Nem nyugszik Gődény: újabb tüntetést szervezett, a rendőrök az Andrássyn körülzárták őket

Újabb tüntetést szervezett dr. Gődény György, ma délben a Hősök terére invitálta a vírustagadók táborát.

Egyre több a koronavírus-fertőzött, napról napra több beteg hal bele a veszélyes vírusba, Gődény viszont még mindig nem áll le, folyamatosan szervezi a tüntetéseket, annak ellenére is, hogy tilos a gyülekezés.

Mint írta a felhívásban: “ma fontos napja lesz minden normális életre vágyó embernek.” Arra kérte a vele azonos véleményen lévőket, hogy ne felejtsék el magukkal vinni a nemzetiszínű zászlókat, sípokat, dobokat és dudákat.

A tüntetők a Kossuth térről haladnak a Hősök tere felé, ám közben több mint 50 rendőr sorfallal körülzárta őket.

godeny-hosok-tere-1024x431.jpg
A körülzárt tüntetőket elkezdték igazoltatni, pedig még oda sem értek a Hősök terére.
 
Látott már olyan koronavírus-fertőzöttet, aki életerős férfi volt egy éve, majd többször lélegeztetőgépen, s bár él, de az okostelefonját sem tudja bekapcsolni?
Ráadásul megfejelte mindezt egy újonnan jelentkező epilepszia.
Sajnos közeli ismerős.
Akkor valamilyen hibát követett el hisz hogy kaphatta el a vírust?
 
Igen, elkapták, ės elkapják most, oltva is. A vírus, köszöni szėpen, jól van, ės terjed az oltås ellenére még nagyobb sebességgel tovább. Lehet, hogy soha nem lesz ellene hathatós vėdőoltás. Akkor? Maradjunk mind a 4 fal közé örökre bezárva? Kinek van kedve ėlethosszig Kőmíves Kelemennėt játszani?
Az oltás lényege, hogy enyhébb tünetekkel vészeld át, ha ekapod. Nem mindegy, hogy két hétig köhécselsz, vagy 2 hétig lélegeztető gépen vagy. Totálisan mindenkit védő oltás nincs, de az ujabb mutáns verziók miatt az is jobb mint a semmi. Mig az alap vírusnál 10 ből 1--3 emberkének voltak komoly tűnetei és közülök is csak pár került kórházba, addig ma 10 ből 5-8 is kórházba jut az új mutánsok miatt. A lényeg, hogy nincs több 10 000 intenzív ágy, az oltás jelenlegi céja, hogy minnél kevesebben jussanak az intenzív osztályig, ha elkapja a fertőzést. Egyik vakcina sem 100% és vannak kockázatok, a hűdenyugati AZ is kockázatos és a keleti is. Viszont a szakértők azt mondják az a legkockázatosabb, ha nem vagy beoltva. Persze lehet nem hinni nekik. Ismételjük meg a múlt hibáit. Máglyára a tudósokkal, az ideológia megment!
 
Ide kellene, egy komoly pénzbirságos betoldás.
Szerintem meg az intézkedések a rosszak bezárták a szépségipart ami nem tömeg rendezvény hisz a vendégek egyesével várakozás mentesen mennek időre. Az áruházak nyitva...még a papírbolt is nyitva van mert találtak egy kiskaput...
Akkor lehetne ha CSAK élelmiszert lehetne vásárolni a többi árut meg nem. Hiába vannak ott a pénztárnál tovább nem jutnának vele.
Létszám korlátozás csak x bevásárló kocsi lehetne kint és CSAK egy ember egy kocsi elv működne.
Utcán ha enni inni nem akkor dohányozni sem lehessen.
Dohánybolt zárva.
Ezek nem oly borzalmak.
Ha kell lakóhely elhagyási tilalom.
Személy forgalom a határoknál ne lehessen.
Mert ami most van az nulla csak a magyar kisvállalkozókat bűnteti
A vírus meg köszöni szépen arat.
 
A vírus a te fejedben arat. Szerintem már vannak csoportok, akik lassan az olyanokat fogják levadászni mint te és a hozzád hasonló zárlatosdi örültek! Ahol zártak az se volt jó ,ahol elengedték (Svédország) hasonló számok. Mint fentebb jeleztem téged kell elzárni valami setét pincébe max száraz kenyér és egy kis poshadt víz!
 
Valami bajod van??
Olvasd el figyelmesebben amit írtam. De, a kedvedért leírom....azok az intézkedések amik most vannak egy nagy nullát nem érnek, értek ha elakarnának érni valamit akkor sokkal szigorúbbakat kellene hozni.
Ja és ezt fenyegetésnek is érzem ami itt ezen az oldalon SEM tolerálható.
Elég furcsa hogy egy beszélgetésben érvek mellett leakarsz vadásztatni.
Éld ki magad azokban a csoportokban biztos jó a légkör csak arra figyelj hogy csatorna legyen.....
 
Nagyképű ösztönlény vagy, aki fel sem fogja, miféle különösen ártalmas dolgot támogat és próbál terjeszteni.
Az ostobaságodat a primitív agresszió is jelzi. Ilyesmire csak olyan gyenge emberek képesek, akik számára az egyetlen megoldás a harsány előtérbe tolakodás, a tények totális figyelmen kívül hagyása és mindenki pléhpofával történő leszólása és megtámadása, aki ép ésszel kétségbe vonja mindazt a sületlenséget, amire dühödten rá akarnák venni.
Még valami - te ne hivatkozz a magyarok többségének véleményére. Az ugyanis épp az össz-vissz pár száznyi elborult Gödényes biztonságos eltakarítása és ártalmatlanítása.
 
Ez sajna igy van. Egyre többször olvasni pl. a twitteren, hogy úgy pofán csapnának valakit, aki maszk nélkül össze vissza szaladgál Ő meg már lassan egy éve kvázi karanténban van, mert félti a nagyszülőket és stb. Lett volna gyors megoldás, ha lehet annak nevezni. Egy hónapra totálisan leállítani az eut. Hetente 3-4x mehetsz vásárolni, de egyébként,se futni, se kutyát sétáltatni senki sehová, az jó esélyel megfogta volna a dolgot, majd szigorúan zárni a külső határokat és csak tesztel lehet bekóricálni, de a gazdaság össze is roppant volna egy ilyen totális lezárásba, vagy nem.
 
Nagyképű ösztönlény vagy, aki fel sem fogja, miféle különösen ártalmas dolgot támogat és próbál terjeszteni.
Az ostobaságodat a primitív agresszió is jelzi. Ilyesmire csak olyan gyenge emberek képesek, akik számára az egyetlen megoldás a harsány előtérbe tolakodás, a tények totális figyelmen kívül hagyása és mindenki pléhpofával történő leszólása és megtámadása, aki ép ésszel kétségbe vonja mindazt a sületlenséget, amire dühödten rá akarnák venni.
Még valami - te ne hivatkozz a magyarok többségének véleményére. Az ugyanis épp az össz-vissz pár száznyi elborult Gödényes biztonságos eltakarítása és ártalmatlanítása.
Nem vagyok ösztönlény és elvileg egy cenzura nélküli oldalon én is szabadon véleményt nyilvánítok. Nem vagyok agressíz, de mások a kilátástalanságtól azzá váltak. Kár, hogy ezt se felfogni nem akarod se segítséget nem adsz nekik. Gödényt meg kár támadni. Szabadon kifejezi a véleményét. A tiéddel sem mindenki ért egyet és akkor mi van?! Meg kell őket büntetni? Ha igen akkor rossz helyen vagy.
 
Valami bajod van??
Olvasd el figyelmesebben amit írtam. De, a kedvedért leírom....azok az intézkedések amik most vannak egy nagy nullát nem érnek, értek ha elakarnának érni valamit akkor sokkal szigorúbbakat kellene hozni.
Ja és ezt fenyegetésnek is érzem ami itt ezen az oldalon SEM tolerálható.
Elég furcsa hogy egy beszélgetésben érvek mellett leakarsz vadásztatni.
Éld ki magad azokban a csoportokban biztos jó a légkör csak arra figyelj hogy csatorna legyen.....
Nem fenyegettelek, de már a Facebookon is gyilkos beszólásokat kapnak az olyanok, mint te akik még egy év után is totál zárásokkal idegesítik a többséget. Nem volt sok értelme sehol . Mindenhol volt Covid. Leírom neked még egyszer : Például Svédország. De erre sincs értelmes magyarázatod. Magyarországon már bevallottak 550 ezer munkanélkülit. A baj csak az , hogy a 3 hónap segélyt sokan kimaxolták és nincs több pénz. Max a család ha van. És még egyszer kihangsúlyozom : én nem fenyegettelek. Ha félsz búj el,ennyi. Különben neked sincsenek érveid csak a média pánik visszhangját továbbítod még tovább turbózva. :D Ja és szólásszabadság van.Na béke veled.
 
Az oltás lényege, hogy enyhébb tünetekkel vészeld át, ha ekapod. Nem mindegy, hogy két hétig köhécselsz, vagy 2 hétig lélegeztető gépen vagy. Totálisan mindenkit védő oltás nincs, de az ujabb mutáns verziók miatt az is jobb mint a semmi. Mig az alap vírusnál 10 ből 1--3 emberkének voltak komoly tűnetei és közülök is csak pár került kórházba, addig ma 10 ből 5-8 is kórházba jut az új mutánsok miatt. A lényeg, hogy nincs több 10 000 intenzív ágy, az oltás jelenlegi céja, hogy minnél kevesebben jussanak az intenzív osztályig, ha elkapja a fertőzést. Egyik vakcina sem 100% és vannak kockázatok, a hűdenyugati AZ is kockázatos és a keleti is. Viszont a szakértők azt mondják az a legkockázatosabb, ha nem vagy beoltva. Persze lehet nem hinni nekik. Ismételjük meg a múlt hibáit. Máglyára a tudósokkal, az ideológia megment!
Ha már meg van rá a lehetőség, jobb otthon egy kényelmes ágyban később elpatkolni, mint kórházban a lélegeztető gépen. ;)
 
Nem vagyok ösztönlény és elvileg egy cenzura nélküli oldalon én is szabadon véleményt nyilvánítok. Nem vagyok agressíz, de mások a kilátástalanságtól azzá váltak. Kár, hogy ezt se felfogni nem akarod se segítséget nem adsz nekik. Gödényt meg kár támadni. Szabadon kifejezi a véleményét. A tiéddel sem mindenki ért egyet és akkor mi van?! Meg kell őket büntetni? Ha igen akkor rossz helyen vagy.
Akkor sorban:
De - ösztönlény vagy, nem is kissé. Ha nem lennél az, nem alapvető ösztönreakcióid lennének és nem azokat támgatnád a józan ész, érvek és tények ellen.
Szabadon mondasz vélemyényT? Persze. Senki ebben meg nem gátol. Ám önmagában ettől nem lesz értelmesebb, vagy ártalmatlanabb az, amit képviselsz.
Segítséget adok-e bárkinek? ÉN - igen. Adminként csoportot vezetek, hangoskönyveket adok embereknek, segítek nekik elterelni a félelmeiket, betartom és betartatom mindazt, amit szükségesnek látok a nagyobb bajok elkerülésére, segítek a környezetemben, ahol és ahogy lehet.
Amit kétségtelenül NEM fogok fel és NEM teszek - "Törjetek ki birkák a karánból" csatakiáltással nem uszítok és bolondítok meg egyébként is félő, összezavart és arra hajlamos embereket, NEM terjesztem mindenütt, hogy miféle szörnyű elnyomatás és összeesküvés folyik, ami ellen fel kell lázadni, NEM hirdetem nagystílűen a megalapozatlan, légből kapott hazugságokat azért, hogy saját butaságomat igazoltassam másokkal, NEM sodrok veszélybe embereket és teszek keresztbe azoknak, akik VALÓBAN segítenek, ahol és ahogyan csak lehetséges.
Gödényt és becstelen társaságát épp utóbbiak miatt lehet és KELL is felelősségre vonni és eltávolítani, ahonnét csak lehetséges, mert egészen egyszerűen kártékonyak az épeszű hatalmas többségre nézve. A szabad vélemény nyilvánítása pedig senkit nem hatalmaz fel kártékony rombolásra - sem Gödényeket, sem a jogukat fennen hangoztató, más jogait fennen le se sz*ró követőit.
Végezetül - ha valaki mindezt képtelen átlátni, megérteni és mindezek ellenére továbbra is mantrázza a saját csökött elképzeléseit, az bizony primitív és gyenge ember. Arról már ne is beszéljünk, hgy bármki bármit mond - kész falra hányt borsó, a hülyeség látszólag áttörhetetlen páncél.
Ám - csak látszólag. Remélem, nem kaptad el ezt a nem is létező semmit, nem is fogod. Remélem, a környezetedben sem volt ilyen beteg. Ám a nagy okoskodás helyett egyszer vedd a fáradtságot és fáradj be egy sürgősségi osztályra. Bőven elég lesz egy-két óra, hogy némi tapasztalatot gyújts arról, ami nincs is, azokról, akik erejük megfeszítésével próbálnak segíteni. Nem a páni félelmet kell átalakítva tovább puffasztani és kihasználni.
 
Lett volna gyors megoldás, ha lehet annak nevezni. Egy hónapra totálisan leállítani az eut. Hetente 3-4x mehetsz vásárolni, de egyébként,se futni, se kutyát sétáltatni senki sehová, az jó esélyel megfogta volna a dolgot, majd szigorúan zárni a külső határokat és csak tesztel lehet bekóricálni, de a gazdaság össze is roppant volna egy ilyen totális lezárásba, vagy nem.
Ilyet el tudnál képzelni?
Kínában ott megtették és állítólag sikeresen túl vannak a járványon.
Itthon még a kutyasétáltatást sem tudták betiltani. Mert jogaink vannak...
Határokat lezárni? Magyarország annyira importra szorul sok alapanyagból hogy a gazdaság gyorsan lehasalt volna.
Idősebb szomszédaim még most sem értik hogy miért nem csökken a vírus szám hisz senki sem utazik sehova hiába mondom hogy nem így van hisz sokan utazgatnak....
 
Akkor sorban:
De - ösztönlény vagy, nem is kissé. Ha nem lennél az, nem alapvető ösztönreakcióid lennének és nem azokat támgatnád a józan ész, érvek és tények ellen.
Szabadon mondasz vélemyényT? Persze. Senki ebben meg nem gátol. Ám önmagában ettől nem lesz értelmesebb, vagy ártalmatlanabb az, amit képviselsz.
Segítséget adok-e bárkinek? ÉN - igen. Adminként csoportot vezetek, hangoskönyveket adok embereknek, segítek nekik elterelni a félelmeiket, betartom és betartatom mindazt, amit szükségesnek látok a nagyobb bajok elkerülésére, segítek a környezetemben, ahol és ahogy lehet.
Amit kétségtelenül NEM fogok fel és NEM teszek - "Törjetek ki birkák a karánból" csatakiáltással nem uszítok és bolondítok meg egyébként is félő, összezavart és arra hajlamos embereket, NEM terjesztem mindenütt, hogy miféle szörnyű elnyomatás és összeesküvés folyik, ami ellen fel kell lázadni, NEM hirdetem nagystílűen a megalapozatlan, légből kapott hazugságokat azért, hogy saját butaságomat igazoltassam másokkal, NEM sodrok veszélybe embereket és teszek keresztbe azoknak, akik VALÓBAN segítenek, ahol és ahogyan csak lehetséges.
Gödényt és becstelen társaságát épp utóbbiak miatt lehet és KELL is felelősségre vonni és eltávolítani, ahonnét csak lehetséges, mert egészen egyszerűen kártékonyak az épeszű hatalmas többségre nézve. A szabad vélemény nyilvánítása pedig senkit nem hatalmaz fel kártékony rombolásra - sem Gödényeket, sem a jogukat fennen hangoztató, más jogait fennen le se sz*ró követőit.
Végezetül - ha valaki mindezt képtelen átlátni, megérteni és mindezek ellenére továbbra is mantrázza a saját csökött elképzeléseit, az bizony primitív és gyenge ember. Arról már ne is beszéljünk, hgy bármki bármit mond - kész falra hányt borsó, a hülyeség látszólag áttörhetetlen páncél.
Ám - csak látszólag. Remélem, nem kaptad el ezt a nem is létező semmit, nem is fogod. Remélem, a környezetedben sem volt ilyen beteg. Ám a nagy okoskodás helyett egyszer vedd a fáradtságot és fáradj be egy sürgősségi osztályra. Bőven elég lesz egy-két óra, hogy némi tapasztalatot gyújts arról, ami nincs is, azokról, akik erejük megfeszítésével próbálnak segíteni. Nem a páni félelmet kell átalakítva tovább puffasztani és kihasználni.
Látom ráérsz, ennyi sületlenséget rég olvastam ,kedves ösztönlény professzor úr :p na szép estét.
 
Remekül igazolod, amit írtam rólad:
"ha valaki mindezt képtelen átlátni, megérteni és mindezek ellenére továbbra is mantrázza a saját csökött elképzeléseit, az bizony primitív és gyenge ember. Arról már ne is beszéljünk, hogy bárki bármit mond - kész falra hányt borsó, a hülyeség látszólag áttörhetetlen páncél."
Semmi baj. Számodra így szép és teljes az élet. Kinek, hogyan :)
 
:rohog::dr_103:
 
Azért nem értelek, mert milyen bizonyíték lenne, ami meggyőz arról, hogy ez egy súlyos járvány, ami ellen védekezni kell?

Ha szaporodnak az azonos tüneteket mutató betegek, s kimutatják az egymáshoz kapcsolódásukat, akkor joggal gondolnak valamire, ami a csoportot megfertőzte.
Hol maradt ki egy-két láncszem nálatok, nem értem?

Nem azonos tünetekkel kerülnek százezer számra emberek orvoshoz, a súlyosabb esetek kórházba?
Nem mutatnak azonos tüneteket: gyulladásos elváltozások a tüdőben, összeomló légzőrendszer, sokaknál heteken át tartó magas lázzal (ami alapból kikészíti a szervezetet)? S "gyógyulás" után nem marad sokaknak panasza a tüdőszövetek károsodása miatt?

Mi kell nektek ahhoz, hogy józan ésszel megértsétek, hogy ez egy fertőző betegség, ami a környezetünkben élő emberek túlzottan nagy százalékánál súlyos, maradandó, esetleg halálos következménnyel jár?

Semmi gond nem lenne, ha egy szigeten egymás közt ezt megbeszélnétek. A gond csak azzal van, amikor a Hősök teréről a BKV-vel mentek haza maszkból kilógó orral vagy éppen álla húzva.

A lezárásokra a kontaktusok számának csökkentése miatt van szükség.

A munkahelyüket elvesztőket, s a csőd közelébe jutott ágazatokat pedig most segíteni kellene, ez tény.
De ne azokon vegyetek revansot, akik ennek elmaradásáról nem tehetnek!!

"Pataky Attila, az Edda frontembere egy tanulságot már biztosan leszűrt a koronavírus járványból mégpedig, hogy nem érdemes kételkedni olyan nyilvánvaló dolgokban, mint a koronavírus létezése.

A múlt héten írtunk arról, hogy a járványszkeptikus énekes kórházba került súlyos koronavírusos tünetekkel, most szerda reggel pedig Bochkor Gábor rádiós műsorában nyilatkozott arról, hogy mennyire nehezen élte meg a betegséget.

Az énekes elmondása szerint már a garázskoncertes rosszulléte előtt is sejtette, hogy valami nincs rendben, fogyott is 7-8 kilót, a koncert után pedig rögtön kórházba is került. Pataky Attila szerint pokoli kínokat élt át, és többször érezte azt, hogy egyszerűbb lenne a fájdalmat elengedni.

„Ahogy jött vissza a világ, azt éreztem, hogy akik ezt a covidot tervezték, vigyék vissza magukkal. Iszonyú félelem és rettegés lesz úrrá az emberen, ebben az állapotban, nem magamért, hanem az unokámért, a féltés, szorongás, az az összes fájdalmat űbereli” - mondta.

Amikor Bochkor Gábor megkérdezte, hogy és mi a helyzet a tavaszi vírustagadó véleményével, az énekes azt felelte:

„Igen, alázatosan jelentem, nagyon erősen megtanított a sors, hogy kicsit halkabban, nem kell annyira harsánykodni, nem kell annyira véleményeskedni.”
Álljon itt is mementóként Pataky Attila korábbi véleménye:

Meggyőződésem, hogy a koronavírus-hisztériát a háttérhatalom és a világ vezetői terjesztik azért, hogy kipróbálják, mennyire lehet megijeszteni az embereket, és talán arra is jó ez az egész, hogy elleplezzenek valami fontosat, amiről nem akarják, hogy tudjunk.”
 
Azért nem értelek, mert milyen bizonyíték lenne, ami meggyőz arról, hogy ez egy súlyos járvány, ami ellen védekezni kell?
...........
Hagyd, ne kínlódj vele. Mondtam - gyenge, gyáva, viszont ostoba a végtelenségig. Semmivel nem lehet elérni az agyát, nem is kell, hogy cél legyen. Fetreng saját ostobaságában és borzasztóan élvezi is.
Pontosan az, aminek mutatja magát a szerencsétlen :D :D :D
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,701
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére