Hírek NATO-főtitkár: Ha nem reagálnak a telefonjaimra, a következő hívások egy nagyon kedves embertől jöhetnek majd Washingtonból

Mark Rutte NATO-főtitkár szerint a GDP 2 százalékánál többet kellene költeniük a tagországoknak a védelmi kiadásokra, „a növekvő fenyegetések nagyobb befektetést igényelnek”. Rutte a Peter Pellegrini szlovák államfővel tartott találkozója után a Guardian szerint arról beszélt Pozsonyban, hogy szerinte az Egyesült Államok világosan jelezte, hogy elkötelezett az erős NATO mellett, efelől senkinek se legyen kétsége.

Azonban ez az elköteleződés szerinte együtt jár azzal a várakozással, hogy a NATO-tagországok megfelelően kiveszik a részüket. Rutte azt mondta, hogy beszélni fog azokkal az országokkal, amelyek védelmi költségvetése nem éri el a 2 százalékot.

„Ha nem reagálnak a telefonjaimra, akkor egy nagyon kedves embertől érkezhetnek újabb hívások Washingtonból, aki kevésbé lesz...mondjuk úgy, jobban szorítja az idő ahhoz, amit el akar érni” – üzente nekik Donald Trump amerikai elnökre utalva.

Washington jóval nagyobb védelmi költségvetést vár el a tagországoktól – már a GDP-arányos két százalék is kevés. Ezt már a tagországok többsége 2024-re már elérte, de Trump már 5 százalékot várna el, mondván, az európaiak védelmére inkább az amerikaiak költenek, miközben a kereskedelmi többlet az EU oldalán van.

Rutte arról is beszélt Európára utalva, hogy továbbra is támogatniuk kellene Ukrajnát, hogy erős pozícióból ülhessenek majd a tárgyalóasztalhoz. Trump egy keddi sajtótájékoztatón Ukrajnát hibáztatta a háború megindítása miatt, közölve, hogy Kijevnek meg kellett volna egyezni Oroszországgal még azelőtt, hogy Moszkva teljes inváziót indított az ország ellen. Majd diktátornak nevezte az ukrán elnököt a közösségi médiás felületén rendezett kemény kirohanásban, olyan állításokat megismételve, amik már három éve ömlenek az orosz propagandamédiából.

Rutte a múlt hét végén tartott müncheni biztonsági konferencián is arról beszélt, hogy az Egyesült Államok elkötelezett a NATO mellett, ezt az üzenetet kapta a J. D. Vance amerikai alelnöktől és más amerikai tisztségviselőktől a megbeszélésein. Rutte szerint a közös megegyezés az volt, hogy „egy család vagyunk”. Ugyanakkor egyetértett azzal, hogy az európai NATO-tagoknak több pénzt kell költeniük védelmi kiadásokra.

Iván András

1740119780504.jpeg




Csütörtökön az Egyesült Királyság és Norvégia védelmi miniszterei bejelentették, hogy egy közös biztonsági paktumot terveznek, ami a védelmi képességek fejlesztésén túl több közös hadgyakorlatot és szorosabb hírszerzési együttműködést jelentene. A két ország egyben hangsúlyozta határozott kiállását az Oroszország által megtámadott Ukrajna mellett.
 
Ha nem reagálnak a telefonjaimra, akkor egy nagyon kedves embertől érkezhetnek újabb hívások Washingtonból,
aki kevésbé lesz ... mondjuk úgy, jobban szorítja az idő ahhoz, amit el akar érni
üzente nekik Donald Trump amerikai elnökre utalva.
Fogalmam sincs, hogy ez meddig mehet így, de már a múlt héten is elegem volt belőle.
Mr. T. / 25% vagy kitudja mi ott a szokás / részesedése mennyi lehet az USA fegyver eladásaiból?
Ha Putyinnal együtt értékesítik az ukrán ritka földfémeket, akkor mire ez a nagy sietség?
2%-nál már évek óta többet költenek a beijedt európai kormányok fegyverekre,
az utóbbi időben már 5%-ról olvastam.
 
Fogalmam sincs, hogy ez meddig mehet így, de már a múlt héten is elegem volt belőle.
Mr. T. / 25% vagy kitudja mi ott a szokás / részesedése mennyi lehet az USA fegyver eladásaiból?
Ha Putyinnal együtt értékesítik az ukrán ritka földfémeket, akkor mire ez a nagy sietség?
2%-nál már évek óta többet költenek a beijedt európai kormányok fegyverekre,
az utóbbi időben már 5%-ról olvastam.
Még egyes országok nem érték el a 2%-ot. Másrészt eddig az átadott fegyverek pótlására futott be megrendelés, új beszerzés alig történt. Továbbá az Eu államok sok eu fegyvert is vesznek, nem hiába hasít a német hadiipar. Trump viszont azt szeretné, hogy amerikai fegyvert vegyenek még többet, amugy az 5% az csak egy bemondás, amiből lehet alkudni, olyan 3-3,5% várnak a tárgyalások végén. Trump gazdasági fellendülést akar két éven belül, hogy a félidős választások után is republikánus többség legyen a szenátusban is, mert különben hetente akarnák majd megbuktatni, ezért nyalint szinte az össze amerikai cégnek, így a hadiiparnak is.
Másrészt maga a hadsereg is komoly emberhiánnyal küzd nyugaton, alig vannak tartalékosok. 2022-höz képest kevesebb katona szolgál a német és az angol hadseregben, az angolok egy rakás hajót kivontak a forgalomból mert nincs rá ember, stb.
Újra előjön az a brutális valóság, hogy a mennyiségnek is van minősége. Amerika és a törökök nélkül az EU nem ellenfél az Oroszoknak, ha azok totálisan mozgósítanak, mert lehet primitívebbek az eszközeik, de több katonát veszthetnek. Persze ez is erősen egyszerűsített és nem maga a háború, hanem a béke megnyerése a fontos. Hiába nyert a Nyugat Afganisztánban és Irakban, mindkét helyen végül vesztett, nyugat európát az oroszok most nem tudják megszálni, nincs 10 x millió ember egyenruhában, mint a 2 vh végén, még akár teljesn ukrajna megszállása is nagyon nehezen elképzelhető, ha nyernének és vihetnék az egészet.
 
Még egyes országok nem érték el a 2%-ot.
De a zöme igen! 23-an elérték
Másrészt eddig az átadott fegyverek pótlására futott be megrendelés,
Pont fordítva! Az ukránok kevés kivétellel azokat a fegyvereket kapták, amelyek helyére modernebbet állítottak hadrendbe.
Logikátlan is lenne, ha egy kialakított hadrend egyes elemei fegyverzet nélkül maradnának.
új beszerzés alig történt. Továbbá az Eu államok sok eu fegyvert is vesznek, nem hiába hasít a német hadiipar. Trump viszont azt szeretné, hogy amerikai fegyvert vegyenek még többet, amugy az 5% az csak egy bemondás, amiből lehet alkudni, olyan 3-3,5% várnak a tárgyalások végén.
De kik tárgyalnak róla?
Mert én eddig csak az új NATO főtitkártol hallottam, hogy emelni kellene a 2%-ot.
Egyáltalán Trump vagy Rutte tudja, hogyan alakult ki ez a 2%?
Aki esetleg (rajtuk kívül) szintén nem tudná, a II. Vh. után (na jó 70 éve) a Szovjetunió elrettentéslre/haderejének kompenzálására alakult ki .
Ezt az 1980-as évben újfent megerősítettek, de 10 évre rá megszűnt a Szovjetunió.
A 15 köztársaságból az Orosz föderáció és a beloruszok maradtak, a korábbi 230 millióból lett 120-140 milliós lélekszám. (Az oroszok állítják, hogy 140 millióan vannak, de a kenyér fogyasztásuk alapján 90-120 millió lehet a valós lélekszám.)
Azaz a fenyegetettség majd a felére csökkent létszám szempontjából .
A megmaradt tetemes szovjet haditechnika nem ösztönözte az oroszokat sem a gyártásra, sem a fejlesztésre.
Aki figyelemmel követte, az tudja, hogy az orosz fejlesztések nagy része csak papíron vagy rajzfilmek formájában jelent meg.
Az egyetlen "fenyegető" tény, az atomarzenál.
De az van a nyugatnak is. Igaz kevesebb mint az oroszoknak. Pláne azután, hogy Clinton az ukránokat atvetve, átadatts az atomarzenaljukat az oroszoknak.
De, ha akkor nem ítélték makkira fenyegetésnek az orosz haderőt, mi is változott?
Trump gazdasági fellendülést akar két éven belül, hogy a félidős választások után is republikánus többség legyen a szenátusban is, mert különben hetente akarnák majd megbuktatni, ezért nyalint szinte az össze amerikai cégnek, így a hadiiparnak is.
Na, csak kibújt a szög a zsákból.
Szóval ez üzlet. A politika meg másodlagos.
Másrészt maga a hadsereg is komoly emberhiánnyal küzd nyugaton, alig vannak tartalékosok. 2022-höz képest kevesebb katona szolgál a német és az angol hadseregben, az angolok egy rakás hajót kivontak a forgalomból mert nincs rá ember, stb.
Ha az újakat nem számítjuk, Dániában és a görögöknek van sorozott hadsereg (meg Cipruson, meg a Balti államokban).
Csak nem a nyugaton is csökkent az ázsioja a tiszti karriernek?
Szerintem nem, csak a rendszeresített állomayok létszáma lett csökkentve, mert Európában a mostanit és a Jugoszláv háborút nem számítva 80 éve nem volt háborús konfliktus (most tekintsünk el a görög -török viszálytól.)
Újra előjön az a brutális valóság, hogy a mennyiségnek is van minősége. Amerika és a törökök nélkül az EU nem ellenfél az Oroszoknak,
Én ezt vitatnám. Főleg, hogy a finnek és a svédek is beszálltak. Meg a lengyelek is takapcsoltak.
ha azok totálisan mozgósítanak,
Milyen alapon?
Putyin az ukránokkal szemben sem merte meglepni. Részlegesen ugyan mozgositottakde ez a 300 ezer főt sem érte el Peszkovék szerint.
Erre a hírre is Több, mint 1 millió fiatal robbantott Gruziabs, Kazahsztánban, meg még pár helyre, ahová nem kell vízum csak útlevél.
mert lehet primitívebbek az eszközeik, de több katonát veszthetnek.
Az új harcmodor mindkettőt bebizonyította. Ha nem ukránokkal kerülnek szembe, még rosszabb lesz a mutató.
Persze ez is erősen egyszerűsített és nem maga a háború, hanem a béke megnyerése a fontos.
Kinek? Mert itt a békéről egyelőre senki sem tárgyal.
Hiába nyert a Nyugat Afganisztánban és Irakban, mindkét helyen végül vesztett, nyugat európát az oroszok most nem tudják megszálni, nincs 10 x millió ember egyenruhában, mint a 2 vh végén,
Es baromira nincs hozzá megfelelő logisztika ..
még akár teljesn ukrajna megszállása is nagyon nehezen elképzelhető, ha nyernének és vihetnék az egészet.
Két nap híján 3 éve nem megy az ukránok ellen. Mitől menne Európa ellenében,?
 
Két nap híján 3 éve nem megy az ukránok ellen. Mitől menne Európa ellenében,?

Ez az 1 milkás kérdés. Ha ukrajnával sem bír, akkor miért riogat mindenki legalább hetente egyszer azzal, hogy Putyin\oroszország megtámadja a NATOt? MIg korábban Ukrajna megsegítése miatt volt ez a formula, most szerintem az üzleti érdekeket szolgálja. Ukrajna lefutott körnek érződik, bár ne legyen igaza, meg persze amit Én látok az édeskevés. Mindenki aki részt vett ebben a projektben menti a hátsóját, legyen az katonai vagy politikai vezető. Ha elbuknak, jól jön egy vastag bankszámla. Persze lehet csak Én látom szörnyen a világot, aminek csodáit mindig el kell homályosítanunk állati vérszomlyunk gomolygó leheletével ... :(

Homo homini lupus est - „az ember farkasa az embernek".
 
Ez az 1 milkás kérdés. Ha ukrajnával sem bír, akkor miért riogat mindenki legalább hetente egyszer azzal, hogy Putyin\oroszország megtámadja a NATOt? MIg korábban Ukrajna megsegítése miatt volt ez a formula, most szerintem az üzleti érdekeket szolgálja. Ukrajna lefutott körnek érződik, bár ne legyen igaza, meg persze amit Én látok az édeskevés. Mindenki aki részt vett ebben a projektben menti a hátsóját, legyen az katonai vagy politikai vezető. Ha elbuknak, jól jön egy vastag bankszámla. Persze lehet csak Én látom szörnyen a világot, aminek csodáit mindig el kell homályosítanunk állati vérszomlyunk gomolygó leheletével ... :(

Homo homini lupus est - „az ember farkasa az embernek".
Egyetlen dologtól függ, elnézik e neki, az eddigieket.
Az, hogy Belorusziát gyarmatositotta, elnézték, az előbb elismert Icskériát (csecsenföldet) lerohanta, elnézték neki, Gruziat elnézték neki, Moldáviát elnézték neki....
 
Nem a százalék és a ki mennyit tesz zsebre a fő probléma.
NATO főtitkárnak egy viszonylag normális racionális embernek kellene lennie.
Az USA választott, nekik Trump kellett, bizonyára megérdemelték.
Arról volt szó, hogy a háttérben ügyködők ettől még nem őrülnek meg.
Ha jól olvastam, gyorsan lecserélték őket hűségesekre.
A NATO főtitkár alkalmazkodik az új helyzethez?
Viccnek is rossz, hogy a kedves kérése nem teljesítése vagy nem értése
esetén küldi az idióta, szenilis, kiöregedett elefántot a porcelánboltba.
 
Nem a százalék és a ki mennyit tesz zsebre a fő probléma.
NATO főtitkárnak egy viszonylag normális racionális embernek kellene lennie.
Az USA választott, nekik Trump kellett, bizonyára megérdemelték.
Arról volt szó, hogy a háttérben ügyködők ettől még nem őrülnek meg.
Ha jól olvastam, gyorsan lecserélték őket hűségesekre.
A NATO főtitkár alkalmazkodik az új helyzethez?
Viccnek is rossz, hogy a kedves kérése nem teljesítése vagy nem értése
esetén küldi az idióta, szenilis, kiöregedett elefántot a porcelánboltba.
Az az érzésem, hogy ha Trump akar valamit a NATO -ban, lesz aki megvétózta (igaz biztos nem mi).
Ha netán az USA kilépne a NATO -ból Erdogán (mivel amúgyis szeretne világpolitikai tényező lenni), mint a legerősebb fegyverzetű tagállam, rögtön bejelentkeznek vezetői szerepre (nem nézve a hazájában dúlo infláciot).
A svédek és a finnek sem ilyen lovat akartak, amikor beléptek, a Balti országok és a lengyelek megintcsak jó kapcsolatot tartanak fenn egymással
Szóval, ha az amik kivonulnának Európábol, biztos lenne némi kavarodás, de előbb - utóbb kialakulna egy új védelmi rendszer.
Az oroszok egyszerre három fronton nem tudnak nyitni (Szíriábol is ezert vonják ki a katonákat), úgyhogy ez sem lenne nagy gond, főleg ha a Balti országok védelmét prioritással megszervezték. (Várhatóan itt, a volt szovjet tagköztársaságokban próbálkozna Putyin ha lehetőség adódna.)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

ultrabox wrote on ladysla's profile.
Shalom! Miért törölte a zsdőkaput?a sopronit!
pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...
maximail wrote on Bibliotheknutzer's profile.
Szia! Sajnos nem tudom letölteni a "Nézd a kezem!" című könyvet a linkről, amit feltettél. Valahogy el tudnád küldeni nekem? :) Köszönöm előre is!
zsukka7 wrote on rituevu's profile.
Kedves rituevu!
A segítségedet szeretném kérni. Keresek egy romantikus könyvet ami megvan miről szól, viszont nem emlékszem a szerzőre sem a címre. A kérdésem az lenne van e kimondottan olyan fórum ahol ennek utána tudok járni. (én nem találtam) De úgy rémlik mintha valakinek egyszer hozzászólásban írtál valamit hogy itt meg itt ... Lehet én keverem valamivel.
Előre is köszönöm.

Statisztikák

Témák
38,654
Üzenet
4,921,125
Tagok
622,959
Legújabb tagunk
dominik19882
Oldal tetejére