Hírek Nem tudják kifizetni a gázszámlát, a faluházba költöztetik az időseket

A 2500 lakosú Jánoshidán két évvel ezelőtt cserélték le a korábbi faelgázosító kazánt korszerű gázfűtésre az óvodában és az idősek napközi ellátását biztosító épületben. Most azonban kiderült, hogy nem tudják kifizetni a gázszámlát.

A százfős óvodát nem lehet kiüríteni, az időseket azonban a faluházba költöztetik, de nem tudják megkötni az áramszerződést sem, mert a kilowattóránként 65 forintos ár mostanra 380 forintra ugrott, így a közvilágítás 3,5 milliós költsége 20 millió lenne egy évre, miközben az iparűzési adóból származó bevételük nem több 40 millió forintnál – írja a Népszava.

Eszes Béla, a város polgármestere elmondta, hogy nincs annyi fa Magyarországon, hogy valamennyi önkormányzat és az eddig gázzal fűtő családok átállhatnának fatüzelésre. Elmondása szerint, még ha lenne is, az elmúlt években gázzal működő rendszereket alakítottak ki, azonban a gáz és a villamos energia piaci árát már nem tudják kifizetni.

Jánoshidán eddig kétszáz család jelentkezett be az ezer háztartásból a 200 köbméternyi szociális tűzifakeretre, idén azonban már négyszázan. Az első hideg után azonban még többen lesznek.

Az önkormányzatok különféle kényszerintézkedésekkel, például uszodabezárással, díszkivilágítás-csökkentéssel, a nem kötelező szolgáltatások elhagyásával próbálnak előre menekülni

– tette hozzá Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke a lapnak.

Egy egységes stratégia kialakítása érdekében találkozóra hívták a többi önkormányzati szövetséget és levelet írtak Pintér Sándor belügyminiszternek, amelyben az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának összehívását kezdeményezték.

A MÖSZ emellett azt is javasolja, hogy a kormány hozzon létre az önkormányzatok energiaigényét lefedő kvótát, ahonnan a települések saját közszolgáltatásaik biztosítása érdekében biztonsággal beszerezhetik a szükséges mennyiségű gázt és áramot akár piaci áron.

Gödöllő polgármestere szerint a települések egyszerűen nem tudják kigazdálkodni az elszálló energiaárakat. Állami segítség nélkül jön a fagyszünet – tette hozzá.

1662373686602.png
 
Nagyon szomorú. Mi lenne a megoldás?
Hagyni kellene a szankciókat mivel visszafelé sült el legalább is rövidtávon.

Hagyd már abba ennek a valótlan állitásnak a terjesztését!

A gázra nincs is embargó, még az olajnál sincs, Magyarország meg minden alól fel van mentve.
A csirkefarhát, a benzin és az alap-élelmiszerek árának a befagyasztása már a háború elött el lett rendelve.

Emlékezzünk csak a választási időszakra amikor Orbán azt hazudta,
- hogy (az akkori ár) 1/5-én fogja kapni a gázt és az olajat Magyarország egy 15 éves szerződés alapján.
- Megvédjük a rezsicsökkentést....
 
Hagyd már abba ennek a valótlan állitásnak a terjesztését!
Mi ebben a valótlanság?
Nincs embargó a gázra és az olajra? Akkor miért nem jön?
A csirkefarhát, a benzin és az alap-élelmiszerek árának a befagyasztása már a háború elött el lett rendelve.
Hiába ..minden emelkedik .

S ezt ki tudja? Az állami média azt mutatja be hogy mindenki hibás .
 
A gázra nincs is embargó, még az olajnál sincs,
Oroszország mindaddig nem folytatja teljes mértékben Európába irányuló gázszállítását, amíg a nyugat fel nem oldja a Moszkva elleni szankciókat – közölte a Kreml, mivel az orosz gázszállítás miatti aggodalmak tovább növelik az energiaárakat.
Peszkov hozzátette, hogy Oroszország teljes gázszállításának az Északi Áramlat 1-en keresztül történő teljes újraindítása „kétségtelenül” attól függ, hogy a nyugat feloldja-e a Moszkva elleni szankciókat. „A nyugati államok által bevezetett szankciók hozták a helyzetet a mostani állapotba.”
 
Hagyd már abba ennek a valótlan állitásnak a terjesztését!

A gázra nincs is embargó, még az olajnál sincs, Magyarország meg minden alól fel van mentve.
A csirkefarhát, a benzin és az alap-élelmiszerek árának a befagyasztása már a háború elött el lett rendelve.

Emlékezzünk csak a választási időszakra amikor Orbán azt hazudta,
- hogy (az akkori ár) 1/5-én fogja kapni a gázt és az olajat Magyarország egy 15 éves szerződés alapján.
- Megvédjük a rezsicsökkentést....

Még a háború elején nyilatkozott valamelyik mezőgazdasági minisztériumi főmufti, hogy minket nem érint, hogy ukrajna nem tud gabonát exportálni, mivel nálunk kétszer annyi gabona terem, mint amennyi a lakosság ellátásához szükséges ... pár nap múlva pedig ovi befagyasztotta a gabona exportot is.
Nomármost fentiek fényében kérdem én illő tisztelettel hogy a nyavalyába lett a kenyér ára 500-700 Ft/kg ??!!!
 
Drága a gáz.
 
Az elektromos árammal lehetne spórolni: szerintem minden második lámpaoszlopból simán kivehető az izzó...
A Parlament díszvilágítása teljesen felesleges... meg sok hasonló is.
Ha kevesebbet fogyasztunk, talán Paks olcsóbb árama csökkentve a beszerzési átlagárat, tisztességes MVM esetén lefelé mozdíthatná az eladási árakat...
 
Igazából ezek a hírek így tél felé közeledve eléggé sokkolóak.
Ezért addig míg nem kell fűteni egy kis vidámság hátha a hideg téli napokon is emlékszünk majd rá és felvidítsa a napjainkat!!
1662444992278.png
 
Mi ebben a valótlanság?
Nincs embargó a gázra és az olajra? Akkor miért nem jön?

Mert Putyin a régi fegyverrel, az "orosz-téllel" próbálja nyugateuropát térdre kényszeríteni.
Mert Putyin egy perverz alak és abban lelné az örömét ha valóban fagyoskodnánk télen.
Eddig csak az áremeléssel próbálkozott, most a csap elzárással.

Ez is mutatja, hogy a nyugat helyesen cselekedett amikor elhatározta, hogy csökkenti a függőségét az Oroszoktól.

Természetes, - ahogy már korábban említettem - hogy az embargónak is van lassan szerepe abban,
hogy az Orosz gáz-kitermelés nyugati technológia nélkül óriási nehézségekbe fog ütközni.

Ez csak azt mutatná, hogy Orbán hazudott amikor azt mondta a "szankciók csak nekünk ártanak"

Hiába ..minden emelkedik .
Az ár-stoppot Orbán már a választások elött kénytelen volt bevezetni,
tehát a kampányban hazudott és most is azt teszi.

A csirke, az étolaj nem az Oroszoktól jön de ha keletről jönne az Ukrajna lenne amit Orbán barátja 150.000 katonával megtámadott.

S ezt ki tudja? Az állami média azt mutatja be hogy mindenki hibás .

Ezért emlékeztetek én mindenkit a választási időszakra amikor Orbán azt hazudta,
- hogy (az akkori ár) 1/5-én fogja kapni a gázt és az olajat Magyarország egy 15 éves szerződés alapján.
- Megvédjük a rezsicsökkentést....
 
Még a háború elején nyilatkozott valamelyik mezőgazdasági minisztériumi főmufti, hogy minket nem érint, hogy ukrajna nem tud gabonát exportálni, mivel nálunk kétszer annyi gabona terem, mint amennyi a lakosság ellátásához szükséges ... pár nap múlva pedig ovi befagyasztotta a gabona exportot is.
Nomármost fentiek fényében kérdem én illő tisztelettel hogy a nyavalyába lett a kenyér ára 500-700 Ft/kg ??!!!
1000 Ft!
 
Mert Putyin a régi fegyverrel, az "orosz-téllel" próbálja nyugateuropát térdre kényszeríteni.
Mert Putyin egy perverz alak és abban lelné az örömét ha valóban fagyoskodnánk télen.
Eddig csak az áremeléssel próbálkozott, most a csap elzárással.

Ez is mutatja, hogy a nyugat helyesen cselekedett amikor elhatározta, hogy csökkenti a függőségét az Oroszoktól.

Természetes, - ahogy már korábban említettem - hogy az embargónak is van lassan szerepe abban,
hogy az Orosz gáz-kitermelés nyugati technológia nélkül óriási nehézségekbe fog ütközni.

Ez csak azt mutatná, hogy Orbán hazudott amikor azt mondta a "szankciók csak nekünk ártanak"

Az ár-stoppot Orbán már a választások elött kénytelen volt bevezetni,
tehát a kampányban hazudott és most is azt teszi.

A csirke, az étolaj nem az Oroszoktól jön de ha keletről jönne az Ukrajna lenne amit Orbán barátja 150.000 katonával megtámadott.

Ezért emlékeztetek én mindenkit a választási időszakra amikor Orbán azt hazudta,
- hogy (az akkori ár) 1/5-én fogja kapni a gázt és az olajat Magyarország egy 15 éves szerződés alapján.
- Megvédjük a rezsicsökkentést....

Csak egy helyesbítés, az 5-öd árat nem Orbán, hanem Putyin hazudta.
És egy megjegyzés: Ukrajna felajánlotta a németeknek, hogy növeli az áramszállítását, ahogy Franciaország is. Ez a szolidaritás, amit Orbánék az EU-ban egyből elvetettek. Ukrajna Magyarországnak is ajánlott áramot, olcsóbban, mint a világpiaci ár, de kis hazánk erre, tudtommal, nem reagált.
 
Ezért emlékeztetek én mindenkit a választási időszakra amikor Orbán azt hazudta,
- hogy (az akkori ár) 1/5-én fogja kapni a gázt és az olajat Magyarország egy 15 éves szerződés alapján.
- Megvédjük a rezsicsökkentést....
És nem így van?
Van egy valós ár amit a kormány annak mond és van a lakossági ár,
így védik a rezsit. Plusz takarékosságra ösztönzik a lakosságot is.
Csak ott a bibi hogy azok a nyugdíjasok akik eddig is a 100 ezer forint körüli vagy alatti nyugdíjból éltek azok eddig is takarékoskodtak ennél tovább nem nagyon tudnak. De, a magas nyugdíjból élők tudnak még összébb húzódni .
A FIDESZ a rezsicsökkentésből tudott eddig és most is népszerűséget kovácsolni. Természetes hogy ezt a szlogent tovább használják.
Az ár-stoppot Orbán már a választások elött kénytelen volt bevezetni,
tehát a kampányban hazudott és most is azt teszi.

A csirke, az étolaj nem az Oroszoktól jön de ha keletről jönne az Ukrajna lenne amit Orbán barátja 150.000 katonával megtámadott.
Szerinted egy államfőnek nem az országa biztonsága és jóléte a fontos??
Engem és sok millió honfitársamat nem érdekli hogy kivel barátkozik és kinek mit ígér. Ha az országban úgy érzem hogy meglehet élni akkor a kormány jó úton jár az hogy emberileg elítélendő amit tesz az legyen az Ő baja problémája majd az utókor eldönti hogy helyesen járt- e el?
Mert Putyin a régi fegyverrel, az "orosz-téllel" próbálja nyugateuropát térdre kényszeríteni.
Mert Putyin egy perverz alak és abban lelné az örömét ha valóban fagyoskodnánk télen.
Eddig csak az áremeléssel próbálkozott, most a csap elzárással.
Még is mit vártál tőle??? Érdekes amióta nyugati lettél átvetted az ő naivitásukat is.
Itt keleten tudjuk hogy ha a szomszéd learatja a termésemet és én meg feljelentem utána nem megyek át hozzá hogy adjon már nekem tojást mert rántottát akarok készíteni....és megsértődök hogy nem kapok.
Ez is mutatja, hogy a nyugat helyesen cselekedett amikor elhatározta, hogy csökkenti a függőségét az Oroszoktól.
Csak nem ilyen hebehurgyán kapkodva.
Most jöttek rá hogy energiára szükség van ..butuskák.
Természetes, - ahogy már korábban említettem - hogy az embargónak is van lassan szerepe abban,
hogy az Orosz gáz-kitermelés nyugati technológia nélkül óriási nehézségekbe fog ütközni.
Igen látjuk hogy a szankciók Észak-Korea estében is milyen jól működnek. Összedobtak egy atombombát nos erről ennyit.
Ez csak azt mutatná, hogy Orbán hazudott amikor azt mondta a "szankciók csak nekünk ártanak"
Mert így van hosszú távon meg bármi lehet.
 
Az elektromos árammal lehetne spórolni: szerintem minden második lámpaoszlopból simán kivehető az izzó...
A Parlament díszvilágítása teljesen felesleges... meg sok hasonló is.
Ha kevesebbet fogyasztunk, talán Paks olcsóbb árama csökkentve a beszerzési átlagárat, tisztességes MVM esetén lefelé mozdíthatná az eladási árakat...
Az áram nem lenne ilyen drága, ha nem tennének rá minden mást, 27 % áfát, rendszerhasználati díjat, stb. Saját példa: júl.9-aug.8-ig a fogyasztásom - energiadíj 761 Ft + áfa - 966 Ft
rendszerhasználati díj 3490+ 27 % áfa - 4433 Ft, összesen 5399 Ft.
és ebből a fogyasztásom 761! de az áfával, stb. a 7x-esét fizetem, és én még a határon belül vagyok.
Gondoljátok végig, mennyit nyerészkednek majd a 27 % áfával a többet fogyasztókon! Már azokon, akik ki tudják fizetni a számlát. A többieknek meg majd a völlneri módon elárverezik, gyakorlatilag elrabolják a lakását, és megint a NER fog gazdagodni.
És ki kapja a rendszerhasználati díjat pl. a gáznál? Mészárosék!
Ami meg Paksot illeti, ha megépül Paks II, még jobban kiszolgáltatnak bennünket az oroszoknak. /És mikor tudna termelni? Nyugati alapanyagok nélkül az oroszok hogy boldogulnának?/ Már most is megvan a függőség, az óriási orosz hitel, amit felvettünk tőlük, és amit már el kell kezdenünk törleszteni. Szóval Paks II-t én biztos hogy nem velük építtetném, most, a szankciók miatt simán fel lehetett volna bontani azt a feltehetőleg /titkosított!/ előnytelen szerződést. A franciáknál is vannak atomerőművek, korszerűbbek az oroszokénál.
A másik dolog: miért akarják az iskolákat fával fűteni, meg a vidéki házakat? Miért nem napelemmel, ami megújúló forrás? EU-s pénzből lehetne. És az EU-s pénzek jönnének, ha O. meghozná a szükséges döntéseket. Erre mondják a fideszesek, hogy az EU zsarol. Az miért nem bántja őket, hogy Putyin egész Európát zsarolja? Azt remélve, ha az emberek fagyoskodnak, fellázadnak a kormányuk ellen, és a kormányok az EU ellen, és évtizedek óta ez a célja, szétverni az EU-t. Prágában már volt egy nagy tüntetés, és nálunk is erős az orosz propaganda.
 
Este vagy éjjel kell inkább fűteni, mikor nincs napsütés... Az energia tárolás pedig drága...
Az EU egyik gondja, hogy nem voltak egyenlőek az esélyek a választáson. Másik választások pedig nem lesznek...
Az EU meg majd elkölti másra a pénzt...
 
Pocsékoljatok minél több energiát – üzeni Európában élő honfitársainak egy orosz influenszer​

Egyik legújabb videójában arra kéri a Németországban vagy Európa bármely országában élő oroszokat, hogy pazaroljanak minél több áramot és gázt, hogy ezzel segítsék az anyaországukat az ukrajnai háborúban.
Julia Prokorova április óta él Németországban, videóiban már hangoztatta, hogy illegálisan tartózkodik az országban, és azt is, hogy munkanélküli – erről a The Russian Crimes nevű portál írt.
Julia Prokorova a következő mondja a két ukrán nőnek:

Lányok, dicsőség Oroszországnak! Oroszország fog nyerni, Oroszország fog nyerni! Ki birtokolja Herszont? Hamarosan eljön a referendum! B…ódjon meg Ukrajna!

(van ilyen is)
 
Itt egy diagram az európai gáz árakról...

Financial Times: Hiába bírálják, Orbán elérte, hogy Magyarországon a legalacsonyabb a gáz ára

A brit lap összevetette az európai gázárakat. Hazánk került ki győztesen.
Csatolás megtekintése 1880189

Valaki rosszul fordított, a diagrammon a "lakossági gázár" látható, és nem amiért vásárolja az ország.

Én is aggódom a villanyszámla miatt, szívom a fogamat a benzinárak láttán,

- Már egy ideje másképp élünk mert oda figyelünk, hol pazarolunk elektromos energiát, mire van valóban szükségünk.
- Végre elolvastam a mosógép, a mosogatógép használati utasítását és érdekes dolgokat tanultam
- Nem a leggyorsabb programok az energiás porolósok
- Az Eco-Programmot például eddig soha nem használtam mert 4 órát vett igénybe, ma esténként futtatom
- A víznek a felét használja, az áram is kevesebb.
- Ha elmegyek, vagy lefekszünk egy távirányitóval kikapcsolok mindent ami nem kell

- Magyarországon a minimál-nyugdij, ami érdekes módon örök értékű, soha nem fog emelkedni 28.500 Ft.
- Én nyugdíjasként, még tevékenykedek a szakmámban de ezt megkeresem egy óra alatt (netto)

Szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy
nem február óta, hanem már több mint fél évszázada küzdünk az energiaárakkal

Erről egy külön topikot lehetne indítani, :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,911
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére