Nem tudni, hogy miért lövöldöztek Quebecben

Hat ember meghalt, 19 pedig megsebesült, amikor fegyveresek tüzet nyitottak egy mecsetben a kanadai Quebecben.

A támadást a vasárnap esti ima közben hajtották végre. A kanadai kormányfő szerint muszlimok elleni terrortámadás történt. A rendőrség két embert őrizetbe vett, de a lehetséges indítékról egyelőre nem közöltek részleteket.

Mentőautó szállít el sérülteket egy mecsetből Quebec Cityben. A kanadai város iszlám kulturális központjába vasárnap este hatolt be egy vagy több fegyveres, majd tüzet nyitottak a bentlévőkre, akik éppen imádkoztak. Az áldozatok 35 és 70 év közöttiek, mindannyian férfiak.

A vérengzést mintegy negyvenen élték túl.

„A rendőrség kapott egy hívást arról, hogy lövöldözés történt. Most az összes rendőr azon van, hogy kiderítse mi történt. Lezártuk a környéket. Két gyanúsítottat őrizetbe vettünk, egyet itt, egyet a közelben” – mondta Christine Coulombe, quebeci rendőr.

A rendőrség szerint a gyanúsítottak 30 év körüli férfiak. A hatóságok a lehetséges indítékról még nem nyilatkoztak.

A kanadai miniszterelnök a muszlimok elleni terrortámadásnak nevezte a vérengzést. Justin Trudeau azonban hangsúlyozta, ők is a nemzet fontos részei. Kiállt a muszlimok mellett a tartomány miniszterelnöke is.

„Szeretnék néhány szót szólni quebeci társainkhoz, a muszlim quebeciekhez. Veletek vagyunk. Ez a ti otthonotok. Szívesen látunk titeket. Mindannyian quebeciek vagyunk” – mondta Philippe Coulliard, Quebec miniszterelnöke.

Egy helyi lakos szerint nincsenek vallási feszültségek a városban.

„Soha nem tapasztaltam itt semmi rendkívülit. Mindenki megvan a másikkal, és az általam ismert quebeciek sem tapasztaltak semmilyen gyűlöletet vagy ellenségességet. Szóval tényleg sokkolt ez az egész” – mondta Anthony Kote.

Ugyanakkor a helyi iszlám kulturális központ már korábban célpontja volt egy másik, iszlámellenes akciónak.

Akkor ismeretlenek egy disznófejet helyeztek el a bejáratnál az iszlám böjt, a ramadán idején és azt írták mellé egy lapra, hogy jó étvágyat.

lovoldozes.jpg
 
Sajnálom, de nem világos! Mi köze a sariának az evangéliumhoz? Szerinted jogukban áll lázongani, iszlamizálást, sariát követelni, tüntetni, miközben elvárják hogy Európa tartsa el őket?

Szerintem valami nagyon félreértettél. Amennyire ismerem @setni fórumtársunkat, biztosítalak róla, véleménye ezügyben nagyon hasonló az enyémhez, ami azt jelenti, semmit se kíván kevésbé mint a shariát. Igazából élek a gyanúval hogy ő, szívemnek szottya ateista, azaz még a kereszténységet se komálja, de a fanatikus iszlámot aztán pláne nem. Nem mintha a vallási tanokat illetően a kereszténységet szikrányival is jobbnak tartaná, de azért mert nem kér semmiféle teokratikus államból, márpedig azt egyelőre nem a keresztények igyekeznek tömeggyilkosságok árán is megvalósítani, hanem az iszlám hívőinek egyes csoportjai.
 
Sajnálom, de nem világos! Mi köze a sariának az evangéliumhoz? Szerinted jogukban áll lázongani, iszlamizálást, sariát követelni, tüntetni, miközben elvárják hogy Európa tartsa el őket?
Valószínű arra céloz hogy a Biblia is tartalmaz a saria-hoz hasonló gondolatokat. Mivel megütközünk a muzulmánok vallásosságán, pedig nem kellene mert HA mi is vallásoasak lennénk és nem csak külsőségeiben akkor látnánk ezeket az összefüggéseket..
De ha rosszul interpretálom a mondani valóját majd kijavít.
 
Szerintem valami nagyon félreértettél. Amennyire ismerem @setni fórumtársunkat, biztosítalak róla, véleménye ezügyben nagyon hasonló az enyémhez, ami azt jelenti, semmit se kíván kevésbé mint a shariát. Igazából élek a gyanúval hogy ő, szívemnek szottya ateista, azaz még a kereszténységet se komálja, de a fanatikus iszlámot aztán pláne nem. Nem mintha a vallási tanokat illetően a kereszténységet szikrányival is jobbnak tartaná, de azért mert nem kér semmiféle teokratikus államból, márpedig azt egyelőre nem a keresztények igyekeznek tömeggyilkosságok árán is megvalósítani, hanem az iszlám hívőinek egyes csoportjai.
Jól látod!
 
Az európai kultúra, és gyakorlat, hogy ki miben hisz, azt magánügynek tartja. Én is ezen a véleményen vagyok. Jogomban áll akár hívőnek, vagy ateistának lenni! A radikális iszlamisták viszont ránk akarják erőszakolni a fundamentalizmust. Húzzanak vissza ahonnan jöttek, és ott követelőzzenek!

És az is európai szokás és gyakorlat mostanában már, sőt mondhatnám ILLEM, hogy nem csonkítunk meg senkit se csak azért, mert ő nő. Általában, a neme miatt nem diszkriminálunk senkit sehogyan se! Nem tudopm felfogni, miért szálka egyesek szemében e fórumon az, hogy VÉDEM A CIVILIZÁCIÓT, azon belül is különösen a NŐKET!
(nota bene, a fórumtulaj egyenesen egy NŐ... illene hogy épp ő értékelje a leginkább azt a tényt, hogy akadnak a FÉRFIAK közt is akik nem közömbösek a NŐK SORSA iránt...!)

Tőlem jöhet akár Magyarországra akár Amerikába 5 millió nő is bármelyik iszlám vagy más országból, nem gond. De tényleg csak nők, mert nekik hiszem csak el, hogy üldözve vannak. És ők is csak akkor, ha ők maguk se akarják majd babonás elmebajaik miatt megcsonkítani a lányaikat, hagyják hogy azok tanuljanak, ők maguk is hajlandóak tanulni sőt vágyják azt... egyáltalán, szeretnének KULTÚRLÉNYEKKÉ válni, s igyekeznek kitakarítani a rengeteg gondolatszemetet a saját fejükből!

Biztosíthatok róla mindenkit, ha a környékemre költözne egy nagy rakás efféle szerencsétlen menekült egyedülálló nő, kezem-lábam törve iparkodnék segíteni nekik mindenben. És ha bárki bántani akarná őket, életem kockáztatásával is a védelmükre kelnék. És ennek nem volna feltétele, hogy bármelyik is lefeküdjék velem...

De csak ADDIG, amíg azt nem látom valamelyiken hogy csadorban megy ki az utcára... abban a pillanatban megfordulna az érzésem iránta, s bár semmi fizikai atrocitástól nem kéne tartania tőlem, de a gúnyomtól igen, s attól is hogy többé semmiben se segítek neki. Mert akkor ő is a szememben csak egy barbár, akivel szemben bizalmatlan vagyok.
 
Csak egy teoretikus gondolat
Érdekes ez a barbár kifejezés meg a kultúra.
Mennyi pogány és barbár jelző elhangzott már évezredek során
Ki ki szemében a pogány, hitetlen vagy a barbár?
Még ilyen a terrorista minősítés is.
Mikor és meddig terrorista egy szervezet vagy csoport, mikor szabadságharcos vagy forradalmár?
Éppen most Izraelre és környékére is gondolok Lehi,Irgun,PFSZ,Hamasz
Mind hasonló cselekményeket elkövettek
Ki kit mikor nyilvánít valaminek?
És itt visszakanyarodik a barbárhoz meg a hitetlenhez
A gondolatot nem folytatom.
Csak azt mutatja egyoldalú jelzőzés.
 
Utoljára módosítva:
Érdekes ez a barbár kifejezés

Aki valakit megcsonkít az illető akarata ellenére, az szerintem jogosan nevezhető barbárnak. Az infibuláció a nők csiklójának kivágását jelenti, ami visszafordíthatatlan csonkítás, mert egy életre megfosztja őt a nemiség élvezetétől. Emellett azonban még más szörnyűségeket is művelnek a nőkkel ezek a BARBÁROK azon a testtájékon sok esetben...

Miért tilos ezeket barbárnak nevezni?! Hát nem azok?! Szerinted nevezhető civilizált embernek az, aki ilyesmit tesz egy embertársával?! Itt hőbörögtök a halálbüntetés ellen, holott akikre azt némelyek ki akarják szabni, mind elkövettek valami nagyon súlyos gaztettet, többnyire gyilkosságot. Azokat meg akik ilyesmit elkövetnek nők MILLIÓI ellen, azokat még lebarbározni se szabad?! Hát miféle agyament eszmerendszer ez, a kettős mérce micsoda kolosszális foka?!
 
Nem tudom mit akarsz a transzparensekkel demonstrálok képével elérni, ha törvénysértést követtek volna el akkor lelennének tartotatva. A butaság nem büntetendö cselekmény. A saria egy ugyan akkora marhaság szerintem mind a keresztények imája "jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod" vagy a husvéti "feltámadási" körmenetek.

úgy általánosságban nézd, hogy mit terveznek európával (az új élettérrel)
https://www.google.co.uk/search?q=g...X&ved=0ahUKEwjDsuaU2vDRAhUGEpoKHUd7A74QsAQIHw
 
Sajnálom, de nem világos! Mi köze a sariának az evangéliumhoz? Szerinted jogukban áll lázongani, iszlamizálást, sariát követelni, tüntetni, miközben elvárják hogy Európa tartsa el őket?
-
"Szerinted jogukban áll lázongani, iszlamizálást, sariát követelni, tüntetni, " - szolás, gondolati és vallásszabadság van nemde? Amit nem szabad nekik az heccelés és eröszak alkalmazása.
-
A korán szerint a hitetlenekböl a halál után disznok vagy majmok lesznek, ez ugyan nem igaz de még mindig egy kisebb tévedés mind amit a keresztények kivánnak a hitetleneknek, "meglesznek pörkölve egy tüzön" (ahogy halottuk a disznok 90%-ban osztják a géneiket az emberrel, mind majom mégnagyobb mértékben) :)
-
"miközben elvárják hogy Európa tartsa el őket?" - ezt ügye csak ugy idedobtat.
A Törökök, Eszakafrikaiak az 50-es évektöl itt robotoltak a bányákban, autogyárakban, kémiai üzemekben ahol a lakkozásnál nem hordtak maszkot, kesztyüt a dolgozok.. Ök hordták el a házaink elöl a szemetet....:(
 
A Törökök, Eszakafrikaiak az 50-es évektöl itt robotoltak a bányákban, autogyárakban, kémiai üzemekben ahol a lakkozásnál nem hordtak maszkot, kesztyüt a dolgozok.. Ök hordták el a házaink elöl a szemetet
Gondolom most németországra célzol.
Mert ahhoz hogy a törökök az 50 -es években ott robotoljonak az kellett hogy a NÉMET melosok felépítsenek egy országot. Ők is megtették ugyanazt de túlléptek rajta.
A másik ha nem észak-afrikaiak hordanák el a szemetet akkor is lenne más aki elhordaná, ők vállalták az a munkájuk nem áldozat az európaiaknak.
"Szerinted jogukban áll lázongani, iszlamizálást, sariát követelni, tüntetni, " - szolás, gondolati és vallásszabadság van nemde? Amit nem szabad nekik az heccelés és eröszak alkalmazása.
Ez így van.
De, ha ez nem tetszik nekik akkor miért is jöttek erre? Menekültek?
Akkor miért nem a népük szabadságáért tüntetnek?? Itt lehetne!
 
-
"miközben elvárják hogy Európa tartsa el őket?" - ezt ügye csak ugy idedobtat.

Miért tartod furcsának, hogy csupán a jobb életkörülményk miatt kell nekik Európa? Az életvitelükkel semmi bajuk, a nőket európában is csak burkiniban engedik a strandra. Itt egy kis példa az elvárásaikról:
http://nyomaban.blogger.hu/2015/12/...a-lakast-koveteltek-az-olaszorszagi-migransok

Csak nézd meg a németországi törököket, fontosabbnak tartják a muszlim vallási előírások betartását, mint a német törvényeket ... ha kell kivonulnak az utcára és Erdogant éltetik.
 
De azok. Minél többet küldenek a másvilágra belőlük, annál jobb.
Általában nem szoktam lájkolni a hozzászólásaidat mert még az én szememben is túl... izé... szélsőjobbosok, de ezt kivételesen lájkoltam, ellenben azonnal ki kell jelentsem hogy nem úgy értem hogy MINDEN muzulmánt a másvilágra kéne küldeni. Vállalom azonban azt a nézetet, hogy aki ezt teszi egy kislánnyal (azaz kivágja a csiklóját) azt igenis tényleg agyon kéne lőni, és szemrebbenés nélkül kész volnék megtenni magam is akármikor, és nem lenne utána lelkiismeretfurdalásom, sőt a jól végzett munka tudatának elégedettségével bújnék este ágyba, feltéve természetesen ha nem kell emiatt attól tartanom hogy a nyugati „civilizált” világ emiatt majd megbüntet engem. Mert a szememben fontosabb a nők jogainak, s főleg egészségének védelme, mint az őket megkínzó BARBÁROK állítólagos élethez való „emberi” joga! Az ilyen férgeket ugyanis egyszerűen nem tartom embereknek. Testileg biztos azok, de értelmileg, szellemileg és erkölcsileg NEM.
 
Utoljára módosítva:
Ausztriában is megy a vita a burka betiltásáról.
Az osztály- és a tárgyalótermekben kifüggesztett keresztek a helyükön maradnak - mondta Sebastian Kurz osztrák külügy- és integrációs miniszter csütörtökön, reagálva egy szociáldemokrata államtitkár szavaira, aki az integrációs törvénytervezet alapján megkérdőjelezte, hogy közoktatási intézményekben és bíróságokon kereszteket helyezzenek el.
A jelen szabályzás szerint azok az iskolák, amelyekben többségben keresztény vallású gyerekek járnak, keresztet helyeznek el az osztálytermekben. Amennyiben a gyerekek kevesebb mint a fele keresztény, az iskola dönthet a kérdésről. Az általános iskolákban mindezt tartományonként szabályozhatják, ezért néhol a keresztény diákok számától függetlenül is kereszteket helyeznek el a tantermekben. Az osztrák bírói egyesület szerint a szabályozásnak vonatkoznia kellene a keresztre is. Sabine Matejka a szervezet alelnöke a Der Standard című osztrák lapnak úgy nyilatkozott, hogy szerinte nem a semlegességre utal, ha egy kereszt előtt ülnek, azonban az állam nevében beszélnek
Az osztrák turisztikai szakma tiltakozik a burka betiltása ellen. Úgy vélik, hogy a tervezett intézkedést nehéz lesz a gyakorlatban megvalósítani, valamint szerintük a kormány nem vette figyelembe az idegenforgalmi szektor érdekeit, mivel egyre több turista érkezik az arab országokból Ausztriába.
 
Én konkrétan leszarom a turisztikai szektor érdekeit. Elég belegondolnom hogy kimegyek egy strandra, s ott csak minden negyedik nő viselne burkát... Máris elmenne a kedvem attól hogy ott fürdőzzek.

A burka jelkép a szememben, de nem elsősorban vallási jelkép! Mellékesen, egyetértek azokkal akik a kereszt betiltását is követelik iskolákban és közintézményekben. Egyetértek ezzel, de ezt tényleg csak mellékesen jegyzem meg, s inkább azért még jelképesen is hogy ezzel nyomatékosítsam a folytatást: hogy a burka valami MÁS. Az nem egyszerűen egy vallási jelkép mint a kereszt, vagy akár a félhold!

A burka ugyanis nem VALLÁSI hanem NEMI jelkép: Ugyanis a szememben A NŐI NEM LEGSZÉLSŐSÉGESEBB ELNYOMÁSÁNAK ÉS MEGALÁZÁSÁNAK a jelképe, szimbóluma!

Emiatt kell betiltani. Vallási jelképek betiltásán lehet vitatkozni, mert akad milliónyi vallás, ilyen meg olyan... sőt úgy is felfoghatjuk hogy akkor ne lehessen kitéve olyan hirdetés se amin Coca-kóla van mert valakinek esetleg az undorító, sérti az ízlését...

De azon ugyan miféle vita lehet, hogy nem helyes ha engedünk egy olyan viseletet, jelképet, ami az emberiség FELÉNEK a jogfosztását reklámozza?!

Ennyire talán nem kéne megértőnek lenni a BARBÁROK lelkivilágával szemben.

Ha emiatt nem jönnek Európába, akkor az az ő bajuk, úgy kell nekik, jobb is ha nem jönnek így gondolkodó barbárok a civilizált vidékekre. Majd csak túléljük, lesz bevétel másból. Addig is megvolt Európa jól, amíg nem kezdtek el ezek ideözönleni.
 
Általában nem szoktam lájkolni a hozzászólásaidat mert még az én szememben is túl... izé... szélsőjobbosok, de ezt kivételesen lájkoltam, ellenben azonnal ki kell jelentsem hogy nem úgy értem hogy MINDEN muzulmánt a másvilágra kéne küldeni. Vállalom azonban azt a nézetet, hogy aki ezt teszi egy kislánnyal (azaz kivágja a csiklóját) azt igenis tényleg agyon kéne lőni, és szemrebbenés nélkül kész volnék megtenni magam is akármikor, és nem lenne utána lelkiismeretfurdalásom, sőt a jól végzett munka tudatának elégedettségével bújnék este ágyba, feltéve természetesen ha nem kell emiatt attól tartanom hogy a nyugati „civilizált” világ emiatt majd megbüntet engem. Mert a szememben fontosabb a nők jogainak, s főleg egészségének védelme, mint az őket megkínzó BARBÁROK állítólagos élethez való „emberi” joga! Az ilyen férgeket ugyanis egyszerűen nem tartom embereknek. Testileg biztos azok, de értelmileg, szellemileg és erkölcsileg NEM.

Döbbenetem nem ismer határt! @Melitta lájkolta e postomat!
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Én meg még azon tűnődtem, bannolva leszek-e miatta 10 perccel az elküldése után... De mégis elküldtem mert karakán emberként mindig vállalom a nézeteimet.

Az is megfordult a fejemben, legjobb esetben is rátenyerel valaki a törlés gombra, mert ennél messze lightosabb postjaimból is törölgettek már a minap.

Szóval most már nem értek semmit, de töktotál és tényleg nem. Ha e postot lájkolja setni, tornandó, meg páran mások akikről tudom hogy kb miféle a véleményük, azon nem csodálkozom. De hogy Ő?!!!

Jó-jó, persze hogy ő is nő. Nagyon helyes is ha értékeli ha valaki védi a nőket. Csak éppen korábban az efféle nézeteim hangoztatásáért nem lájkot kaptam hanem egészen mást. Kb olyan megnyilvánulásokat hogy meg kell érteni őket, meg más szokásrendszer, más KULTÚRA, és nem szabad BEAVATKOZNI...

Félreértés ne essék, örülök neki hogy lájkolta, de... Mi történt most itt?!
 
Nem csak lajkoltam , hanem irni is akartam, de ha mar igy megszolitottal, akkor most megteszem.
Nem toroltem semmit toled.
Sok mindenben egyetertek veled foleg a nokert valo kiallasod nagyon tetszik, keves ferfi szol ilyen vehemenciaval a nok jogaiert. Hogy megse lajkolok mindent , mert legtobb esetben mindig van egy ket mondat amivel azert nem ertek egyet, a masik meg, mint beszelgeto partner tarsalgunk,es nem lajk vadasz vagyok,nagyon sok emberrel egyetertek anelkul, hogy lajkolnam beirasat.
Gondolom a nok de a ferfiak is egyetertenek a nok jogainak maradektalan ervenyesiteseben. Se megcsonkitani se megverni , se allatszamba tartani nem lehet a noket.
Nem csak a vallas a radikalis a hibas hanem az analfabetizmus is erosen jelen van azoknal akik megkovezik a csalad tagajait becsuleti ugyre hivatkozva. Hiaba tudjak beteve a szent konyveket ha mast nem tanulnak meg. Mikor maga a no szulei nyirjak ki a gyerekuket az mindenfele kulturat nelkuloz, egyenesen gyilkossag amit birosagon kene elitelni.
Meg a vallasi vezetok tartjak kezben a szoc halot, meg veletlenul se tud kiszallni senki ,mert 8-10 gyerekkel minden keppen raszorul valamilyen segitsegre. NAgyon osszetett a nok helyzete ,es a megoldas az lenne ha tanulnanak, /ha lehetne nekik/ha latnak a vilagot mashol hogy elnek az emberek ez is nagyban befolyasolna a fejlodest.
 
Nem csak lajkoltam , hanem irni is akartam, de ha mar igy megszolitottal, akkor most megteszem.
Nem toroltem semmit toled.
Sok mindenben egyetertek veled foleg a nokert valo kiallasod nagyon tetszik, keves ferfi szol ilyen vehemenciaval a nok jogaiert. Hogy megse lajkolok mindent , mert legtobb esetben mindig van egy ket mondat amivel azert nem ertek egyet, a masik meg, mint beszelgeto partner tarsalgunk,es nem lajk vadasz vagyok,nagyon sok emberrel egyetertek anelkul, hogy lajkolnam beirasat.
Gondolom a nok de a ferfiak is egyetertenek a nok jogainak maradektalan ervenyesiteseben. Se megcsonkitani se megverni , se allatszamba tartani nem lehet a noket.
Nem csak a vallas a radikalis a hibas hanem az analfabetizmus is erosen jelen van azoknal akik megkovezik a csalad tagajait becsuleti ugyre hivatkozva. Hiaba tudjak beteve a szent konyveket ha mast nem tanulnak meg. Mikor maga a no szulei nyirjak ki a gyerekuket az mindenfele kulturat nelkuloz, egyenesen gyilkossag amit birosagon kene elitelni.
Meg a vallasi vezetok tartjak kezben a szoc halot, meg veletlenul se tud kiszallni senki ,mert 8-10 gyerekkel minden keppen raszorul valamilyen segitsegre. NAgyon osszetett a nok helyzete ,es a megoldas az lenne ha tanulnanank, /ha lehetne nekik/ha latnak a vilagot mashol hogy elnek az emberek ez is nagyban befolyasolna a fejlodest.
@Melitta, nem írtam olyat hogy okvetlenül te törölted volna ki a postjaimat. De az elmúlt napok terméséből 2 is hiányzik, nemcsak én tanúsíthatom de @setni fórumtársunk is. Nyilván, valaki modi volt. Az egyik post még - legalábbis reggel így volt - megtalálható egy másik post beidézésének formájában, abban látható hogy abszolút semmi sértő nem volt benne, semmi szélsőséges, stb. Valakinek mégse tetszett, csupán mert ha finoman is, de ellenvélemény. Amúgy akkor más postok is eltűntek, többek közt azok is amikre válaszoltam... ÉRDEKES. Mintha valaki (nem okvetlenül te) rájött volna hogy idiótaságot hirdet, nem tud nekem visszaválaszolni frappánsan, inkább szemérmesen kitöröl mindent...

De ezt nem azért írom, hogy most nyomozásba kezdj, felesleges, ami elmúlt elmúlt, csak meg akartam magyarázni, ilyen előzmények után miért döbbentem le azon hogy lájkoltál most engem. Én se vagyok amúgy lájkvadász, nem erről szól a sztori, csak nekem úgy tűnt mintha gyökeres változás történt volna a véleményedben.

Mert gondolj csak bele, régebben hogy kikeltél magadból amikor védtem a halálbüntetés alkalmazhatóságát bizonyos esetekre. Most meg nyiltan kiálltam amiatt hogy az efféléket meg kéne ölni. Érted ugye ezek után, mit tartok furcsának!

Nézd Melitta, ha hiszed ha nem, én alapvetően egyetértek gyakorlatilag minden olyan elvvel amit magad is szépnek és jónak tartasz. Az a baj, hogy hiába értünk egyet tényleg, de TÉNYLEG igenis MINDENBEN, mert van egyetlen különbség köztünk. De az nem az elvekben van, mert abban valóban egyetértünk. A különbség az, hogy az elvi egyetértés mellett te IDEALISTA VAGY, én ellenben REALISTA.

Régen én is idealista voltam. Sajnos az élet megtanított rá hogy az nem működik, s realistának kell lenni.

Ez a különbség köztünk. Az elveiddel egyetértek, csak azzal nem hogy mennyit kell belőlük alkalmazni, azaz mikor és milyen mértékben. Tudod Melitta, a Történelem arra tanít, hogy szélsőségesen jónak nem szabad lenni, mert az már rossz: önmagunknak rossz, a szélsőségesen jó lényeket ugyanis kiirtják a szélsőségesen rosszak.

Ez van. Ez nekem se tetszik, de ez a REALITÁS.

Mindig csak olyan mértékben lehet és szabad jónak lenni, amennyit még épp enged a másik oldal gonoszsága. És tudod igenis az, ha valaki gyűlöli a gonoszságot, nem gonoszság önmagában véve is!

Lehetünk elnézőek a gonosszal egy darabig, lehetünk iránta megértőek, igyekezhetünk fejleszteni, tanítani, gyógyítani... de akkor is tudatában kell lennünk annak hogy ő igenis GONOSZ, és csak olyan mértékig lehetünk vele elnézőek meg minden, hogy ne nőjön a fejünkre, s ne kezdjen az ő értékrendje érvényesülni, megfertőzve másokat!

Sajnos, akad a gonoszságnak egy olyan foka akin már nem lehet segíteni, s az egyetlen megoldás vele szemben a megsemmisítés.

Lehet persze hogy a gonosz önmagát nem tartja gonosznak a viselkedése miatt, de hiába. Nem az a lényeg ő mit gondol, hanem hogy ne keríthessen a hatalmába bennünket, ránkerőszakolva az értékrendjét. Ha az értékrendet úgy nevezzük hogy kultúra, akkor pedig röviden ez az, amit kultúrharcnak nevezünk.

Figyelembe véve manapság az iszlám kultúra mit művel, elsősorban a nőkkel de sokszor más dolgokkal kapcsolatban is, nem tehetek másként mint hopgy barbárnak nevezem őket, s gonoszságnak amit képviselnek. Nem mondom MÉG azt hogy ki kéne emiatt irtani mindegyiküket, de azt igen, hogy akár erőszakkal, háborúval, MINDEN ÁRON is meg kell akadályozni, hogy ez a gonoszság tovaterjedjen, át a mi civilizációnkba is, és nálunk is elkezdődjék a nők fertelmes elnyomása, megalázása, sőt a férfiak közül is mindenki kivégzése, aki nem vallásos vagy más vallásban hisz. Ez az, amit önvédelemnek hívok, a civilizáció védelmének.
 
Utoljára módosítva:
Valamit felreerthettel mert en nem valtoztam. tovabbra se ertek egyet a halalbuntetessel. Az eletfogytiglan sokkal kemenyebb buntetes mintha egy golyoval leteritenek a gyilkost.
Az oldokles nem jo es nem vezet semmi jora.
Nem keverendo a haboruval amit az isis ellen vivnak nyilvan ott nem lehet maskeppen megoldani mint fegyverrel kenyszeriteni a megadasra oket es felszamolni ezt az orult ideologiajukat.
 
Nem, a sharia nem esik a szememben egyenlő elbírálás alá a keresztények imáival. Az utóbbiak a túlvilágra vonatkoznak, a shariát akarók viszont ebben a világban akarják mindenkire rákényszeríteni a zavaros világlátásukat, ezért jobban félek tőlük mint a keresztényektől.
Jó igen.Egyáltalán nem azonos a két kultúrkör.Ezt eddig is tudtuk.
Szűkítve ez nem más mint a: Keleti és nyugati világ közötti el nem fogadási és kölcsönös szembenállás.Ez igen régóta van.
Még ott marad az hogy valóban rá akarják-e kényszeríteni mindenkire?
Vagy épen a nyugati világ erőszakolja rájuk a saját kultúr-felfogását.
Vagy fele rémületnek egy túlerőltetett hisztéria keltés amit éppen a nyugati világ folytat.
Tudom a médiában sok dolog van.
Jó kis kölcsönös és folyamatos provokáció.
Ami mindkét fél erőszakos fellépésével jár együtt.
Az erőszak fennáll kölcsönösen.
Most marad az a kérdés ki van otthon.
Amíg a kelet otthon teszi ne szóljunk bele.
Ám ha idejönnek és itt akarnok ottani világuk szerint élni.
Ekkor már jogos, az önvédelemnek nevezett megszorítási jogalkotás.
Mondjuk személyesen én nem félek a világuktól.
Nem is ellenzem a külsőségeket sem.
Majd akkor ha annak olyan zavaró jelét tapasztalom hogy nem tudnak velünk élni.
Addig meg én nem rémüldözök.Meghagyom ezt az öregasszonyoknak.
 
Valamit felreerthettel mert en nem valtoztam. tovabbra se ertek egyet a halalbuntetessel. Az eletfogytiglan sokkal kemenyebb buntetes mintha egy golyoval leteritenek a gyilkost.
Az oldokles nem jo es nem vezet semmi jora.
Nem keverendo a haboruval amit az isis ellen vivnak nyilvan ott nem lehet maskeppen megoldani mint fegyverrel kenyszeriteni a megadasra oket es felszamolni ezt az orult ideologiajukat.
Ezt én értem is, mármint hogy ez a véleményed. Épp csak emiatt véltem úgy, nem fog tetszeni neked amikor olyasmit írok, hogy kész lennék megölni a nőket megcsonkítókat, és szerintem ez teljesen jogos büntetésük lenne.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,308
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére