Nem létezik az a keresztes zászló, amelyet a Parlamentre raktak

Szent István zászlaja teljesen vörös, a kereszt annak idején valószínűleg nem szerepelt rajta. A Parlamentre augusztus 20-án kifüggesztett változaton mégis ott volt. A kormány szerint azért, mert az alaptörvény immár kimondja a keresztény értékek védelmét.

Olyan vörös zászlókkal díszítették fel az augusztus 20-i állami ünnepen a Parlamentet, amelyen keresztek voltak. A dolog azért szúrt szemet, mert eddig - az állam és az egyház szétválasztásának elvét szigorúan követve - nem raktak ki semmilyen vallási jelképet állami intézményekre, például a törvényhozás épületére.

A főhomlokzat ablakából most két vörös zászlót lógattak ki, első ránézése Szent István zászlaját, ami persze nem is meglepő augusztus 20-án, István napján, amikor az államalapítást ünnepeljük. Szent István zászlaján azonban nincsen kereszt.

20784362_5ae0f3b009baf67295599864a0cb8313_wm.jpg

Fotó: nemzetijelkepek.hu
A Nemzetijelképek.hu oldal leírása szerint az államalapító király zászlajáról ugyan sem hiteles leírás, sem ábrázolás nem maradt fenn, ám rekonstruálták a zászlót.

Ebben a korban a jelképek még nem szerepeltek a zászlólapon, hanem a zászló csúcsán 3 dimenzióban ábrázolták azokat. Így került a zászló csúcsára a latin kereszt.

Vagyis Szent István zászlajának csak a csúcsán szerepelt a kereszt, magán a lapon nem.

Megkérdeztük az állami ünnepséget szervező Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy ki döntött pontosan arról, hogy nézzen ki a díszítés, és hogy a zászlón legyen a kereszt; illetve azt is, mit üzentek ezzel a díszítéssel. A Kormányszóvivői Iroda szűkszavú indoklást küldött:

Magyarországon az Alaptörvény mondja ki a keresztény értékek védelmét.

Az alaptörvénybe júniusban került be a hetedik alkotmánymódosítással, hogy "minden állami szerv kötelessége Magyarország önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme". Ezek szerint ez a kereszt kifüggesztését is magában foglalja.

Megkerestük a Parlamentet is, hogy volt-e beleszólásuk abba, milyen díszítés kerül az épületre augusztus 20-án. A sajtóiroda annyit választolt, hogy a programokat a Miniszterelnöki Kabinetiroda szervezte, így ők illetékesek a válaszokkal.

Index

20784364_e24a737b42341dbf729b4377cf04be3b_wm.jpg
 
Skandallum! És mi a helyzet Istvánnal? Nem elég, hogy király volt (tehát royalista), hogy keresztény volt (tehát klerikális), még szentté is avatták. De ami még megbocsáthatatlanabb, a nevét is nagybetűvel kell írni! Arcátlanság. Ráadásul magyarosan. Micsoda nacionalista kilengés! Hirdessünk harcot a KERESZTnevek ellen! A múltat végképp eltörölni... Ez a harc lesz a végső. Éhes proletárok! Utánam. ;)
 
Ahogy elnézem a dolgokat nem a proletárok akarnak itt bármit is eltörölni.
De, a zászlókra nem reagáltál.
Túlságosan kiélezted a témát.
Ami lényeges amíg a választóknak nincs baja ezzel addig a zászlók maradnak illetve szaporodni fognak.
 
Szent István zászlaja teljesen vörös, a kereszt annak idején valószínűleg nem szerepelt rajta. A Parlamentre augusztus 20-án kifüggesztett változaton mégis ott volt. A kormány szerint azért, mert az alaptörvény immár kimondja a keresztény értékek védelmét.

Olyan vörös zászlókkal díszítették fel az augusztus 20-i állami ünnepen a Parlamentet, amelyen keresztek voltak. A dolog azért szúrt szemet, mert eddig - az állam és az egyház szétválasztásának elvét szigorúan követve - nem raktak ki semmilyen vallási jelképet állami intézményekre, például a törvényhozás épületére.

A főhomlokzat ablakából most két vörös zászlót lógattak ki, első ránézése Szent István zászlaját, ami persze nem is meglepő augusztus 20-án, István napján, amikor az államalapítást ünnepeljük. Szent István zászlaján azonban nincsen kereszt.

20784362_5ae0f3b009baf67295599864a0cb8313_wm.jpg

Fotó: nemzetijelkepek.hu
A Nemzetijelképek.hu oldal leírása szerint az államalapító király zászlajáról ugyan sem hiteles leírás, sem ábrázolás nem maradt fenn, ám rekonstruálták a zászlót.

Ebben a korban a jelképek még nem szerepeltek a zászlólapon, hanem a zászló csúcsán 3 dimenzióban ábrázolták azokat. Így került a zászló csúcsára a latin kereszt.

Vagyis Szent István zászlajának csak a csúcsán szerepelt a kereszt, magán a lapon nem.

Megkérdeztük az állami ünnepséget szervező Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy ki döntött pontosan arról, hogy nézzen ki a díszítés, és hogy a zászlón legyen a kereszt; illetve azt is, mit üzentek ezzel a díszítéssel. A Kormányszóvivői Iroda szűkszavú indoklást küldött:

Magyarországon az Alaptörvény mondja ki a keresztény értékek védelmét.

Az alaptörvénybe júniusban került be a hetedik alkotmánymódosítással, hogy "minden állami szerv kötelessége Magyarország önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme". Ezek szerint ez a kereszt kifüggesztését is magában foglalja.

Megkerestük a Parlamentet is, hogy volt-e beleszólásuk abba, milyen díszítés kerül az épületre augusztus 20-án. A sajtóiroda annyit választolt, hogy a programokat a Miniszterelnöki Kabinetiroda szervezte, így ők illetékesek a válaszokkal.

Index

Bár ateista lévén nem vagyok illetékes a témában, de mindig úgy képzeltem, hogy a valódi kereszténység belülről fakad (gondolatban és tettben) és nem a külsőségekből... sok évtized tapasztalata mondatja velem, minél inkább deklarálnak valamit, az annál kevésbé igaz.
 
Skandallum! És mi a helyzet Istvánnal? Nem elég, hogy király volt (tehát royalista), hogy keresztény volt (tehát klerikális), még szentté is avatták. De ami még megbocsáthatatlanabb, a nevét is nagybetűvel kell írni! Arcátlanság. Ráadásul magyarosan. Micsoda nacionalista kilengés! Hirdessünk harcot a KERESZTnevek ellen! A múltat végképp eltörölni... Ez a harc lesz a végső. Éhes proletárok! Utánam. ;)
Aha....A duma melle meg tudnad mondani mit, kit kepvisel ez a zaszlo? A kereszt mar neharagudj magaba olyba tunik hogy valami papi uralomat szinbolizal a nep hazan a parlamenten.
Egy templomba nem tunne fel senkinek hisz oda valo ok kepviselik a kereszt elo es uto tortenetet.
NEm mindenki hajlik mint a nyarfa ,egy generacion belul hitehagyott majd ateistabol buzgo hivo valjon .
Nem a magyar zaszlot kene kitenni a parlamentre?
 
Semmi sem valódi. Sem a zászlók, sem az érzések. Minden színészkedés, operett, néphülyítés.
 
Lehet jellemfejlődésnek hívni hogy egy politikus liberális eszméktől eljutott a klerikális gondolkodásig.
Igaz a liberalizmus is sokat köszönhet a keresztény vallásnak.
Csak milyen az amikor arcul köpöm azt amiben lelkesen hittem eddig?
Csak ne feledjük a nép az olyan hogy a sikeres mellé áll....lásd 1956 utáni május 1 felvonulás.
 
Mint több ember, most a Fidesz mellé szól és áll.
Majd más mellé, mihelyt gyengülni kezd még az itteni véleménye is szélkakas
Semmi sem valódi. Sem a zászlók, sem az érzések. Minden színészkedés,
Ismét divatszín lesz a piros ,majd lesz egy kötelező színminta nehogy vörössé váljon.
Mellékesen a múltat végképp eltörölni az most van.
Amaz se sikerült.
 
Utoljára módosítva:
Aha....A duma melle meg tudnad mondani mit, kit kepvisel ez a zaszlo? A kereszt mar neharagudj magaba olyba tunik hogy valami papi uralomat szinbolizal a nep hazan a parlamenten.
Egy templomba nem tunne fel senkinek hisz oda valo ok kepviselik a kereszt elo es uto tortenetet.
NEm mindenki hajlik mint a nyarfa ,egy generacion belul hitehagyott majd ateistabol buzgo hivo valjon .
Nem a magyar zaszlot kene kitenni a parlamentre?
Képzeld, a címerünkben is ott kereszt - egyszerre kettő is: egyszer a hasított pajzs bal oldalán, másodszor a korona tetején. A címer pedig olykor rátéved a magyar zászlóra. (És a Parlamenten, nézd csak meg az általad belinkelt képet, ott a magyar zászló is.)
 
Utoljára módosítva:
a nép az olyan hogy a sikeres mellé áll
Ez hamis túláltalánosítás. A nép emberekből áll, akik sokfélék. S hogy 56-nál maradjunk. Egyesek kimentek a májust ünnepelni. Sokan, sokféle meggondolásból. Mások elhagyták az országot - ki ezért, ki azért. Vagy épp a rezignált ellenállást választották. Egyeseket akasztottak. Mások, voltak ilyenek is, lelkesen ünnepeltek. Így megy ez.
 
Utoljára módosítva:
a valódi kereszténység belülről fakad (gondolatban és tettben) és nem a külsőségekből...
Ez így van. Viszont az emberi benső külsőleg is megnyilvánul: szavakban, tettekben, alkotásokban, viszonyokban... etc. Ez utóbbiak addig "külsőségek" (az általad használt értelemben), ameddig nincsenek összhangban a "bensővel". Ezen összhang megítélésére azonban csak korlátozottan vagyunk képesek - nemcsak mások esetében, de olykor önmagunknál is. Én mindenesetre semmiképp nem mondanám azt, amit Gumelig ír, hogy minden csak színészkedés és hazugság. Felehetően ő vagy nem ünnepli, vagy nem így ünnepli augusztus 20-át. Ebből azonban nem következik, hogy lenne joga mindenkitől elvitatni saját ünneplése hitelességét.
 
Képzeld, a címerünkben is ott kereszt - egyszerre kettő is: egyszer a hasított pajzs bal oldalán, másodszor a korona tetején. A címer pedig olykor rátéved a magyar zászlóra. (És a Parlamenten, nézd csak meg az általad belinkelt képet, ott a magyar zászló is.)
A cimer es a zaszlo kozott csak latsz kulonbseget?
Eus zaszlo amibe mi is egy csillag vagyunk , vagy kint van vagy nincs inkabb nincs a parlamenten, az erdelyi zaszlo kint van kepviseli a erdelyi magyarokat de ez a keresztes zaszlora magyarazatot nem tudsz adni a csusztatason kivul.
A Kat. egyhaznak van ugyan zaszloja de nem ez, uj egyhaze lehet ? Lehet felhaz vagy alhaze?
 
Ez így van. Viszont az emberi benső külsőleg is megnyilvánul: szavakban, tettekben, alkotásokban, viszonyokban... etc. Ez utóbbiak addig "külsőségek" (az általad használt értelemben), ameddig nincsenek összhangban a "bensővel". Ezen összhang megítélésére azonban csak korlátozottan vagyunk képesek - nemcsak mások esetében, de olykor önmagunknál is. Én mindenesetre semmiképp nem mondanám azt, amit Gumelig ír, hogy minden csak színészkedés és hazugság. Felehetően ő vagy nem ünnepli, vagy nem így ünnepli augusztus 20-át. Ebből azonban nem következik, hogy lenne joga mindenkitől elvitatni saját ünneplése hitelességét.
Én nem Agusztus huszadika ünnepléséröl beszéltem.
 
A cimer es a zaszlo kozott csak latsz kulonbseget?
Eus zaszlo amibe mi is egy csillag vagyunk , vagy kint van vagy nincs inkabb nincs a parlamenten, az erdelyi zaszlo kint van kepviseli a erdelyi magyarokat de ez a keresztes zaszlora magyarazatot nem tudsz adni a csusztatason kivul.
A Kat. egyhaznak van ugyan zaszloja de nem ez, uj egyhaze lehet ? Lehet felhaz vagy alhaze?
Kísérletet tettek Szent István történelmi zászlójának rekonstruálására - minthogy hiteles leírások nem maradtak fenn, egy X-XI. századi királyi zászlótípust vettek alapul - , s minthogy a kereszténység felvétele (Géza) és megszilárdítása is erre az időszakra esik, került a zászlóra egy kereszt, amit történetesen a Szent Istvánhoz kötődő államalapítás ünnepe alkalmából kitettek a Parlamentre. Mi ezzel az eget verő probléma?!
 
Aha....A duma melle meg tudnad mondani mit, kit kepvisel ez a zaszlo? A kereszt mar neharagudj magaba olyba tunik hogy valami papi uralomat szinbolizal a nep hazan a parlamenten.
Egy templomba nem tunne fel senkinek hisz oda valo ok kepviselik a kereszt elo es uto tortenetet.
NEm mindenki hajlik mint a nyarfa ,egy generacion belul hitehagyott majd ateistabol buzgo hivo valjon .
Nem a magyar zaszlot kene kitenni a parlamentre?

Vsz. nem gondoltál arra, hogy a mai magyar zászlót Szent István nem ismerhette....s augusztus 20 ugye, Szent Istvánról szól.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,714
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére