Hírek Nem vette át a Junior Prima díjat egy színész, miután az átadó előtt külön kérték, hogy ne politizáljon a beszédében

Színház-, film- és táncművészet kategóriában osztották ki a Junior Prima díjat és az azzal járó pénzjutalmat annak az öt, harminc év alatti művésznek, akik korosztályuk legjobbjai között is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.

A Színház Online beszámolója szerint viszont a díjat végül csak négyen vették át, mint írták, a jelenleg szabadúszó Vilmányi Benett „megköszönte az elismerést, de személyes nézeteire hivatkozva nem vette át a díjat”. A Telex megkereste a színészt, aki elmondta, eredetileg nem tervezte visszautasítani a díjat, de

annyira feldühítette, hogy az átadó előtt külön kérték, hogy ne politizáljon a beszédében, hogy mégis így tett.
Vilmányi elmondta, hogy az utolsó pillanatban érkezett a díjátadóra, és nagyon szíven ütötte, hogy egyből odamentek hozzá, és nyomatékosan megkérték, hogy ne politizáljon a beszédében. Mint mondta, előzetesen két fix mondattal számolt, ez a két mondat pedig nem volt mentes a politikától, szerinte ugyanis nehezen lehet politikamentesen fogalmazni, bármilyen művészetről legyen is szó. Miután ő volt az első, akit szólítottak, a kérés és az átadó között eltelt tíz percben nem is volt ideje lehiggadni, így végül egy nagyon dühös hangvételű beszédet mondott.

Ebben többek közt arról beszélt, hogy a politika és a kultúra összetartozik, és bejelentette, lemond a díjról, dacára annak, hogy egyébként nagyon kevés pénzért dolgozik. Vilmányi a Telexnek úgy fogalmazott, nyilván lehetett volna ezt sokkal méltóságteljesebben is csinálni, magát a gesztust viszont nem bánta meg, és mint mondta, az elismerést sem fogja utólag átvenni.

Vilmányi Benett Shawn szerepében Branden Jacobs-Jenkins Gloria című színdarabjának próbáján a Radnóti Színház Tesla Loft termében 2019. március 4-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Idén rajta kívül Barta Ágnes, a Nemzeti Színház, Benedek Dániel, a kaposvári Csiky Gergely Színház, Hartai Petra, a Budaörsi Latinovits Színház és Koltai-Nagy Balázs, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagjai érdemelte ki a díjat. A hattagú zsűrit Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja, Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos, Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója, Oberfrank Pál színész-rendező, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Orlai Tibor színházi producer és Rudolf Péter színész, a Vígszínház igazgatója alkották.

1665126730132.png
 
Most akkor ki kivel is tolt ki?
Nem vette át a díjat amit megérdemelt.
Elmondta vagy elmondhatta volna a beszédet ahogy akarja hisz egy kérés hangzott el.
Egyedül a gerince maradt egyenes.
A mai világban ez is ér valamit bizonyos körökben.
 
Szerintem meg a színész nem a politikai szereplés miatt van a színpadon, hanem a kúltúra és a szórakoztatás miatt. Ha rendbontani ment akkor jobb, ha nem csinál botrányt és elegánssan távozik.
 
Szerintem meg a színész nem a politikai szereplés miatt van a színpadon, hanem a kúltúra és a szórakoztatás miatt. Ha rendbontani ment akkor jobb, ha nem csinál botrányt és elegánssan távozik.
Az nem rendbontás ha elmondja a véleményét a körülötte lévő világról. De, persze abban igazad van hogy nem a politizálásáért adták neki a díjat.
 
"Vilmányi elmondta, hogy az utolsó pillanatban érkezett a díjátadóra, és nagyon szíven ütötte, hogy egyből odamentek hozzá, és nyomatékosan megkérték, hogy ne politizáljon a beszédében."

Mire Vilmányi: Ó, sajnálom, pedig meg akartam köszönni Orbán Viktornak, hogy vezeti ezt az országot... De ha nem lehet politizálni, akkor nem...
 
Színház-, film- és táncművészet kategóriában osztották ki a Junior Prima díjat és az azzal járó pénzjutalmat annak az öt, harminc év alatti művésznek, akik korosztályuk legjobbjai között is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.

A Színház Online beszámolója szerint viszont a díjat végül csak négyen vették át, mint írták, a jelenleg szabadúszó Vilmányi Benett „megköszönte az elismerést, de személyes nézeteire hivatkozva nem vette át a díjat”. A Telex megkereste a színészt, aki elmondta, eredetileg nem tervezte visszautasítani a díjat, de

Vilmányi elmondta, hogy az utolsó pillanatban érkezett a díjátadóra, és nagyon szíven ütötte, hogy egyből odamentek hozzá, és nyomatékosan megkérték, hogy ne politizáljon a beszédében. Mint mondta, előzetesen két fix mondattal számolt, ez a két mondat pedig nem volt mentes a politikától, szerinte ugyanis nehezen lehet politikamentesen fogalmazni, bármilyen művészetről legyen is szó. Miután ő volt az első, akit szólítottak, a kérés és az átadó között eltelt tíz percben nem is volt ideje lehiggadni, így végül egy nagyon dühös hangvételű beszédet mondott.

Ebben többek közt arról beszélt, hogy a politika és a kultúra összetartozik, és bejelentette, lemond a díjról, dacára annak, hogy egyébként nagyon kevés pénzért dolgozik. Vilmányi a Telexnek úgy fogalmazott, nyilván lehetett volna ezt sokkal méltóságteljesebben is csinálni, magát a gesztust viszont nem bánta meg, és mint mondta, az elismerést sem fogja utólag átvenni.

Vilmányi Benett Shawn szerepében Branden Jacobs-Jenkins Gloria című színdarabjának próbáján a Radnóti Színház Tesla Loft termében 2019. március 4-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Idén rajta kívül Barta Ágnes, a Nemzeti Színház, Benedek Dániel, a kaposvári Csiky Gergely Színház, Hartai Petra, a Budaörsi Latinovits Színház és Koltai-Nagy Balázs, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagjai érdemelte ki a díjat. A hattagú zsűrit Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja, Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos, Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója, Oberfrank Pál színész-rendező, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Orlai Tibor színházi producer és Rudolf Péter színész, a Vígszínház igazgatója alkották.

Csatolás megtekintése 1885239
Sziasztok! Én csak érdeklődés szintjén olvasgattam bele az ezzel kapcsolatos véleményekbe.
Ez is érdekes: https://www.atv.hu/belfold/20221004...junior-primat-visszautasito-vilmanyi-benettre
 
De, persze abban igazad van hogy nem a politizálásáért adták neki a díjat.
Már ezt a mondatot sem hiszem.
Millió ellen példa van.
Mire használják a művészeket a politika
És fordítva
Ákos díja
Persze
Volt mikor nem azért kapta
És volt mikor
büntetés érte majd utána nyúlt a politika:

2015. december 14-én az Echo TV-nek adott interjújából[9][10] elhangzott mondatai miatt három nappal később egyik szponzora, a Magyar Telekom szerződést bontott Ákossal, mivel cégük nem tartotta összeegyeztethetőnek az interjúban elhangzottak szellemiségét a Telekom Csoport hitvallásával és értékrendjével.
December 17-én Kovács Zoltán kormányszóvivő bejelentette, hogy a kormány felbontja szerződéseit a Magyar Telekommal, majd pontosított, hogy ez csak a mobilnetes szerződésekre terjed ki
Az interjú:

A női emancipációról​

Egy kilencvenvalahányas interjúban te kijelentetted a létező legnagyobb határozottsággal, hogy úgy, ahogy van, te nem hiszel az emancipációban, a nő-férfi közti egyenjogúságban, és erről téged, amíg élsz, senki nem fog meggyőzni. Mármint, hogy ennek van létjogosultsága.

Ákos: Igen, egyetértek magammal. Annak ellenére, hogy ezt ma tilos kimondani. Egy olyan szabad világban élünk, amiben egyszerűen képtelenség dolgokat a nevükön nevezni. Velem egyáltalán nem kell egyetérteni. Én nagyon sok gyűlölettel is találkozom, azért mert én hiszek valamiben, ami - ezt úgy hívják, hogy normalitás, egyébként. És azt is megtanultam, hogy ami a normalitáson kívül van, az nem normalitás, az nem normális, mi több, abnormális.

Azért van itt egy kétezer éves kultúra, amiben élünk, akkor is, hogy ha már csak a romjain élünk. De az még mindig itt van. Szokták mondani, hogy miért-miért? Kinek mi a jó? Ez nem... barátom, van abszolút jó! Hát erről tudósít bennünket egy egész hitvilág, ami nagyjából, úgy ezt a jobb sorsra érdemes Európát olyan ezerhétszáz-ezernyolcszáz, majdnem kétezer éven keresztül szervezte.

A legkeményebb jobboldali keresztény nézetek mellé tette le nézetét
Ezért lehet a kormány kedvence
De lehet önerőből sikeres is
Magunk maradtunk 2002 film
Lehet siker is:
 
Utoljára módosítva:
Teljesen at van politizalva a kultura is. A szineszek /az egyetemrol nem is beszelve/ se szeri se szama .olyan sok szineszt enekest eloadomuveszt tett lehetetlene a politika.
Sok peldat lehetne felhozni ami engem felhaborit hogy Brodyt Konczot agyon hallgatjak azaz semmilyen kozmediaba nem szerepelhetnek se M1 se radio stb. Sok hires magyar kolto verseit eneklik el, de ugy nez ki ok is lekerultek a porondrol.
Hany szinesz rendezo kenytelen volt eljonni otthonrol mert kicsinalta a politika.
Eleg sok muvesz az aki mindent megtesz, hogy foglalkoztasak, jo fizetessel honoraljak hogy a muveszetukkel kiszolgaljak a politikat.
 
Melitta, nem hiszem, hogy politikai okai lennének, mert a Bródy Jánossal, Koncz Zsuzsával nagyjából egyidős többi énekesről sem sokat hallani már.
Az ő célközönségük a 70-es, 80-as éveiket tapossák, ebben a korban már lényegesen kevesebben járnak koncertekre.
 
Az ő célközönségük a 70-es, 80-as éveiket tapossák, ebben a korban már lényegesen kevesebben járnak koncertekre.
Kifelejtetted az Attila sírját kereső,Szörényi Leventét
Ki vagy sose volt lázadó ifjú forradalmár
De nagyon más utat tesz mint Bródy és Kocz
Többet is szerepel médiában
1671896397928.png

Táncdalfesztivál 1966-1967
 
Utoljára módosítva:
Melitta, nem hiszem, hogy politikai okai lennének, mert a Bródy Jánossal, Koncz Zsuzsával nagyjából egyidős többi énekesről sem sokat hallani már.
Az ő célközönségük a 70-es, 80-as éveiket tapossák, ebben a korban már lényegesen kevesebben járnak koncertekre.
Koncertjeik telt hazzal mennek , de en nem errol beszeltem hanem hogy nem jatszak a kozmediaba sehol oket.
Az o esetukben szinte nem szamit a kor mert aktivak es sorban keszitik az ujabb es ujabb dalaikat.
Legutobbi koncerje 2022 november volt.

Melyik hires nagy koltoink versei akiket Brody zenesitett meg, nem nyerte el tetszesed?
Itt nem erről van szó. Szüleim korosztálya, ezért nem állt közel hozzám a zenéjük (mint ahogy Zalatnay, Harangozó Teri , Koós János és társai sem).
Ha Adyt, Radnótit zenésítették volna meg, valószínűleg az sem tetszett volna, míg maga a vers örökzöld és megunhatatlan.
 
Itt nem erről van szó. Szüleim korosztálya, ezért nem állt közel hozzám a zenéjük
Most rá kéne kérdeznem
És az Ő előttük lévő külföldiek?
A Rockabilly -től, rock and roll át beatles től Queen ig?
Egyik sem a te korosztályod?
A zene korokon átível
Ugyanakkor mind nagyon idős már (Mick Jagger)
Egyedül Elvis él

Talán konzervatív kormányunk
az alábbiért médiából mellőzné

Itthon sötéten kozervatív kormányunk
Nem adná a médiájában

Szöveg:
ez a gettó

szürke, téli napon
kormos, fullasztó csikágói reggelen
kis gyermek születik, kinek
otthona a gettó
és a mama sír
sokan vannak most még egy
akinek nincs mit adni már
ez a gettó.

emberek, nem értitek
a gyerek éhezik, szenved
ha így nő fel, dühös, erőszakos lény lesz.
hallgassatok rám
ennyire nem lehettek vakok
forduljunk jó irányba
és lássuk mi a valóság

forog a föld,
egy éhes, beteg kisgyerek
játszik az utcán, ahol a szél söpör
ez a gettó

az éhség gyötri
elindul hát a sötét éjszakában
megtanul lopni
megtanul rabolni
ez a gettó

azután egy éjjel lop
mit bánja mi lesz
vesz egy pisztolyt, lop egy autót
már késő, nincs vissza út
és a mama sír.

üldözik, menekül, elfogják
körbe veszik, jön a megtorlás
ez a gettó

miközben meghal egy fiatalember
kormos, fullasztó csikágói reggelen
kis gyerek születik
ez a gettó
és a mama sír.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,636
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére