Nem fognak letérdelni Eb-meccseik előtt a magyar válogatott focistái

Lesz olyan csapat, amelyik ezzel a gesztussal tiltakozik majd a kirekesztés és a rasszizmus ellen.

Hétfőn megjelent közleményében jelentette be a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), hogy a magyar válogatott tagjai nem fognak letérdelni a mérkőzéseik előtt, hogy így fejezzék ki tiltakozásukat a kirekesztés és a rasszizmus bármilyen formája ellen.
A szövetség ezt a következőképpen magyarázta: „A sport alapértéke az esélyegyenlőség, a játékostárs és az ellenfél tisztelete. A labdarúgás azért válhatott a világ legnépszerűbb sportjává, mert mindenkié. A magyar válogatott nem csak minden esetben követi a nemzetközi szabályokat és normákat, hanem mindenkinek megadja a tiszteletet – legyen szó ellenfélről, szurkolóról vagy bárki másról. Az MLSZ A gyűlölet nem pálya kampány keretében harcol évek óta a gyűlölet minden formája ellen.

Az UEFA és a FIFA szabályai nem engedik a politizálást a pályán, és a stadionban sem, amit az MLSZ nem csak elfogad, de egyet is ért vele. A válogatott a mérkőzések előtt nem térdeléssel fogja kifejezni a gyűlölet bármilyen formájának elítélését.”

A himnusz alatt térdelni a színesbőrűek elnyomása elleni tiltakozásként 2016-ban kezdett Colin Kaepernick, aki akkor még a San Francisco 49ers amerikaifutball-csapatának irányítója volt. Újra és újra megismételt akciója, amelyhez mind többen csatlakoztak, végül oda vezetett, hogy gyakorlatilag kirekesztették az NFL-ből. Az általa indított tiltakozási hullám tavaly kapott új erőre, George Floyd halála után, a Black Lives Matter mozgalom megerősödésével. Az angol labdarúgó Premier League-ben például szerves része lett a térdelés a meccseknek, és tudható, hogy az angol válogatott játékosai az Eb-n is bemutatják majd a tiltakozásnak ezt a formáját.

foci.jpg
 
Nekem is volt egy ilyen ernyőm a 80-as években de a kutya sem gondolt akkor pride-ra.
Nagyon szerettem mert nagy volt, elfértem alatta a feleségemmel, a többi mind kicsi.

A dolog pikantériája, hogy Magyarországon elkunyerálta tőlem egy rokon,
aki ma a CÖF lelkes tagja és nem mer bennünket meglátogatni nehogy a menekültek megerőszakolják. :)
Hát Istenkém...tud olvasni az illetö.S valam alapja talán van a feltételezésnek.Esetleg.Nem kizártan.
 
Nyugaton nincs problémája az embereknek a jog betartásával.
- A jog megtiltja, hogy a sportpályán hírré tegyék, hogy a magyar kormány homofób.
- Az emberekben felmerül a gondolat? Stimmel amit az aktivisták mondanak? Homofób a magyar kormány?
- És akkor jön Szijjártó toporzékolva a ZDF képernyőjére és követeli, hogy a politikát ne keverjék a sporttal.
- Ezt úgy nevezik, hogy lábon lötte saját magát
már hogy érted, a "lábon lőtte saját magát " ?
A müncheni polgármesteri hivatal belátta, hogy nem érdemes a magyar népet sértegetni. Szó sincs a magyar kormányról, a magyar népről van szó, a magyar parlamentről van szó... az egész vita a magyar parlament (a nép választott képviselői) határozatárol szól.
Végre el kell ismerni a többség akaratát.

Végre legalább annyit kellene megtanulni, hogy a kormány csak alkalmazza a törvényeket.
 
Utoljára módosítva:
A müncheni polgármesteri hivatal belátta, hogy nem érdemes a magyar népet sértegetni.
A polgármester nem látott be semmit, a stadion nem a város tulajdona, így a döntés nem az ő kezében volt.
Más, sokkal jobb megoldás született:

Nem a stadion, hanem az egész város öltözik szivárnyszínbe!

Eddig Köln, Frankfurt és Augsburg jelentette be, hogy csatlakozik a kezdeményezéshez.
 
Tudod mit intezet el Orban? ILyen reklamot ilyen millios nagysagrendo szimpatia hozzaallast a szivarvanyszinueknek. Varosok oltoznek szivarvanyszinbe minden media /Radio tv, net/ezzel foglalkozik.
A fagyi visszanyal.....artani akart es o maradt a slamasztikaba a vilag nem szimpatizal ezzel a torvennyel.
SAjnos a magyaroknak ez torveny , kar hogy nem allitja szembe az ellenzek Orban Gaspar urfi diploma munkajat ami a meleg hazassagrol szol.
 
Itthon meg nemzetiszínekbe öltöznek a városok.
Deutsch Tamás, az MTK elnöke Kubatov Gábor bejegyzése alatt reagált a kezdeményezésre:
Gyönyörű ugyan a kék-fehér, de a legszebb a piros-fehér-zöld! Holnap este piros-fehér-zöldre festjük az Új Hidegkuti Nándor Stadiont! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!
 
Setni,
ezt te sem gondolod komolyan ?! Hiszen már az "állami" médiákban nap miont nap használják , azthiszi az ember , hogy a moderátorok TV bemondok dadognak . Amikor a Zöldek Kancelár jelöltjét Bearbock asszonyt erröl kérdezték , mert a lakosság nagyrésze ca.70% ezt nemfogadja el ö nevetve azt jegyezte meg , hogy itt látszik mennyi munkánk lesz még ! Na köszönöm szépen !
 
Mára tényleg eljutottam oda, hogy ez6 a vilag megérett a pusztulásra :(

Keleten gyilkoljak az embereket. Csaladok, félcsaládok, tizenéves gyerekek erednek utnak, és tesznek meg ezer kilometereket gyalog hogy élhessenek! Afrikaban éheznek. Gyerekek járnak óriási hassal óriási riadt szemekkel és kukakat lesnek :(
5-6-7 éves gyerekek dolgoznak, ahelyett, hogy jatszananak!
Soroljam :(
Annyi de annyi probléma van a vilagban hogy fantasztikus! Annyi de qanjnyi ember élete van veszélyben hogy fantasztikus!

..és akkor a legnagyobb probléma, hogy ki kivel bujik áőgyba!!!!

Europa egyik fele szivarvanyszinbe oltozik, a masik nemzeti szinekbe egy SPORTESEMÉNY kapácsán!
Normalis ez????????????

Nem erdekeljek a pedoofilok- mondja egy réteg - az érdekel, hogy nem reklámozhatom a nemi identitasomat az ovodákban és iskolakban.

Afrika halljon éhen,. ázsia menjen a pokolba, lényeg hogy szabadon és buntudat nélkul dughassunk :(

Ez a dekadencia volt ami jelezte egy egy nagy társadalom pusztulasat :(
Jönnek a jelek..-.
 
Erre nem tudok mit mondani....
 
Ó de. ezt lehet szebben is mondani ez az önmegvalósítás.
Pedig nem más mint egoizmus , önzés csak az ÉN..
Mert ÉN jobban tudom , ...
 
Tudod mit intezet el Orban? ILyen reklamot ilyen millios nagysagrendo szimpatia hozzaallast a szivarvanyszinueknek. Varosok oltoznek szivarvanyszinbe minden media /Radio tv, net/ezzel foglalkozik.
A fagyi visszanyal.....artani akart es o maradt a slamasztikaba a vilag nem szimpatizal ezzel a torvennyel.
SAjnos a magyaroknak ez torveny , kar hogy nem allitja szembe az ellenzek Orban Gaspar urfi diploma munkajat ami a meleg hazassagrol szol.
A gyáva alak lemondta az utazást. :rohog:
 
Ha ez igaz, lehet hogy ezzel a hányással nincs Orbán kibékülve.
Ugyanis, tiszta provokativ szándék nélkül ugye, de állitólag....ez a szépség fogja énekelni a Deutschlandlied 3. strófáját, mint jelenlegi német Himnuszt.
Ha ez igy lesz, buzuljatok vele:rolleyes2:

1624436954208.png

Remélhetöleg az M4Sport valami állóképpel kitakarja majd a fazont. Elvégre gyerekek is nézni fogják a derbyt.
 
Utoljára módosítva:
Mára tényleg eljutottam oda, hogy ez6 a vilag megérett a pusztulásra :(

Keleten gyilkoljak az embereket. Csaladok, félcsaládok, tizenéves gyerekek erednek utnak, és tesznek meg ezer kilometereket gyalog hogy élhessenek! Afrikaban éheznek. Gyerekek járnak óriási hassal óriási riadt szemekkel és kukakat lesnek :(
5-6-7 éves gyerekek dolgoznak, ahelyett, hogy jatszananak!
Soroljam :(
Annyi de annyi probléma van a vilagban hogy fantasztikus! Annyi de qanjnyi ember élete van veszélyben hogy fantasztikus!

..és akkor a legnagyobb probléma, hogy ki kivel bujik áőgyba!!!!

Europa egyik fele szivarvanyszinbe oltozik, a masik nemzeti szinekbe egy SPORTESEMÉNY kapácsán!
Normalis ez????????????

Nem erdekeljek a pedoofilok- mondja egy réteg - az érdekel, hogy nem reklámozhatom a nemi identitasomat az ovodákban és iskolakban.

Afrika halljon éhen,. ázsia menjen a pokolba, lényeg hogy szabadon és buntudat nélkul dughassunk :(

Ez a dekadencia volt ami jelezte egy egy nagy társadalom pusztulasat :(
Jönnek a jelek..-.
Elo a migrancs kartyat, mert abba se jeleskedunk, pusztuljon inkabb mint befogadjuk meg atmenetileg se.
Kulonben egyedul Orbannak jutott eszebe ezt a torvenyt igy osszemosva letrehozni. Nala kell reklamaljal.
Logikus hogy mindneki fel van haborodva mert o nyomul a haloszobakba es nem a szivarvanyosok.

Pedofil ugyek, ne beszeljunk rola kozben mindenki beszel sot okitja gyereket.
A jatszoteren aktivan kioktatja a szulo a gyereket hogy senki idegennel nem lehet elmenni, ne hogy elcsaljon valaki egy baby kutyaval vagy cukorkaval vagy valami szemet dumaval.
Itt kezdodik altalaban a gyerek felvilagositasa egyenlore csak rossz emberekrol beszelve. MIkor kezd onnallo lenni az iskolaba jarasnal meg melyebben kioktatja a szulo hogy se tanar se tesnevelotanar szemelyzet kulonorak hitan papok stb nem nyulhat hozzad mert rossz szandekkal kozeledik , szulo valogatja hogy talalja a gyereknek a pedofeliat. En megmondtam a valosagot hogy ezek beteg emberek es a gyerekeket elcsaljak megeroszakoljak sok esetben meg meg is olik mert felnek a kovetkezmenyektol, vagy eladjak oket kicsempezik olyan orszagba ahol nem szamit az ember elet.
MIndig mondtam partyn is ha voltunk mindig lassatok engem en nem megyek el egy megbeszelt helyrol. Soha senkivel semmilyen titkos megbeszeles nincs hogy menjunk ki a kert masik vegebe stb.
Ahol alkoholt fogyasztanak ott meg a jo baratokkal se lehet elmenni vagy elvonulni mert az alkohol az elohoz emberekbol olyan dolgokat amit jozanul talan nem. Nem jartunk pialos bulikba en soha nem ittam de bizony eskuvo szulinapra ha elmentunk volt aki a pohar fenekere nezett.
Jottek az elso udvarlok akik mindenesetben idosebbek voltak vagy 10 evvel, na veget vetettem az elso randinak vagy egyutt mentunk randevuzni a lanyommal. Nem tetszett fiunak hamar lekopott.
Igaz en is szenvedtem anyukam szigoratol , az elso hazibuliba hetekig konyorogtem engedjen el, vegre elengedett 9-ig , es a haz elott setalt le fel mikor jovok mar ki. NAgyon ciki volt de igaza volt mert az egyik osztalytarsam azon az ejszakan terhes lett mint utobb kiderult.
A gyereket minden oldalrol fel kell vilagositani , hogy tudja potencialis veszelynek van kiteve szinte nagykorusagig. Az uj torveny ha nem lehet beszelni se rola , akar rokonnal szulovel tanarral akkor hogy vedekezen a gyerek a pedofil emberektol?
NEm a melegek kezdenek ki a gyerekekkel hanem a pedofilok.
 
Ha ez igaz, lehet hogy ezzel a hányással nincs Orbán kibékülve.
Ugyanis, tiszta provokativ szándék nélkül ugye, de állitólag....ez a szépség fogja énekelni a Deutschlandlied 3. strófáját, mint jelenlegi német Himnuszt.
Ha ez igy lesz, buzuljatok vele:rolleyes2:

Csatolás megtekintése 1802010

Remélhetöleg az M4Sport valami állóképpel kitakarja majd a fazont. Elvégre gyerekek is nézni fogják a derbyt.
Ez még nem tény!
Csak alairasgyujtés indult érte
 
Ha ez igaz, lehet hogy ezzel a hányással nincs Orbán kibékülve.
Ugyanis, tiszta provokativ szándék nélkül ugye, de állitólag....ez a szépség fogja énekelni a Deutschlandlied 3. strófáját, mint jelenlegi német Himnuszt.
Ha ez igy lesz, buzuljatok vele:rolleyes2:

Csatolás megtekintése 1802010

Remélhetöleg az M4Sport valami állóképpel kitakarja majd a fazont. Elvégre gyerekek is nézni fogják a derbyt.
Nagy nehezseg ha normalisan beszelnel emberekrol?
MI bajod van ezzel az enekessel? majd az Orban osztogat minden magyarnak arcfedot hogy ne lassak meg ki enekel.
 
I
már hogy érted, a "lábon lőtte saját magát " ?
A müncheni polgármesteri hivatal belátta, hogy nem érdemes a magyar népet sértegetni. Szó sincs a magyar kormányról, a magyar népről van szó, a magyar parlamentről van szó... az egész vita a magyar parlament (a nép választott képviselői) határozatárol szól.
Végre el kell ismerni a többség akaratát.

Végre legalább annyit kellene megtanulni, hogy a kormány csak alkalmazza a törvényeket.
Miért hazudsz megint!
Nemcsak München polgármestere hanem Bajorország miniszterelnöke és sok más politikus sajnálta az UEFA döntését,
arról beszélt, hogy kár, és biztosította a világot, hogy München marad egy "nyitott város".

Mit gondolsz miért nem jön Ovi Németországba? Mert egyedül lenne a VIP páholyban. Senki de senki nem akar vele egy lapon lenni. A szolidaritás a kirekesztett magyaroknak szól, akár milyen médiát kapcsolsz be ott van a szimbólum velünk.

Miféle többségröl beszélsz?
A magyar kormányt az ország 1/3-da választotta meg, egy másik 1/3 kifejezetten ellene volt, a harmadik 1/3 pedig - ahogy Varga Judit mondta - a "néma ellenzék". A felsorolásnál nem tettem hozzá a jogtalanul szerzett voksokat, nem számoltam bele az unfair lebonyolított választást.

Akkora butaságot mondasz amikor azt irod "a kormány csak alkalmazza a törvényeket", hogy észlénynek nem is kell ezt bizonyitanom.

De vissza az immár kettőssé vált témához, sport és szexuális felvilágositás (törvény)

Már akkor is tökön lötte magát a kormány (vegyük a láb helyet, azt nem értetted) amikor
büntetés alá helyezte, ha valaki 18 éven aluliaknak homoszexualitásról beszél.

Meg lehet ilyet tiltani? Hát nem és különösképpen ott nem ahol a "le-buzizás" idöközben az anyanyelv része.

Milyen büntetést kéne kiróni a szélsőjobboldali magyar szurkolókra amikor kórusban kiáltják "Cristiánó homoszexuel"?

Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,491
Tagok
615,657
Legújabb tagunk
Leupoldmeq
Oldal tetejére