Hírek Nagyon nehéz meggyőzni az oltatlanokat, hogy oltassák be magukat, még a delta variáns ellenére is

Ugyan vannak, akik a delta variáns megjelenésének hatására úgy döntöttek, mégis felveszik az oltásukat, lassú tempóban nő a számukra, még mindig sok az oltatlan.

Korábban sokkal nagyobb volt az oltási kedv Magyarországon, de mint arra a szakemberek is számítottak, egy bizonyos szám felett nehéz lesz nagyobb lépéseket megtenni rövid idő alatt.

Ennek tudható be az is, hogy lassabban haladnak az új oltások felvétele, legalábbis azoké, akik az első oltásra regisztrálnak.

Vakcinából rengeteg áll rendelkezésre, akár a negyedik oltás beadására is van kellő mennyiség, így csak az emberektől függ, hogy milyen lesz a járványhelyzet a folytatásban. Már több mint 5,7 millióan vették fel az oltásukat, ám még mindig jó páran vannak azok közül, akik ezt nem hajlandóak megtenni.


Szlávik Jánost az oltási kedvről is megkérdezték de nem tudott túlságosan pozitív hírekkel szolgálni, mert sokkal kevesebben jelentkeznek, mint hónapokkal ezelőtt, amikor például tömegével regisztráltak az oltásra.

„Picikét úgy látom, hogy a delta mutáns fenyegetettsége miatt az emberek talán egy picit jobban mennek oltást felvenni, de azért még mindig nagyon lassú.” – válaszolt a kérdésre a szakember, aki szintén figyeli a számokat.


„Az új oltások felvétele a lassú, a harmadik oltások felvétele elég komolyan zajlik, de azokat az embereket meggyőzni, akik nem akarják magukat beoltatni, az nagyon nehéz.” – tette egyértelművé Szlávik.

Hujber Dávid


oltasok.jpg
 
Mese, mese, meskete.

Tele van a net ilyen és hasonló, a jól értesült szomszédtól hallott történetekkel.
A Fészen egy pali több ismerősét temetett el az oltás után.

Unokaöcsém Németben élő volt felesége is tehetséges rémhír és összeesküvés elmélet terjesztő. (Mindenről)
Kénytelen voltam "életveszélyesen" megfenyegetni, hogy hagyja abba messengerezést. :rohog:
 
Nincs további oltásokra törvényi előírás.
Teljesen önkéntes alapon, aki akar, továbbra is oltakozhat, aki meg nem, az nem.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,659
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére