Népművészet gyerekeknek

Dunakavics

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Arra gondoltam, össze kéne gyűjtsük egy külön topicban a népzenéket, néptáncokat, népviseleteket, néphagyományokat, vagyis mindent, ami a népművészettel kapcsolatos – gyerekeknek.
Kérlek szépen Titeket, gazdagítsátok ezt a topicot kedvetek szerint. :p
Előre is köszönöm mindenkinek, aki hozzátesz a gyűjteményhez.
Üdvözlettel: Enikő
 

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon jó ötlet!!:p

Zene:

Alapfokú Tanitás Dél-Alföld



10646868.jpg

 

Csatolások

  • 04_Olahos (Sebo Egyuttes).mp3
    1.5 MB · Olvasás: 111

Dunakavics

Állandó Tag
Állandó Tag
Januári népi kalendárium

Januári népi kalendárium (Boldogasszony hava)



Január 1. - Újév napja
E nap időjósló, szerelmi - és esetleg haláljósló nap volt. Ha újesztendő napján szép, fényes az idő, jó lesz az esztendő.
A jósló szokások közé tartozik a hagymakalendárium készítés (12 gerezd fokhagymába sót tesznek; amelyik gerezd reggelre nedves lesz, az annak megfelelő hónapban sok eső vagy hó fog esni), a szilveszteri ólomöntés (a frissen öntött ólom formájából jósolnak), a gombócfőzés (a lányok papírszeletekre férfineveket írnak, ezeket gombócokba dugva vízbe dobják; amelyiket először dobja fel a víz, az lesz a leány jövendő férjének a neve).
Január 6. - Vízkereszt napja
A három királyok - Gáspár, Menyhért és Boldizsár a Jézus születésekor megjelent betlehemi csillagot követve, uralkodónak kijáró tisztelettel hódolt a gyermek és édesanyja, Mária előtt. A katolikus egyházi szertartás szerint e napon a templomokban tömjént és vizet szentelnek - innen származik a magyar Vízkereszt elnevezés. Vízkereszt a karácsonyi ünnepkör utolsó napja.
Ehhez a naphoz kapcsolódik a következő időjóslás: "Ha Vízkeresztkor megcsillan a víz a kerékvágásban, nem lesz hosszú a tél." Vízkereszt napja utat nyit a sok vidámsággal, muzsikával járó farsang időszakának is.
Már a XV. században jellegzetes magyar szokás volt a papság vízkereszt napi ala-mizsnagyűjtése. Ezen a napon volt a házszentelés, és ilyenkor írták fel a három napkeleti király nevének kezdőbetűjét az ajtóra.
A XVI. század óta dokumentált szokás a csillagozás és a csillagének éneklése. Egyes vidékeken a mai napig is járnak gyermekek a kirúgható csillaggal háromkirályok képében köszönteni.
Január 13. - Veronika napja
Sokhelyütt erről a napról azt tartják, hogy az év leghidegebb napja.
Január 17. - Antal napja
Remete Szent Antalnak és Páduai Szent Antalnak az ünnepe. Remete Szent Antal régen a beteg emberek és állatok védőszentje volt. Páduai Antal pedig az orbáncosok (erős fájdalmakkal járó bőrbetegség) védőszentje. A hiedelmek szerint ezen a napon az orbáncos beteget meg lehetett gyógyítani, ha három Antal nevű ember megállt az ágya mellett, s ott elszívva egy-egy pipadohányt a betegre fújja a füstöt. A pipát tűzkővel és taplóval kellett meggyújtani, hétszeri csiholással.
Január 18. - Piroska napja
E naphoz időjárási regula fűződik: „Ha Piroska napján fagy, negyven napig el nem hagy.” Házasságjóslás is kapcsolódik ehhez a naphoz: egyes helyeken azt tartották, hogy az a lány, aki ezen a napon piros kendőt köt a nyakába, még abban az esztendőben férjhez megy.
Január 20. - Fábián és Sebestyén napja
Szent Fábián a pestisesek védőszentje, vértanú. Szent Sebestyén a lövészek és nyíllal lövők védőszentje, az ő alakjához kapcsolódva e nap a vadászok ünnepe. A népi természet megfigyelések szerint e napon indul meg a fákban a nedvkeringés, ezért az első „tavaszébresztő” napnak tartották.
Január 21. - Ágnes napja
Időjárásjósló nap, a régiek megfigyelése szerint, ha ezen a napon derült az idő, akkor jó termés lesz az évben. E napon böjtölve, és néhány egyéb előírást követve a lányok megálmodhatják jövendőbelijüket.
Január 22. - Vince napja
Vince névnapjának időjárásából a következő bortermésre szoktak jósolni. Vince a szőlősgazdák napja, többfelé vidáman ülik meg ünnepét, mert azt tartják, hogy ez a nap a "szőlővessző pálfordulója". Hetekkel előbb megbeszélik a gazdák, kinek a szőlejében ülik meg a Vincét. A megbeszélt napon szalonnát, kolbászt, hurkát, kenyeret csomagolnak, és szánkón a hegyre mennek a legtávolabbi szőlőbe. Mulatozás közben természetesen a borosüveg is kézről kézre jár. Evés után gömböcöt (lásd: Kisgömböc meséje) akasztanak egy tőkére, hogy a gömböchöz hasonló nagyságú fürtök teremjenek. Mielőtt hazamennek, vincevesszőt metszenek, és nótaszóval vonulnak haza a dombról. A szőlővesszőket a meleg szobába öblös szájú üvegbe helyezik. Ha ezek kihajtanak, akkor nem fognak elfagyni a szőlőszemek. Vince időjárását mindenütt figyelemmel kísérték a szőlősgazdák. A tapasztalatokat így fogalmazták meg: "Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince." Ezért is köszöntötték a Vincéket ilyen és hasonló versikékkel: Ha megcsordul Vince, megtelik a pince. Régi igazság ez. Igaz-e, jó Vince? Most, hogy ünnepeljük névnapodon Vincét, Telj meg áldással Te, s csorduljon meg pincéd!
[FONT=&quot] Január 25. - Pál napja
[/FONT] E napot Pálfordulónak vagy Pálfordulásnak is nevezik, arra a bibliai történetre utalva, amely szerint a Jézust üldöző Saul ezen a napon tért meg, és Pál apostol lett belőle. Pál fordulása termésvarázsló -, de főleg jósló nap. A szép, derült idő sokfelé azt jelentette, hogy még hosszan tartó hidegre lehet számítani. Termésjósló jelek is felfedezhetők e napon. Az egész napi jó idő pl. jó termést jelent. "Ha Pál napján fúj a szél, szűk szénatermés várható." Ha ez a nap ködös, az a jószág pusztulására figyelmeztet.
 

Dunakavics

Állandó Tag
Állandó Tag
Néphagyományok - Január 22. Vince napja

Január 22. - Vince napja

Vince országosan ismert borvédőszent volt. Napja általános termésjóslónap. Vincét a középkortól kezdve úgy tisztelték, mint aki legyőzi a tél sötét hatalmait és előkészíti a lassan közeledő tavasz útját.
Vince napjának időjárásból a vincellérek, borászok az őszi szőlőtermésre következtettek. Ezen a napon kimentek a szőlőbe, a fagyott szőlőből egy darabot levágtak, ezt nevezzük Vince vesszőnek. Ezt otthon vízbe tették és hajtásaiból jósoltak az az évi szőlőtermésre. Nagyon nagy hidegben a rügyek elfagynak és így ki sem hajtanak. A népi időjóslás alapján „ha Ágnes hideg, engesztel Vince, hogy teljék a pince”. Általában január idusán a nagy hidegek megszűnnek, és felmelegedés következik be, ezért mondja a mondóka „ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince” A szőlősgazdák Vincét ősidőktől kezdve úgy tisztelték, mint aki legyőzi a tél sötét hatalmát és előkészíti a lassan közeledő tavasz útját. Elterjedt szokás volt az is, hogy a szőlőterület széleit szentelt borral vagy szentelt vízzel locsolják meg. A hiedelem szerint, ha Vince napján esik az eső, akkor sok borra számíthat a gazda.

A kopácsi gazdák szerint sok bort kell inni ezen a napon, hogy bő legyen a termés. Mind a vincevessző hajtatása, mind pedig a pincelátogatás a magyar nyelvterület más részein is szokás volt. A Vince-napi borral kapcsolatos hiedelemnek névetimológiás hátteret tulajdonít a kutatás a vinum 'bor' szóval való rokon hangzás révén.

A Bács megyei Topolyán a várható kukoricatermésre jósoltak a Vince-napi időjárásból: amilyen hosszú jégcsapok lógnak az ereszen, olyan hosszúak lesznek a kukoricacsövek.

Még a századforduló táján is a pécsi szőlősgazdák Vince napján egyik pincéből a másikba járva szoktak együttesen áldomásozni, ezt nevezik Vince napi pincejárásnak.

A moldvai magyaroknál a következő változatot jegyezték fel: Fényes Vince, tele pince.
Ködös Vince, üres pince.

A Vince-napi időjárási regula a vajdasági magyarok körében így szól:
Ha fénylik Vince, megtelik a pince.
Ha csepeg, csurog, kevés lesz a borod.

A csongrádi Szt. Vince borrend Vince napi köszöntője:
Ha megcsordul a Vince, megtelik a pince
Régi igazság ez. Igaz-e jó Vince?
Most, hogy ünnepeljük névnapodon Vincét,
Telj meg áldással Te, s csorduljon meg pincéd!

Ópusztaszer, Szekszárd, Siklós, Balatonfüred városok minden évben méltó ünnepséggel emlékeznek meg a Szentről.
 

Dunakavics

Állandó Tag
Állandó Tag
Néphagyományok - Farsang

Farsang
Vízkereszt napjától (január 6.) hamvazószerdáig (a húsvét előtti negyven napos böjt kezdetéig) tartó időszak A farsang a tavaszvárás ősi örömünnepe, a nagy evéssel-ivással a természetet is hasonló bőségre kívánták serkenteni (analógmágia). A lakodalmak, rokonlátogatások, mulatságok időszaka, hiszen ilyenkor csak a legelemibb, házkörüli munkákat kellett/lehetett elvégezni. Bőségre hangolt alaptónus jellemzi, amely jól megfigyelhető az időszak táplákozási szokásain, jellegzetes ételein keresztül (pl. farsangi fánk).
Leginkább a farsang utolsó három napján rendeztek táncmulatságokat, amelyek gyakran elkülönültek nemenként és korcsoportonként. A legények a házakat végigjárva gyűjtöttek a muzsikusok megfizetésére adományokat, és hívogatták a bálba a lányokat.
A farsangi mulatságoknak fontos szerepe volt az udvarlásban párválasztásban, aki farsangkor nem kapott párt, egy évig is várhatott a következő alkalomra. Épp ezért farsangkor tréfásan (vagy durván) figyelmeztették a vénlányokat, vénlegényeket, hogy itt az ideje a párválásztásnak, családalapításnak. A vénlány- és vénlegénycsúfolás fontosabb változatai: tuskóhúzás, kongózás, bakfazékdobás, szűzgulyahajtás, álesküvő. Álljon itt két csúfoló szövege példaként: „Házasodj meg vén kappan, vedd el ezt a mosdatlant!” /Nyárád mente/; „Elmúlott a hosszú farsang, búsulnak a lányok. Ettől a sok búsulástól ráncos a pofájuk.” /Vas m./.
Sok helyen a tanítók, falusi papok jövedelméhez tartozott a farsangi adomány, amely összekapcsolódott a farsang köszöntésével, búcsúztatásával és jókívánságokkal. A bekérdezés („Szabad-e farsangot köszönteni?”) után énekeltek, mondták el jókívánságaikat a ház népének, cserébe tojást, szalonnát, pénzt stb. kaptak. Az adományokat tarisznyába vagy kosárba gyűjtötték, több helyen nyársra húzták.
A farsang egyik legjellemzőbb eseménye, az maszkos, jelmezes alakoskodás, dramatikus játék. A maszkos alakoskodások többségének helyszíne a falufeljáró menetek, felvonulások, esetleg a fonó vagy a kocsma, gyakran kapcsolódik hozzá adománygyűjtő szokás. A felvonulások során számos mágikus cselekedet megfigyelhető, pl. a zajkeltés, hogy elűzzék a telet, vagy a lányok hajának meghúzása, hogy nőjön a kender. A felvonulók sokszor különböző zsáneralakot jelenítettek meg, ilyen például a cigány, koldus, zsidó, borbély, vőlegény, menyasszony alakja, ill. különböző állatok (medve, kecske, ló, gólya). A maszkos falujárások talán legismertebb példája a mohácsi busójárás, de idesorolható a bakkuszjárás (Ipoly mente), amikor a legények táncolva, mókázva járták végig a falut, a menetben pedig kocsikerékre szerelt női és férfi bábut húztak magukkal. Sokfelé halottas játékot, farsangtemető szokást is adtak elő ilyenkor. A halottat nemcsak élő személlyel, hanem szalmabábbal, döglött állattal, koporsóval stb. helyettesítették. A telet/farsangot jelképező szalmabábut miután végigvitték a falun, elégették, vízbe dobták vagy betemették hóba, vízbe, sárba. Erdély több helyén (pl. Udvarhelyszék, Gyergyó) húshagyókedden adták elő a dúsgazdagolás vagy ördögfarsangolásnak nevezett többszereplős misztériumjátékot, amely a bibliai Gazdag és Lázár példázatát dolgozza fel párbeszédes formában.
 

Dunakavics

Állandó Tag
Állandó Tag
Farsangi mulatságok Erdélyben - Fonójátékok

Farsangi mulatságok Erdélyben

Fonójátékok
Régen a farsang idején a fonóházakban minden este történt valami "bolondozás", énekeltek, táncoltak, játszottak. Az utcafonókban, ahol egy-egy utca asszonyai estéről estére együtt fontak, beszélgettek, mindenki jól ismerte egymást.
Ha valaki farsang idején távolmaradt a társaságtól, a többiek utána mentek, és úgy ahogy otthon találták - ha éppen munka közben is - lepedőt dobtak rá, összekötötték, szánkóra ültették, majd dob, csengő, rézmozsár fülsiketítő zaja, az asszonyok rikoltozása közepette vitték a fonóba.
Farsang idején nem hiányozhatott senki, mert akkor a játék már nem volt teljes értékű. A lányfonók különösen zajosok voltak, mert oda a legények is eljártak, és a tréfás játékok hajnalig tartó mulatozással végződtek. Ha egy leány leejtette az orsóját valamelyik legény gyorsan felkapta azt és csak csók ellenében adta vissza. A fonóházi mulatozások húshagyó keddig a farsang végéig tartottak. Az utolsó fonóházi összejövetel a fonóvégzés felért egy kisebb lakodalommal. Ilyenkor tésztát sütöttek, italt vittek, töltött káposztát főztek. Erre az estére az asszonyok elhívták férjeiket is, akik zenészeket fogadtak, és hajnalig tartott a tánc. Ezt követően azután az egész falut megmozgató nagy népi mulatsággal, a farsangtemetéssel búcsúztatták az elmúlt vidám heteket.
A hamarabb összeült leányok szerelmi jósló cselekményeivel kezdődött a fonó, majd ügyességi játékokkal folytatódott, melyeket a legények szeme előtt nem játszottak volna. A legények megérkezése és bizonyos idejű munka után kezdődött az ő virtuskodó, egymást beugrató játékuk, majd következett az este csúcspontja, amikor közösen játszottak, s ebből legtöbbször nem hiányzott a párválasztó játék. A menyecskék, asszonyok fonóját a munka töltötte ki, de ezekben is sor került énekre, táncra, asszonyi mulatságra.
Fonóházi népszokások Désfalván
Désfalván nem tudják meghatározni azt az évet amióta fonóházakban, gyűltek a fiatalok és az öregek, mert a legidősebb ember is, azt mondja még nagyanyáink is jártak november elsejétől húshagyókeddig fonóba, ez ősi szokás volt.
Hol voltak a fonóházak? – a ház lakója általában egyedülálló vagy özvegyasszony volt, aki helyet tudott adni legalább 12-15 fiatalnak. Désfalván tíz fonóházat emlegetnek. A falu nagyon szétágazó, egy hosszú út köti össze a két szomszédos falut, amely mellett tíz kisebb utcára oszlik. Van utca, ahol 2 fonóház is volt, az egyik a leányfonó a másik a vénfonó.
Ki hová járt? 12-15 leány járt egy fonóházhoz, amelyik közelebb volt a otthonukhoz. A lányok minden évben, ugyanabban a házban jártak addig, amíg férjhez mentek.
Aki betöltötte a 14 évet, konfirmálás után, mehetett a fonóba. Egy barátnőjével vagy nagyobb lánnyal elment és a háziasszonytól engedélyt kért, hogy jöhessen, ha nem volt már hely, akkor máshova fogadták be.
Hogy mikor gyűltek? - az nem volt időhöz kötve már délutántól miután otthon, elvégezték a napi munkát. Estére, a fonóra, a lányoknak kiadták a 2 orsót, amit meg kellett fonjon, azzal kellett haza menjenek, és ezzel igazolták, hogy nem csak legényeztek, hanem fontak is. Úgy volt beosztva a fonni való, hogy farsang után kezdődött a szövés. Az tartották, hogy húshagyókedd után megtelik szulákkal a gyapjú, és el kell dobni, ezért igyekeztek, hogy elfogyjon böjtig.
A legények végigjárták az egész fonóházat, csak este nyolckor mehettek be a fonóházba. Ha volt a lánynak már szeretője mindig maga mellett tartott egy helyet, ha nem volt helye a fiúnak a lány háta mögé vagy elejébe ült egy kicsi székre.
Amíg a legények megjöttek a lányok vicceket, tréfás történeteket mondtak, énekeltek, de serényen fontak, hogy teljen az orsó.
Este 9-kor azok a legények, akiknek már volt választottuk vagy mókázni, kutasdit akartak játszani haza küldték, a „süldőket”, a 14-15 éves fiukat - „Kilencórásak haza fele aludni!”.
Voltak lányok, akik otthonról készen megfont fonallal hoztak orsót, hogy többet lehessenek a szeretőjükkel, s az anya ne vonja felelőségre, hogy nem font eleget.
Mit fizettek a fonóház használatáért? A leányok személyenként fél véka gabonát, vittek rendre lámpaolajat, a fiuk 1-1 husángfát tüzelni. Együtt takarítottak vagy segítettek kalákában a ház asszonyának „szapulni”, mosni.
Vízkereszttől – húshagyókeddig minden nap vasárnap kivételével volt fonó, ahol nem csak fontak, hanem varrtak (szálöltéses kézimunkát), kötöttek lájbit vagy szvettert.
A lányfonóban találta meg legtöbb legény élete párját. Válogathattak a legények, mert sorra vehették a fonóházakat, akárhol elkaphatták a lányok orsóját vagy „gombolygáját” kivitte és kiáltotta:
Kútba estem, kihúz ki?
Húzzál ki Mari!
akkor, ha épp a szeretőjét hívta a lány kiment, kihúzta a „kútból”, csókolóztak, együtt voltak az udvaron.
Volt eset, hogy a lány nem kedvelte a legényt először kiment, mert szégyellte kikosarazni, de ha már 2-3-szor ugyanaz a fiú hívta ki harmadszor kormos kézzel, simogatta meg a legényt, s akkor ez szégyen volt a legényre nézve.
Farsang idején majdnem minden héten volt fonóbál. Azok a lányok hívogattak a faluban, ahol volt a bál, más lány nem mehetett abba a bálba csak az a 12-15 lány, aki ott font, legények is, csak akiket a lányok meghívtak. Ilyenkor már zenészt is hívtak. Volt a faluban muzsikus cigány: Albert hegedűs, Ferenc hegedűs, Cici János gordonos és Gyula a kantarás.
A fonóbálra csak két muzsikust hívtak. A lányok és a fiúk fizették ki a cigányokat: egy tyúk, egy liter bor és kevés tej volt a fizetség.
A báloknak is neve volt! Ez attól függött, hogy mit ettek, mit főztek a bálosoknak:
- sütőtök, „döblöcbál”;
- szalonna és főttpityókabál;
- kukoricabál.
A lányok összeadták az ennivalót, a háziasszony megfőzte, a legények bort vittek.
Ha cigányt nem kaptak muzsikálni, akkor muzsikáltak a falubeli zenészek.
 

Zuzmicska

Állandó Tag
Állandó Tag
Valentin - Bálint nap

Valentin nap
Népi babonák:
Bálint napjához (február 14), amit manapság már általában csak Valentin napnak neveznek rengeteg babona kapcsolódik.
Azok a lányok, akik a Bálint nap előtti éjfélkor a temetőbe mennek, megláthatják leendő férjüket, mert a szellemek megjelenítik. Ehhez egy dalocskát kell énekelni és tizenkétszer kell elmenni a templomig.
A szerelmesek ünnepén több taktikát alkalmaztak elődeink azért, hogy megszerezzék és megőrizzék szerelmeiket. Így pl.: olyan almát kell enni, amelyiknek kilenc magva van. Azt a kilenc magot bele kell tenni egy óvatlan pillanatban a kiválasztott fiú zsebébe, akkor biztos, hogy bele fog szeretni ezen ügyeskedést végző lányba.
Akik pedig nagyon szerelmesek, és azt akarják, hogy szerelmük örökös legyen, egymás hajának szálait süssék tésztába, és közösen egyék meg.
Bálint napi időjóslás: ha ezen a napon hideg, száraz idő van, akkor jó lesz az évi termés.
Valentin napon nem szabad megsértődni, megharagudni. A régi vagy az aktuális kapcsolat fényét, emlékét ugyanis nem homályosíthatja el egy-egy keményebb szó, egy őszintébb mondat. Még az sem, ha a másik fél "túllép" a szerelmesek napja hagyományain és az illető munkájáról, karrierjéről, esetleg közszerepléséről mond nem éppen hízelgő véleményt.
A Bálint (Valentin) napi szokások azt is lehetővé teszik, hogy plátói szerelem egyik élvezője (szenvedője) küldjön üzenetet a másiknak. Még akkor is, ha valamelyik fél "csak" csodálja, bálványozza szíve választottját, de nem kap viszonzást. A be nem teljesült szerelem, a kielégítetlen vágyakozás is e nap témaköréhez tartozik.
 

Dunakavics

Állandó Tag
Állandó Tag
Néphagyományok: január 25. - Pál napja

Január 25. Pál napja

Pál fordulása termésvarázsló -, de főleg jósló nap. A szép, derült idő sokfelé azt jelentette, hogy még hosszan tartó hidegre lehet számítani. Termésjósló jelek is felfedezhetők e napon. Az egész napi jó idő pl. jó termést jelent. "Ha Pál napján fúj a szél, szűk szénatermés várható." Ha ez a nap ködös, az a jószág pusztulására figyelmeztet.
Topolyán nem elégedtek meg a regulák jóslataival, ők maguk vallatták meg a jövőt. Pálpogácsát sütöttek. Életkor szerinti nagyságban annyi pogácsát készítenek, ahány családtag van. Mindegyik pogácsába egy-egy lúdtollat tűztek. Ha sütés közben valaki pogácsáján megégett a toll, akkor halál várt rá az évben, ha pedig megpörkölődött, akkor valami betegség leselkedett az illetőre.
Az időjárást is meg lehetett jósolni ezen a napon. Általános hiedelem szerint Pál fordulásakor a tél ellenkezőjére fordul, vagy jégtörő, vagy jégcsináló lesz. Ha az ember meglátja az árnyékát, hosszú télre kell számítani. Az állatok is jelezték e napon az időt. A medve ugyanis, ha e napon kijön a barlangjából, jó idő lesz.
 

Dunakavics

Állandó Tag
Állandó Tag
Néphagyományok: Busójárás Mohácson

Busójárás Mohácson
A busójárás hagyománya régen Farsangvasárnap reggelétől tartott Húshagyókedd estéjéig, míg a gyerekeké a Farsang utolsó csütörtökjén lett a főszerep, ők akkor öltöztek maskarába, hogy elijesszék a hideg telet. Ma már a busójáráshoz inkább a tavaszi napfordulót követő első holdtöltét veszik figyelembe.
Ám állítólag nem csak ez indokolja a város lakóinak maskarába öltözését. Elevenen él az a legenda, melynek eredete még a török időkben gyökeredzik. Azokra a rossz napokra, mikor a helyiek már nem bírták tovább a törökök sanyargatását, ezért a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekültek, rémületet keltő álarcok mögé rejtőzve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel hangoskodva, és az éj leple alatt csónakokkal keltek át a Dunán, hogy kizavarják a törököket Mohácsról. De ez inkább felel meg kedves mesének, mint valósághű történetnek.
Az azonban annál valószínűbb, hogy a balkáni eredetű sokácok korábbi hazájukból hozták magukkal a busójárás szokását, ami aztán Mohácson nyerte el most is ismeretes alakját. Hiteles feljegyzéseket a XVIII. század végéről őriznek először.
A jelmez nem változott sokat az elmúlt századok során, akkor is, most is szőrével kifordított bunda jellemzi a busózó viseletét, aki még szalmával kitömött gatyát is magára ölthet, amire színes, gyapjúból kötött cifra női bütykös harisnyát húz, lábán bocskort visel. A szőrös bundát öv vagy marhakötél fogja össze a derékon, erre lehet akasztani a zajkeltő eszközt, a marhakolompot. Emellett még kereplő vagy a soktollú, fából összeállított buzogány is van a kézben, az arcot pedig fűzfából faragott (hagyományosan állatvérrel), festett birkabőrcsuklyás álarc takarja.
A busók csapatostól jártak házról-házra járva, hogy jókívánságaikat fejezzék ki a ház népének, és varázslatokat végezve részesüljenek azokban az étel-ital adományokban, miket sehol sem tagadtak meg tőlük.
A mai busójárás már a látványosságra is sokat ad, ezért a menet a Kóló térről indul, ahonnan a beöltözött busók, jankelék, maskarák csónakokkal átkelnek a Dunán. A régi elöltöltős busó ágyú dörejére a különböző csoportok a főutcán át bevonulnak a város főterére, ahol elkezdődik a szabad farsangolás. Amikor leszáll az est, visszatérnek a főtérre és a meggyújtott óriási máglya körül táncolnak, dévajkodnak az emberekkel. A hivatalos Farsangvasárnap ezzel ér véget, de a mohácsiak nem hagyják abba, ők még Húshagyókedden is farsangolnak, amikor is az újabb főtéri máglyára helyezett telet jelképező koporsó elégetésével és körültáncolásával búcsúznak a hideg évszaktól s köszöntik a tavasz eljövetelét.
A busójárás más népek hiedelemvilágában is megtalálható. Télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló céllal tartják életben a hagyományt. A busójárás éppúgy rokonságot mutat a riói és a velencei karnevállal, mint az afrikai népek szokásaival.
 

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Növények a népi hagyományban


Érdemes korán tudatosítani a gyerekekben, hogy a növények, virágok jelképek, vagyis olyan képek, amik valami többet jelentenek, mint amit első ránézésre látunk. Olyan ez, mint a titkos beszéd, amit csak kevesen értenek. Példaként lehet említeni a (többé-kevésbé még ma is alkalmazott) piros rózsát, amit ha egy fiú ad egy lánynak (vagy fordítva), azt jelenti, hogy szereti. Ha valakinek a temetése van, fehér virágot illik vinni a sírhelyhez.
Régen, ha virágokat, növényeket festettek az edényekre vagy bútorokra, mindnek volt valamilyen titkos jelentése. (Lehet képeket mutatni népi kerámiákról, bútorokról). Ma már csak kevés díszítésnek ismerjük a jelentését.

A tavaszi gyerekjátékok legtöbbször a „zöld ág” motívumát használták.
A zöld ág a természet megújulásának, az életerőnek, az egészségnek – és Jézus feltámadásának is a jelképe
(A lánygyerekek különösebb irányítás nélkül, maguktól is legszívesebben virágokat, virágzó ágakat rajzolnak. Kisebb mértékben a fiúk is kaphatóak erre.) egyik legkorábban megtanult gyerekdal a „Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske”, ami a téli és tavaszi játékokhoz nagyon jól alkalmazható.

A népmesékben gyakran szereplő „aranyág” az életerőt jelképező „zöld ág” megfelelője.
A népi játékokban előforduló „vesszőzés” azt fejezte ki, hogy egészségessé, erőssé akarták tenni azt, akit megcsapkodtak a zöld ággal.


Zöld ág hajtatás


Régen hagyományosan december legelején (pl. Szent Borbála napjához kötődően) hoztak be kintről még „alvó” gyümölcsfa- és aranyvessző-ágakat, bent vízbe állították. Ezeket Borbála-ágaknak nevezték.
A gyümölcsfa-ág többnyire karácsony tájékára kinyílik, díszül szolgálhat. Érdemes ezeket az ágakat következetesen Borbála-ágaknak hívni.




Búza hajtatás

Luca-napjának környékén
A kihajtott búzafű a jászol dísze lehet.


Luca napjához (dec. 13.) régen rengeteg boszorkányos babonaság kapcsolódott. A Luca-napi népszokásokból egy viszont felhasználható, és kiválthatja a ma egyre divatosabb angol-amerikai Halloween-kultuszt. Ez a „Luca-tök”: sütőtök kivájva, szem-száj-orrnyílás belevágva, benne mécses.


Húsvét utáni és Pünkösd környéki időszakban csoportos játék: zöld ág-járás
Színes pántlikákkal feldíszítenek egy zöld ágat (pl. fűzfa-vesszőt). A gyerekek egymás kezét fogó lánca átbújik a feltartott karú „kapu” alatt. A sort vezető hordozza körbe-körbe az ágat (esetleg a fején is lehet koszorú), majd más veszi át ezt a szerepet.
Pünkösd táján ugyanezt a „Mi van ma, mi van ma, piros Pünkösd napja” kezdetű ének kíséretében, esetleg pünkösdi rózsával is járhatják.
Ugyanezek a játékok játszhatók a „Nyisd ki rózsám, kapudat” – énekre is.
A „zöld ág” áthozása a „kapun” régen, a rítus nyelvén a tavasz „behozását” jelentette.


Májusfa

Május 1-jén (vagy környékén) lehet felállítani, Pünkösd táján kell lebontani. A természet megújhodásának egy szép, látványos jelképe (a néphagyományban szerelmi ajándék is). Középületek előtt is állították: ecetfát, vad fát ástak ki gyökerestül és feldíszítették, de lehet letisztított kérgű vagy nagyobb ágakból összeállított fa is. Szalagokkal, füzérekkel, színes zsebkendőkkel (!) is lehet díszíteni. A díszeket előre el lehet együtt készíteni.


Mátkázás - komázás
Ez barátságkötő szokás, a barátkozást fejezi ki. (Mátka = barátnő /nem csak jegyes/, koma = barát) Virágcsokorral, egy szál virággal vagy ágacskával a kezükben egymással szemben állnak, mindketten egyszerre megfogják a virágot, és egyszerre mondják:

„Mátka, mátka, mátkázunk,
Míg élünk, míg halunk,
Mindig mátkák maradunk!” (Ugyanez fiúknál: „Koma, koma, komázunk...”)

(Eredetileg „mátkafát” vagy „komafát” fogtak, ami egy faág köré kötözött virágcsokor, a kihegyezett faág tetejébe tűzve egy alma. Ezt kell az óvodához igazítani.)


A mátkázás-komázás népszokása eredetileg fehérvasárnaphoz kötődött, de az óvodában nem kell időponthoz kötni. Alkalmas lehet (erőltetés nélkül) egymásra haragos gyerekek kibékítésére. Fiú – lány békítés során mindkét mondókát el kell mondani.
Csoportos körjátékként: egy gyerek középen áll, énekelve vonulnak körülötte a többiek. Amikor az éneknek vége, választ magának mátkát vagy komát, elmondják a mondókát, majd az új koma átveszi az ágat és középre áll.


20080501_162644.jpg
 

Csatolások

  • Növények a népi hagyományban.doc
    36 KB · Olvasás: 193

Dunakavics

Állandó Tag
Állandó Tag
Népszokások: Február 2. - Gyertyaszentelő Boldogasszony napja

Gyertyaszentelő Boldogasszony napja

Február 2. - Mária tisztulatjának napja, vagyis az a nap, amikor hagyomány szerint a szülés után Mária megtisztult, újra a temploma mehetett és bemutathatta Jézust. Ez tehát Jézus bemutatásának ünnepe is egyben. A gyertyaszentelés szimbolikus értelmezése szerint Jézus, a követendő láng, a gyertya, az ő megszentelésének ünnepe pedig a mai. A néphitben a még hátralévő tél negyvenes - mégpedig ellentétes - rámutató napja.
A gyertyaszentelés
A szertartás előtt minden tüzet eloltottak, majd az új tüzet megáldották, azután az áldott tűzről a gyertyákat meggyújtották. Ezeket a gyertyákat körülhordozták. A gyertyának azt a végét, ami még nem égett le, a híveknek illett hazavinni, hisz ez jó szolgálatot tett a ház körül. A szentképek háta mögé tették a gyertyát és égiháború - lidérc veszély - villámlás - Isten haragja - vagy más esetekben a gonosz erők ellen használták, ezzel világítottak.
 

Dunakavics

Állandó Tag
Állandó Tag
Népszokások: február 3. - balázsolás

Balázsjárás
A torokfájósokat parázsra vetett alma héjával megfüstölik, hogy ezzel a fájdalmat, betegséget okozó gonoszt elűzzék.
Főként diákoknak, diákokról szóló ünnep a Balázsolás, de ennél azért mégis sokkal összetettebb. Eredete Szent Balázs püspök nevéhez fűződik, aki azzal tette feledhetetlenné magát az utókor számára, hogy egyszer megmentett egy fiút, akinek halszálka akadt a torkán. Hálából a fiú anyja ételt és gyertyát adományozott számára. Ezért a torokfájósok különös becsben tartják ezt a dátumot, az őket ápolók pedig ilyenkor parázsra vetett alma héjával füstölik meg a szenvedőket, hogy ezáltal a betegséget, fájdalmat okozó gonoszt elűzzék belőlük. Az ezen a napon templomba menő diákoknak a pap két összekötött égő gyertyát tart a nyakukhoz, és arra kéri Istent, hogy Szent Balázs püspök esedezésére óvja meg az áldást kérőt a torokbajtól.
Szükség is volt az erős torokra, hiszen az a diák, aki nem volt beteg, jelmezbe öltözve kopogtatott be szomszédaihoz, hogy adományokat gyűjtsön az iskola számára, és új diákokat toborozzon. A hagyományról az ezerhatszázas évektől kezdve találhatók rendszeres feljegyzések, melyek az iskoláskorú gyermekek jelmezes szomszédolásáról szólnak, és amelyek köszöntési és adománygyűjtési célból történtek. Az adományként kapott szalonna, zsír, bab, tojás, az iskolai tanítót illette, aki cserébe megvendégelte diákjait. Mondhatni, egyfajta segítség volt ez a szegény tanítónak.
Ezen kívül Balázs napját az egészség- és termésvarázslás, a gonoszűzés, a madárűzés, és az időjárásjóslás napjának is nevezték régen. Szokás volt, hogy a magyar szőlősgazdák a földjük négy sarkában megmetszettek egy-egy tőkét arra számítva, hogy Balázs így majd megvédi a szőlőket, és szőlőéréskor elűzi a madarakat, hogy azok ne tegyenek kárt a szemekben.
A balázsolás, balázsjárás hagyománya nem csak nálunk volt ismeretes, hanem a cseh, morva és szlovák területeken is.

„Hűbele Balázs”
Arany László (1844-1898, Arany János fia)1873-ban írja meg fő művét, a Délibábok hősét. A verses regény főszereplője Hűbele Balázs, egy kisbirtokos nemes, aki keresi a helyét a világban. Megtestesíti a kor ideális legényemberét: írói ambíciókat dédelgető, művelt és szorgos fiatalember, aki beteljesületlen szerelme miatt egészen Garibaldi seregéig fut; beáll önkéntesnek. A győzelmek után hosszasan bolyong Itáliában, majd hazatérve szeretné tapasztalatait kamatoztatni, de modernizációs ötletei rendre elbuknak: túl sokat és túl sietve akar mindent.
Hűbele Balázs neve Arany János Bolond Istókjában bukkan fel, de a „Délibábok hőse” nyomán válik a magyar mentalitás címkéjévé: hiába a nemes szándék, tehetség, igyekvés, ha hiányzik az állhatatosság, a józan megfontoltság. A délibáb-kergetés, a szalmaláng-lelkesedés persze nem feltétlenül része a magyar karakternek, de korában a nemzet letéteményesének tekintett nemesség egy tekintélyes része joggal kapta Arany László szellemes kritikáját.
 

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Időjósló versikék


Szinte minden jeles naphoz kapcsolódtak régen időjóslások, mert a természetnek való nagy kiszolgáltatottságban megpróbáltak fogódzókat, bizonyosságokat keresni az emberek. Ugyanakkor az egyes napokhoz kötődő természeti jelenségek megfigyelése is életre hívott néhány időjósló hiedelmet. Fontos tudatosítani a gyerekekben, hogy ezek a versikék nem mindig igazak, de gyakran valóban bekövetkeznek. A mondókák megtanítását köthetjük az adott névnaphoz is!

„Ha Dorottya (febr. 6.) locsog, Julianna (febr. 16.) kopog.” (És fordítva.)
„Ha Katalin locsog, karácsony kopog. (És fordítva.)
„Gyertyaszentelőkor ha esik a hó, fúj a szél, nem tart sokáig a tél.”
„Hogyha szépen fénylik Vince, megtelik borral a pince.”
„Ha Piroska napján fagy, negyven napig el nem hagy.”
„Ha Mátyás jeget talál, akkor töri, ha nem talál, akkor csinál.”
„Sándor, József, Benedek, zsákban hoznak meleget.”
„Szervác, Pongrác, Bonifác megharagszik, fagyot ráz.”
„Medárd napján hogyha esik, negyven napig mindig esik.”
 

Dunakavics

Állandó Tag
Állandó Tag
Marosszéki népszokások - farsang idején

Marosszéki népszokások - farsang idején

A magyar népi farsang valóságos gyűjtőmedencéje a dramatikus népszokásoknak és népi színjátékoknak. E télközépi periódus a falu hagyományos életrendjében a pihenés és szórakozás rövid időszaka is volt, a mezei munkák téli szünete. A társas házimunkák és összejövetelek, a fonók, tollfosztók ideje. Ezek sajátos népi intézményként működtek, könnyebbé tették az unalmas munkát és alkalmat teremtettek a szórakozásra, a fiataloknak a párválasztásra.
A fonók és egyéb társas összejövetelek a népi színjátékok keretéül, "színpadaként"is szolgáltak. A fonók, fonóházak, kórusok már tél elején összeálltak és elkezdték a munkát. A karácsonyi-újévi ünnepeken szünetet tartottak, majd következet a régen várt fársáng. Ekkor a legnépesebb, legszínesebb, leghangosabb a fonó színpada. A székely és ezen belül a marosszéki fonókra különösen érvényes volt ez.
Időrendben haladva egy-egy este "jelenetein": kezdődött a hamarabb összeült leányok szerelmi jósló cselekményeivel és játékaival, folytatódott a leányok olyan ügyességi játékaival, melyeket a legények szeme előtt nem játszódtak volna. A legények megérkezése és bizonyos idejű munka után kezdődött az ő virtuskodó, egymást beugrató játékuk, majd következett az este csúcspontja, amikor közösen játszódtak, s ebből legtöbbször nem hiányzott a párválasztó játék. A menyecskék, asszonyok fonóját a munka töltötte ki, de ezekben is sor került énekre, táncra, asszonyi mulatságra.
A fonójátékoknál még szorosabban kapcsolódik a farsanghoz a maszkos alakoskodás. Ez a tipikus farsangi színjátszás. Ennek a Marosszéken többféle népi megnevezése van; nyugati-mezőségi részén fársángolás, a keleti-székelyes részében maszkurázás, valamint ezek alakváltozatai (farsangolás, muszkurázás, maszkázás). A marosszéki Küküllőmente alsó vidékén (Gyulakuta és környéke) elterjedt a batykózás, a Vécke patak mentén pedig a bakuszozás megnevezés.
Mind a maszkurák, mind a fársángok lehetnek szépek és csúfok, általános a szép fársáng, csúf fársáng megkülönböztetés a farsangoló vidékeken. Szépek a szépen, különösen díszesen öltözöttek, és akik szépen viselkednek; csúfok az ijesztő, félelmet keltő figurák és a rongyos, szedett-vedett ruhába öltözöttek. A játék típusát is meghatározta az, hogy valakik szép fársángnak öltöztek-e vagy ijesztő, kacagást kiváltó alaknak.
A ház előtt, az ablak alatt megszólal a csengő, pattog az ostor, koppan a bot, és a fonóbeliek tudják: fársángok érkeztek. Ettől a pillanattól kezdve játékházzá válik a fonó. Fiatal vagy meglett férfi lép be és tisztességtudó hangon kér szállást "valami idegen népeknek", akik az utazásban elfáradtak, megpihennének, megmelegednének, állataik is lennének stb. A bekéreztetés elmaradhatatlan.
A bentiek beleegyezése után jöhetnek a maszkurák: a kicsibubás asszony, a cigány és vásáros, a doktor és cipőpucoló, a betyárok, a lakodalmasok, a halottsíratást parodizálók, jöhet a kéményseprő, az ördög és a halál, jöhetnek az állatmaszkos figurák: a kecske, a bika, a ló, a medve; besétálhat az úrfi és kisasszony és sokféle más szálláskereső. "Előadásuk"az egyszemélyes pantomimjátéktól a többszereplős énekes-táncos és párbeszédes megjelenítésig terjedhet.
Leggyakrabban az öltözet, az álruha, a maszk "beszél", mert a maszkuráknak nem szabad megszólalni. A tét az: úgy mozogjanak, viselkedjenek, táncoljanak, hogy ne ismerjenek reájuk. A fonóbeliek viszont mindent elkövethetnek, hogy felismerjék őket. Ez a kettősség biztosítja egy-egy jelenet sikerét. A szövegeges játékok általában parodisztikus, bohózati jellegűek és sok improvizációra, a fonóbeliek közreműködésére nyújtanak lehetőséget. Marosszéken igen népszerűek az emberi élet fordulóit (terhes vagy kicsi bubás asszony, gyermekének kéregető cigányné, szerelmespár, vőlegény és menyasszony, lakodalom, halottsiratás) megjelenítő tréfás-parodisztikus illetve groteszk-erotikus farsangi játékok. A játék során ezekbe beleszövik a közösség véleményét, ítéletét is a faluban megtörtént "esetekről".
Az álöltözetes csapat egy-egy este végigjárta a falu összes fonóit. Sokszor egy-egy fonó népe kerekedett fel maszkuraként és látogatta meg a szomszéd összejövetelt. Ezeket a szobai, fonóbeli játékokat a farsangon végig, többször előadhatták.
 

Dunakavics

Állandó Tag
Állandó Tag
Fonóbeli játékok

Fonóbeli játékok

Egy részük táncos játék, amelyeknél elsősorban a térforma kialakításán volt a hangsúly.

A párosító játékoknak fontos szerepe volt a fiatalok ismerkedésében.

Megy a kosár (kosarazás), amelyről már Csokonai is megemlékezik Dorottyájában (1799). Ebben általában a lány választott párt magának. Az osztó felajánlja a legényeket – általában hármat: – Megy a kosár! – Mi van benne? – Aranyalma, aranydió, aranypohár stb. Benne ül (neked adom) N. N.(-t). Hová teszed (mit adsz érte)? A lány felelete, aszerint, hogy tetszett-e a legény, vagy sem pl.: – Teszem a kötőmbe, az ágyba stb.; vagy: – Szedek neki tüskét ... A játékhoz munkaverseny is kapcsolódhatott: a lány felajánlotta, hogy hány szálat húz érte, ill. azé lett a legény, aki munkájával előbb elkészült.

Tetszikezés, szomszédkázás- Ebben a lányok mellett ülő legények választottak párt. A bíró sorra kérdezte: – Tetszik-e a szomszéd? – Tetszik! – Kiállasz-e érte ... pacsit? – Ki! Ekkor a bíró fakanállal vagy más tárggyal a tenyerébe mérte a megfelelő számú ütést. Ha más kellett, akkor annak a párja szabta ki, hogy mennyi ütést kell kiállnia érte.

Kútba estem - Ez a játék polgári körökben is kedvelt volt. Központi eleme a csók. A csókkérő az ajtónál vagy a szoba közepén elkiáltotta: – Kútba estem! (Bíró): – Ki húzzon ki? – N. N. A megnevezett, miután megcsókolta, maga maradt a kútban, s most őt kellett csókkal kihúzni.
Fordulj kicsi szék! Valaki a szoba egyik végében kicsi székre ült és párbeszédbe kezdett a bíróval: – Fordulj, kicsi szék! – Nem fordulok! – Mit vársz? – Csókot! – Kitől? – N. N.-től. E két fő típusnak gazdag változatköre volt: bolhácska vagy fordulj bolha; postás stb.; ezekben a csókadás helye, módja s indoka volt más és más. – A párosítókkal rokon célzatú néhány félig-meddig játékos szokás, amely azonban már komolyabban kapcsolódik a fiatalok szerelmi életéhez.
Orsólesés (-elütés, -kiváltás): a legények a leeső orsót igyekeztek megszerezni vagy akarattal leszakították, s ezt a lánynak csókkal, öleléssel kellett kiváltania. Ez történhetett a pitvarban vagy az udvaron is. Az illem megkövetelte, hogy a kiváltás ne tartson túl soká. A késlekedőket nevetségessé tették vagy megbüntették guzsalykitétellel, guzsalypisiltetéssel (a fonal eláztatása), guzsalyfektetéssel (a szétszedett eszközt célzatosan az ágyba rejtették) vagy akár a fonal lemotollálásával.

A szerelmi jóslás némely módja is kifejezetten a fonóhoz kapcsolódott. Legelterjedtebb, régies formája volt a csepű, szöszgombolyag elégetése (cucorka, mócérka, kica, pacurka stb.). A meggyújtott csepű fölszáll: röptének irányából, a lángolás módjából és időtartamából meg lehet tudni, kire és mikor számíthat a lány. Még régiesebbnek tűnik a bábuégetés: 1–3 szöszből készített bábut gyújtanak meg, és az égés, ill. dőlés irányából következtetnek a jövőre (pl. jó jel, ha két bábu – a legény és a lány – egymás felé dől).
A testedző játékok nagy része valamilyen munkamozdulat utánzása. Általában csak lányok játszották, legények ilyenkor nem jöhettek. Ilyen játékok:

Kendertörés - A kendertörő malom hengerének mozgását utánozta. Párosan kört alkottak, valaki a kör közepére állt; előre haladó mozgásban derekukat, fejüket hajtogatták, a középen álló egyik kezét kinyújtva valamelyik pár mozgását követte, maga körül forogva.
Tilolás - Párosan játszották, szembeállva, a tiloló bal kezében törölközőt fogott, jobbjával felemelte a másik jobbját s a ruhát hóna alá csapkodta. Időnként lenyomva a másik karját kihúzkodta hóna alól a kendert, majd a tiló oldalához csapkodta, hogy kihulljon a pozdorja.
Motollálás (ördögmotolla, bolondmotolla): nagy ügyességet kívánó játék. Ketten térdre-könyékre támaszkodva hidat képeztek, egymásnak háttal. A harmadik kézen állt, a negyedik megfogta derekát, megemelte úgy, hogy a keze ne érje a földet, amaz is átkulcsolta az ő derekát. Ekkor átlendültek a motolla törzsét képező hídon úgy, hogy most az került álló helyzetbe, aki az előbb fejjel lefelé volt. Ezt egyre gyorsabban csinálták, míg „eltört a motolla”.

Csűrdöntés:egyesével nekifutva, kézen állásból billentek át a hídon.
Lisztőrlés (malmocskázás): egy lány kicsi székre támaszkodva leguggolt – ő volt a malom garatja –, letakarták lepedővel; a többiek edények ütögetésével utánozták a gépzajt, a garat ütemesen ringatta felső testét. Vállára kevés lisztet szórtak, mikor ez lassan lepergett, a maradékot fakanállal lekotorták.
Köszörülés (taliga-köszörű): a mester bokájánál felfogta a köszörűt és betolta középre, aki itt négykézláb megállt; a mester ütemesen nyomkodni kezdte lábával a köszőrű egyik sarkát, mire az gyorsan mozgatni kezdte csípőjét, a mester pedig különböző szerszámokat húzott végig felette.

Olajütés (bakolás, húsvágás), mérleg, diótörés (só-, borstörés).
Az ügyességi próbák századunkra már csak szórványosan maradtak fenn. Feltehető, hogy korábban általánosan elterjedt és talán szigorúbb munkaversenyben éltek.

Fonóverseny (parazsazás): lapáton izzó szenet járattak körben, minden szál lefonása után lábbal arrébb tolták; a parázs egyre lohadt, egyre gyorsabban kellett fonniuk, mert senki sem akarta, hogy nála aludjon el. Akinél végül is elaludt, arra valamilyen büntetést szabtak ki.
Falukerülés (faluzás): munka közben gondolatban végigjárták a falut. Időnként valamelyikük megmondta, hogy hol tart, felmutatva az elkészült fonalat, aminek meg kellett felelnie az elképzelt távolságnak. Ha valaki már útjának végére ért, el kellett mesélnie, hol, kinél járt; a többiek gondosan megvizsgálták, hogy a fonalmennyiség megfelelő-e.
Általánosan ismert volt néhány utánzó játék:
Vonatozás (megy a gőzös): sorban a földre ültek szétterpesztett lábbal, kezüket az előttük ülő vállára tették, ütemesen jobbra-balra dőltek, közben valamilyen mondókát mondogattak.

Állatutánzók:békázás; guggolva játszották, helyben vagy előrehaladva, rövid párbeszédekkel, amelyben a béka hangját utánozták. Hasonló játékok: szarkajáték, kacsázás, hernyócskázás.

Mérkőző játékok: Az egyik legelterjedtebb játék a csizmaszárazás (csizmatánc, talpalás, turácsolás) volt: ketten egymással szemközt a földre ültek, jobb kezükben levetett csizmájukat tartották; egyikük hirtelen hanyatt dőlt, a másik pedig a farára ütött a csizmával, majd ő dőlt hanyatt.

Rúdhúzás: ketten háttal állva, fejük fölött egy rudat tartottak, amelyet ki-ki igyekezett maga felé elhúzni. Játszották szemben is, guggolva vagy térdelve. Gúnárnyak-, libanyakszakítás: ketten négykézlábra ereszkedtek, egymásnak háttal, mint lovak; rájuk ült szintén háttal két huszár, hátuk mögött vagy fejük fölött rudat fogva. A lovak elindultak, a huszárok pedig igyekeztek elhúzni egymást.
Széles körben elterjedt néhány kitalálós vagy beugratós játék is.
Itt a cica (itt a tányér; pacskózás): körben a földre ültek felhúzott térddel; csomóra kötött kendőt vagy tányért csúsztattak körbe lábuk alatt; a kör közepén levőnek ki kellett találnia, hogy kinél van a cica, a tányér.
Kútőrzés: a szoba közepén vizesgödröt csináltak, ezt őrizte valaki szétterpesztett lábbal a földön ülve; a többiek igyekeztek figyelmét elterelni, majd egy alkalmas pillanatban elölről megkapták és végighúzták a vizesgödrön. Hasonló játékok: szembekötős, csillagnézés, malmocskázás stb.
 

Dunakavics

Állandó Tag
Állandó Tag
Farsangi alakoskodások: Betyárjáték

Betyárjáték

Megjelenik a farsangi, lakodalmi, fonóbeli és a betlehemes játékok egyes variánsaiban. A felvonulások, jelenetek egy részében a betyár lényegében csak mint mellékszereplő vagy mint különösebb funkcióval nem rendelkező jelmezes alak lép fel. A betyárjáték mint önálló dramarikus játék a szatmári falvakban farsangkor és a Nagyalföldön lakodalomban fordul elő. A szatmári betyárfarsangolót a fonóban mutatták be. Központi alakja, a betyár általában név nélkül szerepel, olykor azonban a betyárjáték a 19. sz.-ban, a 20. sz. fordulóján élt híresebb magyar betyárokat, Angyal Bandit, Rózsa Sándort, Patkó Bandit jeleníti meg. A cselekmény a betyárok néphagyománybeli sorsának utolsó szakaszát ábrázolja, azt az eseményt, amikor utoljára mulatnak és elfogják őket. A betyárjátékban bizonyos társadalombírálat, ellenállás jelentkezik; a hatalommal szembekerülő betyárok elbuknak. A betyárjáték betyárnóta betétjein, romantikus szemléletén a népszínművek hatása érződik.
1-276a.jpg
 

Dunakavics

Állandó Tag
Állandó Tag
Farsangi játékok: Gólyaalakoskodás

Gólyaalakoskodás
A gólya utánzása, megjelenítése az állatalakoskodás gyakori formája. Elsősorban a farsangi felvonulás maszkos alakoskodói között, a fonóházi játékokban és a lakodalom színjátékszerű jeleneteiben fordul elő gólyaalakoskodás. A gólyát alakító legény lepedőt borít magára. Fejmagasságban fából faragott gólyacsőrt tart. Ez két részből áll: a nyélhez erősített felső és a mozgatható alsó részből. Az utóbbi mozgatásával utánozza az alakoskodó a gólya kelepelő hangját. A gólya szárnyát a játékos hátán a lepedőre akasztott két fekete rongy jelképezi.
2-289a.jpg
 

Dunakavics

Állandó Tag
Állandó Tag
Farsangi játékok: Kecskealakoskodás

Kecskealakoskodás

A kecske utánzása, megjelenítése az állatalakoskodás gyakori formája. Elsősorban farsangkor a felvonulásokban, a fonóhttp://mek.niif.hu/02100/02115/html/2-405.htmlkban, lakodalombanhttp://mek.niif.hu/02100/02115/html/3-1153.htmlban és ritkábban kaácsonyi időszakban kerül rá sor. Erdélyben több helyen turkajárás a neve a kecskemaszkos szokásnak. A kecskealakoskodásnak több módját ismerjük. Általános az a forma, amikor a kecskét alakító játékos térdre ereszkedik, előre dőlve jobb könyökére támaszkodik és bal kezében egy fejszét tart. Bundával vagy gubával terítik le. A fejszét a bunda előre irányított ujjába dugja. Az ujj végét elkötik. Ily módon a kecske fejét és nyakát alakítják ki. A nyakra csengőt kötnek. Olykor valamilyen tárgyból szarvat is imitálnak a fejrészhez. Ehhez hasonló kecskealakítási mód, amikor egy hosszú nyelű fejsze fejére rongyokat csavarnak. Ez a kecskefej. Egy nagy lepedő végével leborítják, összeerősítik. Szarvait rendszerint napraforgószárral helyettesítik. Szem-, orr- és szájnyílást korommal festenek rá. A játékos a lepedő alá bújik. A kecskefejet a fejsze nyelével maga előtt saját fejéhez szorítva tartja. Játék közben előrehajlik. A kecskealakoskodás másik gyakori módja a fa kecskefej. Ez két részből áll: a nyélre erősített felső fejrészből és az ehhez kapcsolódó mozgatható áll-, ill. szájrészből. Ez utóbbit a játékos zsinórral mozgatja s utánozza az állat szájmozgását. Az alakoskodó személyt lepedő, guba, bunda, ponyva vagy pokróc takarja; vezetővel, a gazdával jelenik meg a jelenet helyén. Olykor nem egy, hanem két kecskealakoskodó jár egymással. A játék többnyire abból áll, hogy a kecske döfködi a leányokat, ijesztgeti a nézőket, a gazda eladásra kínálja. Ha két kecske van, egymással viaskodnak.
3-111a.jpg
 
Oldal tetejére