Elég sok mindenről szó esett már de, arról még nem volt szó hogy a sok jó dolog után a kormány hogy fogja megbüntetni a gyereket nem vállalókat. Mert hogy az is következik az biztos.
Nem fogja megbüntetni őket, mit gondolsz! Hanem efféle történik majd, olvasd és enjoy:
A Fidesz az ország népességbeli gyarapodása érdekében törvényt hozott, hogy minden házaspárnak 5 év együttlét után legalább 1 gyereket kell szülni (MINDEN 5 éves periódusban...), ellenkező esetben egy kormányküldött jelenik meg a lakásukon, akinek minden feladata az, hogy ezen az áldatlan állapoton BÁRMELY eszközzel segítsen. Az alábbi beszélgetés egy ilyen házban játszódik.
Férj: —Drágám, én most elmegyek munkába, nemsokára itt a kormányküldött, remélem tudod mi a feladatod...
Feleség: —Igen, tudom, menj csak, majd én mindent elintézek.
—Persze ám, eddig se intéztél el semmit, micsoda szégyen, itt állunk gyermektelenül, ha nem teszed meg asszonyi kötelességedet, az ország még a végén kénytelen lesz beengedni a terrorpistás migráncsokat hogy el ne fogyjunk!
—Nem biztos ám hogy bennem van a hiba, mióta mondom hogy végy Viagrát, de te a múlkor is azt hitted a Viagráról hogy a Niagarát ejtem rosszul!
—Nekem nincs szükségem kémiai stimulánsokra, mit gondolsz te, bűnös asszony, a Bezzegéknek a szomszédban, mitől van 8 gyerekük is, mi?!
—Mert olyan nagy kan a férj?
—Mert olyan nagy kan vagyok ÉN! Na mindegy, megyek gyorsan mert még lekésem a munkakezdés előtti csoportértekezletet ahol a Főnök felokosít bennünket Soros kiszivárgott közeljövőbeli újabb magyarellenes terveiről... De nekem aztán kitégy magadért ha jön a kormányküldött, mert kötelességeink vannak a Hazáért!
A férj elmegy. Nemsokára csengetnek, de nem a kormányküldött jön hanem egy fényképész, aki tévedésből csengetett be, egy emelettel feljebb kellett volna mennie. Persze ő azt hiszi, jó helyre jött, az asszony pedig azt hiszi róla, a kormányküldött érkezett meg.
Fényképész: —Csókolom a kezit nagyságos asszonyom, Jónás a nevem, specialista vagyok, remélem tudja mi járatban járok!
—Sejtem... Bár eddig azt hittem, az efféle bajokon a kézcsók nem segít, de hát maga a Mester... - és nyújtja előre is a kezét. A fényképész meglepődik hogy szaván fogták, de kezet csókol ténylegesen is, majd így szól:
—Hát szóval, ugye... akkor ha ön is úgy gondolja, talán kezdhetnénk is.
—Igen, tudom hogy sajnos nincs más megoldás...
—Remek, de akkor talán vezessen beljebb ha szabad kérhetnem.
—Persze, persze, csak a nagy izgalom... Tudja, jó ember a férjem, megad nekem mindent, tényleg, de ami ezt a dolgot illeti... Szóval, én életemben most vagyok először ilyen helyzetben...
—Jaj drága asszonyom, ne aggódjon, én mestere vagyok ám a szakmámnak, elrendezek én mindent secperc alatt prímán, én már háromszor is megnyertem a Szakma Kiváló Mestere oklevelet... Adtak továbbá nekem három tucatot is a mások által visszaküldött kormánykitüntetésekből, azt mondták most van belőle elég, de azért így is nagy szó ez... Nekem tehát elhiheti, remek lesz, és minden percét élvezni is fogja! Gondoljon csak a gyermeke mosolygó pofikájára...
—Jó, jó, hiszen nem tiltakoztam én... hol óhajtja lebonyolítani a teendőket?
—Hát, először csak úgy hagyományosan, az ágyon vagy heverőn... kétszer a padlón és a szőnyegen... egyszer legalább a fürdőkádban is...
—Padlón meg szőnyegen?! Pláne fürdőkádban?! Hát nem furcsa ez? Hiszen ez, ez olyan izé... dekadens... a hanyatló, hedonista Nyugatra hajaz... Még ha a Soros javasolná, nem is csodálnám, attól minden kitelik, de Ön...
—Drága asszonyom, szükség törvényt bont, és cél szentesíti az eszközt... és itt az eredmény kiváló lesz, ígérem! Különben is... - és a fényképész egy fényképet húz elő e szavaknál a zsebéből. A képen egy mosolygó kisgyerek látható. —Tudja hogy ezt hol csináltam?
—Hol?
—Egy autóbuszban.
—Egy AUTÓBUSZBAN?!
—Persze hogy, naná! De dolgoztam én már a metróban is, meg villamoson, a HÉV-en... Mert aki mestere a szakmájának, akiben buzog a hivatásszeretet, az minden helyzetben feltalálja magát, s minden alkalmat kihasznál!
—De hát az emberek nem szóltak?!
—Ugyan kérem, a mai pesti polgár mihez nincs már hozzászokva, ez se furcsább mint a melegfelvonulások... Bár a HÉV-es munkám elég heves indulatokat gerjesztett, mert tovább tartott mint terveztem, és így forgalmi fennakadásokat teremtett.
—Hát, hát izé...
—Ha volnának még kételyei, nézze meg ezt! - húz elő egy újabb képet. —Ezt a Lánchídon csináltam, kora délutáni csúcsforgalomban. Tudja, a gyermek anyja egy színésznő, és ily módon akart híressé válni. Elhiheti nekem, máris közismert!
—Aha, gondolom pornós berkekben...
—Ott is. De nem kizárólag. Sőt, a kép alapján beleszeretett egy olajsejk is, elhívta Kuwaitba a háremébe, de a hölgyben úgy buzgott a Haza szeretete, hogy nem ment el oda, hogy is mehetne el innen amikor Magyarországon, a Pilisben van a Föld szív-csakrája, erre hogy mégis élvezhesse a hölgy kegyeit, az olajsejk azonnal eladta mindenét, eljött hozzánk, és letelepedési kötvényt vásárolt... Lám, így kell egy nőnek a Hazát szolgálni!
—És miből él majd meg itt az az olajsejk?
—Azt én már nem tudom, lehet hogy uránsejk lesz mert azt hallottam, épít egy harmadik blokkot Paks mellé, de részleteket nem tudok, mert a beruházásokról mindent titkosítottak 300 évre... Persze csak azért hogy a Soros meg ne tudja, mert az még képes és megfertőzi liberalizmussal a neutronokat is! Gondoljon csak bele, kitelik tőle hogy elintézi, ezentúl a neutronok se legyenek semlegesek! Sőt, ott vannak még azok a pici, ártatlan kis neutrínók, őket is megrontaná... Na de ehhez úgysincs közünk kettőnkek már ugye.
—Hát, jó, meggyőzött, legyen ahogy óhajtja, elvégre ön a Mester... csak azt mondja meg előtte, mennyi ideig fog tartani? Mert tudja, délután kettőkor részt kell vennem egy ellen-felvonuláson amit a Hű Honleányok Keresztény Egyesülete szervez a CEU ellen, és ha elkésem, még a végén... ehm... szóval érti, nem szeretnék gyanúba keveredni hogy Soros-ügynök vagyok.
Jónás okostelefont vesz elő a zsebéből, és számolni kezd.
—Hát, az annyi mint... izé... szerintem úgy nagyjából 4 óra lesz. Már persze ha a CIA nem hekkelte meg a telefonomat. Mert azoktól kitelik ám...
—Négy óra?! Az iszonyú sok!
—Sok, de semmi iszonyú nem lesz benne. Különben is, hamar munka ritkán jó, jó munkához idő kell meg minden. És megéri! Minden pillanatát élvezi majd, mondtam már! És ez még nem is olyan sok tényleg. Nézze meg ezt a képet... ezt a Bakonyban csináltam, sűrű hóesés közepette. Tizenkét óra hosszat tartott, de ugye megérte!
—Tizenkét óra?!
—Na ja, hát elég strapás volt az igaz... de én sosem adom fel! Sőt, eredetileg akartam is még néhány menetet, de a mókusok rágcsálni kezdték a szerszámomat, én meg nem mertem fellépni ellenük erőszakkal, tudja féltem hogy a Soros által pénzelt álcivil állatvédők beperelnek... Felhívtam inkább a rendőrséget mit tegyek, és ők azt mondták hagyjam inkább abba, nem akarnak emiatt politikai bonyodalmakat Brüsszellel, amíg azt meg nem állítjuk, addig nem állíthatjuk meg a mókusokat se. Hagyjam abba, különben se biztonságos ott maradnom, mert lehet hogy mutáns migráns mókusok, afféle vérmókusok, akiket a Soros telepített be, hogy bomlasszák és dekadenssé tegyék a magyar mókustársadalmat is.
—Jó, legyen! - sóhajtotta a nő. —Kezdjük!
—Remek, na végre, helyezze csak kényelembe magát, én meg megyek addig a szerszámomért.
—Micsoda?! Hát maga... maga... maga nem hordja magával a... a...
—Persze hogy nem! Le szoktam tenni mindig a lépcsőházban amíg el nem dől hogy beengednek-e vele, mert olyan nagy és nehéz, és sokan félnek hogy leverek vele valami képet a falról vagy ilyesmi. Most is ott várakozik.
—Na de... hát miért, MEKKORA?! - kérdezte a nő rosszat sejtve.
—Hát... Ha felállítom... Megvan úgy talán másfél méter...
Az asszony hangtalanul elájul.
