Nagyúr saját versei

nagyúr · 2012 Július 1

Az élővilág csatája

Mindent betakar a hó, sarki szél járja át a tájat,
Az enyhülésre az állatvilág még igen sokat várhat.
A növények jó része dermedten alussza téli álmát,
Az ágakról aláhulló jégdarabok okoznak csak némi lármát.

Egyszer csak csörtetés hallatszik, a fagyott avar ropog,
A bokor alján rejtőzködő nyúl apró szíve hevesebben dobog.
Ám szerencséje van. A vaddisznók ügyet sem vetnek rája.
A hegyi etetőhöz sietnek röfögve, élelemre várva.

Szarvasok csapata ügetve ugyancsak arrafelé halad.
Ebben a hidegben az etetések közti idő nagyon lassan szalad.
Varjú károg egy faágon, csőrében egy óvatlan pocok teste,
Örül a fogásának, hisz hamarosan itt az este.

Akkor a baglyok suhannak majd az éjen át,
A sötét ellenére ügyesen elkerülnek minden fát.
Hallásuk, látásuk kitűnő, a kiszemelt zsákmánynak nincs esélye.
A hótakaró alatt közlekedve, talán marad egy pici reménye.

A tó fagyott jegén róka szalad, fogai közt csüng egy gerle.
A Hold fényénél vészjósló hangok hallatszanak erdő szerte.
E farkasordító hidegben is zajlik az élővilág csatája,
A küzdelemnek a túlélésért sosem lesz határa.

nagyúr · 2012 Július 9

Afrikai életképek

Tűz a Nap. Az állatok tikkadtan a fák árnyékában állnak,
Az enyhülést hozó esőfelhők megérkezésére várnak.
A forróság szinte az összes növényzetet kiégette,
Az elmúlt hetekben magát, minden dögevő kiélhette.

Gnúk, zebrák, antilopok csont soványan baktatnak tova,
Ösztöneikre bízzák azt, hogy merre, vagy hova.
A kopjék között oroszlánfalka hever erősen lihegve,
A nap huszonnégy órájából, tizennyolcat pihenve.

Most figyelemre sem méltatják a többi állatot,
Ám az éj leszállta után megváltozik majd ez az állapot.
A folyók, patakok kiszáradtak, már csak egy vízgyűjtő gödör maradt,
Amerre az elefántok és a kafferbivaly csorda haladt.

Nagy száraz bokor mellett, gepárd igyekszik minél többet enni,
Az életben maradásáért tudja, mindent meg kell tenni.
Már jön is a hiéna. A gazelláért csorog a nyála.
Két sakál is feltűnik, a zsákmány rájuk eső részét várva.

Odább az akácfa ágai között felnőtt leopárd hever.
Nincs egyedül, hiszen egy aprócska kölyköt nevel.
A sztyeppe távolabbi pontján, varacskos disznó az üregét ássa.
Igyekszik nagyon, mivel napokon belül az utódait "várja".

A szurikáták őrszemei felegyenesedve kémlelik az eget,
Meglátnak egy sast, mely körözni kezdett a területük felett.
Távolabb hajsza folyik. Hiénakutyák felváltva űzik a kiszemelt vadat.
Csapatuk az üldözés közben átlag, hatvan kilóméteres sebességgel szaladt.

Amarrább egy iszapos mélyedésben vízilovak szenvednek, száraz a bőrük,
A krokodilok hasonló gondokkal küzdenek, szinte centikre tőlük.
Minden élőlény küszködik, ingerülten egymást marják.
Közeleg az este, mikor a "megváltó" mennydörgést hallják.

Mindenfelé villámok cikáznak, s fújni kezd a szél,
A felhők kiöntik nehéz terhüket, s a természet új életre kél.
Az esős évszak felüdít és éltet is egyben. "Gazdagabb" lesz a táj,
A növényevőkre és a ragadozókra egyaránt egy jobb időszak vár.

nagyúr · 2012 Július 23

Esti sütögetés

A kis társaság találkozott a megbeszéltek szerint.
Úgy érezték szükségük van kikapcsolódásra megint.
Összekészítettek mindent, ami ehhez kellett,
Mindegyikőjük igyekezett megtenni, ami tőle tellett.

Lassan esteledett. A Nap aranyló korongja pihenőre készült,
Fáradt sugaraitól az egész kert megszépült.
Végre fellobbant a tűz. Apró, izzó szikrák szálltak tova,
Az őket figyelő szemek sokszor nem látták, hogy hova.

A nyársakon füstölt szalonna és kolbász díszelgett,
A sütögetők lábai mellett, a szomszéd cicája hízelgett.
Az asztalkán paradicsom, paprika, hagyma, ki mit szeretett,
Volt bőven, valamennyiük mindenből bátran vehetett.

Torkuk "olajozására" ittak üdítőt, pálinkát, sört és bort,
Hiszen a mai este a lazításról szólt.
Jóllakottan beszélgettek, míg a csillagok le nem "néztek" rájuk.
Indultak haza. Fürödni és aludni egy jót! Ez lett minden vágyuk.

nagyúr · 2012 Augusztus 2

Gondolat-menet

Tiszta a levegő, csikorgó a hideg. Napfény "szikrázik" a havon.
Az idei tél igen kemény, de meddig tart még vajon?
Egy férfi siet az utcán. Munkába kell mennie.
Az életén gondolkozik, s azon mit kellene még tennie.

Süvít a szél a kapucnija mellett, szemét bántja a fény.
Ő egy kemény, határozott, mégis érzékeny emberi lény.
Visszagondol gyermekkorára, óh azok a boldog évek!
Mikor nem voltak gondjai, s melyekről az emlékei nagyon szépek.

Dermedő arcán halvány mosoly. Egy jégdarab roppant a talpa alatt,
Már olyan zsibbadt, hogy ezt szinte észre sem véve továbbhaladt.
Iskolák, katonaság, a családjában dúló "harcok",
Egymás után jutnak eszébe, a már elhunyt rokoni arcok.

Nincs már messze. Szerencsére, hiszen megfagy a combja.
A felnőtt élet nehéz, küzdelmes, s megvan a maga gondja.
Az igazságtalan dolgokat nagyon rosszul tűri.
Tekintete elkomorul, s szívét, lelkét a jogos harag "fűti".

Belép a munkahelyére. El még sohasem késett.
Nem szeretné lerombolni a róla kialakított képet.
Nem egy átlagos személy.Igazi művész "alkat".
Becsülettel végzi dolgát, hisz nyugodtan csak így alhat.

nagyúr · 2012 Augusztus 12

A népbutítás a cél!

A boltokban nagy az árú készlet, szinte minden kapható.
Az UNIÓ-s csatlakozás után, ennél még több várható.
Épülnek a társasházak, személykocsi is akad bőven,
A magyarok akár naponta "fürödhetnek" jó borokban és sörben.

Divatos ruhák, technikai cikkek, szép számban vannak,
Kívánnivalót ezek a dolgok, egyre kevesebbet hagynak.
Finom ételek, drága ékszerek, "csábítják" a szemet,
Akár egy "KÁNAÁN", ennél szebb szinte nem is lehet.

Szórakozni is lehet járni, szebbnél-szebb nőket látni,
Mindig újabb és drágább holmik után vágyni.
Magyarország a pornóipar csúcsa, s még felfelé halad,
A kábítószeresek és bűnözők "szekere" is előre fele szalad.

Reklámok tömege "bombázza" az embert éjjel-nappal,
Láthatunk mosóport, vízkőoldót, autót, csokit habbal.
Néha azért értelmes műsor is akad a reklámdömping "között",
Mint már tudjuk, a reklám az, amely uralkodik mindenek fölött.

Bár mindez a gazdagoknak szól, a szegényeket csak "bántja",
Mivel nincsen elég pénzük vásárolni, s őket senki sem szánja.
Miért is törődne "valaki" velük, miközben milliárdjait gyarapítja?
Hiszen büntetlenül bűnöz, a szegény népet magára haragítva.

A népbutítás a cél! A buta az sosem lázad.
Mivelhogy nem is érti mi történik, ezért nem is támad.
Elhiszi, hogy érte történnek az események és hogy jól jár,
A jövőben reá egy biztosabb és gazdagabb élet vár.

A magyarok a honfoglalás óta Európában élnek,
Azóta itt küzdenek, szenvednek és félnek.
Még hogy most csatlakozunk Európához? Badar beszéd!
Mennyire jól fogunk járni?! Ezt sulykolják folyton beléd.

nagyúr · 2012 Augusztus 27

A lovag

Zöldben pompázik a hegyvidék, zajlik az élet,
Néha jár csak erre egy-egy kóbor "lélek".
Mint most. A hegyi ösvényen egy lovas poroszkál.
A fejében csak az otthon képe motoszkál.

Páncélján megcsillan a Nap. Kardja, pajzsa, lándzsája fényes,
Mindaz mit maga mögött hagyott, bizony nagyon rémes.
Csatából jön. Számtalan ellenséggel végzett.
Nincs mit tenni, ha ezt szánta neki a végzet.

Már évek óta küzd keményen, sokszor vérben gázolva,
Az ellenségre nem szánt időt, de a barátait gyászolja.
Mindvégig nyakában hordott egy medált, benne a kedvese képe,
Számára Ő nem más, mint a világnak a szépe.

Úgy gondolja a szerelme "tartotta életben" idáig,
Nélküle lehet, nem bírta volna ilyen sokáig.
Álmodozását a lova horkantása zavarta meg. Lábak dobogása hallott.
Alig volt annyi ideje, hogy maga elé kapja a pajzsot.

Három útonálló támadta meg, kezükben "villogot" a szabja,
Jól védekezett, az első halálos sebet az egyik támadója kapta.
A másik a páncéljára sújtott, de a csapás lecsúszott,
A következő pillanatban az ellenség feje lehullott.

A harmadik ezt látva el akart futni,
Ám a ló patájánál nem tudott tovább jutni.
A lovag fejét rázva rendbe szedte magát, s nyeregbe szállt.
Majd vágtatva indult szerelméhez, hiszen régóta a találkozásukra várt.

nagyúr · 2012 Szeptember 1

A csoport ereje

Ékszerként csillog a lenyugvó Nap vöröses fénye a hatalmas vízen,
Az óceán végtelennek tűnő látványa igazán lenyűgöző, azt hiszem.
Nemcsak a felszín csodás. Alatta a mélyben számtalan faj éli napjait,
Vannak helyhez kötöttek, mások vígan szelik a víztükör habjait.

Delfinek csapata tűnik fel a hullámok közül, magasba dobva magukat,
Vígan sietnek egy korallzátony felé, hogy megtöltsék üres hasukat.
Csapatuk tizenkét egyedből áll, van köztük három kicsi.
Már remekül úsznak, mint tudjuk, az anyjuk őket nem a hátán viszi.

A zátony körül nyüzsög az élet, mindenfelé halrajok cikáznak.
Hogy melyikükből lesz túlélő, vagy zsákmány, éppen arról "vitáznak".
Egy üregből muréna támadt egy rákra, mely arrafelé haladt,
Erős fogaival kirágta a páncéljából, hisz nem ehet mindig halat.

Amott egy kőhal már jó ideje várja mozdulatlanul az ételt a szájába,
A polip, rejtőszíneit alkalmazva vonul a sokadalom elől a "várába".
A palackorrúak csapata ekkor csap le, szinte "forr" a víz köröttük.
Utódaik (kik még szopnak) kicsit lemaradtak mögöttük.

A "delfinradar" segítségével megtalálják a legapróbb lényeket bárhol,
Agyuk kapacitása nagy, intelligensek, tudatalattijuk sok emléket tárol.
A cápáktól sem félnek. Az előbb is felbukkant néhány.
A vérszagra jöttek ide, de megfutamodott valamennyi példány.

A szülői szeretet a delfineket még bátrabbá teszi, hátrálni nem lehet,
A bébik az anyjuk mellett, csoportjuk jóllakva most már továbbmehet.
A szürkületben ezüstös testek vetődnek ki a vízből, majd térnek oda vissza,
Harsány, mókás hangok jelzik, hogy a víz errefelé még szerencsére tiszta.

nagyúr · 2012 Szeptember 5

Az elnyomottak serege

Egy államot a "kisemberek" tartanak fent "szenvedések" árán,
Ezt minden dolgozni járó érzi a saját kárán.
Nap, mint nap keményen küzdenek éhenkórász bérért,
Stresszben és feszültséggel teli hangulatban "harcolnak" a létért.

Nem mások, mint a munkáltatók játékszerei ők. Kihasználtak csupán.
Ha hibát vétenek, fejet hajtva mentegetőznek "sután".
Amelyik szólni mer maga, vagy mások mellett, nemkívánatossá válik,
Ő lesz az, akitől a cége legkorábban megválik.

Könnyen megkaphatja bárki: "Nem tettszik? El lehet menni!"
Ez ellen sajnos vajmi keveset lehet tenni.
Modern kori rabszolgaság? Ez, az. Itt nem korbáccsal ütnek, hanem kiszolgáltatottá tesznek.
Mindent, mit lehet egy dolgozótól, túlórapénzt, egyéb juttatásokat elvesznek.

Nem elég a normál adó, még azért is fizetniük kell, hogy dolgozni járhatnak,
A gazdagokat, az állam apparátust, a bűnözőket és a naplopókat nem érdekli, hogy ők mire vágyhatnak.
Álmaik, terveik, elképzeléseik nem igazán sikerülnek, a jövőjük "fekete",
Míg közösen nem tesznek ez ellen, egyre csak nő az elnyomottak serege.

nagyúr · 2012 Szeptember 17

Mindenfelé nyüzsgés

Sarjad végre a szép fű, élettel telik meg a táj,
Minden élőlény a még szebb napokra vár.
Végre tavaszi napfény melegíti a földet,
Életereje növekedni segíti a virágokat és a "zöldet".

Mindenfelé nyüzsgés, mozgás, apró lábak nesze hallik,
Itt bogarak napoznak, amott meg vadászat zajlik.
Fürge pocok menekül az őt üldöző róka elöl,
Csörtetés és vaddisznó röfögés hangja szól az erdő felől.

Héja köröz a magasban áldozatra várva,
A langyos szellőt kihasználja szárnyait kitárva.
Alant nyuszik ugrándoznak fürgén és vidáman,
A hosszú tél miatt néznek ki még ily silányan.

Madárcsicsergés tölti be a teret, virágok illatát viszi a szél,
A természet egyre jobban magához tér.
Az állatok sokasága a párját keresi, s kutatja,
Az élet tavasszal mindig a szebb oldalát mutatja.

nagyúr · 2012 Szeptember 22

A megsebzett bolygó

A világegyetem kialakulása során galaxisok jöttek létre,
Megfértek jól az űrben, nem "lökdösték" egymást félre.
Mindegyiknek számtalan tagja volt. Napok, üstökösök, meteorok és holdak,
Voltak köztük fényesen csillogók, gázfelhőkbe burkolózók, s kifejezetten "zordak".

Egyszer csak megszületett a Tejútrendszer új gyermeke a Föld,
Amely kezdetben még nem volt sem kék, sem zöld.
Viszont nagyon is "morcos". Felszíne kopár, vulkánokkal teli,
Úgy "érezte" a helyét e világban sehogyan sem leli.

Keringeni kezdett a Napja körül. Ezernyi külső behatás érte,
Sokat szenvedett, de kitartott és azért sem állt félre.
Sok-sok idővel később már víz borította nagy részét és saját légkör védte.
Majd kialakult rajta az élet. Nap, mint nap az új jövevényeket "nézte".

Örömét lelte fejlődésükben. Megadott nekik mindent, ami erejéből tellett,
Megpróbálta kitalálni mi az, ami életükhöz kellhet.
S akkor jött az EMBER, a fejlődés "csúcsa".
Az anyabolygó csak figyelte őket, s nem jutott más "eszébe",csak: hűha!

Az emberek viszont nem hálálkodtak ezért. kizsákmányolták, megnyomorították.
Rémes tetteik szülőbolygójukat, a Földet, nagyon elszomorították.
Fájón megsebezték Őt. Kapzsiságuk, kegyetlenségük nem ismert határt,
Egymásra sem hoztak mást, mint pusztulást és halált.

Megelégelte mindezt. A Tejútra pillantva úgy döntött visszavág, de nagyon,
Döntését nem befolyásolhatja semmilyen nagy vagyon.
Jöhet a vulkánkitörések, földrengések, szökőárak "sora",
Míg az emberi faj gonoszsága el nem száll róla tova.

nagyúr · 2012 Szeptember 27

Óhaj

Elviselhetetlen a hőség. Megizzaszt, kimerít,
Még egy egészséges embert is "kiterít".
A betegekről, gyengékről, gyermekekről már nem is beszélve,
Mindannyian tikkadtan küzdenek, tartalékaikat felélve.

Ugyanezt a szenvedést érzik az állatok, s a növények,
Legyenek aprók, hatalmasak, silányak, vagy kövérek.
Csak vége lenne már! Minden élőlényben él ez az óhaj.
Milliók ajkát hagyja el ugyanaz a sóhaj.

nagyúr · 2012 Október 5

Mi lesz most?

Magas fák hűvösében az erdőt egy sétány szeli át,
Ha erre jár valaki, innen sok mindent nem lát.
Bokrok mindkét oldalon, ez az erdő vadjainak igazi oltalom.
Még e szép időben is gyér errefelé a forgalom.

Egy leány közeledik a tisztáson lévő pad felé,
Tekintetét nem "veti" sem jobbra, sem balra, mereven néz maga elé.
Leül. Fejét lehajtva szomorúan magába mélyed,
Bizakodva, hogy ide ma senki sem téved.

Hosszú szempilláin könnycseppek csillognak,
S bennük a levelek közt átszűrődő "fénycsíkok" villognak.
Szerelmére gondol, kit most veszített el,
Úgy hiszi lelke ezen a világon nyugalmat nem lel.

Nagyon szerették egymást, immár három éve.
Kapcsolatuknak a halál vetett véget, mindenre pontot téve.
Holott már az esküvőt tervezték. Csak néhány hét volt hátra,
Az "IGEN" kimondását mindkettőjük tiszta szívből várta.

Úgy érezték, hogy nem tudnak egymás nélkül élni.
Együtt erősek, magabiztosak, nem kell senkitől sem félni.
Mégis kellett volna. Tegnap az esti séta alatt, Őt egy kábítószeres a járdáról letolta,
A segítségére siető kedvesét pedig egy nagy késsel leszúrta.

Majd elszaladt. Magára maradt a vérző barátjával,
S míg a mentők kiértek muszáj volt szembesülnie a halálával.
Könnyei patakzanak. Mi lesz most? Választ csak a sors adhat.
Támogatást, biztatást és reményt a szerető szüleitől kaphat.

Fincur · 2012 Október 5

Nekem nagyon tetszik, csak így tovább!

nagyúr · 2012 Október 5

Fincur írta:
Nekem nagyon tetszik, csak így tovább!

Köszönöm szépen a gratulációt. Örülök, hogy tetszik a versem.
Kellemes estét kívánok!
Nagyúr

imrucika · 2012 Október 5

Kedves Nagyúr!
Tragikus történet,nagyon szépen megírva....Mindig örömmel és szívesen olvasom írásaidat,igazán sokoldalú egyéniség Vagy......Tiszteletem és köszönetem ezért a Tiéd....!
További kellemes estét,jó hétvégét!

nagyúr · 2012 Október 5

imrucika írta:
Kedves Nagyúr!
Tragikus történet,nagyon szépen megírva....Mindig örömmel és szívesen olvasom írásaidat,igazán sokoldalú egyéniség Vagy......Tiszteletem és köszönetem ezért a Tiéd....!
További kellemes estét,jó hétvégét!

Mindig örömmel látlak Barátom. Megtisztelő a figyelmed. Nagyon köszönöm a hűséges olvasást.
Neked is nagyon kellemes hétvégét kívánok!
Gyula/Nagyúr

nagyúr · 2012 Október 11

[video=youtube;WYf3haJlZyo]http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=WYf3haJlZyo[/video]

nagyúr · 2012 Október 20

Közöny

A városka utcáján egy néni baktat, egyik kezében szatyor,
Amelybe minden vásárlása alkalmával mindent belepakol.
Másik kezében görbebot. Már fájdalmas a járás neki,
Bár nehezen mozog, a sétálásban mégis örömét leli.

A lépcsőkön nagyon szenved. Bezzeg régen nem akadt ilyen gondja.
Manapság a baráti meghívásokat is rendre lemondja.
Szinte már csak teher, ami régebben természetes volt,
Az élete akkor még a könnyedségről és a boldogságról szólt.

Most halad el egy park mellett, hol fiatal suhancok bandája "lopja" a napot,
Nem elég, hogy kigúnyolják, az arcába két kavicsdarabot is kapott.
Felnyög és érzi, a gyenge bőrén át vér serken,
Szatyrát elejti, reszkető kezével odakap, s tudja, vére az amit "elken".

Nem ússza meg ennyivel. A bekábítózott részeg banda lökdösi és rúgja.
Nyírjuk ki az öregasszonyt! Egyikük a vezérük fülébe súgja.
Elveszik kicsinyke pénzét, iratait eldobálják tova,
Szerencsétlen sírva jajgat, s úgy érzi szenvedésének nem lesz vége soha.

A közelben járók csak közönyösen bámulnak, de semmit nem tesznek.
Inkább behunyják szemüket, s egy jó nagy levegőt vesznek.
Arcukat elfordítják. Eszükbe sem jut, hogy legközelebb így járhatnak ők is,
Holott manapság erre egyre nagyobb az esély. Mind megjárhatják. Nemcsak férfiak, a nők is.

A söpredék megunta az egyhangú "szórakozást" és újabb célpont után nézett.
Áldozatuk a földön maradt, s számtalan sebből vérzett.
Egy fiatalember rohant hozzá segíteni. Kérdezte: Mi az, amit tehetne?
Rögtön hívta a mentőket, miközben arra gondolt, hogy e nénike, akár az Ő nagyanyja is lehetne.

TH6777 · 2012 Október 20

nagyúr írta:
Közöny

A városka utcáján egy néni baktat, egyik kezében szatyor,
Amelybe minden vásárlása alkalmával mindent belepakol.
Másik kezében görbebot. Már fájdalmas a járás neki,
Bár nehezen mozog, a sétálásban mégis örömét leli.

A lépcsőkön nagyon szenved. Bezzeg régen nem akadt ilyen gondja.
Manapság a baráti meghívásokat is rendre lemondja.
Szinte már csak teher, ami régebben természetes volt,
Az élete akkor még a könnyedségről és a boldogságról szólt.

Most halad el egy park mellett, hol fiatal suhancok bandája "lopja" a napot,
Nem elég, hogy kigúnyolják, az arcába két kavicsdarabot is kapott.
Felnyög és érzi, a gyenge bőrén át vér serken,
Szatyrát elejti, reszkető kezével odakap, s tudja, vére az amit "elken".

Nem ússza meg ennyivel. A bekábítózott részeg banda lökdösi és rúgja.
Nyírjuk ki az öregasszonyt! Egyikük a vezérük fülébe súgja.
Elveszik kicsinyke pénzét, iratait eldobálják tova,
Szerencsétlen sírva jajgat, s úgy érzi szenvedésének nem lesz vége soha.

A közelben járók csak közönyösen bámulnak, de semmit nem tesznek.
Inkább behunyják szemüket, s egy jó nagy levegőt vesznek.
Arcukat elfordítják. Eszükbe sem jut, hogy legközelebb így járhatnak ők is,
Holott manapság erre egyre nagyobb az esély. Mind megjárhatják. Nemcsak férfiak, a nők is.

A söpredék megunta az egyhangú "szórakozást" és újabb célpont után nézett.
Áldozatuk a földön maradt, s számtalan sebből vérzett.
Egy fiatalember rohant hozzá segíteni. Kérdezte: Mi az, amit tehetne?
Rögtön hívta a mentőket, miközben arra gondolt, hogy e nénike, akár az Ő nagyanyja is lehetne.

A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny.... Sajnos a hétköznapok valósága mára már a közöny...

nagyúr · 2012 Október 20

TH6777 írta:
A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny.... Sajnos a hétköznapok valósága mára már a közöny...

Bizony a jó érzésű, normális emberekből kiölik a lelket is a világban zajló aljas és hitvány dolgok, történések. A közönyösség általánossá vált az utóbbi években. Mindenki örül, ha visszavonulhat a saját kis világába és nem kíván látni senkit. Ez igazán nem meglepő. Sajnos idáig juttatott bennünket a sok rossz. Vannak még jó emberek, de nem nagyon akarják meghallani a szavukat a többiek, mert kényelmesebb nem tenni semmit, mint küzdeni a valamiért.
Legyen nagyon szép hétvégéd kedves TH6777!
Nagyúr

Nagyúr saját versei

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

TH6777

Vendég

Állandó Tag

Hasonló témák