Nem fognak letérdelni Eb-meccseik előtt a magyar válogatott focistái

Lesz olyan csapat, amelyik ezzel a gesztussal tiltakozik majd a kirekesztés és a rasszizmus ellen.

Hétfőn megjelent közleményében jelentette be a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), hogy a magyar válogatott tagjai nem fognak letérdelni a mérkőzéseik előtt, hogy így fejezzék ki tiltakozásukat a kirekesztés és a rasszizmus bármilyen formája ellen.
A szövetség ezt a következőképpen magyarázta: „A sport alapértéke az esélyegyenlőség, a játékostárs és az ellenfél tisztelete. A labdarúgás azért válhatott a világ legnépszerűbb sportjává, mert mindenkié. A magyar válogatott nem csak minden esetben követi a nemzetközi szabályokat és normákat, hanem mindenkinek megadja a tiszteletet – legyen szó ellenfélről, szurkolóról vagy bárki másról. Az MLSZ A gyűlölet nem pálya kampány keretében harcol évek óta a gyűlölet minden formája ellen.

Az UEFA és a FIFA szabályai nem engedik a politizálást a pályán, és a stadionban sem, amit az MLSZ nem csak elfogad, de egyet is ért vele. A válogatott a mérkőzések előtt nem térdeléssel fogja kifejezni a gyűlölet bármilyen formájának elítélését.”

A himnusz alatt térdelni a színesbőrűek elnyomása elleni tiltakozásként 2016-ban kezdett Colin Kaepernick, aki akkor még a San Francisco 49ers amerikaifutball-csapatának irányítója volt. Újra és újra megismételt akciója, amelyhez mind többen csatlakoztak, végül oda vezetett, hogy gyakorlatilag kirekesztették az NFL-ből. Az általa indított tiltakozási hullám tavaly kapott új erőre, George Floyd halála után, a Black Lives Matter mozgalom megerősödésével. Az angol labdarúgó Premier League-ben például szerves része lett a térdelés a meccseknek, és tudható, hogy az angol válogatott játékosai az Eb-n is bemutatják majd a tiltakozásnak ezt a formáját.

foci.jpg
 
Jól halottam?
Kárász Róbert 1 : 0 magyar győzelmet mondott
Majd másnap annyira kínos volt képernyő elé menni.A 0 : 3 miatt
És mondani valami értelmest.
Hogy kínjában téma leterelésül a Brazil focista haláláról kezdett beszélni.
Amit újságírói szenzáció szerencsétlenkedéssel azonnal összekötött.
De nem csak focisták járnak így hanem nézők is egy lány elájult.
Kit szintén újra kellett éleszteni
Kérdem jól halottam? hisz ájultat nem kell újraéleszteni csak eszméletre téríteni
Az ájult az nem szívleállás.
Ennyire kínos volt kamera elé állni a válogatott veresége után?
 
eszébe sem jutott senkinek a nemzeti zászlót összehasonlítani a szivárványossal, így törölni sem volt mit!
Szerintem felvetni se kellett volna a lehetőségét.Mert a gondolat is utal írójára.
És mindenképp beindítja valamilyen formában, mit amúgy senki se akart volna
Ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik.
1623853831237.png
 
Utoljára módosítva:
Jól halottam?
Kárász Róbert 1 : 0 magyar győzelmet mondott
Majd másnap annyira kínos volt képernyő elé menni.A 0 : 3 miatt
És mondani valami értelmest.
Hogy kínjában téma leterelésül a Brazil focista haláláról kezdett beszélni.
Amit újságírói szenzáció szerencsétlenkedéssel azonnal összekötött.
De nem csak focisták járnak így hanem nézők is egy lány elájult.
Kit szintén újra kellett éleszteni
Kérdem jól halottam? hisz ájultat nem kell újraéleszteni csak eszméletre téríteni
Az ájult az nem szívleállás.
Ennyire kínos volt kamera elé állni a válogatott veresége után?
Megint meghalt egy brazil focista, vagy még azon csámcsong ez az észlény ami januárban történt?
 
Nos igen azt akarta bizonyítani a kereszténység felvétele azért történt hogy az így is úgyis leverésre kerülő magyarság, ne legyen rabszolga sorsú
Ami nem igaz!
Egyrészt pouzsonynál már bebiztositottak helyuket a karpat medenceben, masreszt István a romai katolikus keresztenyseget vette fel - szemben a máár terjedő görögkeletivel - ami inkabb qa hatalma megszilárditásához kellett.
De ennyi év távlatábol biztosat mar nem nagyon lehet errol mondani
 
csak a főbérlő meg ne sértődjön, ki tudja hol lehet megint lakást kapni .. egy bevándorlónak nehéz a sorsa.
Már megint nem tudod miről beszélsz.
A házakat itt Svájcban házkezelőségek kezelik. Tulajt nem látsz. Itt, van törvényes szerződés és bérlővédelem. Nem lehet valakinek csak úgy felmondani, meg minek.
A lakást ki kell festeni, hirdetéseket feladni, válogatni a jelentkezők között. Sok munka, ami csak pénzükbe kerül.
A hosszú évtizedek alatt egyszer mondtak fel nekem, pontosabban az összes lakónak
mert a házat tejesen szanálni kellett úgy le volt robbanva. Egy és egy negyed évvel előtte szóltak.
Ha bíróságra megyünk, 2 évig kihúzhattuk volna.

Kerestél már Pesten jutányosabb bérlakást? Beszéltél már Magyarországra költözött
külföldivel?
Engem már hazafelé a vonaton azzal gyanúsítottak, hogy nem is vagyok magyar, csak megtanultam a nyelvet.
 
Utoljára módosítva:
Na, ne viccelődjünk itt tovább emberek, ez nem vicc, ez kérem kész röhej!

A térdelést a rabszolgatartó országok találták ki a miniszterelnök szerint.
Orbán Viktor kijelentette, a „térdelősdivel” nem szimpatizál, szerinte semmi keresnivalója a sportpályákon, a sport ugyanis másról szól. Az ilyen gesztusok értelme kultúrafüggő. Hogy mi a helyes, és mi a nem helyes, azt az országok történelme határozza meg – mondta.
A magyar ember csak a Jóisten, a hazája és a szerelme előtt térdel le
– fogalmazott. A nemzeti csapatainktól nem azt várjuk, hogy letérdeljenek, hanem azt, hogy harcoljanak, győzzenek, és ha nem sikerül, állva haljanak meg – jelentette ki. De nem véletlenül terjed ez a gesztusrendszer ilyen gyorsan – fogalmazott a miniszterelnök –, van mögötte morális történelmi megfontolás. Alapvetően volt rabszolgatartók találták ki, Magyarország viszont sohasem volt rabszolgatartó. Minden nemzetnek a saját terheit kell elhordania – jelentette ki.

Tessék mondani milyen kultúrától függ? Mert hát ugye ez az ország orrba-szájba védi a keresztény kultúrát! A miniszterelnök bácsinak megint nem szóltak, hogy hülyeséget mond? A miniszterelnök bácsi aztat nem tuggya hogy a térdepelés a keresztényeknél elmaradhatatlan?

És tessen mondani a mi országunk történelmében hol van a térdepelés tiltása?

Ne tessék haragudni miniszterelnök bácsi, de ebben az országban a senkiházi léhűtő elkényeztetett és extrán túlfizetett focistáktól nem harcot szeretnénk látni, azt inkább katonákra bíznánk. Ezektől a sztársportolóktól nem lehetne inkább azt kérni, hogy focizzanak?

Ha A magyar ember csak a Jóisten, a hazája és a szerelme előtt térdel le

30096477_4c2027b9f32ab6df0717acdb16e1fb61_wm.jpg

akkor a miniszterelnök bácsi a képen melyikük előtt térdel?
Isten előtt...
 
Nem feltétlen kell hézagosnak mondani és ugrani rá.Én azt vettem észre kis hasalások az érvrndszerébe beférnek(volt egyszer egy föld forgatónyomatéka bizonyítás a környezetvédelemmel tavaszi állapotban)Akkora áltudományos erőltettet hablaty.
Nos igen azt akarta bizonyítani a kereszténység felvétele azért történt hogy az így is úgyis leverésre kerülő magyarság, ne legyen rabszolga sorsú
Kedves deciso,
igen, többször előfordult már az évek során, hogy tévedtem és ti figyelmeztettetek engem erre. Ilyenkor újra szoktam gondolni az állitásomat, utána olvasok és nem szégyellek bocsánatot kérni a tévedésem miatt.

A lombok lehullásával azonban valóban megváltozik a Föld forgató nyomatéka és a Föld egy egészen picit de merhetően gyorsabban kezd forogni.

Egy érdekes kérdés, hogy mi lett volna a honfoglaló magyarokkal, ha nem vették volna fel a kereszténységet?
Gondolod akkor ma a sámánizmusban hinnénk és mindenki körülöttünk Nagy-Britanniától Moszkváig keresztény lenne?

A latin szó "sclavus" eredetileg "szláv-ot" jelent azt a területet amit a Rómaiak elfoglaltak? Németül a "rabszolga" a mai napig "Sklave". Korábban az volt a szokás, hogy az elfoglalt területek népeit tulajdonba vették a meghódítok.

Valaki megemlítette, hogy a "magyarok zsoldos katonaként" küzdöttek nyugat europába.
Igen, ezt el tudom képzelni mert tudjuk, hogy voltak "militär-sklaven", katona-rabszolgák.
Nemcsak a honfoglalás elött, alatt hanem még később is.
A "janicsár-csaptok" kezdetben ilyen háborús foglyokból szedett rabszolgákból elrabolt gyerekekből állt.
Háborukat folytattak Europában, hogy a foglykból katona-rabszolgákat csináljanak.

A kereszténység elöször délről terjedt el Europában észak felé.
A honfoglaláskor szinte mindenki keresztény volt Europában a benyomuló magyarokon kivül.

Nagy Károly mondta elöször, hogy keresztény nem tesz keresztényt rabszolgává, aminek az egyenes következménye az volt, hogy a meggyengült magyarok inkább hagytak egy pohárvizet a fejükre önteni mint sem rabszolgává lenni.

Kényszer-keresztényesités még a 20. században is volt, Spanyolországban, Olaszországban söt Magyarországon is.
Rengetegen élnek Europában akik több generáció után fedezik fel, hogy a szüleik, nagyszülöik eröszak hatására változtattak a korábbi hitükön, lettek keresztények. A munka és haláltáborok semmivel sem voltak enyhébbek a rabszolgaságnál.

Természetesen akiknek a feje ilyen sámán-cirkusszal van tele azok másképp látják a helyzetet.

Kedves deciso,
igen, többször előfordult már az évek során, hogy tévedtem és ti figyelmeztettetek engem erre. Ilyenkor újra szoktam gondolni az állitásomat, utána olvasok és nem szégyellek bocsánatot kérni a tévedésem miatt.

A lombok lehullásával azonban valóban megváltozik a Föld forgató nyomatéka és a Föld egy egészen picit de merhetően gyorsabban kezd forogni.

Egy érdekes kérdés, hogy mi lett volna a honfoglaló magyarokkal, ha nem vették volna fel a kereszténységet?
Gondolod akkor ma a sámánizmusban hinnénk és mindenki körülöttünk Nagy-Britanniától Moszkváig keresztény lenne?

Valaki megemlítette, hogy a "magyarok zsoldos katonaként" küzdöttek nyugat europába.
Igen, ezt el tudom képzelni mert tudjuk, hogy voltak "militär-sklaven", katona-rabszolgák.
Nemcsak a honfoglalás elött, alatt hanem még később is.
De miután az egyenlitőtől éjszakra lehullnak a lombok, az egyenlitotol delre kizoldulnek,. mivel az évszakok ott forditva vannak!

Lehet elsiklottal felette, de a magyarok egy része a honfoglalas utan már felvette a keresztenyseget, csak a gorogokeleti(bizanci) keresztenyseget!

A magyar segédcsapatok nem rabszolgakatonakent vettek részt a nyugati fourak hajtépésében, hanem önalló, zsoldos csapatként, amiért pénzt kaptak, és szabad rablást engedélyezett a megbizó!
Tavasszal indultak meg általában 5.000(fel tumen) harcossal, és őszre jöttek vissza a karpat medencébe.
 
De miután az egyenlitőtől éjszakra lehullnak a lombok, az egyenlitotol delre kizoldulnek,. mivel az évszakok ott forditva vannak!
A számitásoddal csak az a probléma, hogy a déli féltekén az erdök nem szokták annyira lehullatni a leveleiket.
- Megjegyzem nemcsak a fák levelei, a gyümölcsök, termés hanem haszonnövények is szerepet játszanak.
- Hány millió tonna alma, körte, bogyó.. vagy búza kalász nö a föld felszíne felett, aztán hirtelen lekerül a földre.

Amit mondtam annak nemcsak utána olvashatsz, hanem saját magad is utánaszámolhatsz, elemi iskolás matematika és fizikai ismeretek elégségesek a számitáshoz.

800px-Vegetationszonen.png

A fizikai háttért megtalálod a "pirouette" jelenségnél

Utoljára módosítva:
Lehet elsiklottal felette, de a magyarok egy része a honfoglalas utan már felvette a keresztenyseget, csak a gorogokeleti(bizanci) keresztenyseget!

A magyar segédcsapatok nem rabszolgakatonakent vettek részt a nyugati fourak hajtépésében, hanem önalló, zsoldos csapatként, amiért pénzt kaptak, és szabad rablást engedélyezett a megbizó!
Tavasszal indultak meg általában 5.000(fel tumen) harcossal, és őszre jöttek vissza a karpat medencébe.
Direkt felütöttem a "Katolikus egyház története" című 3 kötetes standard művet aminek az elejére azt írta a szerző a nevem után "nagyon nagy szeretettel" és barátjának nevez engem és a feleségem benne. Tehát egy szerzetes történészt fogok idézni:

Ebben ez áll: "az alemannok vezetői... a felettük aratott győzelem után kezdtek megkeresztelkedni... A Vogézek, az Alpok és a Lech folyó közt megtelepedett pogány törzsek megtérítésére később került sor."

A magyarokról: "A keresztény hit elterjesztésére az első jelentős lépéseket a bizánci hittéritök tették meg. A nyugati kalandozások kudarcai a törzsi vezéreket arra késztették, hogy a magyarságot fenyegetö megsemmisülésböl a kiutat a kereszténység felvételében keressék. Ebböl a célból a Nyugattal való ellenségeskedés miatt Bizánccal vették föl a kapcsolatote 948 körül Bulcsu és Tormås (Termacsu), Árpád dédunokája Bizáncba ment, és ott megkeresztelkedett. A keresztapaságot maga a császár, Vll. Konsztantinosz Porphyrogennétosz, (Biborbanszületett) Konstantin (912—959) látta el. Bulcsu életmó6dján a keresztség azonban nem sokat változtatott. A görög források szerint viszszaesett a pogányságba. Végzete 955-ben, a vesztes augsburgi ütközet utån érte utol."

Tudtad, hogy az egyik legnagyobb rabszolgapiac a közelben Prágában volt? Itt nem színbőrűekkel kereskedtek.

Lehet, hogy téged büszkeséggel tölt el, hogy az őseid "szabad-rablással" keresték a kenyerüket, de ez nem dönti meg a feltételezésemet, hogy nagyon könnyen rabszolgákká válhattak volna, söt megerösiti azt.
 
Direkt felütöttem a "Katolikus egyház története" című 3 kötetes standard művet aminek az elejére azt írta a szerző a nevem után "nagyon nagy szeretettel" és barátjának nevez engem és a feleségem benne. Tehát egy szerzetes történészt fogok idézni:

Lehet, hogy téged büszkeséggel tölt el, hogy az őseid "szabad-rablással" keresték a kenyerüket, de ez nem dönti meg a feltételezésemet, hogy nagyon könnyen rabszolgákká válhattak volna, söt megerösiti azt.
Most azzal mit cáfolsz, hogy megerosited amit leirtqam?

A keresztenyseg ágai sokkal tobbet marakodtak egymással, mint a "poganyok" a keresztenyekkel!

Amit irtal azt mutatja, hogy elég furan, mai sz6emuvegen keresztul nezed a korabeli eseményeket!
Korabeli tetteket, csak a korabeli esemenyek tukreben lehet megitelni realisan!

Nem arra vagyok buszke amit leirtal, hanem arra, hogy a magyaroknak si8kerult a vilagnjak ebben a szegletében stabilitast terem
teni!
Ha csak at idoszam8itasunk kezdetetol nezzuk, a karpat medenceben evekre, neha evszazadikra is sikerult letelepednie népeknek.
Aztan egy kovetkezo jött, aztan megint...
Eleg ha csak rómát nézzük! Pannonia meddig tudott létezni?
Jottek a szarmaták! A Jazigok, Alanok, Roxolánok nem tettek könnyüve az életuket a romaiaknak!
A vandalok nemkulonben!
Attila népének megjelenésekor a szkirek, gepidak, gotok!
Aztan attila halala utan a kelta gepidak majd 150 éves kiralysagot hoztak itt létre elobb a delvideken legyozve Attila fiait!
Legyozte oket a Longobard, Avar szovetseg! Az Avarság maradt és letelepedett, a Longobardok vagy 150 év erdélyi tartozkodas utan felkerekedtek, és észak italiaban hoztak letre Lombardia neven orszagot.
Az avarokat megverte, és adofizetésére kotelezte a Karoling uralom!
Utana jött szvatopluk a nagy morva birodalommal és szlávokat telepitett ide.
Aztan az o halala utan nehany evvel jelentek meg a magyarok, és nekik végre sikerult itt tartosan megtelepedni!
 
Térjünk vissza a kiindulóponthoz.
Mi lett volna a magyarokból ha nem veszik fel a kereszténységet?
Ha valami is igaz a "vérszerződésből" akkor nem egy, hanem legalább hét nemzet utodai vagyunk.

Ha ehhez hozzávesszük a Török, Tatár vagy Mongol megszállókat, a Svábokat, Napoleon katonáit, a Vörös-hadsereget, a Németeket, Osztrákokat, Lengyeleket, Szlovákokat, Románokat, cigányokat, zsidókat... elnézést ha idö hiányában nem sorolom fel az összes 117 európai etnikumból ... akkor mondhatjuk, hogy nincs "etnikai homogenitást" Mo.-on.

Én kíváncsiságból utánanéztem a génjeimnek és 43 különböző etnikumot tudtak benne kimutatni, és én büszke vagyok erre, ugyan ugy mint ahogy a világ legnagyobb élölényével a bálnával való rokonságot az emlősökön keresztül is egy kitüntetésnek találom. :)
 
Térjünk vissza a kiindulóponthoz.
Mi lett volna a magyarokból ha nem veszik fel a kereszténységet?
Ha valami is igaz a "vérszerződésből" akkor nem egy, hanem legalább hét nemzet utodai vagyunk.

Ehhez nem kell vérszerződés.
A kárpát medence mindig is egy változo terulet volt.
Folyamatosan változott a népesség, szarmata, szkita, hun, gepida, longobard, szkir, avar, romai, szlav...es meg sok sok nép aminek a szorványa itt maradt.
A magyarság soha nem volt egy törzs. A magyar vagy megyer torzs is csak egyike volt annak a sokaságnak ami a magyarságot alkotta.
A kazarokbol kivált kabarok(kavarok), besenyok, jaszok, kunok, ittragadt mongolok, torokok, svabok, nemetek...

A pusztai népek sokkal befogadobbak voltak mint a letelepedett nyugati népesség!
 
Tudod mit, térjünk vissza a témához, a nacionalizmusodat meséld él másnak engem nem érdekel.
 
Az adófizetők pénzéből Orbán eldöntötte, hogy a kedvtelésére költ.
Fizess adót, a nagyúr majd elkölti ... - modernkori feudalizmus.

S ezek eredmények?
Vitatom.
Egy kormánynak az ország érdekében kell lépéseket tennie, nem a kormányfő hobbiját kiszolgálni.

A járványban 30.000 ember halt meg - a poszt-covid szindrómások száma még nem is ismert.
Talán elkelt volna a focira költött iszonyatosan sok pénz az egészségügyre is - kórházak, felszerelések, orvosok, ápolók bérei, juttatásai, továbbképzések, digitalizálás, háziorvosi praxisok fejlesztése, stb.

Talán el lehetett volna költeni a sok száz milliárdot az országban tanuló gyerekekre is - mert nem egy anyanyúl-programmal lépünk előre, hanem okosan felépített gazdasággal, ahová képzett szakemberek kellenének.
S lehetőleg nem kínai vezetők keze alatt magyar beosztottakkal.

Csatolás megtekintése 1800149
Csatolás megtekintése 1800150
"A járványban 30.000 ember halt meg".

Ez ugye, nem igaz.
 
Térjünk vissza a kiindulóponthoz.
Mi lett volna a magyarokból ha
Ha.
Inkább olvasd tovább az a könyvet amit kaptál lehet hogy többet tanulsz belőle. Mint amit eddig ide firkantottál.
Tudod mit, térjünk vissza a témához, a nacionalizmusodat meséld él másnak engem nem érdekel.
Ez elég baj mert ha nem ismered a történelmet akkor újra fogod élni.
Nacionalizmus, imádod az izmusokat mert ezzel megvéded magad a valóságtól.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,363
Tagok
615,648
Legújabb tagunk
Anyecsk
Oldal tetejére