Hírek Németh Zsolt elismerte: csak azért fúrta Magyarország a NATO-bővítést, hogy a törököket ne hagyjuk egyedül

A fideszes Németh Zsolt az Inforádiónak sikerként értékelte, hogy Svédország is a NATO tagja lehet. Ugyanakkor az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke az interjúban gyakorlatilag elismerte, hogy az Orbán-kormány mindvégig a török rezsimhez igazodott, Erdogannak akart segíteni.

„Magyarország számára az a helyzet, hogy van egy svéd–török vita, politikai lehetőségeket teremtett. Tagadhatatlan, hogy nagyon szoros egyeztetés volt folyamatosan, a legutolsó pillanatig a török és a magyar diplomácia között. Bíztunk abban, ha teljesítjük a törökök javaslatait, kéréseit, akkor hozzá tudunk járulni a megállapodáshoz. Ez utólagosan visszaigazolásra került" – mondta az interjúban Németh Zsolt, de hogy pontosan mit is nyert mindezzel Magyarország, az a válaszából nem derült ki egyértelműen. Az mindenesetre kiderült, hogy Németh szerint a svédek az elmúlt években megsértették a Fideszt, és ez nem tetszett nekik.

Azaz az interjúból kiderül, hogy valójában semmilyen haderőpolitikai vagy reálpolitikai megfontolás nem volt amögött, hogy Magyarország Erdogan malmára hajtotta a vizet, ehelyett valamiféle sértettségről beszélt Németh. Ahogy az interjúban fogalmazott: „Tudatosítottuk svéd partnereinkben, hogy még akkor is, ha egyébként kormányváltás volt Svédországban, NATO-szövetségesként milyen magatartást várunk el a jövőben, hogy hogyan viszonyuljunk egymáshoz, a kölcsönös tisztelet hangján, még akkor is, ha vannak nézetkülönbségeink. Ezt a célkitűzést elértük, és azzal, hogy szoros együttműködést alakítottunk ki a törökökkel, hozzájárultunk a Törökország és Svédország közötti megállapodás megszületéséhez."

„A magyar–török együttműködésnek az volt a lényege, hogy a svédekkel szembeni vitában ne hagyjuk őket egyedül?" – tette fel a kérdést a riporter, mire Németh Zsolt ezt válaszolta: „Számos eleme volt ennek, de ha nagyon le akarja valamire egyszerűsíteni, akkor erre le lehet."
Németh Zsolt interjújának szövegét most tette közzé az Inforádió, maga az adás azonban csütörtök este volt. Arról már akkor beszámoltunk, hogy a külügyi bizottság fideszes elnöke nem látja szükségét rendkívüli parlamenti ülés összehívásának, hogy ne Magyarország legyen az utolsó, aki ratifikálja a svédek csatlakozását.

1689830235681.png

lefordítva Németh szavait, magyarán a semmiért lettünk megint feketeseggűek, mert a fidesznek nem tetszett, hogy elmondták róluk az igazat és ezen megsértődtek.
Mert az nagyon nem mindegy h. valakit rágalmakkal, alaptalan vádakkal megsértenek, vagy kimondják róla az igazat és azon ezek jól bedurciznak és megsértődnek ...
Ha nem tetszik a tükörben látott kép, akkor összetörheted a tükröt, de ez már a (tan)mesék szerint sem túl okos cselekedet :)
a fideszesek meg kollektíven ezt képviselik, hihetetlen hogy ekkora birkák vezetik az országot.
Mondjuk sajnos látszik is az eredményeken és a folyamatokon meg közállapotokon:((
 
hihetetlen hogy ekkora birkák vezetik az országot.
Mondjuk sajnos látszik is az eredményeken és a folyamatokon meg közállapotokon
Ezt akkor veszem valónak ha a választási eredményeken is lesz látszatja.
Mert addig míg az emberek utálják a másságot vagyis a tanárokat mert miért tüntetnek?
Utálják az Ukránokat mert miért harcolnak adják meg magukat.
Utálják a nemi másságot miért büszkélkednek?
Utálják a bevándorlókat mert egyszer jók egyszer rosszak .
Utálják a más vallásúakat.
Ja és folyamatosan harcolnak.
Ez ha nem változik hisz a kormányzó párt adja alá a lovat hisz mindent készen kapnak ...
 
Félreértettél. Eredményeken én nem a választási eredményeket értem, hanem az ország, gazdaság, a társadalom, a lakosság stb. terén elért pozitív eredményeket, fejlődést.
Ez totál szánalmas, főleg a lehetőségekhez képest, egyszeri lehetőség volt az az EU-s pénzeső amit kaptunk vagy 10-12 évig, ebből sokkal, de sokkal többet kellett volna kihozni.
viszont ha az sokaknak ez megfelel, ez van, bele kell törődni, hogy az ország kellően nagy része buta, balkánra való kézivezérelhető biozombi, aki a saját érdekével se törődik, nem hogy azzal, mi lesz itt 15-20 év múlva. El kéne felejteni ezt az egyébként is hamis mítoszt, h. hú de különleges nép vagyunk, semmi alapja, az országvezetőink meg vagy 120 éve különösen tehetségtelenek, kártékonyak.
 
Szerintem egyről beszélünk.
 
az Orbán-kormány mindvégig a török rezsimhez igazodott, Erdogannak akart segíteni.
Fontos a vallás.
Kifelé a kormány azt mutatja hogy nem kell más vallású.
De, most védi a török álláspontot. Hisz a háttérben ott van : Az iraki kormány kiutasította a bagdadi svéd nagykövetet csütörtökön, miután egy férfi Koránt égetett Stockholmban, még júniusban. Jessica Svärdström kirúgásával egyidőben ők is visszahívták stockholmi nagykövetüket, Pewan Jasimot. Svärdström nem vállalhat többé munkát Irakban.
Csütörtök hajnalban több száz tüntető rohamozta meg az iraki svéd nagykövetséget Bagdadban, miután június végén egy iraki származású férfi, a 37 éves Salwan Momika a stockholmi központi mecset előtt megrongálta, majd elégette a Korán egy példányát.
 
Ebből is kiviláglik, mint oly sok mindenből itthon és szerte a világon, hogy a Földön az IQ konstans és egyre többen osztoznak rajta.
Már zsenge ifjúságomban is az volt a véleményem, hogy amíg 2 ember él a Földön, addig nem lesz nyugalom, békesség... talán, amikor az emberiségnek sikerül kipusztítania magát (nem sok 100 év múlva) és a bolygó valami csoda folytán megússza "élve", az evolúció átgondolja kivel/mivel, honnan induljon neki újra.
 
Fontos a vallás.
Kifelé a kormány azt mutatja hogy nem kell más vallású.
De, most védi a török álláspontot. Hisz a háttérben ott van : Az iraki kormány kiutasította a bagdadi svéd nagykövetet csütörtökön, miután egy férfi Koránt égetett Stockholmban, még júniusban. Jessica Svärdström kirúgásával egyidőben ők is visszahívták stockholmi nagykövetüket, Pewan Jasimot. Svärdström nem vállalhat többé munkát Irakban.
Csütörtök hajnalban több száz tüntető rohamozta meg az iraki svéd nagykövetséget Bagdadban, miután június végén egy iraki származású férfi, a 37 éves Salwan Momika a stockholmi központi mecset előtt megrongálta, majd elégette a Korán egy példányát.
Nehogy azt higgyük csak nyugaton probléma(?) a más vallásúakkal való együttlét...
Allahot éltették Moszkvában
Allahu akhbar! Allah a legnagyobb! - skandálták a spontán tüntetésen a moszkvai muszlimok, miközben békésen vonultak a sétálóutcákon keresztül.
Persze ez nem csoda, hiszen Oroszországban több muszlim él, mint Nyugat-Európában összesen, ennek megfelelően a lakosságon belüli arányuk is magasabb, mint az említett országcsoport bármelyik tagjánál. Moszkvában is több százezren élnek, azeriek, csecsenek, tatárok és még jó pár náció tagjai. Az őslakossággal együttélésük pedig messze nem tökéletes.
A roszics (orosz nacionalisták) több videót is közzé tettek, s hiányolták, hogy a rohamrendőrség nem oszlatta fel a muszlimok engedély nélküli akcióját.
Egyébként nem egyedi esetről van szó, a muszlimok rég berendezkedtek Moszkvában és egyre jobban hallatják - szó szerint- a hangjukat. A meglepő legfeljebb az, hogy nem egy lepukkadt külvárosi negyedben vonultak.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Fodor Ditke wrote on Szélildi's profile.
Kedves Szélildi! Nagyon hálás lennék, ha tudnál segíteni. Unokámmal igyekszünk az olvasást jobbá, szebbé gyakorolni. Ha dr. Gósy Mária és Laczkó Mária a Varázsló - Olvasásfejlesztés című könyvének elérhetőségét szíveskednél ismét megadni, nagy segítség lenne. A link nem működik már, máshogyan nem tudom elérni. Nagyon köszönöm!!!
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.
koaty wrote on Julcsi960's profile.
Szia, bocs de először véletlen epub-ban raktam fel a Katicalányok 4-et. Időközben javította, esetleg cseréld át pdf-re.

Statisztikák

Témák
38,062
Üzenet
4,784,740
Tagok
614,834
Legújabb tagunk
Czirbusz Judit
Oldal tetejére