Nem fognak letérdelni Eb-meccseik előtt a magyar válogatott focistái

Lesz olyan csapat, amelyik ezzel a gesztussal tiltakozik majd a kirekesztés és a rasszizmus ellen.

Hétfőn megjelent közleményében jelentette be a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), hogy a magyar válogatott tagjai nem fognak letérdelni a mérkőzéseik előtt, hogy így fejezzék ki tiltakozásukat a kirekesztés és a rasszizmus bármilyen formája ellen.
A szövetség ezt a következőképpen magyarázta: „A sport alapértéke az esélyegyenlőség, a játékostárs és az ellenfél tisztelete. A labdarúgás azért válhatott a világ legnépszerűbb sportjává, mert mindenkié. A magyar válogatott nem csak minden esetben követi a nemzetközi szabályokat és normákat, hanem mindenkinek megadja a tiszteletet – legyen szó ellenfélről, szurkolóról vagy bárki másról. Az MLSZ A gyűlölet nem pálya kampány keretében harcol évek óta a gyűlölet minden formája ellen.

Az UEFA és a FIFA szabályai nem engedik a politizálást a pályán, és a stadionban sem, amit az MLSZ nem csak elfogad, de egyet is ért vele. A válogatott a mérkőzések előtt nem térdeléssel fogja kifejezni a gyűlölet bármilyen formájának elítélését.”

A himnusz alatt térdelni a színesbőrűek elnyomása elleni tiltakozásként 2016-ban kezdett Colin Kaepernick, aki akkor még a San Francisco 49ers amerikaifutball-csapatának irányítója volt. Újra és újra megismételt akciója, amelyhez mind többen csatlakoztak, végül oda vezetett, hogy gyakorlatilag kirekesztették az NFL-ből. Az általa indított tiltakozási hullám tavaly kapott új erőre, George Floyd halála után, a Black Lives Matter mozgalom megerősödésével. Az angol labdarúgó Premier League-ben például szerves része lett a térdelés a meccseknek, és tudható, hogy az angol válogatott játékosai az Eb-n is bemutatják majd a tiltakozásnak ezt a formáját.

foci.jpg
 
Most pedig Ókovács Szilveszter emelte a tétet, és az Origónak elmondta, hogy az Operaház új központja, az Eiffel Műhelyház is nemzeti színű kivilágítást kap szerdán este, a magyar–német meccs alatt. A nyomaték kedvéért hozzátette:

Hajrá magyarok! – üzeni a leghangosabb szurkoló, az Opera!
 
de... mégis miből gondolod, hogy például a nyolcbitesek kedvelik a homoszexuális nevelést, vagy az egyébb ellenzéki specialitásokat?
Az a baj hogy azt hiszik mert vidéken kevesebb az egyetemet végzett és mivel több a fizikai munkás akkor ott felütötte a fejét a butaság.
Sokkal gyakorlatiasabbak az emberek.
(Nem merengenek azon hogy milyen joguk legyen a gépjárművel fajtalankodó embertársuknak.
Kiközösítés és elzavarás.
Nem jogokkal kell jönni .)
Homoszexuálisok eddig is voltak és lesznek is. Most is az kiabál a legjobban aki kiakarta őket irtani....
Az hogy most nem hallatszik annyira a hangjuk az nem azt jelenti hogy nincsenek. Hiszen a kultúra az ugyanaz amiből a népirtó rendszer kialakult.
 
Sziasztok! Van egy angol válogatott aláírt foci mezem, nem tudjátok megmondani, ki írta alá? Nagyon segítene
 
Csatolások

  • 90160639_215583136463373_670569030561562624_n.jpg
    90160639_215583136463373_670569030561562624_n.jpg
    42 KB · Olvasás: 20
  • 90501748_215583656463321_7039172942529298432_n.jpg
    90501748_215583656463321_7039172942529298432_n.jpg
    537.1 KB · Olvasás: 22
  • 90655939_215583616463325_9178257081902301184_n.jpg
    90655939_215583616463325_9178257081902301184_n.jpg
    70.7 KB · Olvasás: 19
Óhatatlanul is eszembe jut(és biztos, hogy nem csak nekem) az 1956-os Melburni vizilabda olimpiai dontő.
Ott is egy ideologiai harc lett a sportbol!
Vajon most ki érzi kényelmetlenul magát a két csapatbol?
Szerintem igazán egyik se. Nagyobb részük vérbeli profi. Nem az ő problémájuk és holnap már a következő meccs foglalja le őket. Azon kívül Itt nem halálos konfliktusról van szó.

(Esetleg a magyarok, ha bunkó módon kifütyülik őket.)
 
Utoljára módosítva:
Miért lenne drog reklám??
Ilyesmit nem is látok az M1 vagy Duna híradójában hiszen ami ott nincs az nem is létezik.
Szijjártó Péter külügyminiszter diplomatikusan elmondta, nem szerencsés összekeverni a sportot a politikával. A gondolat kissé cinikus egy olyan országban, ahol a magyar klubfoci csapatonként van hozzánőve valamelyik fideszes politikushoz vagy oligarchához, illetve többek között a kézilabda-szövetség élén a Fidesz frakcióvezetője ül, a Magyar Tenisz Szövetség a Fidesz egykori Miniszterelnökséget vezető minisztere alatt van, a vízilabda szervezése egy fideszes exképviselő feladata. Sőt, még Kósa Lajos is kapott feladatot, ő a korcsolyát intézi.
Setni,
egyem a szijed , gondolod ez nem igy volt mindig is ?? Már a sport egyesületek megalapitásánál is megvoltak a pézügyi támogatok ! Kezdve a foci és más egyesületek a maga pénzelöje . HA a cocializmust nézzük emlékeztettnélek már a nevükben is ott volt ki az egyesület "fönöke" , a Honvéd-Dózsa-Bányász-Spartacus etc.pp . Tehát ez nem Zorbán találmány .
 
Ajjaj...
A bajor tartományi hatóságok nem engedélyezik a vonulást a magyar szurkolóknak a Magyarország–Németország Európa-bajnoki mérkőzés előtt, a helyszínre, az Allianz Arenába buszokkal vagy más járművekkel viszik majd őket. Tűzvédelmi okokból nem engedélyezik a nem impregnált molinók bevitelét sem – mondta a Facebookon tett rendkívüli bejelentésében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
a bajor hatóságok nem engedélyezik, hogy magyar konzulok jelen legyenek az Allianz Arenánál
A tárcavezető közlése szerint csak határozott magyar konzuli fellépésre engedték tovább a bajor tartományi hatóságok azt a buszt, amely 53 magyar szurkolóval tartott München felé. A buszt először a vámhatóság, aztán a rendőrség állította meg.

Mivel vannak információink, hogy esetleges provokációk történhetnek, kérjük a magyar szurkolókat, hogy ezeknek ne üljenek fel
– zárta a mondanivalóját Szijjártó Péter.

Németország és Magyarország között kezd diplomáciai konfliktussá fajulni a ma esti meccs
 
Ajjaj...
A bajor tartományi hatóságok nem engedélyezik a vonulást a magyar szurkolóknak a Magyarország–Németország Európa-bajnoki mérkőzés előtt, a helyszínre, az Allianz Arenába buszokkal vagy más járművekkel viszik majd őket. Tűzvédelmi okokból nem engedélyezik a nem impregnált molinók bevitelét sem – mondta a Facebookon tett rendkívüli bejelentésében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
a bajor hatóságok nem engedélyezik, hogy magyar konzulok jelen legyenek az Allianz Arenánál
A tárcavezető közlése szerint csak határozott magyar konzuli fellépésre engedték tovább a bajor tartományi hatóságok azt a buszt, amely 53 magyar szurkolóval tartott München felé. A buszt először a vámhatóság, aztán a rendőrség állította meg.

– zárta a mondanivalóját Szijjártó Péter.

Németország és Magyarország között kezd diplomáciai konfliktussá fajulni a ma esti meccs
Nem vonulhattak a magyar szurkolók Münchenben a belvárosból az Alliant Arenába, buszokra szállították fel őket a rendőrök. A helyszínről készült videónkon az is látszik, hogy a buszokat szivárványszínű zászlókkal is feldíszítették.
 
Ilyresmiben már van gyakorlatuk a német hatóságoknak
 
Ajjaj...
A bajor tartományi hatóságok nem engedélyezik a vonulást a magyar szurkolóknak a Magyarország–Németország Európa-bajnoki mérkőzés előtt, a helyszínre, az Allianz Arenába buszokkal vagy más járművekkel viszik majd őket. Tűzvédelmi okokból nem engedélyezik a nem impregnált molinók bevitelét sem – mondta a Facebookon tett rendkívüli bejelentésében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
a bajor hatóságok nem engedélyezik, hogy magyar konzulok jelen legyenek az Allianz Arenánál
A tárcavezető közlése szerint csak határozott magyar konzuli fellépésre engedték tovább a bajor tartományi hatóságok azt a buszt, amely 53 magyar szurkolóval tartott München felé. A buszt először a vámhatóság, aztán a rendőrség állította meg.

– zárta a mondanivalóját Szijjártó Péter.

Németország és Magyarország között kezd diplomáciai konfliktussá fajulni a ma esti meccs

Igy igaz. Ilyesmi provokáció/k/ várhatók. A kiadott közlemény viszont tovább is tart még, ez a bevágás az elsö rész.

Szijjártó Péter szerda délutáni, a Facebook-oldalán közzétett videójában azt kérte a magyar szurkolóktól, hogy "ne üljenek fel" az esetleges provokációknak.
Kiemelte: a konzuloknak az a munkájuk, hogy szükség esetén megadják a segítséget a külföldön tartózkodó állampolgároknak. Elmondta: a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének szerda esti mérkőzésével kapcsolatban folyamatos tájékoztatásra utasította a müncheni főkonzulátus munkatársait.
A miniszter felhívta a magyar állampolgárok figyelmét, hogy akinek konzuli segítségre van szüksége, hívja a müncheni magyar főkonzulátus folyamatosan élő, ügyeleti telefonszámát, amely megtalálható a munchen.mfa.gov.hu oldalon.
Elmondta: konzuljaiknak szerdán már több esetben közbe kellett avatkozniuk. Kétszer is megállítottak egy 53 magyar szurkolót szállító buszt, egyszer a vámhatóság, egyszer a rendőrség. Csak a konzulok "határozott fellépésére" engedték tovább az autóbuszt, egyszer körülbelül kétórás várakozást követően - ismertette Szijjártó Péter.
A miniszter közölte azt is: a bajor hatóságok értesítése szerint tűzvédelmi okból nem fogják engedélyezni a nem impregnált molinók bevitelét a stadionba. A bajor hatóságok azt is tudatták, hogy az arénához való vonulást sem engedélyezik.
Szijjártó Péter azt is elmondta: vannak információik arról, hogy a mérkőzés során esetleg provokációk történhetnek. A miniszter arra kérte a magyar szurkolókat, hogy ezeknek ne üljenek fel.
Szijjártó Péter videója végén mindenkinek jó szurkolást és magyar győzelmet kívánt.

bkdi \ ppd \ kvs

MTI 2021. június 23., szerda 18:52

Mocskos dolog ez.Legalább azt elolvasták volna,ami ellen tüzet hánynak.
 
Azert a mecsek sokszor vegzodnek bunyoval. A hazai mecseket sokan ezert nem latogatjak, nem csak hogy nem talalnak be kapuba a fiuk. NEm egyszer jatszak zart kapuk mellett a merkozeseket mert a szurkolok nem birnak magukkal. GYerek koromba mikor kint voltunk egy mecsen , haza fele a villamoson par ember elkezdett pufolni egy embert mert nem az o taborukba tartozott, en nagyon meigjedtem es azota soha nem voltam mecsen.
Azt hittem evtizedekkel kesobb nincs mar ilyen veszely...tevedtem.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,309
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére