal inkább valószínűsíti, mint a döntés helyességét.
 
mifele tavolsagrol zagyvalsz ??? minden normalis ember elott tiszta kep ,hogy a nok kepesek egyszerre tobbfele concentralni ,
kepesek atlatni az adott problemat szinte a pillanat toredeke ido alatt
kepesek azonnali dontesre es habozas nelkuli vegrehajtasra
es azeeee nehaggyuk ki HA arra kerul a sor kegyetlensegben kenterbe ver 3-4 himet is !!!
Áhh, zavaros ez az egész elgondolás, mert néhány topikkal arrébb arról írnak, hogy mindegy milyen neműnek születik a gyermek, az lesz belőle aminek neveljük, sőt majd ő eldönti mi szeretne lenni.
Ha a nők ennyivel jobbak, akkor naná mindenki nő akar majd lenni, a férfiak meg legfeljebb tenyész bikáknak kellenek.
Hát én nem tudom a tutit, de az én véleményem az hogy nem véletlen alakult ki a természet által ez így.
Szerintem nagyon jól ki tudja (tudta ?) egészíteni egymást a két nem, pontosan a másik gyengéjei miatt.
 
Érthetetlen számomra ez a kérdés " A nők irányítják a világot".
Ha valaki nyomon követi a történelmet és a felszín alá bekukkant, akkor mindig ott találja a Nőt a politika az állam, az ország irányítás közvetlen közelében. Erre az egyik legismertebb példa egy bizonyos Egyiptomi Kleopátra nevű hölgy és Cézár Július nevű úr sztorija, amely a korabeli kőnyomatos tudósítások alapján vált köztudottá. De Mária Terézia, vagy az ismert ciha szakértő aki Jeanne-Antoinette Poisson néven született, de madame Pompadour néven volt befutó, illetve a sok mindenre alkalmas heverő feltalálója Juliette Récamiere -és még lehetne sorolni - példái sem légből kapottak. :D Ma is erre utalnak (legalábbis a magyar politikusok erre hivatkoznak) a "háttér hatalom", az "árnyék kormány" és egyéb homályos célozgatások -ha valami nem megy- a politikusok nyilatkozataiban.

Valószínűleg majdnem mindenki számára ismert, vagy ha nem, akkor most ismertté teszem az alaptételt:
"Nálunk mindig az van amit Én akarok, de mindig az történik amit az Asszony szeretne"
Hát, konkrétan ez jelenti a Nők irányító, befolyásoló szerepét a politikában is. :D

Az pedig, hogy egyes helyeken a nagy és jelenős múltú szüfrazsettek - beleértve pl. a mosodai munkásnő Maud Watts példáját -, küzdelmeinek köszönhetően választói és választhatói jogot szereztek bekerülnek a parlamentbe arra utal, hogy megunták a férj, barát, élettárs teszetoszaságát és úgy döntöttek, hogy személyesen veszik kézbe a dolgok irányítását, befolyásolását, mert számukra evidens az, hogy "a tökölődés a tett halála". Ez az állapot azonban (igen kevés kivétellel) már csak akkor következik be amikor a gyerek már kiröppent, a karrier, az anyagi biztonság stabil és apa (többnyire) a TV előtt ül (a foci EB, amely okán még parlamenti munkamenet szűkítés is volt), vagy folyton valami könyvet olvas, vagy éppen ír és azzal van elfoglalva, hogy "milyen nagyszerű tetteket hajtott eddig végre" és azt tervezgeti, hogy mit kellene még megalkotnia, tehát már önmagával van jobbára elfoglalva és csak "tökölődik".
Élő példák erre korábban Margaret Teacher később Angela Merkel, vagy Mary Le Pen. De beállt a sorba Hillary Clinton is, de nem sorolom.
De majd egyszer -és ez a nagyon távoli jövő- megfordul ismét a trend, mert felbukkannak a monsieur Pompadourok, Robert Récamierek, Mr. Bill Clintonok, és az a mondás fogja járni, hogy:
" Nálunk mindig az van amit Én akarok, de mindig az történik amit az Uram szeretne".

:D :D :D
 
A Brit Birodalom alapját I.Erzsébet királynő teremtette meg.Igaz,pár kalóz és egyéb kalandor segítségével /Drake,stb./ Továbbmenve a történelemben ,Kleopátra Egyiptom királynője volt,és egész jól müködött.A hülye Antonius elvesztette miatta a fél Római Birodalmat. Lehetne még további példákat felhozni,de a lényeg,ha engedik, a nők toppon tudnak lenni a politikai vezetésben is! Ők a TEREMTÉS koronái !
 
teremtés koronái.jpg

Ez alapvetően igaz. Bár a Kleopátrás hasonlat nem biztos, hogy jó ómen Európának. Kleopátra volt Egyiptom utolsó királynője. És csak azért maradhatott trónon, mert először Cézárral, később Antóniusszal kavart, s így tudta a hatalmát csak fenntartani. Halálával Egyiptom az Augusztuszi császárság provinciájává vált, mindennemű függetlenség nélkül....
 
Ha már teremtés... ;)

"Miután megalkotta Isten Ádámot és Évát, azt mondta nekik:
- Még két adományom maradt. Az egyik, az állva pisilés művészete, és.....
- Én! Én! Én!!! Én akarom, Istenem, kérlek, kérlek, kérlek!!! - szakította félbe azonnal Ádám - Ez annyira leegyszerűsítené az életemet....
Éva beleegyezett, neki nem volt fontos ez. Isten Ádámnak adta az első adományt. Ádám kiáltozott örömében, szaladgált az édenkertben, minden fa mellett megállt pisilni, kiszaladt a tengerpartra, pisilve rajzolt a homokba.... Isten és Éva nézték egy darabig a boldog férfit, aztán Éva a Teremtő felé fordult és megkérdezte :
- Melyik a másik ?
- Az agy, Éva, az agy..."
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,481
Tagok
615,657
Legújabb tagunk
Leupoldmeq
Oldal tetejére