Hírek Munkát kínáltak nekik: ezrével menekülnek Québecből

Szinte pánikszerűen kezdtek távozni Kanada francia ajkú tartományából a Maghreb-országokból érkezett, egyetemi előkészítő képzésben részt vevő diákok, amikor kiderült: egy új rendelkezés értelmében a tartózkodási engedély munkához kötött.

A „munkaerőhiánnyal küszködő Kanadába” érkezett – potenciális munkaerőként – sok fiatal észak-afrikai diák, akik többnyire Québec tartomány úgynevezett DEC-képzésén vehettek részt – írja Valeurs Actuelles (VA). Ez az egyetemi előkészítőnek megfelelő, a magyar oktatási rendszerben nehezen elhelyezhető program egyfajta „diplomát” biztosít a végzetteknek, ami viszont köszönő viszonyban sincs az egyetemi diplomával, inkább feljogosít a felsőfokú tanulmányok megkezdésére, illetve bizonyos munkakörök betöltésére.

Munkára ösztönözték volna a fiatalokat​

A program nagy előnye, hogy a hozzá igényelhető ösztöndíj mellett az abban részt vevő fiatal tanulmányai végezével tartózkodási engedélyt kap az országban – derül ki a Valeurs Actuelles (VA) cikkéből.
A programot támogató québeci tapasztalatszerzési program (PEQ) szervezői most

felülvizsgálták a bevándorlás feltételeit​

és megreformálták a PEQ-programot: az állandó tartózkodási jogosultság elnyeréséhez immár nem elég a képzés elvégzése, hanem emellett a fiataloknak egy 12–18 hónapos munkavégzést is kell igazolniuk.

Tömeges elvándorlás​

Mint arról a Courrier International beszámol: a PEQ reformja óta több ezer „külföldi” fiatal hagyta el a francia ajkú régiót.
Nem kellett messzire utazniuk: a 200 kilométerre fekvő kanadai fővárosban, Ottawában a lakosság jelentős része beszéli a francia nyelvet (míg az ország többi részén sok észak-afrikai számára komoly akadályt jelent, hogy nem beszélnek angolul).
A VA egyik olvasója meg is jegyezte kommentjében:

„Québec mutatja az utat. A külföldiek elriasztásához ajánljon nekik munkát! Egyszerűen fantasztikus…”

A VA hozzáteszi: a fiataloknak egyébként lehetőségük van arra is, hogy a kötelező munkaidőt egy másik régióban töltsék le, majd visszatérjenek Québecbe, és ott állandó tartózkodási jogot kapjanak. Ugyanakkor nem valószínű, hogy a munkavállalás elől „tömegesen menekülő” fiatalok éppen a kanadai fővárosban teljesítsék a program feltételeit.
A Maghreb-országokból érkező fiatalok érdektelensége kérdésessé teszi például Robert Habeck új német gazdasági és klímavédelmi miniszter álláspontját, miszerint „tömegében lesz szükség bevándorlókra Németországban, hogy megakadályozzák a termelékenység csökkenését”.

Udvardy Zoltán

1642985754661.png
 
Nem is az allampolgarsag megadasa ami sok embert felhaborit hanem a szavazatijog megadasa es gyakorlasa.
Szivesen mennek szavazni a kint elo magyarok is akik nem reg kaptak allampolgarsagot, ugy hogy fogalmuk sincs kire is szavaznak, milyen programra, mi jo az orszagnak stb.
Nalunk is rengetegen vannak , ha megkerdezned oket soroljon fel par minisztert a jelenlegi kormanybol akit nagyon respektal es tovabbra is ra akarna szavazni, nem tud.
MI mindent megprobalunk megteni , de mi se tudunk olyan melysegig az otthoni belpolitikaval foglalkozni mint az otthoniak akik sorsa a szavazastol fog igy vagy ugy valtozon. Ebbe beleszolni kintrol nem fer dolog.
Ott ahol elsz, adot fizetsz es fontos, hogy az adod hova koltik mire kire, ott fontos hogy elj a jogoddal es elmenj szavazni.

Igaz, már nem sok, de még élnek ismerőseim, akik ugyan nem Mo-n születtek (görög), de Magyarországon nőttek fel, és ott is élnek a mai napig és magyar állampolgárok már több évtized óta.
Nyilvan aki otthon el , mindegy hogy kapta szerezte az allampolgarsagat joga es kotelesege szavazni.
Mi is hogy canadaiak lettunk termeszetesen itt szavazunk es az emberek el is mennek mert ha elegedett azert ha nem elegedett akkor azert.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,797
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére