Nem fogod kitalálni, hogy szabadult meg Utah a hajléktalanjaitól

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kitiltotta őket a belvárosból? Nem. Bevagonírozta, és átdobta őket a szomszédos államba? Nem.

Házakat építtetett nekik. Akármilyen hihetetlenül hangzik, hajléktalanság ellen így lehet legeredményesebben harcolni. 2005-óta Utah 75 százalékkal csökkentette a hajléktalanok számát. A tervek szerint 2015-re teljesen megszűnik a jelenség.

Kezdetben a hajléktalanok olcsó és könnyen fenntartható házakat kapnak, a program elején térítésmentesen. Valamint szociális munkások segítik az integrációjukat, segítenek a munkakeresésben. Viszont, ha munkába állnak, akkor a bevételeik 30 százalékát kell a lakásra költeniük.

Az okos utahiak kiszámolták, hogy a hagyományos hajléktalanokat diszkrimináló rendelkezések többe kerülnek, mint az otthont adó programok. Hiszen, ha a hajléktalan az utcán él, az állam sokkal többet költ sürgősségi betegellátásra, rendőri intézkedésekre, börtönökre.

Pontosan 16, 670 dollárt fejenként. Miközben házat adni a hajléktalannak, szociális munkással együtt csak 11 ezer dollárba kerül az államnak.

Ami még érdekes, hogy az ingatlan árak nem csökkentek a kezdeményezés hatására. Főleg felújított házakba költöztetik a hajléktalanokat, de építenek új otthonokat is. Ez természetesen serkentő hatással van az építőiparra.

Utah egy nagyon konzervatív állam, tele van mormonnal. Érdekes, hogy a programot nem valamelyik, híres liberális állam vezette be, hanem a legkonzervatívabb.

SARNYAI GÁBOR

homes hause.jpg
 

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusztok,
igen ám , megkellene az értelmét érteni ! De könyörgöm ki és melyik kormány tenné ezt otthon meg ? Hiszen nem az Ország hanem a saját javukra esküsznek fel , elösször saját majd hold udvara zsebét tele tömni pinzel aztán majd jöhet az a balga nép . Sajnos kisebb betüim nincsenek a nipre :mad2:, mert különben elöször jönne a NÉP ugyibár ?? Jó befejeztem elég ez is itt mostanra , megyek készitem inkább a reggelit a vendégeimnek .
 

yeti108

Állandó Tag
Állandó Tag
Nálunk is volt már példa ingyen lakásokra....Fél év múlva úgy nézett ki, mint egy díszlet a Mad Max 5-ből....Padló felszedve, csaptelepek eladva, szeméthegyek,stb. Aztán kértek új lakást, mert ez már lakhatatlan....és kaptak, nehogy az emberjogisok hőbörögjenek.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Ó, hát ez nálunk is van, hisz ott az ócsai lakópark 500 Ft/nm áron :cool:
Félig sincs lakva, de néhány vállalkozó, aki építette, már biztos nem lesz hajléktalan!
Amíg egyesek milliárdokat tesznek zsebre és 25 palotájuk van, addig mindig lesznek hajléktalanok és nincstelenek.
Az utahbeliek megoldása mindenesetre dicséretes, de ha nem biztosítanak megélhetést is az újdonsült lakástulajdonosoknak, azok újra hajléktalanok lesznek. Ha viszont van megélhetésük, szerintem önállóan is meg tudnák oldani a lakáshelyzetüket.
 

attimenyfreemail.com

Állandó Tag
Állandó Tag
Kitiltotta őket a belvárosból? Nem. Bevagonírozta, és átdobta őket a szomszédos államba? Nem.

Házakat építtetett nekik. Akármilyen hihetetlenül hangzik, hajléktalanság ellen így lehet legeredményesebben harcolni. 2005-óta Utah 75 százalékkal csökkentette a hajléktalanok számát. A tervek szerint 2015-re teljesen megszűnik a jelenség.

Kezdetben a hajléktalanok olcsó és könnyen fenntartható házakat kapnak, a program elején térítésmentesen. Valamint szociális munkások segítik az integrációjukat, segítenek a munkakeresésben. Viszont, ha munkába állnak, akkor a bevételeik 30 százalékát kell a lakásra költeniük.

Az okos utahiak kiszámolták, hogy a hagyományos hajléktalanokat diszkrimináló rendelkezések többe kerülnek, mint az otthont adó programok. Hiszen, ha a hajléktalan az utcán él, az állam sokkal többet költ sürgősségi betegellátásra, rendőri intézkedésekre, börtönökre.

Pontosan 16, 670 dollárt fejenként. Miközben házat adni a hajléktalannak, szociális munkással együtt csak 11 ezer dollárba kerül az államnak.

Ami még érdekes, hogy az ingatlan árak nem csökkentek a kezdeményezés hatására. Főleg felújított házakba költöztetik a hajléktalanokat, de építenek új otthonokat is. Ez természetesen serkentő hatással van az építőiparra.

Utah egy nagyon konzervatív állam, tele van mormonnal. Érdekes, hogy a programot nem valamelyik, híres liberális állam vezette be, hanem a legkonzervatívabb.

SARNYAI GÁBOR

Csatolás megtekintése 1218192
S lám müködik :)
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
NAgyon sok lehetoseg van olcso megoldasokra, az epiteszet topicba mindig felteszem ha talalok valami otletes lakas megoldasokat.
A legolcsobb megoldas a continer lakasok amit nagyon szepen megcsinalnak, es tenyleg nem millios arakon.
De a raklapokbol epites is kombinalva mas epitoanyagokkal,az anyag koltsege minimalis.
 
Utoljára módosítva:

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudjátok, ahányszor kidobom a szemetet a konténerbe, és megcsap a szag, ahogy a fedelét felhajtom, mindig eszembe jut, mások ebből "mazsolázzák ki" a napi betevőjüket... Arra is igyekszem figyelni, hogy törött üveget/cserepet, vagy bontott konzervet, aminek éles a széle, nehogy belekerüljön a mi szemetes, eldobott zacskónkba, mert sokszor sötétben is turkálják a kukákat a tömbházak előtt... Nagyon sokan önhibájukon kívül váltak hajléktalanná: megszűnt a munkahelyük pld..., van köztük egyetemet végzett is.

De igazából másról szerettem volna írni: messze lakom édesanyám házától (albérletben), és jelenleg, az ő halálát követően, minden közmű hátralékot én fizetek, tehát ez anyagilag rendezett állapotban van. Viszont ha a hagyatéki lezajlik, szívem szerint szeretném elajándékozni olyannak, akit a bankok utcára tettek, mert nem tudta hitelét fizetni, és szeretne esélyt kapni.. Tudtok ilyenről esetleg?
 

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
Minden tiszteletem phoenyx-nek
A szemetes körüli felfogásáról
Én nem tudok rászorulóról aki utcára került Itt nálunk nincs talán Budapesten
Nálunk is volt már példa ingyen lakásokra....Fél év múlva úgy nézett ki, mint egy díszlet a Mad Max 5-ből....Padló felszedve, csaptelepek eladva, szeméthegyek,stb. Aztán kértek új lakást, mert ez már lakhatatlan....és kaptak, nehogy az emberjogisok hőbörögjenek.
Igen volt "ingyen-lakás" de nem azt jelenti ne legyen több olyan.Éppen csak másképpen kell megcsinálni a feltételeket
Elvárások is kellenek
Amit írsz igaz de nem örök-igazság
Vitatkozni se lehet mert veled a tapasztalás mondatta
 
Utoljára módosítva:

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Ocsa -i lako park nem az olcsosagarol lett hires. de hasonlo meretu kozossegeket letre lehet hozni akar milyen olcso epitesi lehetoseggel ,+ szocialis munkasok tudnanak segiteni a beilleszkedesbe vagy munka lehetoseg kitalalasaba, pl a kosar fonas ma olyan divatos a kulonbozo kosarak amit megtanulni es ertekesiteni nem kivan egyetemi vegzettseget. Rengeteg otlet lehet ami egy kis + penzt hozhat a rezsihez vagy a kajara pl rongyszonyeget kotni stb. Kalaka modszerrel lehetne megteremteni egymasnak a lakasepitest egy egy szakember vezetesevel ami mindig olcsobb lenne mint kohazakat epiteni milliokert.
Mikor otthon voltam en is talalkoztam mernok hajlektalannal, oket bevoni egy ilyen megoldasba , biztos sok embernek segitene , nem csak a jelenlegi hajlektalanoknak hanem azoknak akiket csak hajszal valaszt el ,hogy fedelnelkul maradjanak.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Az ócsai lakóparkot persze ironikusan említettem, mert ez történik nálunk, ha a fedél nélkül maradtaknak otthont akarnak építeni. A húsosfazékhoz közeli néhány vállalkozó meggazdagodik, és ott marad a használhatatlan, méregdrágán épített lakópark távol minden civilizációtól, közlekedéstől, munkahelytől, iskolától, üzlettől, orvostól.
Ha valóban a bedőlt hiteleseken akartak volna segíteni, ezen a pénzen megvehették volna a lakásaikat, és azok visszabérelhették volna őket. De azon nem szedte volna meg magát a bratyi vállalkozó.
 

attimenyfreemail.com

Állandó Tag
Állandó Tag
Ocsa -i lako park nem az olcsosagarol lett hires. de hasonlo meretu kozossegeket letre lehet hozni akar milyen olcso epitesi lehetoseggel ,+ szocialis munkasok tudnanak segiteni a beilleszkedesbe vagy munka lehetoseg kitalalasaba, pl a kosar fonas ma olyan divatos a kulonbozo kosarak amit megtanulni es ertekesiteni nem kivan egyetemi vegzettseget. Rengeteg otlet lehet ami egy kis + penzt hozhat a rezsihez vagy a kajara pl rongyszonyeget kotni stb. Kalaka modszerrel lehetne megteremteni egymasnak a lakasepitest egy egy szakember vezetesevel ami mindig olcsobb lenne mint kohazakat epiteni milliokert.
Mikor otthon voltam en is talalkoztam mernok hajlektalannal, oket bevoni egy ilyen megoldasba , biztos sok embernek segitene , nem csak a jelenlegi hajlektalanoknak hanem azoknak akiket csak hajszal valaszt el ,hogy fedelnelkul maradjanak.
Ócsa csak a vállalkozónak érte meg-egyébként csak porhintés az egész :(
 

attimenyfreemail.com

Állandó Tag
Állandó Tag
NAgyon sok lehetoseg van olcso megoldasokra, az epiteszet topicba mindig felteszem ha talalok valami otletes lakas megoldasokat.
A legolcsobb megoldas a continer lakasok amit nagyon szepen megcsinalnak, es tenyleg nem millios arakon.
De a raklapokbol epites is kombinalva mas epitoanyagokkal,az anyag koltsege minimalis.
A konténer lakás is lehet szép és izléses,ebben egyetértek-csak lakó kérdése az egész :)
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Rengeteg probléma megoldhato ugy, hogy az elsö látásra borsozik az ember háta, mert sémákban gondolkodunk, a komplexitást nem vesszük figyelembe.
-
Egy Holland városnak pl. nem volt pénze a városi autout renoválására. Minden politikus elsö gondolata az lenne, emeljük meg a parkoloházak bérét, szedjünk be több adot...
-
A város ugy segitett magán, hogy a buszokat ingyenessé tette. Egy busz több mind 100 embert tud egyszerre szállitani, az utak nem rongálodnak anyira, nem kell soksávos ut, a zaj kisebb, az idös emberek, a szorakozni járo fiatalok jobban mozoghatnak....
-
Egy német város szerette volna meggyorsitani a hozzá vezetö forgalmat, hogy ne legyen állandoan dugo a "rush hour" idején. Az elsö gondolat az szokott lenni, kell egy uj utat épiteni. A közlekedési szakemberek addig számoltak mig kidertették nem épiteni kell, hanem megkell szüntetni egy másik összeköttetést és a forgalom máris meggyorsul.
-
Az ilyen megoldások speciálisak, de léteznek. Ezeknek az oka a nemlineáris rendszereknek köszönhetö. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy sok, sok visszacsatolással rendelkezö rendszer eltérö megoldásokat kiván.
 
Oldal tetejére