Nem örökölhet a meleg fiú, ha nem házasodik

C

CanadaHun

Vendég
vegrendelet(210x140).jpg

A 73 éves apa végakaratában rendelkezett fia sorsáról is. Az apa nem akarta, hogy fia meleg legyen.

Frank Mandelbaum sikeres manhattani üzletember halála előtt néhány évvel döntött úgy, hogy végrendelkezik, méghozzá úgy, hogy arról jóval halála után is beszéljenek. Az üzletember 2007-ben halt meg, de örökösei a mai napig vitáznak azon, kit és milyen részben illet a nem kis vagyon.


A dologban leginkább érintett az üzletember fia, Robert, akitől az apa végrendeletében azt kérte, házasodjon meg, méghozzá gyermeke édesanyjával. Ez idáig egyszerűnek is tűnhet, csakhogy Robert meleg, és évek óta együtt él partnerével, Jonathannal, akivel egy béranyától született gyermeket is nevelnek, a 16 hónapos Coopert. Hogy az ügy még bonyolultabb legyen, a pár Cooper születése után nem sokkal össze is házasodott, ezzel pedig gyakorlatilag lehetetlenné tették az unoka számára az öröklést.


Az örökségből egyelőre kihagyott fiú most jogi úton próbálja megtámadni édesapja utolsó akaratát: szerinte az, hogy az apja hamis házasságra kényszerítené egy nővel, mindenképpen diszkriminatív. Arról nem is beszélve, hogy – a fiú állítása szerint – az apa nagyon jól tudta, hogy miért nem lehetséges egy ilyen házasság, hiszen Robert partnere több családi vacsorán és nyaraláson is megjelent.
 

Tűz*

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha egy apa nem fogadja el a gyermekét olyannak, amilyen, szégyellje magát!:mad: A fiú nem tehet arról, hogy ő más, mint a többi fiú.
 

istike2

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos a másság elfogadása még ma is nehezen megy, megértve az apa ellenérzéseit mégis az elfogadás lehet csak a kiút.
 

gyenkata

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem,mindkettőnek el kellene fogadni és tiszteletben tartani a másik döntését. Az apa v.milyen szinten elfogadta,mert Robert partnerét nem üldözte el, a fiú pedig nyugodjon bele: nem a pénz, a jó partner a fontos!
Mindkettő ritkán adatik meg.
 

kiki1972

Új tag
Szerintem a másságot el kell fogadni. Mindenki legyen boldog úgy ahogy tud, túl rövid az élet, hogy úgy éljük, le, hogy nem vagyunk boldogok.
 

Ridita

Állandó Tag
Állandó Tag
Az apa már meghalt, ezért soha nem fogja elfogadni a fiát. Ez szomorú, de nem lehet megváltoztatni. A fiúnak a hosszadalmas és drága jogi csatározás helyett inkább el kellene válnia a partnerétől, elvenni a béranyát, egy nap múlva elválni tőle, majd ismét összeházasodni a partnerével. Ezzel hozzájuthatna az örökséghez, mert teljesítette a feltételeket. De valójában nem a pénzről van szó, hanem még a halála után is harcolni akar az apjával, ami értelmetlen, és felesleges fáradozás szerintem.
 

klarissza4

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem, ha tudott nemzeni egy hölgynek gyermeket, akkor azé legyen az örökség. Nem lehet ide oda élni. Nem ítélem el, a meleg embereket. Ennek az embernek egoista a viselkedése, amikor hölggyel volt, akkor nem volt meleg?
 

Muszika56

Új tag
Igen, úgy kell elfogadni a gyereket, ahogy van. Ha fiút szeret, akkor úgy.....
Ezt már az apja soha nem fogja megérteni. Házasodjon, örököljön, aztán váljon el?
 

mezkri

Állandó Tag
Állandó Tag
A szülői szív ha meg is szakad amiatt, hogy a gyereknek más szexuális beállítottsága van, nem a saját elképzeléseit kellene szem előtt tartania.
 
Oldal tetejére