Hírek Náciknak nincs helyük a Parlamentben

„A Demokratikus Koalíció álláspontja, hogy aki úgy gondolkodik, mint egy náci, aki úgy érvel, mint egy náci, és aki nácibarát államfő előtt tiszteleg, és neki állít emléket, az maga is náci. Ezen nincs mit szépíteni vagy magyarázni” – írja a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője, Kálmán Olga.

Az MTI-hez eljuttatott közleményét azzal kezdi, hogy felidézi: a Mi Hazánk parlamenti képviselői Horthy-szobrot fognak állítani kedden a Parlamentben a második bécsi döntés évfordulója alkalmából. Kálmán Olga szerint a magánlakásán bárki annak az eszmének hódolhat, ami jólesik neki, de a magyar Parlamentben ennek nincs helye, ugyanis egyik helyisége sem magánterület.

Ha a parlament elnöke eltűri ezt a náci provokációt, akkor sok egyéb bűne mellett maga is a náci mocsok sárfoltját viseli mostantól. Náciknak nincs helyük a Parlamentben. Semmilyen tisztségben

– fejezi ki véleményét Kálmán Olga.

Már a terv is felháborodást váltott ki
Amint megírtuk, szerkesztőségünkhöz is eljuttatta a Mi Hazánk Mozgalom arról szóló közleményét, hogy augusztus 30-án az Országgyűlésben Horthy-szobrot fognak felállítani, frakciójuk alelnöki irodájában. A magyar történelem vitatott megítélésű egykori kormányzója előtt így terveznek tisztelegni a hazatérés napja alkalmából. Akkor ennek hírére a Raoul Wallenberg Egyesület kommünikében tiltakozott:

Sajnos ahhoz már hozzászoktattak minket, hogy a nemzet egységét nem erősítő, szélsőséges nézetekkel – szinte minden ciklusban – bejuthatnak a parlamentbe, de Horthy Miklós kormányzó méltatlan a közterületi szoborra, hiszen felelős az értelmetlen hadüzenetekért, a felkészületlen katonák vágóhídra küldéséért és a vidéki zsidóság deportálásáért, valamint az azt megelőző zsidótörvényekért is. Reméljük, hogy a kétharmados kormányzat – amely éppen most bizonyítja az EU felé demokratikus jogképességét – gátat vet a nemzet egységét aláásó törekvéseknek

– fogalmaztak. Horthy Miklósnak Budapesten csak egyetlen szobra van, az V. kerületben a Hazatérés-templom előtt, védőrács mögött, amit két éve vörös festékkel öntöttek le.

Kálmán Olga.

1661841551580.png
 
A Mihazánk talán jobban tenné ha a programját próbálná végig erőltetni.
Habár lehet hogy ez a polgárpukkasztási akció(k) is a része.
.
 
A Mihazánk talán jobban tenné ha a programját próbálná végig erőltetni.
Habár lehet hogy ez a polgárpukkasztási akció(k) is a része.
.
Ez a Horthy ügy kettős
Feszegeti határaikat mit tűr el a Fidesz
Az borítékolható hagy a bal oldal ellenzi
Mindig is ellenezte a Horthy kultuszt
Megint kezdődik a média cirkusz erő és határ próbálgatás
A Dúró Dóráék sem találják arcukat
Így egy semmi pótcselekvésként került ez a politikai porondra
Ezt megelőzni és kivédeni várakozással lehet
Csináljanak kis "levélnehezék" Lenin-fejeket
szobába asztalra.
Média teret meg nem érdemes adni nekik
És igen ez nem több, mint próbálkozás pukkasztani.
Egy üres párttól
És Kálmán Olgának sem kell médiateret növelni ennek az üres pártnak.
 
A náciknak nincs helye a parlamentben...nos ez a mihazánkra vonatkozhat hisz Horthy nem volt náci.
Az meg hogy milyen szobrot raknak egyesek az íróasztalukra....
 
Meg kellett volna várni az állampárt reagálását és utána határozottnak lenni.
Lapunk megkérdezte Kövér László házelnököt a radikális párt lépéséről.

Az alelnök döntése, hogyan rendezi be dolgozószobáját,

ezt a döntést az Országgyűlés Hivatalának nem áll módjában korlátozni

– érkezett a válasz az Országgyűlés Hivataltól.
 
A náciknak nincs helye a parlamentben...nos ez a mihazánkra vonatkozhat hisz Horthy nem volt náci.
Az meg hogy milyen szobrot raknak egyesek az íróasztalukra....
Hozzajarult 600ezer zsido deportalasahoz. NEm volt naci azt mi volt?
Hany magyar halt meg keleten kormanyzosaga idejen?
 
Hozzajarult 600ezer zsido deportalasahoz. NEm volt naci azt mi volt?
Hany magyar halt meg keleten kormanyzosaga idejen?
Ezt nem is vitatom.
Darányi Kálmán úgy gondolta, hogy kiegyezhet a nyilasokkal, ahogy Bethlen tette 1921-ben a szociáldemokratákkal. Horthy azonban nem tűrt semmiféle egyezkedést a felforgatónak tekintett nyilasokkal, menesztette Darányit. Az új kormányfő, Imrédy Béla (1938–1939) határozottan fellépett a nyilasokkal szemben.
Imrédy kezdeményezte az első zsidótörvény szigorítását. Az 1939-ben – a Teleki Pál vezette kormány idején – elfogadott második zsidótörvény már nemcsak az izraelita vallásúakra, hanem a kikeresztelkedettekre is vonatkozott.
. Végül a kormányzó akkor szólította fel Imrédyt a lemondásra, amikor a sajtó megszellőztette, hogy a zsidóellenes törvényeket támogató miniszterelnök távolabbi felmenői között is volt zsidó.
(én inkább antiszemitának nevezném Horthyt mint nácinak)
 
Haborus bunokkel vadoltak, Sztalin mentette meg. MA ez az idoszak sotet tortenelmi idokre lehet csak gondolni.
Nem kell rehabitalni nem kell szerecsen mosdatast csinalni.
Szepen de bitosan Eubol kiirjuk magunkat, nem lesz siker elohozni a Horthy idoket.
Dontes Horthy kezeben volt, o vezette Mo-t. O kuldte halalba allampolgarait.
 
Lapunk megkérdezte Kövér László házelnököt a radikális párt lépéséről.

Az alelnök döntése, hogyan rendezi be dolgozószobáját,

ezt a döntést az Országgyűlés Hivatalának nem áll módjában korlátozni

– érkezett a válasz az Országgyűlés Hivataltól.
Ez pont azt mutatja várni kell és várnak.
A Fidesz is a másik oldal reagálására vár
A Kövér sem képes fellépni sőt azt sem tudja mit lépjenek.
Támogassák vagy tiltsák?
Ezért az időhúzó mellébeszélő válasz nem teszünk semmit kivárjuk.
A reagálást már láthatod csuklóból ITT a vezetőtől
(Kiszámítható mint mondtam)
Borítékolható
Kálmán Olga is Ugyanaz tudni előre miként reagálnak
Kövérék még egy nemzetközi visszhangot is várnak
Nem kell sajtóteret adni egyelőre
Nem kell Horthy vitát folytatni.
Minek adnák a Mi hazánknak teret?
Hisz pótcselekvés részükről és határ feszegetés
Ha esze van az ellenzéknek és neki #9
Nem áll bele Horthy vitába
Mert azzal okoz kárt
De hát sose értette a politika oldalzöngéit
Mit tett Ernő is és a teljes ellenzék a kerítéskor?
Teljes hévvel beleállt annak ellenzésébe
Holott akkor is csenden kellett volna maradni
Mert ellenkezésével
Megerősíti a kormány oldalt.
A tiltakozás kivált egy támogatói még erősebb felhajtóerőt
 
Utoljára módosítva:
Hogy hőbörögtek múltkor a jobbosok, amikor Horn Gyuláról neveztek el valamit, meg korábban, amikor Gönczről.
Egyébként a baloldalon is vegyes Horthy megítélése, talán a családja miatt is, és mert rokonszenves megjelenésű férfi volt. Régi újságokat lapozgatva látom, mekkora kultusza volt a 30-as, 40-es években, művészek, írók, színészek dörgölődztek hozzá. Azokból a cikkekből, amiket olvastam, én is úgy látom, hogy "csak" antiszemita volt, de nemcsak a zsidók, cigányok, kommunisták elhurcolásához asszisztált, hanem a Donnál elveszett rengeteg magyar katona halála is a lelkén szárad. Valamiért, amikor szóba kerül, mindig csak a holokauszttal foglalkoznak, a két magyar hadsereggel nemigen. Mellesleg talán Babits írta: Bűnösök közt cinkos aki néma.
 
Miert nem visszi haza a haloszobajaba Duro Dora? KEdvere gyonyorkodhetne benne.
A parlamentbe nem valo letunt bunos politikusok.
Ha Kolodko lennék, csinálnék neki egy kis Horthyt, Szálasit, Mussolinit és Hitlert, és neki ajándékoznám, hogy simogassa őket. Ő nem migránssimogató lenne, hanem nácifasiszta-simogató.
Tetszik a realista látásmódodat igazoló különbség-tételed: a parlament sajnos tele van bűnös, sajnos, még nem letűnt politikusokkal. Azok sem odavalók.
 
Mit tett Ernő is és a teljes ellenzék a kerítéskor?
Teljes hévvel beleállt annak ellenzésébe
Holott akkor is csenden kellett volna maradni
Ásotthalomnál botokkal és baltákkal felfegyverkezve támadták meg a határkerítés építőit az illegális bevándorlók. Hétfő délután indultak a kerítés felé, ahol az akadályt próbálták leküzdeni, hogy átlépjék a szerb–magyar határt.
Az illegális bevándorlók kövekkel dobálták meg a kerítés megerősítésén dolgozó elítélteket és felügyelőiket – közölte a BVOP honlapján.

A felügyelők a fogvatartottakkal biztonságos távolságba vonultak, személyi sérülés nem történt. Az ideiglenes biztonsági határzár megerősítése – fokozott óvintézkedések mellett – folytatódik.
(ahogy írod ezzel a hozzá állással az ellenzék rúgott egy öngólt belekerült egy spirálba ahonnan nem jöhet ki úgy hogy ne csináljon magából .......)
 
Horthy inkább egy tengerész volt, aki a kabinjában mulatott, mig a kormányrudat más fogta. Számos iváló és alkalmatlan személy került döntési pozicióba regnálása alatt, de a legtöbb esetben Horthynak nem volt tevőleges köze a dolgok alakulásában. Sokszor még az első vh előtti uriember becsülete és stb határozta meg tetteit.
Horthy is egy olyan személy aki erősen megosztja a társadalmat és sokan vallási dogmaként hősnek vagy antihősnek tekintik az igazság meg nem érdekli őket. Ot van pl. az 1942 es zsidó deportálásról való szavazás az akkori szlovák parlamentben, amit csak 3 politikus nem tűmogatott hanem tartózkodott, köztük gróf Esterházy János, mint a Szlovákiai Magyar Párt képviselője, akit a háború után a fasizmussal való együtműködés miatt itéltek halálra.
 
Hany magyar halt meg keleten kormanyzosaga idejen?
Érdekes kettős mérce ez.
Akkor miért is érdemel köztéri szobrot egy olyan ember, aki tevékenységével segítette Magyarország ellenségét, a most sokat szidott Oroszország jogelődjét a Szovjetúniót a második világháború előtt, második világháború alatt, és után Magyarország megszállásában?
Miért érdemel köztéri szobrot egy olyan ember, aki tevékenyen részt vett több százezer magyarországi német kitelepítésében, vagyonának elkobzásában?
Miért érdemel köztéri szobrot egy olyan ember, akinek minisztersége alatt söpörték le az utolsó szem gabonát is a földművesek padlásáról?
Miért érdemel köztéri szobrot egy olyan ember, aki egy olyan rendszer kiépítője volt, ahol üldöztek mindenkit aki egy kicsit is más véleményen volt?
Miért érdemel köztéri szobrot egy olyan ember, aki egy olyan politikai rendszert működtetett, amely gazdaságilag behozhatatlan hátrányba hozta nem csak Magyarországot, hanem egész Kelet Európát nyugathoz képest?
 
Ugyanez van nyugaton is lerombolják az eddigi szobrokat.
 
Ásotthalomnál botokkal és baltákkal felfegyverkezve támadták meg a határkerítés építőit az illegális bevándorlók. Hétfő délután indultak a kerítés felé, ahol az akadályt próbálták leküzdeni, hogy átlépjék a szerb–magyar határt.
Az illegális bevándorlók kövekkel dobálták meg a kerítés megerősítésén dolgozó elítélteket és felügyelőiket – közölte a BVOP honlapján.

A felügyelők a fogvatartottakkal biztonságos távolságba vonultak, személyi sérülés nem történt. Az ideiglenes biztonsági határzár megerősítése – fokozott óvintézkedések mellett – folytatódik.
(ahogy írod ezzel a hozzá állással az ellenzék rúgott egy öngólt belekerült egy spirálba ahonnan nem jöhet ki úgy hogy ne csináljon magából .......)
Asszem,ha a nagy ellenzéki összefogás nyert volna,már a kerítésből a környékbeliek tyúkólja lenne bekerítve és a magyar katonák Ukrajnában kukucskálnának ki a lövészárokból......
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Micimacko1976 wrote on goyo's profile.
Kedves Admin, kérhetném a fiókom törlését? Nagyon köszönöm előre is!
Sziasztok!
FÖLDRAJZ 9.o-os A FÖLD MINT KŐZETBOLYGÓ TÉMAZÁRÓT keresem.
NAGYON SÜRGŐS és FONTOS lenne!
KÖsZÖNÖM!
Sziasztok!
TÖRTÉNELEM 9,o,-os TÉMAZÁRÓT keresem:A RÓMAI KOR
Nagyon fontos lenne!
Köszönöm!
Noia wrote on diosgyorr's profile.
Szia! A kutyákat már meg is kaptad valakitől?
Zsuzska/aryes wrote on kisssziporka's profile.
A reflexológia teljes módszertana fel van töltve.

Statisztikák

Témák
37,459
Üzenet
4,620,437
Tagok
604,284
Legújabb tagunk
darknessra
Oldal tetejére