Hírek Nagy-Britanniában a Z generáció többsége diktatúrát szeretne egy kutatás szerint

A brit fiatalok többsége támogatná, hogy egy erőskezű vezető irányítsa az országot, továbbá a parlamenttel és a választásokkal se kelljen bajlódni – derül ki egy közvélemény-kutatásból, amelyet 13 és 27 év közötti korosztályban végeztek – írja az Independent.

A felmérés szerint a generáció tagjainak 52 százaléka egy autoriter vezetést támogatna, a korosztály egyharmada szerint pedig az is jó lenne, ha a hadsereg irányítana. A megkérdezett fiatalok 47 százaléka úgy ítélte meg, a társadalmat radikálisan át kellene formálni, míg a 45 és 65 év közötti korosztályban csak 33 százalék gondolta így.

A felmérés szerint a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos vélemények is erősen megoszlanak: a 13-27 év közötti férfi válaszadók 45 százaléka egyetértett azzal, hogy a nők egyenlőségének előmozdítása jelenleg már a férfiakat diszkriminálja. További 44 százalékuk egyetértett azzal, hogy mára túlzásba vitték a nőjogi törekvéseket az országban.

A fiatalabb válaszadók nagyobb arányban tartják a közösségi médiát megbízhatóbb hírforrásnak, mint a mainstream médiát. A kutatás szerint a Z generáció egyre több bizonytalansággal szembesül, ezért nehezen tudja meghatározni, hogy milyen forrásokban bízhat.

Az olyan szélsőséges véleményvezérek mint Andrew Tate vagy Jordan Peterson a fiatalok 42 százalékának bizalmát élvezték. Egy megkérdezett 21 éves férfi szerint az ilyen tartalomgyártók erőt tudnak adni, mivel sok fiú ebben a korban magányos és nincs elég önbizalma, ezért szükségük van valakire, akire felnézhetnek és aki motiválja őket.

A közvélemény-kutatást a Craft cég végezte a Channel 4 tévécsatorna számára. Az eredményeket a Royal Television Society csütörtöki rendezvényén mutatják majd be a „Z generáció: Trendek, Igazság és Bizalom” című projektjének keretében, amely a fiatalok életét, a rájuk nehezedő nyomást és az információforrásokba vetett bizalmukat vizsgálja.

Alex Mahon, a Channel 4 vezérigazgatója szerint a felmérés eredményei nagyon aggasztó kérdésekre világítottak rá. Mahon szerint az eredmény azt bizonyítja, hogy az igazságot kiforgató online tartalomgyártók a felelősek a fiatalok demokráciától való eltávolodásáért.

1738089764786.jpeg
 
tenyleg tudsz meg ilyen cimeres okorseget /gondolom nem okoz nehezseget./
aztan hogyan is oldod ezt meg ?? csak ugy erdeklodom intenziven
errefele NINCS vonatozas az amolyan uri passzio
a tavolsagi buszok tavjai ott kezdodnek hogy 2000 km es tobb
helyi kozlekedes + metro nagyvarosok
node mikent kozlekednel pl. Floridaban ??? sugd meg nekem ahol NINCS helyi kozlekedes es vonatot meg nem is lattak
Már bocs, de hogyan fog módosulni a közlekedési kultúra a jövőben nem csak az USA hanem az egész világon rengeteg változót foglal magába.
Továbbá, hogy milyen kocsikat szeretnek az amerikaiak, nem egyenlő azzal, hogy milyen kocsikat gyártanak és adnak el a világ többi részén. Főleg a fiatalabb generáció nem szereti az saját idejét arra pazarolni, hogy nap 2-4 órát a kocsijában vezessen a munkahelye és az otthona között.
Persze ez is csak egy alternatíva, nem mindenhol és mindenkor igaz, de Én is ismerek olyan emberkét, aki hetente 1x bemegy fizikálisan a munkahelyére, egyébként HO-ik, azon a napon meg a felesége van HO-ban, így csak egy kocsijuk van. Bevásárolni sem járnak, mert hetente 1x az egyik webáruháztól megrendelik ami kell nekik, így nyerve maguknak több időt. Ha jobban elterjednek a drónfutárok és a hét nagy részében HO is dolgozhatsz, akkor miért tarts fent egy kocsit, nem elég kibérelni pár órára amikor valóban el kell menned valahova.
 
HA esetleg odaig meg NEM jutottatok el
a home office munka rendszer megszuntetesre kerul
szepen szamoljak fol
Erősen függ a munka típusától és a vezetéstől.
A Covid alatt az egyik utód cégénél gyorsan rájöttek, hogy fele akkora iroda komplexumot is bőven elég bérelni.
A főnöknek és a kettő helyettesének kell valami amitől látszik, hogy nem beosztottak.
Tárgyaló, konyha, számítógépes munkahelyek.
A gyerek a Covid előtt is többet ült repülőn az ügyfelekhez vagy valamelyik gyárukhoz utazva, mint az irodában a saját székében.
Ha valamit gyorsan meg kell beszélni, az megy interneten keresztül, bárhol is van közben.
A HO nem mindenhol halott.
Persze azt is megértem, ha a begyepesedett főnök azzal múlatja az időt, hogy minden beosztottja idejében blokkolt-e még munkaidő kezdete előtt.
 
Erősen függ a munka típusától és a vezetéstől.
A Covid alatt az egyik utód cégénél gyorsan rájöttek, hogy fele akkora iroda komplexumot is bőven elég bérelni.
A főnöknek és a kettő helyettesének kell valami amitől látszik, hogy nem beosztottak.
Tárgyaló, konyha, számítógépes munkahelyek.
A gyerek a Covid előtt is többet ült repülőn az ügyfelekhez vagy valamelyik gyárukhoz utazva, mint az irodában a saját székében.
Ha valamit gyorsan meg kell beszélni, az megy interneten keresztül, bárhol is van közben.
A HO nem mindenhol halott.
Persze azt is megértem, ha a begyepesedett főnök azzal múlatja az időt, hogy minden beosztottja idejében blokkolt-e még munkaidő kezdete előtt.ében
Ez akkor működik, ha a dolgozó mindent képes a fejében tartani. Egyéb esetekben belép az adatvédelem.
 
A laptopja kódkártyával működik, külső helyről a cég saját VPN hálózatához kapcsolódik, nem a nyilvános internetet használja.
Pontosan ugyanannyi joga / szinte semmi / marad az internetre, mintha az irodájában ücsörögne.
Nem kell már annyi mindent fejben tartani mint régen.
Egyébként nem tudom mit értesz adatvédelmen, legfeljebb a cég adatai nem nyilvánosak, de azok rendesen védve vannak.
Irodán kívül nincs nála a legtitkosabb csipek részletes dokumentációja és szerintem az ügyféllista sem.

Szerintem a politikus urak és hölgyek is hazaviszik a laptopjukat, pedig nem kellene, ha nincs megfelelő védelem rajta.
 
Utoljára módosítva:
Az adatvédelem ma már - mint hivatkozasi alap - olyan szinten tul van spilázva, hogy arra hivatkozva majdnem mindent meg lehet tenni a jozan ész ellen :p
Szamtalan pelda bizonyitja, hogy a védelmek az átlagos szakemberek ellen készulnek, és max ezen felul arra, hogy kicsit megizzasszak a menoket:)
Egy képzet hacker számára nincs zárt ajto, ugyan ugy ahogy egy mackos számára sincs efltorhetetlen szef.

Az átlagos védelmek untakozo hulyegyerekek ellen vanmnak telepitve, akik unalmukban a netrol letoltott kártékony programokkal teszik probára a felhasznalok idegeit(ma swem ritka az olyan trojai amellett hogy backdoort nyit a teljes rendszerre, foleg azzal szorakoztatja a hasznalojat, hogy villogtatja a num lock meg a caps lock lampat távvezérléssel az átlag felhasznalo computerén, amitol azt kiveri a viz.

De egy hacker ezzel minek szorakozzon!

A VPN-ek jo vedelmet adnak, de a "komoly" cégeknél a beléptetés emberen keresztul tortenik.
Felhivsz egy telefonszamot, és a kezelonek jelzed, hogy hasznalni szeretned a ceg szamitogepet.
Ő ad eseti hozzaferest. Megfelelo kodszavak megemlitesere azonnal jelzi a biztonmsagiaknak, hogy latogassanak ki a felhasznalohoz, mert valaki áll mogotte fegyverrel a kezeben, és az diktal. Termeszetesen megadja a hozzaferest - egy kamuhalózathoz--

Szoval az adatvédelemre ma már vannak technikak.
Az igazi gond - ahogy azt mar egy masik topicban leirtam - az emberi tényezo.
Nem szamitogepet kell feltorni, hanem annak a gazdajat megtorni!
Sokkal egyszerubb, nem igenyel informatikai tudast és igy anyagilag is kifizetodobb(egy nagytudasu infos szakember, hacker munkadija az egekben van, ket kocsmai verolegeny meg zsebbol kifizetheto!)

Egy alap kodkartyas vedelem kiegeszitve egy egyszeru biometrikus azonositassa már jo!
Ha emellé még a beléptetést is lebiztositjak, a ceg mindent megtett annak érdekében, hogy az adatai biztonsagban legyenek
 
Most olvasom, hogy cáfolják, hogy a MÁV-nál HO lenne.
Amilyen bugyuta vagyok tovabbgondoltam a dolgot.
Nem kellenek draga pályák a vonatokhoz, ha a dolgozok, és persze az utasok is home officeben hasznalnak a vonatokat.

A dolgozok feladatai ebben az esetben egyertelmuek.
Mi utasok meg eleg ha interneten megvaltjuk a jegyet, átutaljuk a pénzt és ennyi.
M?indenki jol jar, nem? :p
 
Az adatvédelem ma már - mint hivatkozasi alap - olyan szinten tul van spilázva, hogy arra hivatkozva majdnem mindent meg lehet tenni a jozan ész ellen :p
Szamtalan pelda bizonyitja, hogy a védelmek az átlagos szakemberek ellen készulnek, és max ezen felul arra, hogy kicsit megizzasszak a menoket:)
Egy képzet hacker számára nincs zárt ajto, ugyan ugy ahogy egy mackos számára sincs efltorhetetlen szef.

Az átlagos védelmek untakozo hulyegyerekek ellen vanmnak telepitve, akik unalmukban a netrol letoltott kártékony programokkal teszik probára a felhasznalok idegeit(ma swem ritka az olyan trojai amellett hogy backdoort nyit a teljes rendszerre, foleg azzal szorakoztatja a hasznalojat, hogy villogtatja a num lock meg a caps lock lampat távvezérléssel az átlag felhasznalo computerén, amitol azt kiveri a viz.

De egy hacker ezzel minek szorakozzon!

A VPN-ek jo vedelmet adnak, de a "komoly" cégeknél a beléptetés emberen keresztul tortenik.
Felhivsz egy telefonszamot, és a kezelonek jelzed, hogy hasznalni szeretned a ceg szamitogepet.
Ő ad eseti hozzaferest. Megfelelo kodszavak megemlitesere azonnal jelzi a biztonmsagiaknak, hogy latogassanak ki a felhasznalohoz, mert valaki áll mogotte fegyverrel a kezeben, és az diktal. Termeszetesen megadja a hozzaferest - egy kamuhalózathoz--

Szoval az adatvédelemre ma már vannak technikak.
Az igazi gond - ahogy azt mar egy masik topicban leirtam - az emberi tényezo.
Nem szamitogepet kell feltorni, hanem annak a gazdajat megtorni!
Sokkal egyszerubb, nem igenyel informatikai tudast és igy anyagilag is kifizetodobb(egy nagytudasu infos szakember, hacker munkadija az egekben van, ket kocsmai verolegeny meg zsebbol kifizetheto!)

Egy alap kodkartyas vedelem kiegeszitve egy egyszeru biometrikus azonositassa már jo!
Ha emellé még a beléptetést is lebiztositjak, a ceg mindent megtett annak érdekében, hogy az adatai biztonsagban legyenek
Átlagember átlátszó mint egy frissen pucolt ablak.
Ha szerencséje van, nem érdekel senkit.:)
 
A laptopja kódkártyával működik, külső helyről a cég saját VPN hálózatához kapcsolódik, nem a nyilvános internetet használja.
Pontosan ugyanannyi joga / szinte semmi / marad az internetre, mintha az irodájában ücsörögne.
Nem kell már annyi mindent fejben tartani mint régen.
Egyébként nem tudom mit értesz adatvédelmen, legfeljebb a cég adatai nem nyilvánosak, de azok rendesen védve vannak.
Irodán kívül nincs nála a legtitkosabb csipek részletes dokumentációja és szerintem az ügyféllista sem.

Szerintem a politikus urak és hölgyek is hazaviszik a laptopjukat, pedig nem kellene, ha nincs megfelelő védelem rajta.
Szerintem nincs ezen mit nem érteni. A covid miatt átmeneti időre kaptak laptopot, hogy otthonról is tudjanak dolgozni, de ez ma már okafogyott. Az meg főleg nem lehet szempont, hogy spóroljanak vele az iroda fenntartásán, a fűtésen vagy a világításon. A céges laptopok maradtak a dolgozónál, de munkára használni csak a munkahelyen tudja, mert belépési kódot sem kap ha nincs ott.
A politikus hölgyek meg urakkal kapcsolatban csak annyit, hogy ez Mo-n még lehet hogy bevett gyakorlat, de nyugatabbra azért már nem. Ahogy a banki alkalmazott nem dolgozik home office-ból, úgy a tanító sem viszi haza a dolgozatokat javításra stb.
 
Ez azert reszemrol feltételez egy bizonyos fajta naivitast :)
(es ez nem bantas, csak ismerem kicsit a teruletet)
Amit lerital a nyugati politikusokrol, az azt feltetelezi, hogy ők már elveszitették emberi mivoltukat :)
Az hogy az ő tevékenységukbol - ahogy itthon is - ritkan van adatszivargas, az nem nekik, nem a fonokuknek, hanem a korulmenyeknek koszonheto.
A korulmenyek pedig foleg annyit jelentenek, hogy nincs az a harmadik vilag beli hirszerzo, aki feltételezné azt, hogy egy ember annyira hulye!

Ugyan ez van a cegeknel!
Hiaba talalsz te ki barmilyen hiper-szuper vedelmi modszert, kiderul, hogy kijatszak!
Nem rosszakaratbol, hanem azert mert ha mar ott van és unatkozik, szeretne netezni, jatszani, esetleg levelezni a baratjaval és hasonlok!

Egyszeru emberi mindennapi dolgok, amik felett ha elsiklik valaki mar megvan a gond!

Egy komoly informatikai rendszervédelem legtobbszor ennyire banalis hibakon tud megbukni!
 
Ha visszaolvasol, rájössz hogy itt csak annyiról volt szó, hogy a tengerentúlon már nincs home office. Azért nincs, mert okafogyott. Ott az nem szempont, hogy spóroljanak a fűtésen vagy a világításon. A dolgozónak be kell menni a munkahelyére, nem szabadonválasztott, hogy hol végzi el a munkáját.
 
Az egy politikai dontes volt.
Az adminisztracio vezetoi szeretik, ha korulnyuzsgik oket a dolgozok!
Tipikusan a hajdani burokratikus feltetelekhez raghaszkodnak, jol korulhatarolhato jogkorok, beosztassal emelkedo dontesi jogok...szinten az emberi tenyezo ami mar megmutatkozott a szazadfordulo papirtengereben is.

Magyarorszagot sokan csepulik, de nem csak magyar jelenseg az igy csinaltak 100 éve is, mi most miert is kellene hogy valtoztassunk!
 
Persze, hogy politikai döntés volt. Észérvekkel nem lehet alátámasztani, hogy pl egy óvónő otthonról is ugyanúgy el tudja látni a munkáját.
 
Ehhhhhh....
Termeszetes az, hogy egy ovono szamara ez nem alternativa.
Nem alternativa wegy hengeresz szamara sem!
Meg a hengeresz munkajat osszesito termeleésnyilvantarto szamara sem.

De az lehet a termelést osszesito, as raktari keszleteket nyilvantarto dolgozo szamara!
De tudod Ő miért jar be inkabb, és nem otthonrol dolgozik?
Azert mert huszadik adminisztrator, de ha a munkahelyen vegzi a munkajat van egy latszolagos hatalma! Attol valaki lesz!
Leszidja a termelesnyilvantartokat, ha reggel 7 orára nincs az iroasztalan az elmult napi termeles muszakonkent!
Kavezas kozben kipanaszkodja magat a kollegainak, hogy igy nem lehet dolgozni ...

Az emberi tenyezo az egesdz szervezestudomany rakfeneje!

Leirok egy érdekes kiserletet arrol, hogy ez mennyire befolyassal bir:
AZ USA-ban a GE ket kulonbozo vallalatanal, ahol ugyan azt a termeket gyartottak csinaltak a szervezok egy érdekes kiserletet.
Az osszeszerelo sorok feletti vilagitotesteket lecsereltek .
Az egyik helyen nagyobb fenyerejure, a masikon csak mondtak hogy nagyobb fenyero lesz igy!

Aztan tobb honap teljesitmenyet hjasonlitottak ossze.

Nem volt szamottevo eltérés a két cég termelése kozott.
A donto nem az volt, hogy ergonomiailag hatekonyabb munkavegzest hozott létre a fenyeronovekedes, hanem az, hogy a dolgozok ugy ereztek, a vezetés foglalkozik veluk, fontos az, hogy ok is jobban érezzek magukat a munkahelyen!
A motivacios elmeletek ebbol a kiserletbol indultak el!
Ezeknek pedig pont az a lényeguk, hogy a dolgozonak éreznie kell a sajat fontossagat, mert hogy ezt erzi is :p
Beosztastol fuggetlen az, hogy az emberek onerzetére kell odafigyelni!

Addig amig nem fognak kizarolag robotok termelni, robotok elszamolni a termeléssel, addig az emberi tenyezo mindig donto marad, és ha erre nem figyelnek oda, milliárdos fejlesztesek mehetnek a szemetbe
 
Szerintem nincs ezen mit nem érteni. A covid miatt átmeneti időre kaptak laptopot, hogy otthonról is tudjanak dolgozni, de ez ma már okafogyott. Az meg főleg nem lehet szempont, hogy spóroljanak vele az iroda fenntartásán, a fűtésen vagy a világításon. A céges laptopok maradtak a dolgozónál, de munkára használni csak a munkahelyen tudja, mert belépési kódot sem kap ha nincs ott.
A politikus hölgyek meg urakkal kapcsolatban csak annyit, hogy ez Mo-n még lehet hogy bevett gyakorlat, de nyugatabbra azért már nem. Ahogy a banki alkalmazott nem dolgozik home office-ból, úgy a tanító sem viszi haza a dolgozatokat javításra stb.
Ebben az esetben nem a Covid miatt kaptak a dolgozók laptopot.
A munkájukat a világ bármelyik pontján el kell tudni végezni.
Szinte csak véletlenül tartozik bele, hogy akár otthonról is.
Nem a CIA vagy a nemzeti bank.
Előálliítanak egy keresett terméket, amit eladnak a felhasználóknak.
Számtalan olyan munka van, amit nem csak a főnök közvetlen közelében lehet elvégezni.
Annak idején az egész országban oldottam meg informatikai problémákat telefonon.
Jó ideje már átvehetem a képernyőjét, használhatom az egerét és a billentyűzetét.
Mi a francért kellene ehhez 300 kilométert autózni, hogy fizikailag is ott legyek a probléma helyszínén?

Szokásod szerint nagyon vicces vagy, az óvónő nem dolgozhat otthonról, és ebből következik, hogy senki más sem.
 
Utoljára módosítva:
Jó ideje már átvehetem a képernyőjét, használhatom az egerét és a billentyűzetét.
Mi a francért kellene ehhez 300 kilométert autózni?

Szokásod szerint nagyon vicces vagy, az óvónő nem dolgozhat otthonról, és ebből következik, hogy senki más sem.
Te meg ugy latszik nem tudsz rola, hogy egy hackercsoport kovetelte hogy a TeamWievert tegyek viruslistara, mivel gyakorlitilag arra képes mint az őáltaluk irt trojai :)
Ráadásul még terjedni sem képes magatol :)
 
Mi több kezdik úgy elbonyolítani a bejelentkezést és a biztonságot, hogy az egyszerű felhasználóknak elmegy a kedve tőle.
A konkurenciának pedig elég egy IP cím.
Alapesetben a másik fél billentyűzetét nem használom, csak az egérrel mutatom, hogy mit tegyen.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Miticsilla wrote on AgnesB73's profile.
Szia! Hálásan köszönöm a Torpedo INK sorozatot! Nagy örömet szereztél vele.
Hajni1966 wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta, az lenne a kérdésem hogyan tudnék feltölteni ide filmeket, rengeteg jó minőségben vannak természet, dokumentum és mozi filmek. +d-s film is van egy rakattal. Magyar szinkronos.
Arco wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta,
kérdésem, hogy miképpen tudnám az elavult hozzászólásomat törölni?
Köszönettel és szívélyes dvözlettel,
Arco
Kriszta.Hollo wrote on balacy's profile.
Kedves "Balacy"! Keresem 'A sárga táltos c. 1982-es rádiós hangjátékot. A listádban szerepel, de a folder - akárcsak a többi - üres. Mit csinálok rosszul, vagy hogyan érhetném el ezt a file-t? Kösz szépen, Holló Kriszta.
pepistoyan wrote on Reginka77's profile.
Thank you, thank you very much for your help.
I am very happy to finally have this model.:)

Greetings from Bulgaria

Statisztikák

Témák
38,568
Üzenet
4,908,237
Tagok
622,046
Legújabb tagunk
cat368uss2
Oldal tetejére