Nem merném elmondani bárkinek...

sincomi témája a '"Reality" pályázat' fórumban , 2007 Április 10.

  1. sincomi

    sincomi Állandó Tag

    írta Netkobzos

    A mult héten történt. Hol is kezdjem.

    Együtt ültünk, most csak ketten a szaunában, s a térdemre panaszkodtam. A nevét sem tudom a társamnak, itt nemis lényeges az identítás szempontjából. Mégis úgy üdvözöljük egymást itt mint régi társak. Itt együtt izzadva sokszor elbeszélgetünk erröl arról, persze ezt mint itt illôen ülve a meztelenek társaságában - megszoktuk. Semmi különös sem történt ezen napon sem (a nehéz ügyeket általában elkerüljük - itt nem érvényesül a politika sem) mindaddig mig ezen a napon megfájdult a térdem.

    Megkérdeztem az instruktôrhölgyemet - aki az edzéseimre ügyelt ma - a Nautilusban - a fürdöhöz tartozó testerôsítô gyakorlatok szinhelyén - hogy mit tudna javasolni a térdfájásom ellen. Konstatáltuk hogy nincs megdagadva így hamar felmutatott a tubust Aloe Verával hogy olyat vegyek - ô is azt használja - tehát bevált és elmondta azt is, hogy hogyan juthatok hozzá, melyik üzletben stb. Köszönöm szépen! és máris elindultam eldöntve a célt hogy megvegyem.

    De persze felkellett öltözködnöm elôször és ott az öltözôben találkoztam megint a szaunás társammal, akivel együtt ültünk az imént - és aki éppen az úszása után érkezett be az öltözôbe. Megint szót váltottunk de én ekkor már útban voltam kimenni a folyosóra. Ott szoktam ugyanis szárítgatni a hajamat mielött kimerészkednék a friss - magyar szemmel téli - a svéd szemmel szép tavaszi szabad napra. Másképpen látjuk ugyanis a dolgokat. - Elég bajom van most a térdemmel - mert az foglalta most le legjobban a figyelmemet - és még ráadásul megfázzak is?

    Mialatt ott száritgattam a hajamat elment melettem a társam. Szia és viszlát! mondta - persze svédül - és én csak rábámultam hogy ez meg kicsoda... mialatt ô sietve hamar elkotort melettem kijárat felé. Ekkor buggyant fel bennem elöször az a furcsa gondolat hogy alig ismertem rá, lehetséges ez, de hogyan, annak elenére hogy mellettem ment el. Egy télies tavaszi nap volt odakint, és ehhez kellôen, a ruhájában felöltözve, nem ismertem rá! Állítani merem - vertem a fejembe - hogy nemismertem volna fel hogy kicsoda, ha nem köszönt volna - talán még ránézésre sem(?) - mialatt elment volna melettem én a hajamat szárítgatva s ugyanakkor a térdemre gondolva. Ez a gondolat tojta most az uj tojást a fejembe.
    De most mindjárt más gondolatok is keveredtek a felszínre a fejemben.

    - Hol is volt az az üzlet ahová most a fájó térdem hajszol elôre?
    Az utunkba esett a városi könyvtár ahová néha betoppanok egy kávéra. Most is ezt tettem mert szügségesnek találtam a szauna miatt is. Egy fiatal lány szolgált fel - azaz dehogy - mert helyesebben én szolgáltam ki magamat a pultról és hozzá érve reklámoztam:
    - Én most neked mit adhatok?benéztem egyenesen a szemébe.
    - Nekem? Nekem semmit! mondta kicsit meghökkenve.
    - Akkor jó, mindez itt ma tehát ingyen van!
    Nevettünk a félreértésen amit én tudatosan becsempésztem a bevezetôbe, hogy egy kicsit feléledjen, a kiszolgálói rettenetesen unalmas munkája alatt. Ilyen feltűnéssel - vagy fetünési viszketekséggel - már máskor is máshol is szolgáltam és ennek köszönhetem hogy többek között ô is, már messzirôl köszönt ha meglát mintha régi puszibarátok lennénk. Az az érzésem hogy mostmár bárhol megismerne ebben a különben magányosan vándorló emberek városában. Nem furcsa az sem hogy most az a gondolat merült fel a fejembe, hogy persze a szaunában és teljesen mesztelenül nembiztos hogy ilyen hamar egymásra ismernénk.De attól függetlenül nagyon kellenes is lehetne a találkozás? Mert ugye van közös szaúna is de... De legjobb ha marad úgy minden ahogy most ismerjük egymást! összegeztem.

    De e kellemes fántáziát gerjesztô gondolatok után hamar jöttek a kellemetlenek. A térdem mondja hogy nepofázzak már olyan sokat és ne udvaroljak olyan nyiltan, hanem induljunk hamar neki megvenni a fájdalomcsillapítót. Furcsa hogy ennek most még humorérzéke sincsen hiszen neki fáj ha használom. De ezt nem mertem hangosan rádorgálni, félve hogy másként sülne ki vele a fellépesem mint az élénkítö fantázitátfelidézö iménti... De hát, hová menjünk? mondtam, mert mégjobban a feledésbe kezdett halványulni az üzlet pontos helye - hogyis magyarázta ezt akkor a...?, ilyenkor az is megtörténhet velem hogy hallom és elfogadom, arra gondolva, hogy én majd ezt késöbb úgyis felidézhetem az emlékezetemben... avagy szégyenlem bevallani hogy nemértettem?....de ezt majd máskor kitermelem. - Veled is megtörtént az ilyesmi? - Menjünk mégis mondta a térdem, mert itt ülve az üres kávécsésze mellet biztos hogy nemtaláljuk meg..., különben útálom már az identításomat! Jól van menjünk, mondtam, érezve hogy a korábban bevált lustasági érveim most biztos nem jutnának érvényre, mint azt oly sokszor máskor eredményesen megtették akkor a térdem örömére.

    Hát mentünk bicegen mendegélve és a fáradság miatt bekerültünk a legközelebbi üzletbe ahol láttam hogy olyasféle tubusok is vannak a kirakatban amilyet a kedves ellenôrzô hölgyem az edzöteremben számomra felmutatott.
    - Kiabál a térdem hogy segítsetek! adtam hírül hangosan - hogy gyorsan menjen a dolog - a kiszolgálólánynak, miután beköszöntem.
    - Micsoda? A térded...? - itt svédben gyakran tegezzük egymást - Nemtudta elöször hogy mit szóljon ehhez, azután megszólalt kissé riedve. - De kérem, mi olyasmit nem árulunk itt, mondta egy lágy kérdöjellel a hangjában.
    - A térdemnek pedig ne mondjon ilyet mert nagyon fáj! taglatam a mondókámat. Ekkor toppant be - felfogtam - az üzletvezetônô a terembe. - Aloe Vera is van benne szegeztem hozzá a felvilágosításomat. Biztos voltam abba hogy hallott mindent a kezdettöl fogva.
    - De nekünk nemszabad ilyen gyógyszerféle kenöcsöket árulni, vágott közbe az üzletvezetônô. Mostmár tudtam hogy lehet hogy valami szépségápoló üzletbe keveredtünk be. De én nem zavartattam magam.
    - Nyilvánosan talán nem és az engem nemis érdekel, de a Nautilusban mondták hogy itt kapható... - erôszakoskostam.
    - Talán itt a szomszéd üzletben, ott próbáld meg! próbálkozott a hölgy.

    No, ezek is rámismernek már ezekután az utcán is talán - olyan erös nyomot hagytam itt - mint egy eröszakos vak, de az unalmukat mégis elűzô vevôre. Nem gyanítva persze azt hogy ezt egy kissé - a szokásom szerint - szándékosan is, mint egy a szerepemet kiélezve tettem. Ezt azért teszem olykor olykor hogy felengedjenek a talán kissé egyhangú komor szakmai munkájukban. De persze én mégis jól tudom hogy ez igazából talán nemis úgy van ahogy azt én elképzelem - de hiszen mindegy. Mert bármit is elképzelnék úgysem volna igaz, tehát... érted? A térdem ujra dorgálni kezdet - majdnem ledorongott - hogy megint csak potyázok és erre hallgatva hamarosan és végre a szomszéd egézségügyi úgylátom célüzletünkbe kerültünk.

    Itt mindjárt rátaláltam arra amit kerestem az egyik polcon - a fájdalomcsillapítót is - és fizetni indultam a pulthoz amikor...
    - Nini! Szevasz!, mondta és szegezte rám a tekintetét egy csinos jól termett egézségtöl viruló eladónô. Aki most a közelembe jött.
    Meghökkentem egy pillanatra. Hát ez meg honnan ismer engem? De persze hogy ô az talán..., mostmár tudom,... hiszen látom...
    - Hát te vagy az? böktem ki végül. Máris szégyeltem hogy ilyen rondán fejeztem ki magam elárulva hogy nemismertem rá mindjárt. - Hát te itt is dolgozol? folytattam automatikusan hebegve mialatt arra gondoltam hogy miért is történik meg velem ez a kényes jelenet itt nyilvánosan a vevök elött. De hamarosan feltaláltam magam és magamhoz térve átvettem a szerepemet.
    - Mostmár látom és tudom is hogy miért vagy olyan csinos és jólápolt - hirdettem hangosan, váratlanul és csintalanul hogy a többiek is hallják akik az üzletben voltak és akik mögöttem álltak sorban. - Mert ugye itt az egézségeddel is foglakozol. (Egy úgynevezett Reform üzlet ez). - Többféleképpen is szereted a vevöket mint példaul engem - adtam hozzá, hogy keletkezzen egy kis humor is a légkörben, ami részben éreztem sikerült is.- Részben ott a Nautilusban és most itt is a térdem miatt - tettem még hozzá. Vidáman nevettek akik hallgatták és különsen azok akik ott álltak mögöttem a sorban. Ezek ugy érztem megbocsájtottak nekem, de én ha már elkezdtem akkor,...de erröl talán máskor. Persze most a térdem is - úgy fogtam fel a dolgot - megvolt elégedve és ô is megbocsájtott. Legalábbis nemvolt ellene hogy tovább szolgáljon.

    Persze amiután megkaptuk a fájdalomcsillapítót is, mindjárt bevettem egyet - és azután a térdem is végre ujjongani kezdett, mintha megváltozott volna az identitása. Pedig hatása még nem lehetett,... de a térdem tudvalévô hogy buta. Ôt gondolom a szellmes fellépéseim sohase érdekelték, ez a jól ápolt fruska sem akivel különben a Nautílusban szoktam találkozni, és akit ott igazán nem nehéz felismernem - sôt! - az edzett testét manifesztáló sportos öltözékében kifejezetten könnyű. De itt az üzletben...? - Kevesett tudunk egymásról! Ezen is elmerengtem.
    Mint gondolkodó tipus most azon elmélkedem hogy micsoda nagy szerepet játszik a ruha az identítás szempontjából és az a tény hogy milyen közegben találkozunk - és ha fáj valami természetesen az teljesen magváltozhatja a napunkat. Söt megváltoztahatja az identitásunkat is a mások szemében.

    Szivesen elmesélném ezzel kapcsolatban azt is mindenkinek, az efféle kalandjaim közepette, hogy....de talán mégsem. Azt hiszem hogy mégsem merném mégis azt elmondani bárkinek hogy ismerek egy férfit akit úgy ismerek fel a legjobban ha mesztelenül találkozunk.

    - Mire gondolhatnának?


    <!-- / message --><!-- sig -->
     
  2. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Sok sikert!
     

Megosztás