Nem tudni, hogy miért lövöldöztek Quebecben

Hat ember meghalt, 19 pedig megsebesült, amikor fegyveresek tüzet nyitottak egy mecsetben a kanadai Quebecben.

A támadást a vasárnap esti ima közben hajtották végre. A kanadai kormányfő szerint muszlimok elleni terrortámadás történt. A rendőrség két embert őrizetbe vett, de a lehetséges indítékról egyelőre nem közöltek részleteket.

Mentőautó szállít el sérülteket egy mecsetből Quebec Cityben. A kanadai város iszlám kulturális központjába vasárnap este hatolt be egy vagy több fegyveres, majd tüzet nyitottak a bentlévőkre, akik éppen imádkoztak. Az áldozatok 35 és 70 év közöttiek, mindannyian férfiak.

A vérengzést mintegy negyvenen élték túl.

„A rendőrség kapott egy hívást arról, hogy lövöldözés történt. Most az összes rendőr azon van, hogy kiderítse mi történt. Lezártuk a környéket. Két gyanúsítottat őrizetbe vettünk, egyet itt, egyet a közelben” – mondta Christine Coulombe, quebeci rendőr.

A rendőrség szerint a gyanúsítottak 30 év körüli férfiak. A hatóságok a lehetséges indítékról még nem nyilatkoztak.

A kanadai miniszterelnök a muszlimok elleni terrortámadásnak nevezte a vérengzést. Justin Trudeau azonban hangsúlyozta, ők is a nemzet fontos részei. Kiállt a muszlimok mellett a tartomány miniszterelnöke is.

„Szeretnék néhány szót szólni quebeci társainkhoz, a muszlim quebeciekhez. Veletek vagyunk. Ez a ti otthonotok. Szívesen látunk titeket. Mindannyian quebeciek vagyunk” – mondta Philippe Coulliard, Quebec miniszterelnöke.

Egy helyi lakos szerint nincsenek vallási feszültségek a városban.

„Soha nem tapasztaltam itt semmi rendkívülit. Mindenki megvan a másikkal, és az általam ismert quebeciek sem tapasztaltak semmilyen gyűlöletet vagy ellenségességet. Szóval tényleg sokkolt ez az egész” – mondta Anthony Kote.

Ugyanakkor a helyi iszlám kulturális központ már korábban célpontja volt egy másik, iszlámellenes akciónak.

Akkor ismeretlenek egy disznófejet helyeztek el a bejáratnál az iszlám böjt, a ramadán idején és azt írták mellé egy lapra, hogy jó étvágyat.

lovoldozes.jpg
 
Ebben szerintem igazad van ...... a lényeg, hogy maradjanak ahol vannak, nem kell importálni velük eggyütt az eszméiket, a terrort.
Hogy illegálisan, erőszakkal elárasszák európát azt meg ha kell, fegyverrel is meg kell akadályozni.
Nem kell hogy importálják eszméiket.
Valóban úgy hiszed a lakosság 5 százalékát kitevő muzulmán
A 95 % gyökereiben hagyományiban masszív és felvilágosult nyugati.

Vagy hithű keresztény a kettő nem jár együtt.
Komolyan azt hiszed ezt az életmódot, felvilágosultságot képes befolyásolni és 600 évvel visszavetni Egy muzulmán teljesen eltérő szokásrendszer???!!
Hogy majd a piszinges, egy éjszakás bulizós, kikapós lányink majd áttérnek egy középkori szokásrendszerre?
Komolyan azt hiszed hogy félbuzi,vagy kábszerezős, vagy rokker ifjaink választják és hagyják befolyásolni arra a középkori felfogásra?
Ha képes egy többségi 95 %masszív európai meginogni a saját kultúrájában

Akkor nagy és mély talaját vesztettség van.
Vagy a keresztényi világ züllött le értékvesztettséggé.
Akkor pedig nézzen magába az erkölcsi rendszerük.
Kérdezzen rá mit rontott el az elmúlt 100-200 évben
 
Utoljára módosítva:
Itt ne gyakoroljon semmilyen vallást. Pláne ott nem, ahol mások közlekedni akarnak
A kettőt válaszd szét senki ne gyakoroljon vallást Európában
Az persze egyértelmű ne az út közepére térdeljen imához.
Ez közlekedésbiztonsági kérdés.
De te se tedd ki a piaci árusító standodat az út közepére

Mert annak is tartom őket. A viselkedésük, a kulturájuk, a habitusuk, a a nyelvük, a pofázmányuk miatt. Egy gusztustalan balkáni csürhe. Nem érdekel, hogy milyen munkát végeznek.
  1. A viselkedésük,
  2. a kulturájuk,
  3. a habitusuk,
  4. a nyelvük,
  5. a pofázmányuk miatt.
Nos felsoroltad
Teszek egy hasonlatot én a nem gyűlölöm a cigányokat
Csak megvetem,kerülöm ugyanezekért az 5 okért.
Kivéve: a lányok szépek.Nincs baj a pofázmányukkal
Viselkedés az igen irritáló
habitus éppen ez okozza a legtöbb különbséget a viselkedni tudó(vagy már nem tudó) egyéb etnikummal
Nyelvük már beleolvadt a magyarba
Nos hát összefoglalva:
Amiket elmondtál, az lehet érvényes sok etnikumra
Ezt röviden úgy nevezik a mások el nem fogadása.
Idegen népek szokásainak el nem viselése aki kilóg közülük.
Ez egy olyan régi dolog.
A magyarokat is kinézték sok európai országból hasonló okok miatt.
Nem illik belem kilóg.
Az osztrákok hogy megismerték a magyart a viselkedésükről, habitusukról
az 1985 tájéki bevásárló turizmuskor
Pofázmány: Beállítana a munkahelyedre 20 hinduista indiai illendően csendben valamiért.
Nagyon másképp néznek ki mint te vagy a körülötted lévők.
Fogadjunk nem bírnád elviselni őket
Csak mert mások
Fogadjunk egy csapat krisnást se bírsz elviselni, külalakjukért viselkedésükéért.
 
Utoljára módosítva:
Sok mindent kifejezhet humorral az a filmrészlet
Főleg a teátrálisságot meg a flegmát
Kifejezheti még a harci felszereltséget
De nem fejezi ki melyik világ képes saját magát átvinni ráerőltetni a másikra
Főleg nem hosszú távon
Számomra ez a jelenet a nagyképűségről szól.
Ez a jelenet ami miatt meg sem néztem ezt a filmet.....
 
Számomra ez a jelenet a nagyképűségről szól.
Ez a jelenet ami miatt meg sem néztem ezt a filmet.....
Elfogadom a nagyképűt de a flegma se rossz.
Hanyagul elintézi a teátrális harcost.
Persze én mindég továbbviszem mély vizekre. Mert a két kultúra találkozása is az a jelenet.
Különben a film elmegy, éppen csak film nem több.
 
Utoljára módosítva:
Számomra ez a jelenet a nagyképűségről szól.
Ez a jelenet ami miatt meg sem néztem ezt a filmet.....
Ebben nincs igazad. Volt kissé hasonló élményem iskoláskoromban. Kimentem a nagyszünetre, aztán odajött hozzám az iskola kötekedője (nem velem egy osztályba járt) aki addig szerencsémre nem méltatott figyelemre engem. De most igen.

És jött hogy küzdjünk meg egymással. Mire én hogy minek?! Hát mert az férfias, és egy igazi férfi nem fél a kihívásoktól, és ha én nem vállalom akkor gyáva vagyok, és silány, hitvány, korcs meg minden, és biztos az anyám is csak egy kurva. És persze nyilván sejted, a fickó kétszer ismételt osztályt, ergo sokkal idősebb volt nálam, legalább egy fejjel magasabb, hatalmas izmokkal meg minden. Én meg bár nem voltam „hitvány”, de legjobb esetben is csak átlagos, a magam életkorához viszonyítva is, aztán meg neki a bunyóban is sokkal több lehetett a gyakorlata mert én azt a sportot kerültem ha csak tehettem, jobban szerettem olvasni.

Mondtam hogy oké, persze, teljesen igaza van, én nem vagyok olyan férfias mint ő, elismerem, nem kell ehhez küzdeni! Bevallom még azt is elismertem hogy oké, lehet hogy anyám egy kurva volt, én ugyan nem hiszem de nincs rá bizonyítékom, elvégre honnan tudhatnám hogyan élt a muter a születésem előtt!

De ő akkor azt mondta hogy tehát gyáva vagyok, a gyávákat pedig meg kell büntetni a gyávaságukért, lekevert nekem egy frászt hogy a fülem is csengett belé, aztán megragadta a pulóveremet a mellemnél...

Persze a többi srác nem avatkozott közbe, inkább még a nagylegényt biztatta!

Mit tehettem volna, „helyzet volt”. Megragadtam két kezemmel a vállát, s felugrottam ahogy csak bírták lökni a lábaim a testemet, és úgy belefejeltem az orrába hogy utána az én fejem búbja is iszonyatosan fájt. Persze azonnal elengedett, dőlt az orrából a vér... De én már nagyon féltem, nem akartam hogy hamar rendbejöjjön, emiatt amíg az orrával volt elfoglalva, iszonyatosan tökön is rúgtam, erre azonnal összerogyott, a férfiasságát markolászta... Én azonban akkor se fejeztem be, tudtam most már úgyis mindegy, és még akkor is belerúgtam, szándékosan, előre megfontolt kegyetlenséggel az arcába, teljes erőből, majd rátapostam a sarkammal a tenyerére, s még meg is forgattam ott a sarkamat. Később kiderült, több csontja összetört ott.

Soha többet nem kötekedett velem, ellenben engem iszonyatosan felpofozott az igazgató, mert úgymond „nem mnegfelelő küzdelmi technikát alkalmaztam”. Hogy ez a részemről nem volt „becsületes harc”.

Haha... miféle „technikát”?! Semmiféle önvédelmi tanfolyamra nem jártam. És eszemben sincs ilyenkor holmi „becsületességen” agyalni. A fickó belémkötött mert azt hitte gyengébb vagyok - csakúgy mint az idéuzett filmjelenetben! - tehát ő se volt „becsületes”, s eleve ő kezdte a becstelenséget ezzel. És igen, gyengébb voltam. Olyan „technikát” alkalmaztam amivel épp rendelkeztem. Én ki akartam térni a bunyó elől, ő nem engedte. Rábszott. Amiatt mert tudtam egy trükköt, amire ő nem gondolt. Csakúgy mint a filmen.
 
Komolyan azt hiszed ezt az életmódot, felvilágosultságot képes befolyásolni és 600 évvel visszavetni Egy muzulmán teljesen eltérő szokásrendszer???!!

Meg vagyok győződve, hogy egyszerűen eltörlik az európai életvitelt ... természetesen míg az arányuk 5% addig csak a tünetek mutatkoznak (pont mint egy betegség kezdetén).
De vedd gorcső alá a A No-Go Zonákat, ahol jelentős a muszlim lakosság, vagy ahol 20% körüli az arányuk ... ott már konkrétabb jövőképet kapsz.
 
A no go zónák egy felfújt ügy.Van valamilyen de nem úgy
Kitalált a név is: A rendőrség által nem szívesen megközelített terület turistáknak kerülendő
Amerikai újságíró találta ki.
Nem migráns kolóniára alkalmazzák kizárólag.
No-go zóna migráns nélkül is létezik.

Ha pedig az európai életvitel képes eltörlődni akkor az annyit is ér
Nem olyan egyszerű az nyugodj meg.
Nem adják fel életformájukat a ide szokott emberek
Felsoroltam kik azok akik nem adják fel.
Hamarább nyugatiasodnak amazok.
 
Nem kell hogy importálják eszméiket.
Valóban úgy hiszed a lakosság 5 százalékát kitevő muzulmán
A 95 % gyökereiben hagyományiban masszív és felvilágosult nyugati.

Vagy hithű keresztény a kettő nem jár együtt.
Komolyan azt hiszed ezt az életmódot, felvilágosultságot képes befolyásolni és 600 évvel visszavetni Egy muzulmán teljesen eltérő szokásrendszer???!!
Hogy majd a piszinges, egy éjszakás bulizós, kikapós lányink majd áttérnek egy középkori szokásrendszerre?
Komolyan azt hiszed hogy félbuzi,vagy kábszerezős, vagy rokker ifjaink választják és hagyják befolyásolni arra a középkori felfogásra?
Ha képes egy többségi 95 %masszív európai meginogni a saját kultúrájában

Akkor nagy és mély talaját vesztettség van.
Vagy a keresztényi világ züllött le értékvesztettséggé.
Akkor pedig nézzen magába az erkölcsi rendszerük.
Kérdezzen rá mit rontott el az elmúlt 100-200 évben

Igen, a mai európaiakat annyira nem érdekli semmi hogy idővel igenis felülkerekedhetnének a moszlimok. ERŐVEL. Mert az erőszak, ha elég sok van belőle, igenis MINDENRE MEGOLDÁS.

A nők?! Ne röhögtess. A nők nullák, semmik, ha érdekérvényesítésről van szó. A nők a mai rengeteg jogukat nem maguk vívták ki. Akadt néhány nagyhangú tüntető, de igazából semmit se értek el, a jogaikat a 2. világháború környékén érték el Angliában, amikor kellett a munkaerejük. Mondhatni ajándékba kapták a jogaikat a férfinépségtől. Nyilván nem fog menni hogy ezt mind egyszerre visszavegyék tőlük, de ha muszlim szimpatizáns kormány kerül hatalomra, APRÁNKÉNT betilthatnak majd mindent. Nézd meg az USA-t: még a NŐK KÖZT IS akadnak olyan idióták akik az abortusz betiltásáért tüntetnek! Olyan NŐK is voltak akik támogatták volna hogy elvegyék a szavazati jogot a nőktől, remélve hogy ezzel Trump esélyei nőnek!

A nők többsége élből leszarja a politikát, ez van, idővel mindent lenyelnek. SAJNOS. Szeretném ha nem ez volna de ez van.

A férfiak meg ebben még támogatják is majd a muszlimokat eleinte, legalábbis egy részük. Aztán egyre több. És apránként mindent meg lehet etetni a néppel. Nézd meg Magyarországon is APRÁNKÉNT épül ki a diktatúra, nem egyszerre! Egyszerre nem lehetne. APRÁNKÉNT azonban igen.
 
Olvastam akkora hévvel és indulattal beszélsz már már mint egy fanatikus, de muszlim.
fanatizmus?
Nincs különbség ember és ember között
Már már szétrobbansz.
Legszívesebben te is irtanád kiiktatnád azt a másikat.
 
Utoljára módosítva:
Ebben nincs igazad. Volt kissé hasonló élményem iskoláskoromban. Kimentem a nagyszünetre, aztán odajött hozzám az iskola kötekedője (nem velem egy osztályba járt) aki addig szerencsémre nem méltatott figyelemre engem. De most igen.

És jött hogy küzdjünk meg egymással. Mire én hogy minek?! Hát mert az férfias, és egy igazi férfi nem fél a kihívásoktól, és ha én nem vállalom akkor gyáva vagyok, és silány, hitvány, korcs meg minden, és biztos az anyám is csak egy kurva. És persze nyilván sejted, a fickó kétszer ismételt osztályt, ergo sokkal idősebb volt nálam, legalább egy fejjel magasabb, hatalmas izmokkal meg minden. Én meg bár nem voltam „hitvány”, de legjobb esetben is csak átlagos, a magam életkorához viszonyítva is, aztán meg neki a bunyóban is sokkal több lehetett a gyakorlata mert én azt a sportot kerültem ha csak tehettem, jobban szerettem olvasni.

Mondtam hogy oké, persze, teljesen igaza van, én nem vagyok olyan férfias mint ő, elismerem, nem kell ehhez küzdeni! Bevallom még azt is elismertem hogy oké, lehet hogy anyám egy kurva volt, én ugyan nem hiszem de nincs rá bizonyítékom, elvégre honnan tudhatnám hogyan élt a muter a születésem előtt!

De ő akkor azt mondta hogy tehát gyáva vagyok, a gyávákat pedig meg kell büntetni a gyávaságukért, lekevert nekem egy frászt hogy a fülem is csengett belé, aztán megragadta a pulóveremet a mellemnél...

Persze a többi srác nem avatkozott közbe, inkább még a nagylegényt biztatta!

Mit tehettem volna, „helyzet volt”. Megragadtam két kezemmel a vállát, s felugrottam ahogy csak bírták lökni a lábaim a testemet, és úgy belefejeltem az orrába hogy utána az én fejem búbja is iszonyatosan fájt. Persze azonnal elengedett, dőlt az orrából a vér... De én már nagyon féltem, nem akartam hogy hamar rendbejöjjön, emiatt amíg az orrával volt elfoglalva, iszonyatosan tökön is rúgtam, erre azonnal összerogyott, a férfiasságát markolászta... Én azonban akkor se fejeztem be, tudtam most már úgyis mindegy, és még akkor is belerúgtam, szándékosan, előre megfontolt kegyetlenséggel az arcába, teljes erőből, majd rátapostam a sarkammal a tenyerére, s még meg is forgattam ott a sarkamat. Később kiderült, több csontja összetört ott.

Soha többet nem kötekedett velem, ellenben engem iszonyatosan felpofozott az igazgató, mert úgymond „nem mnegfelelő küzdelmi technikát alkalmaztam”. Hogy ez a részemről nem volt „becsületes harc”.

Haha... miféle „technikát”?! Semmiféle önvédelmi tanfolyamra nem jártam. És eszemben sincs ilyenkor holmi „becsületességen” agyalni. A fickó belémkötött mert azt hitte gyengébb vagyok - csakúgy mint az idéuzett filmjelenetben! - tehát ő se volt „becsületes”, s eleve ő kezdte a becstelenséget ezzel. És igen, gyengébb voltam. Olyan „technikát” alkalmaztam amivel épp rendelkeztem. Én ki akartam térni a bunyó elől, ő nem engedte. Rábszott. Amiatt mert tudtam egy trükköt, amire ő nem gondolt. Csakúgy mint a filmen.
Értem.
De, nekem nem az jött le ...inkább a nagyképűség ezerrel, tudta hogy lőfegyvere van és ezért esélye sincs a másiknak de inkább lelőtte minthogy csak elijessze.
Meg az hogy megjöttem amerikából és nektek itt buták nem osztottam lapot...
Persze hatásos mert mindenki félni fog tőle.
Olvastam egy cikket ami arról szólt hogy a gyarmatbirodalmak alkonya az 1 világháború után kezdődött, mikor a helyiek rájöttek hogy a gyarmatosítóknak is piros a vére.....
 
Ez már vicces az Indiana Jones filmről indult,
bitang tett egy teljesen félreértelmezhető hasonlatot
Erre te beidézed és a filmről beszélsz.
Kicsit sajátságos átfogalmazásban.
Odáig rendben hogy nagyképűnek nevezed
Még indoklod is hibásan cselekedett mikor lelőtte.
Nem mondom hogy nincs igazad, ez egy film és amerikai tehát mindég tartalmaz egy kis ideológiát is.Mégpedig a mások lekezelést.önmaguk nagyságát.
Innen már zavarosan mész tovább kilépve a filmből"nektek nem osztanak lapot"
Még ez is egy távolról elfogadható ideológiád, van benne valami.
De hogy innen már egy óriási gondolati bakugrást teszel
Hogy a gyarmatbirodalom miért omlott össze ez már kicsit túlzás.
Nem csak a megállapítás hanem mindezt egy Indiana Jones film kapcsán.....
Hajmeresztő és vicces az üzenetfolyamat onnan a videótól
Ébresztő pajtikák.
Van a világ és a film
És van a saját gondolatok
De ezt ennek kapcsán levezetni bármit, mindhármónknak túlzás.
Ébresztő pajtikák saját ideológiánkat máson vezessük le
Van itt és ott baj elég
Nekem például az erkölcsét (nem hitét) vesztett világ.
Bitangnak a pofára ítélkezés
Neked Európa védelme.
Pá picikék legalább nézzétek meg a filmet semmi ilyen nincs benne.
Se a kisebb szabadfogású győzelme, se a gyarmatbirodalom felbomlása, se a morál elvesztése.
Az csak egy tipikus amerikai film.(de nem olyan rossz). Ha nem veszünk benne komolyan semmit.
 
Utoljára módosítva:
inkább a nagyképűség ezerrel, tudta hogy lőfegyvere van és ezért esélye sincs a másiknak de inkább lelőtte minthogy csak elijessze.

Eredetileg bunyó lett volna, aztán a végén Harrison győz. Azonban az egész stáb fosásban szenvedett (köztük Ford is), neki támadt az az ötlete, mi lenne, ha nem vacakolnának a bunyóval, hanem simán lelőné. Ennyi a sztori. Jó döntés volt. Jól mutat a vásznon és vicces is.
 
Setni , pont ezt tette tegnap az egyik Francia katona is amikor társát megtámadta az a lökött kölök ! Ennyi és nem több , ez nem nagyzás , nagyképüség hanem tény és való ! Igaz ott nincsenek olyan politikusok akik megkérdöjelezik a rendörség , kaqtonoság tevékenységét mint más nyugati országban !
Tornando , tudod az No go zonák nem egy felfujt ügy ! De biztosan Te már voltál Duisburgba vagy esetleg Párizs némely küllsö kerületébe ahová a rendörség egyáltalán nem jár be , legfeljebb roham osztagokkal ! Magam már voltam nemegyszer nem kétszer tanuja az ottani "megmozdulásoknak".
 
Ede

Hu de bator fiu vagy.....a rendorok nem mernek bemenni de te igen es meg epsegben ki is jottel tobbszor.
JO lenne ha valamelyik allitas kozul valasztanal mert a ketto egyutt nem stimmel.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,596
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére