Navracsics egy évet ad a Fidesznek

Navracsics szerint a Fidesznek valóságérzékelési problémája van.

A következő egy évben eldől a Fidesz és a kormány sorsa, sok múlik azon, hogy képesek-e a korrekcióra

– mondta a jobbikos N1TV-nek Navracsics Tibor, az Európa Kulturális Fővárosa program koordinálásáért felelős kormánybiztos.

Navracsics szerint a Fidesz valóságérzékelési problémájának egyik jele lehet az önkormányzati választás néhány váratlan eredménye, például a budapesti, és szerinte a Fidesznek egy éve van arra, hogy megszólítsa azokat, akik eddig nem a Fideszre szavaztak.

A volt igazságügyi miniszter és EU-s biztos szerint Török Gábor politológus azért sorolhatta őt Lázár Jánoshoz hasonlóan a párt belső ellenzékéhez, mert „azt mindenki tudja”, hogy az ő gondolkodásmódja nem „a mostani Fidesz főáramához tartozik”.

upload_2020-1-8_4-11-5.jpeg
 
A mi kisvárosunkban az óvodában alakult ki hasonló helyzet. Mivel a fenti intézmény közelébe esik a romák lakta városrész, meg náluk gyakori a sok gyermekes család, így roma gyerekek adták a létszám háromnegyedét.
A nem roma szülők pedig sorba átíratták gyermekeiket a város másik óvodáiba.
(nem azért mert rasszisták, hanem aki köztük él tudja, hogy miért, aki meg a netről tájékozódik, az gondoljon amit akar)
Akkor lehetséges, hogy itt is eljárás fog indulni az óvoda ellen, az ottmaradottak pedig kártérítésért folyamodhatnak ?

A probléma ezek szerint még mélyebben nyugszik, mert hogyan történhet meg az, hogy gettók, megosztott népesség jön létre?
-
 
-

A Hír TV Gyöngyöspatáról indított szavazást, de pont a roma gyerekekkel egyetértő válaszlehetőség nincs benne.
-
https://hirtv.hu/hirtvszines/szavazzon-2493570

upload_2020-1-18_11-53-20.png

-
-
„Ön kinek ad igazat? Orbán Viktornak, aki szerint igazságtalan munka nélkül milliókat kifizetni vagy a Soros-szervezetnek, amely szerint százmilliós összeget kell kifizetni a gyöngyöspatai romáknak szegregáció miatt?”
-
Ez az ami antidemokratikus, ez az ami miatt az EU-nak maradéktalanul el kell marasztalnia a magyar kormányt
Hallatlan.
 
-

A Hír TV Gyöngyöspatáról indított szavazást, de pont a roma gyerekekkel egyetértő válaszlehetőség nincs benne.
-
https://hirtv.hu/hirtvszines/szavazzon-2493570

Csatolás megtekintése 1714717
-
-
„Ön kinek ad igazat? Orbán Viktornak, aki szerint igazságtalan munka nélkül milliókat kifizetni vagy a Soros-szervezetnek, amely szerint százmilliós összeget kell kifizetni a gyöngyöspatai romáknak szegregáció miatt?”
-
Ez az ami antidemokratikus, ez az ami miatt az EU-nak maradéktalanul el kell marasztalnia a magyar kormányt
Hallatlan.
Ajaj...be lesz tiltva a lottózás is???
 
A probléma ezek szerint még mélyebben nyugszik, mert hogyan történhet meg az, hogy gettók, megosztott népesség jön létre?
-
úgy, hogy vannak akik doldoznak és vannak akiknek elég az állami segély ... de ugyanez a helyzet nyugaton is, csak ott már elegánsan no-go zónáknak hívják. De ez így van mindenfele, itt egy példa a szomszédból, ott falat is építenek:
 
Belehet csukni a szemet.
A fidesz erre most adott választ.
 
Belehet csukni a szemet.
A fidesz erre most adott választ.
szó sincs róla, módosítani kell a törvényeket, hogy ilyen ne fordulhasson elő és a tanuási lehetőséget, amiért pereskedtek biztosítani. Elvégre az oktatás minőségével voltak elégedetlenek.
 
mi az összefüggés a lottózás és a szegregáció közt?
Egy kérdésre reagáltam és abban sem volt szó a szegregációról!!
-
„Ön kinek ad igazat? Orbán Viktornak, aki szerint igazságtalan munka nélkül milliókat kifizetni vagy a Soros-szervezetnek, amely szerint százmilliós összeget kell kifizetni a gyöngyöspatai romáknak szegregáció miatt?”
Itt csak a soros kérdésben látom a szegregációt említeni...
Szerintem Te sokat látsz bele a dolgokba amik nincsenek is ott.
 
szó sincs róla, módosítani kell a törvényeket, hogy ilyen ne fordulhasson elő és a tanuási lehetőséget, amiért pereskedtek biztosítani.
Módosítani?? Na ehhez értenek.
Ha magyarország jog állam akkor egy miniszterelnök ne kritizálja az itéletet .
Persze ha a népszerűség növelése a cél akkor tegye.
Hisz van igazságügyi minisztere szóljon annak hogy valami szerinte nem stimmel az itéletekkel.
(akkor az olaszliszkai kártérítés is igazságtalan hisz ott is pénzt kellene fizetni )
 
Szerintem Te sokat látsz bele a dolgokba amik nincsenek is ott.
Azért nem ártana tisztázni, ha egy iskolábol elmenekítik a gyrekeket és az egész iskolát hagyják a maradóknak az szegregáció? Vagy mint a belinkelt videóban a környéken lakók fallal védik magukat az szegregáció?
Nézd az aktuális híreket Egerből, ugyanez a helyzet, Elmenekültek az iskolából maradtak a romák ezért szegregáló intézménynek nyilvánították és most be akarják zárni és az ott tanulőkat szétosztani a többi iskolába ... ebből van a církusz.
Pontosan azt kell elegánsan megoldani, hogy ezeket az intézményeket amiket most szegregáló intézményeknek neveznek, hivatalosan felzárkóztatási intézménynek nevezzék... és minden OK.
Elvégre a felzárkóztatással már próbálkoznak a környéken is pár száz éve, nemsok sikerrel.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,658
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére