Nem véletlenül cserélted le a legokosabb Lajost a leghülyébb Lőrincre

Drága kicsi Viktor!

Valami büdös jön a házad tájáról. Az a gyanúm, hogy beszartatok, arany egy cimborám. Mondjuk éppen itt volt már az ideje, mert piszkosul rühellem, hogy eddig is a fejünkön ugráltatok szöges bakancsban. Megy a vergődés, mi? Helyes. A franc gondolta, hogy ez az apátiába nyomorított ország képes lesz valaha is megmozdulni. Ti sem gondoltátok, valld csak be őszintén!


Hiába na, az élet nem mindig egyenletesen barikafelhős-tejszínhabos kaviárból áll, még nektek sem. Kezdődött a Kétfarkúakkal, de ti azt nem vettétek komolyan. Igaz, hogy nehéz is komolyan venni a humort, de főleg nehéz megérteni annak, akinek nincs humora. Meg agya sem, mert a megértéshez az is kellene. De tifelétek mostanság csak az juthat a kormány közelébe, aki hülyébb, mint a felettese. Ez olyan fideszes piramisjáték-féle valami. Ott vagy ugye te, a nagy mágus. Az okos emberektől félsz, mint ördög a tömjénfüsttől, mert egyrészt kiderülhet, hogy magad sem vagy annyira nagy rogyintás, mint amennyire szereted a pénzt és a hatalmat, másrészt veszélyesnek is tartod az okos embereket, pont a pénzedre és a hatalmadra. Nem véletlenül cserélted le a legokosabb Lajost a leghülyébb Lőrincre.

És ez a technika működik minden szinten. A nagyeszű Szijjártó is magánál hülyébbet keres, meg az ő beosztottja és annak a beosztottja is és így érünk el egészen a papucsállatkáig. Főlegpláne gondolj csak Kósára, vagy Némethre és zongorázd végig a sort. Bakker, ott már nem is a papucsállatka van a végén, hanem hínár, vagy lábgomba.

Na szóval. Jöttek a Kétfarkúak a humorukkal és ez még nem is elég, mert aztán lett ez a Momentum nevű csapat. Viktor, ez már nagy gáz. Ezek fiatalok, okosak, tudják, mit akarnak. Ennél nagyobb istencsapása nem létezik. Mert ezek a nyomorultak nem szartak be tőletek, nem verték magukat a földhöz akkor sem, amikor az egyre gagyibb szellemi munícióval felszerelt propagandistáitok és a fasz tudja honnan előbányászott szerzőcskéitek elkezdték okádni az epét. Pedig én már időben szóltam, hogy hiába csináltok hetvenkét saját weboldalt, blogot, akármit, azt ugyanaz a párezer ember olvassa. Ahhoz, hogy hihető legyen a mese és több olvasót meg tudjatok nyerni, pár dolog hiányzik. Például írni tudó, hiteles ember. A hazudozás eleve sem működik a végtelenségig, de akkor főleg nem, ha ráadásul huszadrangú tollforgatók akarják megetetni vele a népet. Jó, értem én, hogy normális íróembert, publicistát, szakértőt semennyi pénzért sem kaptok, merthogy van, amit még pénzért sem lehet kapni. Marad nektek az, ami. Gipszfaragók, parókakészítők, antiszemita zsidók, homfób melegek, volt munkásőrök, levitézlett hazugok. Szar az élet, drága egy cimborám.

Mintha nem lenne elég a bajotok, itt van még Botka is, aki történetesen egy normális politikus. Az már más dolog, hogy képes lesz-e működő baloldalt összerakni a jelenlegi alapanyagból. Mindenesetre megpróbálja és ha van, aki esetleg meg tudja csinálni, az történetesen pont ő. Szóval minimális ugyan a kockázat, de semmit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

És akkor még nem beszéltünk az olyan önkéntes mérvadókról, mint amilyen Szentesi Kálmán, aki visszaigényelte az adójának azt a részét, amit szerinte másra költötök, mint amire ő befizette. Nem Szentesi a veszélyes ebben, hanem az a valami, amivel pont úgy nem tudtok mit kezdeni, mint a humorral. Civil kurázsinak nevezik.

A legeslegnagyobb baj az, hogy ezek a történések kölcsönhatásban vannak egymással, erősítik egymást. Ez pedig elindíthat egy olyan láncreakciót, amivel akkor sem tud mit kezdeni a hírneves tanácsadótok, ha előtte felszippantotta Ibiza teljes kokókészletét.

Helyzet van, Viktor! Összeraktál magadnak egy tehetségtelenekből, elvtelenekből, dilettánsokból álló szervilis-kommandót és egyre kevésbé működik a rendszer. Ebben az a jó – nem neked jó, hanem nekünk -, hogy elkezdtetek kapkodni, a kapkodás pedig hibákat szül. A hibák pedig meggyőzik azokat is, akik eddig nem hittek benne, hogy érdemes és lehet is kormányváltásban gondolkodni.

Kemény év lesz ez, Viktor. Nem csak nekünk, nektek is. Ideje lesz beizzítani a klimaxkórust, mert szükség lesz rájuk, ha megint meg kell védeni téged. Tőlünk. Csak szólok, hogy ne érjen nagyon váratlanul: az elvtelen, szervilis, de nem túlságosan okos emberek egyik jellemzője, hogy amint veszélyben érzik a saját személyes érdekeiket, úgy elfutnak, mint a kengyelfutó gyalogkakukk. Jó esetben. Nem olyan jó esetben ők fogják leghangosabban a fejedet követelni. Én szóltam.

Swan Edgard

simicska.jpg
 
egy kis eszmefuttatás a Momentumról ...1 milla befektetéssel hogyan lehet 10 millát csinálni pár nap alatt ... ki kell próbáljam, sosincs késő tanulni
http://kettosmerce.blog.hu/2017/01/22/olimpia_momentum_penz
Lehet hogy alapítványok is támogatják.
Jaaa, ez szörnyű bűn még az alapítvány szó kiejtése is magyarországon...Mit csináljanak az alapítványok jaaaa építsenek stadionokat.
Próbáld ki lehet utalni az 1%-ot akinek szeretnéd.
 
Csak azt kérdezném az Edgar Swan álnéven írkálótol, hogy szerinte ki pénzeli az általa úgy felmagasztalt kétfarkúakat, már több mint 10 milliót kaptak az olimpiaellenes plakátkora.

Miért nem az argumentumokkal foglalkozol? Gondolom a magyar állam érdeke is, hogy egy jo oppositio létezzen az országban.
-
Szabad visszakérdezzek, hány millio forintot költ az állam mindenki pénzéböl az Olimpia melett szolo kampányba?
-
 
Utoljára módosítva:
Szabad visszakérdezzek, hány millio forintot ölt az állam mindenki pénzéböl az Olimpia melett szolo kampanyba?
-

nem tudom, biztosan sokat ... ha az ellenzék annyira biztos, hogy a kormány belebukik egy olimpia megszervezésébe, kimondottan örülniük kellene

de figyeld csak, hogy jönnek a hiénák:


abban egyetértek velük, hogy színház, nettó színház az egész.
 
Utoljára módosítva:
Felelevenitésül, a pályázat meneteiben a következö országok vettek részt:
1. Budapest, Hamburg, Los Angeles, Paris és Roma / Hamburg visszalép
2. Budapest, Los Angeles, Paris és Roma / Roma visszalép
3. Budapest, Los Angeles, Paris / döntés 2017-ben lesz
-
En csak anyit tudok, hogy eddig az összes város eladosodott amelyik olimpiát rendezett.
A koldusok már most kivannak tiltva Budapeströl, mi lesz 2024-ben.
-
A lakoság száma szerint velünk összemérhetö ország ahol eddig olimpia volt Hollandia de az még a 20-as években volt amikor a Holland gyarmatok nem voltak függetlenek.
-
Töllem soroljuk ide a 12%-kal nagyobb létszámu Görögországot is amelyiknek az egy före esö BIP-je (21.648 USD) az Erzsébetutalványokat nem számolva, majd kétszer akkora mind a Magyar (13.387 USD) és az olimpiai csarnokai már négy évszázaddal az idöszámitásunk elött fellettek állitva, ahogy olvasom 1961-ben csak kikelett ásni öket. :)
-
Az aktuális politikusok kijelentése után menve, az ördög tudja, hogy 2024-ben Mo. még az EU-hoz fog tartozni vagy sem, tehát a költségeket képes e az ország fedezni?
-
Félö, hogy Trump miatt Los Angeles, Le Pan miatt pedig Paris is kilép a bulibol megnyitva ezzel a teret egy ujabb "Berlini szinjátéknak". :)
 
nem tudom, biztosan sokat ... ha az ellenzék annyira biztos, hogy a kormány belebukik egy olimpia megszervezésébe, kimondottan örülniük kellene
abban egyetértek velük, hogy színház, nettó színház az egész.
Nos arról lekéstek.
Túl ostobán (szerintem), beálltak logikus érvelésbe az olimpia költségével és a népszavazási butaságba.
A kormány belebukás lehetőségét elmulasztották.
Hagytak kivonulási lehetőséget. amennyiben népszavazás lesz.
Ezt nem kellett volna, nem kell mindég ellentmondani a kormánynak.
Most már nem lehet örülni se.Buta politikusok mind aki ellenzi.
Lekörözték a blöfföt nem vették észre.
 
Azért változtak mostanába a szervezési feltételek, az nemzetközi olimpiai bizottság másképp áll a dolgokhoz

Mit gondolsz miért? Mert a rendezö államok évtizedekig nyögik az adoságot.
-
Egyébbként 2024-ig még 7 év van, ha az ország népessége továbbra is 25.000 fövel csökken évente akkor 2024-re, Mo. 175.000 fövel lesz soványabb, ami csak növeli az egy före esö adoságot.
-
 
Ernő is fejtegeti nyerseségességi hátterét.Minek?
Úgyse győzi meg a kormányt nem is dolga.
Ott vannak helyette a létező parlamenti és egyéb pártok.
Mit kellett volna csinálni a népszavazás mögé bellás helyett?
Minden fórumon kifejteni pénzügyi értelmetlenségét az olimpiának.Kezdve a parlamentben.Jegyzőkönyv és felvétel készül róla.
Utcai tiltakozást se.
És ennyit nem többet.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,308
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére