Nem tudja használni Kanada a Kínától kapott egymillió arcmaszkot

A KN95-ös arcvédők a kanadai kormány szerint nem alkalmasak arra, hogy a vírussal küzdő egészségügyi dolgozók viseljék.

Egymillió arcmaszkot vásárolt Kanada Kínától a koronavírus-járvány miatt, ám a felszerelés kanadai illetékesek szerint nem alkalmas a kórokozó elleni védekezésre – írta a New York Post.

A KN95 típusú maszkokat a kanadai hatóságok az érkezésük után szigorú vizsgálatnak vetették alá. Ekkor derült ki, hogy az arcvédők nem felelnek meg bizonyos járványügyi előírásoknak, így biztosan nem osztják ki az orvosoknak, ápolóknak.

A Global News később arról írt, hogy Kína díjmentesen cseréli a problémás arcvédőket. A lap arról is beszámolt, a maszkok közt olyanokat is talált a kanadai kormány, amelyek eleve fertőzöttek voltak.

A kanadai kormány nem először jár így, Toronto legutóbb 60 ezer maszkot kényszerült visszahívni, mert gyenge minőségük miatt az arcvédők hamar elszakadtak. A Post Millennial szerint ezek a védőeszközök is Kínában készültek.

Európában is számos ország jelezte már, hogy a Kínából rendelt szállítmányok minősége finoman szólva is hagyott maga után kívánnivalót. A hollandok 600 ezer maszkot hívtak vissza, a finnek 2,3 millió maszkot minősítettek használhatatlannak, a spanyolok 50 ezer kínai koronavírustesztet dobtak a kukába, de még a csehek is arra panaszkodtak, hogy a hozzájuk érkezett 300 ezer teszt harmada volt hibás.

A magyar hatóságok eddig nem voltak hajlandóak elárulni, Magyarországon történt-e ilyen, bár Müller Cecília országos tiszti főorvos egyszer utalt rá, tisztában vannak a nemzetközi tapasztalatokkal, ezért folyamatosan ellenőrzik az eszközök minőségét, illetve elmondta, "ezek minősége eltérő".


image.aspx
 
...
Most mikor már megoldották a problémát, már lehet tesztelgetni, szép statisztikákat, diagrammokat készíteni.
Milyen problémát oldottak meg szerinted és hogyan?
*
Szép statisztikák nélkül és szép diagramok nélkül - (hiszen ezekre jottányit sem adsz :) )- támaszd alá lécci a "szép" állításodat :)
 
Utoljára módosítva:
de semmivel sem haltak meg többen mint átlagosan ... az meg igencsak kérdéses, hogy a koronavírusnak mi köze volt a halálhoz.
Akkor meg minek hírdettek rendkivüli helyzetet??
az üzemeltető felelős az ott történtekért, a tanuk, az elhunytak hozzátartozói azt nyilatkozták, hogy november óta nem volt orvos az intézményben ... a vizsgálat a tanuvallomások, dokumentumok begyűjtésénél tart, majd kiderül ki a felelős
Vizsgálat?....:DD
Öregek otthonáról van szó és nem kórházról...
 
azért sok szabálytalanságot tártak fel már eddig is ami a tömeges megbetegedéshez vezetett ... ilyen helyeken, egy egyszerü szarmonella fertőzésért is valakinek felenie kell.
Mivel a kormányunk és pártunk nyomoz (vizsgálódik) így nem kételkedik a sikerükben....
 
A Financial Times azzal próbált meg közelebb jutni az igazsághoz, hogy 14 olyan országban, ahol elérhetők pontos adatok, összevetette a többéves átlagot és az idei járvány alatti halálozási statisztikákat.
7RjY3y8eYmK4L3CJs.jpeg

Egy másik összesítés több európai ország többlet-halálozásairól az elmúlt három év első 15 hetébőlFotó: European Mortality Monitoring Project
Márciusi és áprilisi heteket hasonlítottak össze, az adott hét összes halálozásának 2015 és 2019 közötti átlagát, illetve a 2020-as adatokat. A vizsgált országokban idén az átlaghoz képest 50 százalékkal nőtt a halálozás, és a többlet szinte mindenhol sokkal nagyobb volt, mint a koronavírus regisztrált áldozatainak száma.
Ezeken a helyeken összesen 122 ezerrel nőtt a halálozások száma az előző évek átlagához képest, míg a koronavírus okozta betegségben hivatalosan 77 ezren vesztették életüket. Ez azt jelentheti, spekulál a Financial Times, hogy a COVID-19 áldozatainak száma akár az ismert adatok másfélszeresénél is több lehet..Márciusi és áprilisi heteket hasonlítottak össze, az adott hét összes halálozásának 2015 és 2019 közötti átlagát.Ezekben a hetekben a halálozások Belgiumban 60, Spanyolországban 51, Hollandiában 42, míg Franciaországban 34 százalékkal nőttek az előző évekhez képest - írja a Financial Times.
az átlaghoz képest 50 százalékkal nőtt a halálozás, és a többlet szinte mindenhol sokkal nagyobb volt, mint a koronavírus regisztrált áldozatainak száma.
Ezeken a helyeken összesen 122 ezerrel nőtt a halálozások száma az előző évek átlagához képest, míg a koronavírus okozta betegségben hivatalosan 77 ezren vesztették életüket. Ez azt jelentheti, spekulál a Financial Times, hogy a COVID-19 áldozatainak száma akár az ismert adatok másfélszeresénél is több lehet.

Hogy tetszik kedves dext?
Várj, tudom mit fogsz kérni :) 202228-as decemberi statisztikát, igaz ? :D
 
Most mikor már megoldották a problémát,
Nos ez nehezen megy hisz még a kommunikációban sem tudnak egységesek lenni...
Először azt mondták hogy augusztus 15-ig országszerte tilos 500 főnél nagyobb rendezvényeket tartani a koronavírus-járvány miatt. Majd bevallják hogy hibáztak (el ne hidd hogy ezeke bevallanak valamit is)
Este aztán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pontosította az állami tévében, és az Index szerint azt mondta,

500 főnél kisebb rendezvényt sem lehet tartani.
 
Hogy mit mond a kormánypárt azt nem lehet követni...
Először még a maszk sem volt szükséges...most meg kötelező.
Ha meg nincs szükség a tesztelésre akkor minek vettek teszteket?
Milyen problémát oldottak meg?
Több ezer ember meghalt ha szerinted ez nem probléma...
Tesztek nélkül honnan vették volna hogy mit illetve kiket kell elszigetelni?
De, a legfontosabb az volt hogy az ellenzéki vezetésű öregek otthonainak fertőzöttségét ráfogják az ellenzékre.
Mintha a kormánypárti intézeteknél nem lett volna fertőzés.
Még nézzük tovább mit véd és mit cáfol dext
A totális tesztelést mi ellenzékiek akartuk követeltük.
Érveltünk dext meg arra hogy nem jó.
Mi történik ma szinte totális tesztet fog csinálni a kormány:
A szűrővizsgálatot, az úgynevezett PCR-teszt segítségével végzik, ez a ma ismert legtévedhetetlenebb módja a fertőzés kiszűrésének
Most megint jó a tesztelés
Hogy mit mond a kormánypárt azt nem lehet követni...
A hibái ellenére is kell a tesztelés halljad dext.Te voltál nagyon ellene.Te mondtad aki meggyógyul megoldódott minden.Tenni nem kell semmit.
A maszkot említed setni : szenilis tanítónőnk kijelentette nem kell.
Majd kötelezővé is tették.
Mindezek mögött egy olyan kiváló egészségügyi és járványügyi koponya áll mint ami itt a videóban megismerhető.
Neki köszönhető hogy 2 hónapja nincs szakorvosi ellátás
Mekkora eszetlenség és összevisszaság megy a lebénított 2010 óta folyamatosan még rosszabbá váló egészségügyben?
 
Utoljára módosítva:
szerintem teljesen mindegy hogy milyen gondolkodású emberek vezetik a híroldalt ha a valóságot írja meg.
Az alábbi nem csak valóság vélemény is:
Mondta nemrégiben Orbán Viktor.
Ha 10 millió ember nem tud megépíteni egy stadiont, akkor csukjuk be a boltot.

A TB(Társadalom biztosítás)De főleg az új törvény miatt pedig mondjuk mi:

Márpedig ha 10 millió ember nem tud közösen finanszírozni egy olyan rendszert, amelyik nem hagy embereket betegen élni és meghalni csak azért, mert épp nincs pénzük, akkor tényleg be lehet zárni a boltot.
Ebben az esetben ugyanis tényleg semmi értelme nincs a magyar állam létezésének.
A "nélküled" elnótázása nem pótolja az orvosi ellátást
 
Utoljára módosítva:
Azt is kiderítettem, hogy az "ungarische salami" íze attól is függ milyen vastagon szeleteljük. :)
Megerősítem itt bujkált bennem.
Van a bolti szeletelés mikor 1 mm vastag.
Ezt csak fűszerként képes rámenni a vajas deszkára.
Hatalmas aromája van.
Mikor Krőzus vagyok akkor a szeleteket marikkal teszem a számba.Nincs íze.
Ha várok a szeletek között aroma halmozás.levegőzik
Ez olyan mint a kortyonként a bor.levegőzik.
Ha 1cm vastagra kézzel vágom és úgy eszem magában.
Megint más az íze.
1975-ben egyszer úgy magában kipróbáltam 2 cm vastagot.
Rettenetesen fojtós, alig nyelhető volt.
De nagyon erős aroma.
Ha ma nézem ugyanúgy,(2cm) nincs olyan erős aromájú.

Ellenben 1mm re szeletelve ugyanolyan erős aroma mint 1975 ben a 2 cm vastag
Tanulság: Nem mindegy milyen vastagra van szelve
: Nem mindegy melyik éviből eszel​
 
Utoljára módosítva:
Olvasom, hogy felesleges volt a magyar kormány hálálkodása a 30.000 Kinábol érkezett koronavírus-test-csomag ajándékozásáért, mert pár nappal később Kína visszavonta a teszteket és kimondta, hogy „alkalmatlanok a COVID–19-fertőzött, aktuálisan fertőző személyek kimutatására”.
-
Nem beszélt erről a közmédia? :(
 
Hogy mit mond a kormánypárt azt nem lehet követni...
Először még a maszk sem volt szükséges...most meg kötelező.
Ha meg nincs szükség a tesztelésre akkor minek vettek teszteket?
Milyen problémát oldottak meg?
Több ezer ember meghalt ha szerinted ez nem probléma...
Tesztek nélkül honnan vették volna hogy mit illetve kiket kell elszigetelni?
De, a legfontosabb az volt hogy az ellenzéki vezetésű öregek otthonainak fertőzöttségét ráfogják az ellenzékre.
Mintha a kormánypárti intézeteknél nem lett volna fertőzés.
De a lényeg hogy pártunk kormányunk megvéd bennünket....

...én mindig is mondtam, hogy a Gyurcsányi kellene ide. Ő a vírushoz (is) jobban ért!...
 
...én mindig is mondtam, hogy a Gyurcsányi kellene ide. Ő a vírushoz (is) jobban ért!...

Nem tudom, hogy ezt most iróniának szántad vagy komolyan gondolod, nem is lényeges.
Szerintem az lenne a fontos, hogy az ellenzéket nem "idéznék" a közmédiában
hanem ők mondhassák el mit gondolnak és akarnak.
-
A kormánypárt még a voksok felét sem érte el a parlamenti választásokon mégis a döntési jognál 2/3-ot élvez
Ezt a 49,6%-is csak idegen állampolgároknak adott privilégiumokkal vásárolta meg a kormány.
Az ország több mint a felének nincs hangja a közmédiákban pedig a közmédiák fenntartásának a fő terhét ők viselik.
-
A felhatalmazási-törvény adta korlátlan hatalmat egészen biztosan nem fogja kiadni a kormány a kezéből a legközelebbi választásokig. Ez alkalommal is egy négy éven keresztül tartó választási propaganda fogja a hatalmukat megerősíteni,
ez alkotmányellenes.
-
 
A kormánypárt még a voksok felét sem érte el a parlamenti választásokon mégis a döntési jognál 2/3-ot élvez
Ezt a 49,6%-is csak idegen állampolgároknak adott privilégiumokkal vásárolta meg a kormány.
elhiszem, hogy nehéz megérteni hogyan lesz a kevesebb mint félből kétharmad, már sokadjára ... tanulmányozni kell a választási törvényt, elég régi.
de az "idegen állampolgárok" kifejezés mit jelent? ezek ürlények (aliens), úgy érted, hogy idegenek?
 
Miközben a falusi orvos egy 75 éves paraszt bácsi sérült kezét varrta össze, gondolta, beszélget egy kicsit az öreggel.
Valahogy Orbán Viktor került szóba.
Az öreg paraszt így szólt: “Tudja doktor úr, a Viktor egy cölöp-teknős.”
Az orvos nem értette a meghatározást, így megkérdezte az öregembert, hogy mit jelent a “cölöp-teknős”.
“Hát… tudja, amikor az ember egy vidéki földúton haladva meglát egy kerítéshez rögzített cölöpöt, melynek
tetején egy teknősbéka egyensúlyoz, az egy cölöp-teknős,” – magyarázta az öreg paraszt.
De mivel látta a doktor arcán, hogy nem érti a dolgot, tovább magyarázott.
“Tudja, doktor úr, a teknős nem került fel oda csak úgy magától, és az egyáltalán nem az ő helye.
Valamint fogalma sincs arról, hogy mit csináljon, amíg ott fenn van, mivel sokkal magasabban van,
mint amit képességei megengednek. És az ember egyébként is elgondolkozik azon,
hogy ki volt az a hülye, aki a teknőst oda feltette.”

Ez volt az eddigi legjobb magyarázat Orbán Viktorra.
 
elhiszem, hogy nehéz megérteni hogyan lesz a kevesebb mint félből kétharmad, már sokadjára ... tanulmányozni kell a választási törvényt, elég régi.
de az "idegen állampolgárok" kifejezés mit jelent? ezek ürlények (aliens), úgy érted, hogy idegenek?

Ne hivatkozzál nekem törvényekre amik egyedülállóak abban az országban, hiszen ilyen alapon
a nemzetiszocialisták hozta Nürnbergi törvények is kritikán kívülinek tekinthetők.
-
Bizony furcsa, hogy "vérrokonság" elég ahhoz, hogy egy ország belügyeibe beleavatkozzanak külföldi állampolgárok.
-
Akkor esne a jelenlegi kormány pofára ha egyszer valamennyi "külföldre szakad" volt magyar állampolgár, a gyerekei és unokái, élnének a kormány által propagált lehetőségekkel és leváltanák őket.
-
Már az önkormányzati választásokon megmutatkozott, hogy a nyugat Európai EU-s polgárok nem vesztegethetők meg olyan könnyen mint a Kelet Európaiak, legalábbis Budapest elvesztését ezzel magyarázza a kormány.
-
A kormány egyre jobban testre szabja magának a törvényeket és senki nem tudja öt ebben megakadályozni,
A kormányzó már a saját embereitől is fél, különben nem lett volna szükség a felhatalmazási törvényre.
-
Amíg nincs szabad sajtó, addig a választások egy fabatkát sem érnek, mert mindig lesz egy többség aki a hamis, hazug közmédiákon keresztül egy téves képet fog kapni az ellenzékről.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Eramanyi wrote on kistraktoros's profile.
Szia! Horváth Péter Történelem 7. tankönyvet keresem. Légyszíves küldd el, ha neked megvan! Köszönöm!
duveen wrote on Miranda77's profile.
Szia,

Korábban kerested Dan John: Beavatkozás c. könyvét. Véletlenül nem sikerült megszerezned azóta? Én is ezt keresem.
Üdv.: D.
babajaro wrote on ani515's profile.
Hátha.....:
berczineani wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm a sok csodás fordítást neked. sok nehéz napon segítettek már át. még új vagyok az oldalon de a fordításaid már jó ismerősök. köszönöm

Statisztikák

Témák
36,621
Üzenet
4,435,536
Tagok
592,633
Legújabb tagunk
IcuB
Oldal tetejére