Nem nyugszik Gődény: újabb tüntetést szervezett, a rendőrök az Andrássyn körülzárták őket

Újabb tüntetést szervezett dr. Gődény György, ma délben a Hősök terére invitálta a vírustagadók táborát.

Egyre több a koronavírus-fertőzött, napról napra több beteg hal bele a veszélyes vírusba, Gődény viszont még mindig nem áll le, folyamatosan szervezi a tüntetéseket, annak ellenére is, hogy tilos a gyülekezés.

Mint írta a felhívásban: “ma fontos napja lesz minden normális életre vágyó embernek.” Arra kérte a vele azonos véleményen lévőket, hogy ne felejtsék el magukkal vinni a nemzetiszínű zászlókat, sípokat, dobokat és dudákat.

A tüntetők a Kossuth térről haladnak a Hősök tere felé, ám közben több mint 50 rendőr sorfallal körülzárta őket.

godeny-hosok-tere-1024x431.jpg
A körülzárt tüntetőket elkezdték igazoltatni, pedig még oda sem értek a Hősök terére.
 
NAgyon felhaborito, mert tudom nem kenyelmes maszkban lenni,de tobb mint 200 ember hal meg naponta otthon es tobbezer beteszik meg akkor igazan mindenkitol elvarhato legalabb a maszk viselese, hogy vedje magat es a tobbi embert. Egy ezer fos tuntetesnel bizony elofordulhat hogy valaki pozitiv es lefertoz tobb embert anelkul hogy tudna rola.
Tiltakozasnak is keves maga a letszszam, csak a veszely nagy. Tiltakozni jelenleg a neten a legbiztonsagosabb es nyilvan sokkal nagyobb tomegben mint amit ez a pali osszetudott trombitalni.
Gyogyszeresz letere csak kene tudnia ,hogy a jarvany nem jatek es ez ma millios aldozatokat okozott.
Tanult ertelmes embertol elvarhato lenne hogy a maszk viseleset ajanlja es elvarja minden tomeges osszejovetelen.
Talan a legfontosabb a maszk ,mert nem szuri amitol sokan tartanak, nincs mellekhatasa se rovid se hosszutavon, ennyi kenyelmetlenseget kell vallalni a biztonsagunk erdekeben.
 
Vagyis húzzuk meg magunkat és psszt....
Ha ez így működne akkor egy forradalom vagy felkelés sem indult volna hiszen ott megverhetnek illetve megölhetnek bennünket.
Láthatni hogy egy éve bohóckodunk a vírus ellen és semmi eredménye.
Majd most az oltás tuti siker.
Izé ...nos akarom mondani az oltás után is elkaphatjuk a vírust csak nem lesz olyan súlyos.....
 
Kedves Melitta,

azért kiváncsi lennék, hogy kedvenc baloldald, mint a DK ha kiment volna,mit írtál volna? Ja ,nekik szabad stb. Ide koppizom a többség magyar véleményét : Kinyitni mindent ,visszatérni a normál életbe. Nem kötelezni senkit maszk viselésre, ha bármit is érne nem lenne ennyi fertőzött. az oltást tovább hatékonyabban folytatni, és visszaadni az életüket az embereknek. Hagyni kéne ezeket a halálozási számokat, mindenki tudja hogy nem fedik a valóságot.
 
Nincs jobb es baloldali virus. Minden eszkozzel kell vedekezni, mert hiaba mondjak lapos fold , kar elindulni a szelere labatlobalni. Fogalmam sincs milyen partallasu a Godeny ur a kovetoivel, de mi lesz azokkal akik ott es azon a maszknelkuli tuntetesen kapjak el a virust es kerulnek korhazba oxigenre vagy esetleg life supportra lelegezteto gepre. Vegzodhet rosszabbul is hogy nem eli tul a tunteto a virust. Ki fogja a csaladjat tamogatni es gyerekeit ellatni ? Godeny ur fogja segiteni oket?
Peticiot lehet kesziteni, hogy a kisuzletekbe akar ettermekbe kello tavolsagra uljonek a vendegek es nyissanak ki, maszkba felszolgalva , az idosebbek turelmesebben de megertoek a fiatalokkal akiknek nehezebb ezt betartani immar hosszu honapkig.
Dk nem tuntenek mert oltas partiak es egyfolytaban a kormanyt tamadjak, hogy jobb megoldast talaljanak, hogy ne legyen ennyi aldozat.
Godeny ur kit tamad, csak nem a Dk-t?neki is Gyurcsany fobiaja van? Nem a Gyurcsannyal kell hadakozni hanem a virussal.
 
de mi lesz azokkal akik ott es azon a maszknelkuli tuntetesen kapjak el a virust es kerulnek korhazba oxigenre vagy esetleg life supportra lelegezteto gepre.
Már vittek el embert a tüntetésről fertőzés miatt.
A Metropol információi szerint a ma délelőtti demonstrációról a mentők szállítottak el egy embert, akiről kiderült, hogy koronavírus-pozitív. A lap szerint az Ellenállás néven szervezett tüntetésen maszk és az előírt távolság betartása nélkül demonstrált néhány száz ember”.
Hogy válaszoljak a kérdésedre nos kórházba viszik az embereket.
 
Nincs jobb es baloldali virus. Minden eszkozzel kell vedekezni, mert hiaba mondjak lapos fold , kar elindulni a szelere labatlobalni. Fogalmam sincs milyen partallasu a Godeny ur a kovetoivel, de mi lesz azokkal akik ott es azon a maszknelkuli tuntetesen kapjak el a virust es kerulnek korhazba oxigenre vagy esetleg life supportra lelegezteto gepre. Vegzodhet rosszabbul is hogy nem eli tul a tunteto a virust. Ki fogja a csaladjat tamogatni es gyerekeit ellatni ? Godeny ur fogja segiteni oket?
Peticiot lehet kesziteni, hogy a kisuzletekbe akar ettermekbe kello tavolsagra uljonek a vendegek es nyissanak ki, maszkba felszolgalva , az idosebbek turelmesebben de megertoek a fiatalokkal akiknek nehezebb ezt betartani immar hosszu honapkig.
Dk nem tuntenek mert oltas partiak es egyfolytaban a kormanyt tamadjak, hogy jobb megoldast talaljanak, hogy ne legyen ennyi aldozat.
Godeny ur kit tamad, csak nem a Dk-t?neki is Gyurcsany fobiaja van? Nem a Gyurcsannyal kell hadakozni hanem a virussal.
Látom,te is Önjelölt vírus és maszk szakértő vagy :D . Már a többség látja, hogy az egész globálisan elment a cirkusz,a hiszti és a hazudozás irányába. Ellentmondó számok a halálozásban. Boncolás alig és érdekes módon aki a kórházban meghal mostanában az mind a Covid miatt. Cecilia asszonyság egyszer elszólta magát, hogy a halottak 10 %-nál bizonyított a Covid miatti halálozás. Nem baj a gazdaság romokban ,ami hamarosan jó táptalaja lesz a szélsőségeseknek és az utcai bűnözőknek.A középkori Velencében nem az egészséges embereket tették karanténba ,mint most ,hanem a gyanús eseteket egy hajóra ,jó messze a partoktól. Erről meg ennyit.
 
Részben ez a különbség a keleti és a nyugati virusválság kezelése között. Keleten egy ilyenért néhol 20 év kényszermunka egyes országokban (máshol eleve eszükbe sem jutna megszegni a szabályt). Nyugaton meg ez nem más mint a szólásszabadság, a gyülekezéshez való jog és stb. hangoztatása, polgári ellenálás és hasonlók hangoztatása, ja meg az Ő vitaminja megment.
Pisukosul könnyű azt mondani börtönbe ezzel a marhával, de gondolkodjunk nagyobb léptékben, ma ezt a marhát lehet lecsukni, holnap a más miatt tüntetőt. Egyszerűen kellene egy módosítás a btk-ba, hogy virusveszély miatti különleges jogrend alatt tilos a gyülekezés és aki megszegi azt háziőrizetbe tenni, ha meg megszegi börtön vagy hatalmas pénzbüntetés.
 
Akkor lenne állandóan vírus veszély.
Jönne ez meg az a fertőző betegség, akit az utcán kapnának, átnevelő kórház....
Nézd meg a pl: temetések egyik temetésen nem a tömeget zaklatták hanem a temetést rendezőket, máshol meg kiderült ha templomban van a gyász szertartás az nem minősül gyülekezésnek....kifogás az van.
 
Látom,te is Önjelölt vírus és maszk szakértő vagy :D . Már a többség látja, hogy az egész globálisan elment a cirkusz,a hiszti és a hazudozás irányába. Ellentmondó számok a halálozásban. Boncolás alig és érdekes módon aki a kórházban meghal mostanában az mind a Covid miatt. Cecilia asszonyság egyszer elszólta magát, hogy a halottak 10 %-nál bizonyított a Covid miatti halálozás. Nem baj a gazdaság romokban ,ami hamarosan jó táptalaja lesz a szélsőségeseknek és az utcai bűnözőknek.A középkori Velencében nem az egészséges embereket tették karanténba ,mint most ,hanem a gyanús eseteket egy hajóra ,jó messze a partoktól. Erről meg ennyit.
En sem ertek a virus ugyhoz de jo par baratunk ismerosunk meg mindig korhazban van es nem javul az allapota.
Otthon a legnagyobb baj hogy nem tajekoztatjak az embereket rendesen.
A korhazba elhunyt Covidosok nem bemondasra fogjak rajuk,nem csak minta vetel hanem a vertesztek CT stb bizonyitast nyer a virus meglete. Sok ember lehet aki nem kerul korhazba de pozitiv akar fertozhet is.
Talan a TBC volt ilyen hogy eveket voltak szaatoriumokba a betegek mire negativ tesztjuk lett.
Azt is jo ha tudod hogy csepfertozes utjan terjed a legyorsabban, ez ellen viszont a maszk ad nemi vedelmet.
Magam astmaval kuzdok es tudom milyen nehez a maszkot hordai mert alig kap az ember levegot, de megis hordja mert nem szeretnem elkapni a virust.
Egy orszag se tupiroza felfele a covid betegek szamat, inkabb alul ertekelik, mert nem csak a paniktol felnek hanem hogy osszeomlik az egeszsegugy , nem beszelve egy egy ilyen beteg ellatasa millios koltsegekkel jar.
Hogy is legyen szeritned? hogy valasztod ki a covidos embereket akikbe meg csak lappang a virus. Tesztelni kene megtobbet de a jo teszt azonos arba van a vakcinaval, es az adott allapotot tudja kimutatni.
Nincs jo megoldas csak tuzoltas. Maszk es a szobafogsag teszteles oltas es talan akkor nem fog novekedi a vertozesek szama.
 
Nos igen erről van szó.
(költői kérdés mi lenne ha nem csak azért viselnénk a maszkot mert KÖTELEZŐ és BÜNTETNEK érte? )
Több lenne a beteg és az elhalálozott? Ki tudja.
 
Tiltakozni jelenleg a neten a legbiztonsagosabb es nyilvan sokkal nagyobb tomegben mint amit ez a pali osszetudott trombitalni.
Tegnap megint szombat volt, a tüntetések napja, 16 különböző helyen volt tüntetés, gyakorlatilag megint megbénult a városban a közlekedés. 20 ezer fősre becsülték a legnagyobbat. Már nem visszatartó erő sem a könnygáz, sem a vízágyú.
Lehet, hogy a világ másik felén ez nulla jelentőséggel bír, de választások itt lesznek fél év múlva, ezekkel a szavazópolgárokkal.
 
Azért az ember elgondolkodik azon, mit tenne ez a sz....-t, ha megfertőződne és 2-3 hétig élet halál között lebegne.
Meg fogja tudni. Ő is, te is, én is. Egy vírus más, mint egy gyerekriogaó mumus, ami elől el lehet bújni az ágy vagy a takaró alá.
90 feletti, ágybanfekvő betegünkről is kimutatták, hogy covidos, annak ellenére, hogy évek óta még az ágyból sem mozdult ki, nemhogy a lakásból, és akivel kapcsolata volt, az mind negatív.
 
Részben ez a különbség a keleti és a nyugati virusválság kezelése között. Keleten egy ilyenért néhol 20 év kényszermunka egyes országokban (máshol eleve eszükbe sem jutna megszegni a szabályt). Nyugaton meg ez nem más mint a szólásszabadság, a gyülekezéshez való jog és stb. hangoztatása, polgári ellenálás és hasonlók hangoztatása, ja meg az Ő vitaminja megment.
Pisukosul könnyű azt mondani börtönbe ezzel a marhával, de gondolkodjunk nagyobb léptékben, ma ezt a marhát lehet lecsukni, holnap a más miatt tüntetőt. Egyszerűen kellene egy módosítás a btk-ba, hogy virusveszély miatti különleges jogrend alatt tilos a gyülekezés és aki megszegi azt háziőrizetbe tenni, ha meg megszegi börtön vagy hatalmas pénzbüntetés.
Látom, roppant demokratikus szemléletű vagy. Szerintem a következő hülye ötleted az lenne, hogy aki mást mer mondani Coviddal kapcsolatban mint te, azzal is börtönbe! Szerintem téged kéne beutalni a pszihiátriára. Agyadra ment a bezártság a maszk és a kilátástalan,rettegéssel teli jövőképed. ;):cool2::p:D
 
Tegnap megint szombat volt, a tüntetések napja, 16 különböző helyen volt tüntetés, gyakorlatilag megint megbénult a városban a közlekedés. 20 ezer fősre becsülték a legnagyobbat. Már nem visszatartó erő sem a könnygáz, sem a vízágyú.
Lehet, hogy a világ másik felén ez nulla jelentőséggel bír, de választások itt lesznek fél év múlva, ezekkel a szavazópolgárokkal.
200 fore becsulik Godeny fele tuntetest, 20ezer fo nem keves es az nem Mo-on volt.

Sok idos elkapta a virus. Oreg otthonookba tarolt igazan. Az elet midenkinek fotos es joga va elni. Lehet nagyon beteg es oreg de hidd el senki nem akar + virust kapi es abba belehalni.
 
Látom, roppant demokratikus szemléletű vagy. Szerintem a következő hülye ötleted az lenne, hogy aki mást mer mondani Coviddal kapcsolatban mint te, azzal is börtönbe! Szerintem téged kéne beutalni a pszihiátriára. Agyadra ment a bezártság a maszk és a kilátástalan,rettegéssel teli jövőképed. ;):cool2::p:D
Ez biza igazán demokratikus volt. Ha nem demokratikus lennék, egy klaszikus után szabadon:
Hátravinni, leköhögni.
 
Látom, roppant demokratikus szemléletű vagy. Szerintem a következő hülye ötleted az lenne, hogy aki mást mer mondani Coviddal kapcsolatban mint te, azzal is börtönbe! Szerintem téged kéne beutalni a pszihiátriára. Agyadra ment a bezártság a maszk és a kilátástalan,rettegéssel teli jövőképed. ;):cool2::p:D
Itt nem küld senki senkit pszichiátriára - a mondat, a stílus udvariatlan, sőt!

A maszkviselésről:
"A szakértők szerint az utazási tilalmak mellett a koronavírus-járvány miatt világszerte meghozott korlátozó és elővigyázatossági intézkedések, mint például a maszkviselés, a zárt közösségi terekben való tartózkodás részleges korlátozása, az éjszakai kijárási korlátozás is hozzájárult az influenza visszaszorításához.

Ezek ráadásul az influenza esetében még hatásosabban is szoríthatják vissza a terjedést, mivel annak terjedőképessége jóval gyengébb a koronavírusénál – amely ellen védekezünk most már lassan egy éve. Ráadásul miközben a koronavírus (világjárványos formája) az immunrendszernek egy teljesen új fajta fertőzés, az influenzáról a népesség jóval nagyobb részének van valamilyen tapasztalata, korábbi megfertőződés vagy oltás maradványaként. Ez felkészültebb immunrendszert, kisebb fertőződési esélyt eredményez, fertőzés esetén pedig kisebb eséllyel jelent súlyosabb tüneteket.

S mi az alapgondolat?
Mindenki hülye, aki védekezik, aki maszkot hord, aki távolságot tart?

Gödényéket nem is értem.
Látott már olyan koronavírus-fertőzöttet, aki életerős férfi volt egy éve, majd többször lélegeztetőgépen, s bár él, de az okostelefonját sem tudja bekapcsolni?
Ráadásul megfejelte mindezt egy újonnan jelentkező epilepszia.
Sajnos közeli ismerős.

Mi a búbánatos rossznyavalyáért "küzd"?
 
200 fore becsulik Godeny fele tuntetest, 20ezer fo nem keves es az nem Mo-on volt.

Sok idos elkapta a virus. Oreg otthonookba tarolt igazan. Az elet midenkinek fotos es joga va elni. Lehet nagyon beteg es oreg de hidd el senki nem akar + virust kapi es abba belehalni.
Igen, elkapták, ės elkapják most, oltva is. A vírus, köszöni szėpen, jól van, ės terjed az oltås ellenére még nagyobb sebességgel tovább. Lehet, hogy soha nem lesz ellene hathatós vėdőoltás. Akkor? Maradjunk mind a 4 fal közé örökre bezárva? Kinek van kedve ėlethosszig Kőmíves Kelemennėt játszani?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,741
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére