Nem kér több pénzt a milliárdos

Az elektromos autókat és energiatároló berendezéseket gyártó amerikai Tesla Inc. az idei harmadik vagy negyedik negyedévben nyereségessé válik és már nincs szüksége befektetők újabb pénzére - mondta Elon Musk, a cég vezérigazgatója.

A 15 éve működő Tesla még egyszer sem zárt évet nyereséggel. A tavalyi negyedik negyedévet pedig története legnagyobb, 675 millió dolláros veszteségével fejezte be.


Tajvani cég győzné le a Teslát

A cégalapító üzletember Elon Musk azután beszélt arról, hogy már nincs szüksége befektetők újabb pénzére, hogy a Wall Streeten nemrég felerősödött vélekedések szerint a Teslának újra ki kell lépnie a tőkepiacokra, hogy pótlólagos pénzek felvételével finanszírozni tudja a Model 3 gyártásának a felfuttatását. A The Economist című gazdasági lap pedig úgy értesült, hogy a Teslának 2,5-3 milliárd dollár új forrásra lesz szüksége.

Elemzői számítások szerint a refinanszírozással kapcsolatos kockázat mindaddig magas marad, amíg a Tesla nem lesz képes folyamatosan heti 10 ezer darabot gyártani a Model 3 autóból. Ettől a céltól pedig még igen messze áll a cég.

Elon Musk is elismerte pénteken a CBS amerikai tévécsatorna egyik műsorában, hogy jelenleg heti 2000 Model 3 készül a tervezett 2500 helyett.

Elemzők egy része szerint kétséges, hogy a cég terveinek megfelelően a következő három hónapban heti 5 ezerre sikerülne feltornászni a Model 3 gyártását.

Márciusban a Moody's nemzetközi hitelminősítő a Tesla adósi besorolását az addig is már befektetésre nem ajánlott, "B2"-ről "B3"-ra rontotta, amit azzal indokolt, hogy a Model 3 autókból jóval kevesebb készül a tervezettnél.

Reuters
 
Sajnálom, mert a TESLA cég egyedül az, amely valóban ki akarja váltani a kőolaj-alapanyagú motor-üzemeltetést, (első lépés benne az önvezető autózás), de az olajiparban és a hagyományos autógyártásban érdekelt cégek nyereségük védelme érdekében szerintem ez ellen vannak és ez ellen szövetkeznek is. Kívánom, hogy sikerüljön a TESLA-nak a célja elérése!
 
Elon Musk egy elhivatott ember. Megtehetné, hogy a milliárdjaiból arannyal bevont kastélyt építtet magának, és a kamatokból urasan "eltengődik", de neki küldetéstudata van, jót akar tenni. Minden tiszteletem az övé!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,658
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére