Hírek Nagy Blanka tanmesét írt Pankotai Lilinek: Prüdéria és Korrupcius Maximus a főszereplők

Egy diák ismét csúnyán beszélt egy színpadon, forrong az ország.

Leírta Nagy Blanka, hogy milyen stigmákra számíthat Pankotai Lili, aki a tanártüntetéseken mondott, csúnya szavakat is tartalmazó slam poetry szövegével került a kormányoldal célkeresztjébe. Nagyot hasonlóképpen támadták négy éve, amikor szintén gimnazistaként szólalt fel a túlóratörvény elleni tüntetéseken, ahol többek között „bajszos fasznak” nevezte Áder Jánost.

Most tanmesét írt a Facebookra egy „tökéletes” országról, Prüdériáról:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy ország, ahol az emberek tökéletesek voltak. Ebben az országban, csak akkor kaphattál hazafias állampolgárságot, ha nem beszéltél csúnyán. Ez a nép nagy tartással bírt. Nagyon nagy energiát fektettek abba, hogy tökéletesek legyenek.
Hozzáteszi: „ebben az országban bűn volt a csúnya beszéd”, akik így beszéltek, azokat kitaszították, megvetették és leköpték, függetlenül attól, hogy mi volt az üzenet. Az emberek Prüdériában „Önként ajánlották fel a jogaikat és az élelmüket a prűd vezérnek: Korrupcius Maximusnak. Úgy gondolták, ők annyira szerény és hazafias prűd népség, hogy semmi szükségük sem volt ezekre, hisz minden valamirevaló állampolgár tudta: Amíg a király hasa tele, Jó az élet vele”.

Nagy szerint a prűd emberek nagy részét nem zavarja a korrupció, és az sem, hogy kevés a pénzük, és nincs rendes oktatás, valamint egészségügy. Azonban a csúnya beszéddel felszólaló lakót „szemmel, szavakkal agyonverték”.
Korábban saját iskolája is elhatárolódott Pankotai felszólalásától, holott a diák nem az iskola nevében, hanem magánemberként mondott beszédet a tüntető tanárok mellett. Molnár Áron levélben állt bele az iskola igazgatójába. Többek között azt kérdezte tőle: „Ön elutasította, amikor Szájer József szexbotrányba keveredett?”

Közben Simon Márton, a magyar slam poetry egyik meghatározó alakja is kiállt Pankotai mellett. Ő azt írta nyilvános bejegyzésében: „Mától tehát Pankotai Lili a legfontosabb új oka annak, hogy gyáva és ostoba vénember létemre büszke lehetek, mióta és mennyi közöm van a slam poetryhez. Köszönöm neki. Személyesen sajnos nem ismerem, de sok erőt kívánok neki az események átvészeléséhez, mert tudom, ráfér épp, bár abban is bízom, hogy megerősödve és diadalmasan jön ki ebből az egészből a végén.”

1666796308005.png
 
"Amint lelépett a színpadról, elárasztották oldalát a negatív kommentelők, majd iskolája oldalát is elérték. Szerinte azonban paradox a helyzet: pont abban a hangnemben kérik őt számon, amit amúgy kritizáltak vele kapcsolatban."

Nem számított a kormányoldali durva támadásokra???
Hol élt ez eddig?
 
Meghallgattam. Bár nem szoktam a napi újdondász híreket és szenzációkat követni, de mivel már a csapból is folyik, és reggel a posta előtti csődület (mindig az aktuális témában folyik az akadémiai székfoglaló) egyes tagjai lebuktattak, hogy az "aktuális legfontosabb eseményt" (amin lehet csámcsogni) még érintőlegesen sem ismerem... Egy ilyen erkölcstelen, trágár/ a hős forradalmi lelkületű (a pártállás szerinti vélemény aláhúzandó) beszédet nem hallani, az maga a felelőtlenség!

Szóval megnéztem. Felháborító! Meg vagyok rökönyödve! Szóhoz sem jutottam a csalódástól! Bombasztikusan ordenáré/lánglelkű korszakalkotás helyett mit kaptam?

Egy tartalmilag közepes mondandót, ami ott teljesen helyén való, a témát elmondta, gyakorlatilag ép ésszel senki nem vár egy ilyen eseményen kisdoktorit. Az egyik oldal narratívája, hogy egy forradalmi, lánglelkű és a kormánynak jól megmondó lett volna, hááát nem nagyon teljesült szerintem. Az előadásmódja sem kiemelkedő, de itt is igaz: nem is azt várta el az ember, hogy egy korszakalkotó előadást halljon, így ez nem kritika, nem szini előadást láttunk, vártunk. Azaz semmi olyant nem kapott a közönség, ami miatt ennyire fel kellene kapni a témát és minden közepes, vagy bulvár oldalon ezzel szembesülni.

Akik meg a "piszkos szájú" és hasonló témában emelkedek az erkölcsi magaslatokba és onnét nézik le a kislányt, na őket nagyon átverte valaki. Bár nem jó és valóban nem szép, ha egy fiatal, gimnazista csaj ennyiszer kiejti ilyen rövid idő alatt a kifogásolt szót, de! És itt fontos a DE szó. Ez a stílus, és beszédmód jellemzi azt a korosztályt. Ez van. Sokat vagyok fiatalok közt és az a tapasztalatom, hogy negyven év alatt (kb. annyi ideje voltam ilyen korú) megváltozott a beszéd. Ahogy akkor, még a kommunizmus vége felé a "vén trottyok" (akik mi lettünk már a fiatalok szemében :)) szörnyülködtek a mi szóhasználatunkon, én nem fogok a fiatalokén. Ha nagyon zavar egyik-másik gyerek beszéde, általában szólok neki, és visszavesz, de nagyon nem lehet ellene tenni.
A másik de, ami miatt én csalódtam, hogy nem azt kaptam amire számítottam, hogy ez egy provokatív mű, ami egy tüntetésen hangzott el. Így a "felháborító" szó, amit többször simán belefér abba, amit el akart érni: nyomatékosítja a mondandót és jelzi az előadó szándékát, indulatát. Ép ésszel senki nem gondolhatja, hogy ilyen helyzetben a nyomatékosítást egy "ejnye-bejnye" jelzővel fogja valaki kifejezni :)

TLDR: az egész nem más, mint egy kanál langyos vizet felturbósítottak tornádóvá, de attól még nem lesz nagy erejű vihar, csak a biliben :)
 
"Amint lelépett a színpadról, elárasztották oldalát a negatív kommentelők, majd iskolája oldalát is elérték. Szerinte azonban paradox a helyzet: pont abban a hangnemben kérik őt számon, amit amúgy kritizáltak vele kapcsolatban."

Annak idején Nagy Blankának is ugyanígy nekimentek, és ami szomorú, hogy fideszes rokonaim ezt helyeslik. Gondolom, a többi kormánypárti is. Ha bármit kritizálni merek, amit Orbánék csinálnak, ellenség lesz belőlem. Még jó, hogy nem küldik értem a fekete autót. /Egyelőre, bár ha ez így megy tovább.../
 
Nem számított a kormányoldali durva támadásokra???
Hol élt ez eddig?
Otthon és az iskolában és a barátai között, gondolom. És miért számított volna, amikor a kormányoldali médiában szinte nem is említik a demonstrációkat?
Ami a részükről jó taktika volt. Talán úgy vélték, okosabb a megfélemlítés. Csak hát a mai fiatalokat nem könnyű megfélemlíteni. A következő lépés nyilván az lesz, hogy a családját támadják, azon keresztül próbálnak "hatni rá". Aztán jöhet majd az internet, a terhelő fotók, stb. Ez a családbarát, oly emberséges kormányunk propaganda-politikai eljárásmódja. És ha mindez nem elég, jön a figyelemelterelés.
 
Korlátlanná tették a hatalmukat és mégis hitvány gyáva alakok.
 
Az internet nem feled semmit...Mint irják:

1667027691681.png

"Pankotai Lili, emlékezetes fellépésén a sok hímtag emlegetésén túl odasózott a “hatalomnak”, az idősebbeknek, a Hír TV-nek, és még Vlagyimir Putyinnak is. Csakhogy az internet nem felejt, Lili.

A Facebook-oldalának tanúsága szerint néhány éve még semmi baja nem volt Vlagyimir Putyinnal, sőt, bőszen lájkolgatta a fényképét." Kontextusban megnézve, érdekes az idöpont...2018.julius 21
 
Utoljára módosítva:
Nem mintha egyetértenék a trágársággal, főleg nem nyilvánosan. De! Annak idején Blankának is nekimentek keményen, most Lilinek is - ráadásul rondább, trágárabb hangnemben, mint ahogy ők megnyilatkoztak.
Viszont talán nem ártana meghallgatni "bajerzsótika" (direkt igy irtam!) szövegeit, ami mellett a két lány beszéde szende megnyilvánulás. Érdekes módon zsótikát senki nem emlegeti, nem szörnyülködik rajta, mintha teljesen helyén való lenne, hogy egy fidesznyik bármit, bárhogy, bármilyen stilusban mond, az úgy jó! Ám ha ellenzéki oldalról hangzik el egy tizedolyan stilusú szöveg, a fél ország felháborodik! Ezen tessenek már elgondolkodni egy picinykét!
 
Az internet nem feled semmit...Mint irják:

Csatolás megtekintése 1888965

"Pankotai Lili, emlékezetes fellépésén a sok hímtag emlegetésén túl odasózott a “hatalomnak”, az idősebbeknek, a Hír TV-nek, és még Vlagyimir Putyinnak is. Csakhogy az internet nem felejt, Lili.

A Facebook-oldalának tanúsága szerint néhány éve még semmi baja nem volt Vlagyimir Putyinnal, sőt, bőszen lájkolgatta a fényképét."
Ezzel most az égvilágon semmit nem mondtál. Számtalan mai ellenfele pár évvel ezelőtt, elfogadhatónak tartotta Putyint.
Egyszerűen csak áskálódni, "csámcsogni" szeretnél...:D
Szánalmas.

Ahoz képest, mint írtad “azországlesz@rja”, igencsak foglalkoztat téged ez a lány. ;)
 
Utoljára módosítva:
Hm, egy kis matek. Pankotai Lili - gimnazista a pécsi cisztercieknél - most 17, talán 18 éves. Négy évvel ezelőtt 13 vagy 14 volt. Neki tehát max. 4 év alatt kinyílott a szeme.

A környezetemben ismerek nem egy olyan 70-80 évest, aki ugyan csak az M1-et és társait nézi, de LÁTJA a valós világot. Nem sikerült az agymosásuk.

Aki megérti, hogy ellopták, lopják és lopni is akarják a jövőjét, hogy a fiatal-középkorú szerettei, ismerősei örökre világgá mentek, hogy az egészségügyi és a szociális háló csak egy lyuk, hogy remény sincs, mert az oktatást lenullázták, a vállalkozásokat kizsigerelték és kiszámíthatatlanná tették a személyes, a vagyoni és a jogbiztonsággal együtt, annak már nincs vesztenivalója. Szabad ember lett.
 
Nagy Trágár Kvíz – Ki mondta? Pankotai Lili vagy Bayer Zsolt?

Nem mintha egyetértenék a trágársággal, főleg nem nyilvánosan. De! Annak idején Blankának is nekimentek keményen, most Lilinek is - ráadásul rondább, trágárabb hangnemben, mint ahogy ők megnyilatkoztak.
Viszont talán nem ártana meghallgatni "bajerzsótika" (direkt igy irtam!) szövegeit, ami mellett a két lány beszéde szende megnyilvánulás. Érdekes módon zsótikát senki nem emlegeti, nem szörnyülködik rajta, mintha teljesen helyén való lenne, hogy egy fidesznyik bármit, bárhogy, bármilyen stilusban mond, az úgy jó! Ám ha ellenzéki oldalról hangzik el egy tizedolyan stilusú szöveg, a fél ország felháborodik! Ezen tessenek már elgondolkodni egy picinykét!
Arról nem is beszélve hogy az ötös számú tökfilkó még állami kitüntetést (és két olcsó lakást a Várban) is kapott.
 
Az internet nem feled semmit...Mint irják:

Csatolás megtekintése 1888965

"Pankotai Lili, emlékezetes fellépésén a sok hímtag emlegetésén túl odasózott a “hatalomnak”, az idősebbeknek, a Hír TV-nek, és még Vlagyimir Putyinnak is. Csakhogy az internet nem felejt, Lili.

A Facebook-oldalának tanúsága szerint néhány éve még semmi baja nem volt Vlagyimir Putyinnal, sőt, bőszen lájkolgatta a fényképét." Kontextusban megnézve, érdekes az idöpont...2018.julius 21
Miért nem mész vissza a pici koráig? Talán az oviban is OV. párti volt. Istenem, hol élünk? Muszáj mindenkit kivesézni, feltrancsírozni, élveboncolni, aki a Vezér és hívei és politikája ellen megnyilvánul? Hányingerem van ettől a taktikától, technikától! A legjobb - illetve legundorítóbb bayeri módszerek követésétől! Miért nem lehet elviselni az ellenvéleményt? Ha vannak ellene valakinek érvei, miért nem azokkal jön elő? Miért a karaktergyilkolás az egyetlen fegyver? Egyáltalán, miért kell fegyver egy demokráciában az ellenvélemények, a kormánykritika ellen? Miféle világot kényszerítettek ránk Orbánék?
Most persze mondhatnám, hogy több netes oldalon is szembesítették OV-t azzal, amit 20 éve mondott, gondolt a mostani nézeteivel, tetteivel, de minek?
Annak, aki úgy érvel, mint Bayerék, aki beszopja az orbáni agitpropot, fölöslegesen beszélnék. A hit hegyeket mozgat. A hit olykor mindent porig rombol. A vakhitnél pedig nincs veszélyesebb!
 
Hm, egy kis matek. Pankotai Lili - gimnazista a pécsi cisztercieknél - most 17, talán 18 éves. Négy évvel ezelőtt 13 vagy 14 volt. Neki tehát max. 4 év alatt kinyílott a szeme.

A környezetemben ismerek nem egy olyan 70-80 évest, aki ugyan csak az M1-et és társait nézi, de LÁTJA a valós világot. Nem sikerült az agymosásuk.

Aki megérti, hogy ellopták, lopják és lopni is akarják a jövőjét, hogy a fiatal-középkorú szerettei, ismerősei örökre világgá mentek, hogy az egészségügyi és a szociális háló csak egy lyuk, hogy remény sincs, mert az oktatást lenullázták, a vállalkozásokat kizsigerelték és kiszámíthatatlanná tették a személyes, a vagyoni és a jogbiztonsággal együtt, annak már nincs vesztenivalója. Szabad ember lett.
Rendes körülmények között igazat adnék neked abban, hogy "az igazság szabaddá tesz". De ebben az országban nincs szabad ember. Aki látja a valóságot, nem az, mert képtelen megérteni mások vakságát, és ez frusztrálja, a frusztráció pedig agresszióhoz, depresszióhoz, betegségekhez vezet, az pedig szintén kalitkába zárja az egyént. Aki meg nem látja, az boldog. Tudod, boldogok a...
Hát nem jobb neki? Lehet, hogy nem telik gyógyszerre, a gyereke rabszolgaként robotol majd valahol, mert nem tanulhatott tovább, lehet, hogy kilakoltatják, vagy hajléktalanná válik, de vigasztalni fogja a tudat, hogy a Vezér vigyáz a hazára, nemzetre, gondoskodik róla, hogy kimaradjunk a háborúból, stb. A hite valószínűleg akkor sem rendülne meg, ha itt masíroznának Budapest utcáin az oroszok. A saját nyomoráért pedig a baloldalt hibáztatja - akik miatt nem kapunk pénzt, Brüsszelt, Sorost, stb. És Orbán nem lankadó küzdelme a Gonoszok ellen erősíti a hitét és imádatát. Én legalábbis így látom.
 
Hát tényleg.
Nem szabad prüdnek lenni!%

Akinek ez nem tetszik, az kapja be a ...hm,mm na mindegy, aki meg nem ért egyet velem az leszophatja.

Remélem most mar en is modern, halado és kelloen europai voltam
Nem....
Mert ahhoz hogy modern legyél politikusnak kell lenned...
˝Meg lehet nézni egy Parászka Borókát, meg lehet hallgatni a Marosvásárhelyi Rádióból, hát ha az ilyeneket a magyarok nem tudják felakasztani, maguk közül nem tudják kiiktatni, akkor nem csoda, hogy oda jutunk, ahova jutunk. (Bartha Barna, a Mi Hazánk Mozgalom nemzetpolitikai kabinetjének vezetője, Telex.hu, 2022. november 3.)˝
(ennek mekkora lesz a visszhangja? aki NEM politikus azt támadják de, aki politikus annak elnéznek bármit? )
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,930
Tagok
615,341
Legújabb tagunk
Palasti69
Oldal tetejére