Nem volt kedve füvet nyírni, ezért inkább felgyújtotta, a tűzoltók nem voltak lenyűgözve

Ezer kanadai dolláros, azaz majdnem negyedmillió forintos büntetést kapott egy kanadai férfi, aki a tűzgyújtási tilalom ellenére úgy döntött, felgyújtja a kertjében lévő, túl magasra nőtt füvet, mert nem volt kedve levágni.

A lángokat végül a tűzoltóknak kellett eloltania a Brit Columbia tartományban található háznál.
A tűzoltókat egy komp utasai értesítették a parthoz közel égő tűzhöz, aminek füstjét messzire lehetett látni.

A háztulajdonos a rendőrség figyelmeztette, és az ezer dolláros pénzbüntetés mellett még másik, 1150 dolláros (280 ezer forint) büntetést kapott, a vadvilág veszélyeztetése miatt.

A tartományban a szokatlanul száraz és meleg nyár miatt tűzgyújtási tilalmak vannak érvényben, az erdőtüzek veszélye miatt. Jelenleg majdnem 250 erdőtűz ég Brit Columbiában, ahol egy héttel korábban, és a lángokkal több mint kétezer tűzoltó küzd.

A helyi hatóságok közlése szerint a tüzek eddig már majdnem ötezer négyzetkilométernyi területet perzseltek fel. Összehasonlításképpen: Budapest területe nagyjából 520 négyzetkilométer.

tuzolto auto.jpg
 
Csatolás megtekintése 1809230
*
Irgalmatlan pénzbüntetést rónék ki rá.... Akár a teljes vagyon elkobzást is. Ilyen önző, tudatlan, de akár mondhatnám, elmebajos sajnos több van a világban. S, miattuk vannak az erdőtüzek többsége. Amikor a hatalmas hőség miatt, amúgy is sajnos kell számolni az öngyulladással... Mert kevés az eső, a száraz aljnövényzet magától is begyulladhat. Akár egy tört üveg, melyre a Napnak a fénye rávetődik, akár az is begyújthatja a füvet... S, a tűz pillanatok tört része alatt elharapódzhat....
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

fonixportal wrote on worker's profile.
Szia olvastam az egyik topikban itt https://canadahun.com/temak/képregények-ii.53601/page-44#post-5063789 a hozzászólásodnál hogy neked megvan az összes Botond képregény ha szépen kérem feltudnád valahova tenni hogy letölthessem köszönöm.
KÉREK MINDENKIT, HOGY HAGYJANAK EZZEL BÉKÉN EGYSZER ÉS MINDENKORRA!!!

KRESLEY COLE HALHATATLANOK ALKONYAT UTÁN 16-17. RÉSZ NEKEM SINCS MEG!!!!
MIndenkinek írnám, hogy nem tudom honnan terjed ez a fars információ, nekem is csak azok a részek vannak meg, amiket kiadtak magyarul. Senki nem fordít olyan könyvet, ami kiadói gondozásban van. Nem vagyok semmilyen különleges csoport tagja. KÉREK MINDENKIT, HOGY HAGYJANAK EZZEL BÉKÉN EGYSZER ÉS MINDENKORRA!!!

NINCS MEG MAGYARUL A 16-17. RÉSZ!!!!!
Demeterné Nagy Erika wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm az újabb fordítást, izgatottan várom hogy mi lesz a következő :)

Statisztikák

Témák
36,810
Üzenet
4,478,949
Tagok
594,960
Legújabb tagunk
Csaba214
Oldal tetejére