Net szerelem,vak randik,társkeresö oldalak

dalve

Állandó Tag
Állandó Tag
en régen probalkoztam neten keresztul, de altalaban nem annak írják le magukat az emberek amik igazan, sokan szeretnek tulozni
 

Geistheilung

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is próbálkoztam a netes társkereséssel. Nem volt semmi tapasztalatom, de kíváncsi voltam. Azért választottam ezt a formáját a társkeresésnek, mert akkoriban nagyon kevés volt az időm és nem nagyon jártam el sehova sem, ahol ismerkedni lehetett. Bár az ilyen ismerkedős helyekben nem nagyon lehet komoly kapcsolatot összehozni. Csak azoknak való, akik szeretnének egy-egy jó hétvégét átszórakozni a hosszú, fárasztó hét után.
Az elején nagyon megvezettek. Tapasztalataim között több volt a rossz, mint a jó. Komoly kapcsolat nem született, de akikkel megismerkedtem és találkoztam személyesen is, azokkal nagyon jó baráti kapcsolatot sikerült kialakítanom. Nagyon sokat tapasztaltam, amit máshol nem tapasztalhattam volna meg. Nagyon nagy emberismeretre tettem szert, aminek nagyon örülök. Igaz sokszor fel kellett áldoznom a szabadidőmet, amikor levelekre válaszoltam és amikor csevegtem sokszor hajnalokig, de megérte, azt hiszem. Én azt tudnám tanácsolni, hogy bárki próbálja ki. De néhány tanácsot fogadjon meg: attól függetlenül, hogy nem kell vállalnod az arcodat, ne viselkedj úgy mint amilyennek szeretnéd láttatni magad. Sokkal egyszerübb az, amikor mindig önmagadat adod. Ezt mások is fogják értékelni. Így minden nap nyugodtan alhatsz és másnap is nyugodtan mersz majd a tükörbe nézni.
 

Pannili

Állandó Tag
Állandó Tag
*Néha kellemesebb, hogy az embert nem a külseje alapján ítélik meg első körben, hanem végre teret nyer egy kicsit, a belső, az intelligencia és a stílus is...mert hosszútávon csak ez számít, minden más változtatható.*

Ez így igaz.
A férjemmel a neten ismerkedtünk meg, van egy gyönyörű gyermekünk (szeretettel várjuk a következőket is :), és mi is élethosszig együtt kívánunk maradni. Így az igazi :)
 
Én azt gondolom, hogy igenis jó dolog, hogy vannak ilyen társkereső oldalak.
Nem a létükkel van a baj, hanem a felhasználókkal. De saját tapasztalatból mondom, hogy lehet megismerni megfelelő partnert társkeresőn keresztül is.
Az is ighaz, hogy a társkereső használata esetünkben kb. 1 hétre korlátozódott, miután megtaláltuk egymást, azután már csak személyesen találkoztunk. Már 5. éve tart, és azt hiszem Ő a Nagy "Ő":)
 

nesztle

Állandó Tag
Állandó Tag
N. Kákarov Szilvia: Ha ismernélek

Szépen szerelmesen szólnék hozzád,
valóra váltanám a vágyaidat,
álmodnám ébren az álmaidat,
...ha bennük lennék.

Szépen szerelmesen elköszönnék,
hogy érezd, hogy tudd, hogy fájjon,
hogy nappal is érezd hiányom
... ha benned lennék.

Rád hagynám forró csókjaimat,
örök örökül az ölelést,
s hogy megbocsáss.... a feledést.
...ha ismernélek...
 

eee1

Állandó Tag
Állandó Tag
egyáltalán nem lehet megbízni az internetes társkereső fórumokban

kevésszer fordul elő, hogy őszinte, igaz adatokkal regisztrálják magukat az emberek

sokan csak játékszerként használják
 

Dicca

Állandó Tag
Állandó Tag
Én nem szeretem a társkereső oldalakat. Ha találkoznunk kell azzal a Valakivel, az élet megoldja.
 

csikri75

Állandó Tag
Állandó Tag
Az utcánkban két tanítónő is a neten keresett párt magának. Azóta is együtt élnek. Bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem tudjuk hányadik ismerkedés volt az igazi.
 

Tozsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Én nem igazán hiszek ebben.

GoogleSearchIconShadow.gif
SuperSearchIconShadow.gif
 

szizo

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Én pár évvel ezelőtt próbálkoztam a netes társkereséssel. Az egyik barátnőm felrakott az egyik társkereső oldalra csupa jószándékból. A hirdetésemre mindenféle pasi jelentkezett. Az egyikük elújságolta, hogy ő azt várja egy nő kezdeményezzen és hogy kivárja amíg ő majd megengedi neki pl akár hogy megfogja a kezét. És hozzátette, hogy ő bomabázó csajokat vár a randikra. És persze ő maga olyan kis aprótermetű vékonyka pasas volt. Szóval nem hiszem, hogy a bombázó csajok ilyen pasikra buknának. Ezen kiakadtam kicsit. Aztán volt egy pasi, aki a megbeszélt randi előtt írt, hogy bocsi, de nem te vagy az, akit keresek. És el se jött és fel s vette a telefont.
Biztos nagyon hasznos egyébként és tényleg jól is elsülhet, de nagyon kell tudni, kivel érdemes szóba állni. Nekem sajnos elég negatív a tapasztalatom.
 

vaduska

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Én pár évvel ezelőtt próbálkoztam a netes társkereséssel. Az egyik barátnőm felrakott az egyik társkereső oldalra csupa jószándékból. A hirdetésemre mindenféle pasi jelentkezett. Az egyikük elújságolta, hogy ő azt várja egy nő kezdeményezzen és hogy kivárja amíg ő majd megengedi neki pl akár hogy megfogja a kezét. És hozzátette, hogy ő bomabázó csajokat vár a randikra. És persze ő maga olyan kis aprótermetű vékonyka pasas volt. Szóval nem hiszem, hogy a bombázó csajok ilyen pasikra buknának. Ezen kiakadtam kicsit. Aztán volt egy pasi, aki a megbeszélt randi előtt írt, hogy bocsi, de nem te vagy az, akit keresek. És el se jött és fel s vette a telefont.
Biztos nagyon hasznos egyébként és tényleg jól is elsülhet, de nagyon kell tudni, kivel érdemes szóba állni. Nekem sajnos elég negatív a tapasztalatom.
sziasztok!valoban sokkal több a negativ mint a pozitiv.nem ismételném magamat mert az elöttem szolóhoz hasonloan.ugyan azon esetek megtörténtek.viszont anyivval kiegésziteném,hogy az öszinteség sem müködik.mert aki Mr "öszinteségnek "tartja magát egy apro ponton az is elbukik.pl azon ,hogy nem mondja meg bocsi nem jöttél be s ne várd a következö találkozásokat.na mondjuk ilyenböl már volt vagy 30.s nem hazudok ha ekkora számot irtam.persze nem 1 hét alatt jött össze több éves tapasztalás.Bár legutolján sikerült megtalálni a kivételt.vele már 8honapja együtt vagyunk.s ö is netes tali.több komoly emberre lenne szükség a társkeresö oldalakon!mert ott a fele nincs tisztába saját magával se!persze az elvárásai az eget verik,pedig ha tükörbe nézne....!a másik fele meg csak poénbol vant fenn unalom üzönek vagy csak ismerkedik levelezés szinten.ritka mint a fehér hollo ha akad egy normális ember akivel tudsz valamit kezdeni. sok sikert minden netes párkeresönek!:2:
 

maggi85

Állandó Tag
Állandó Tag
Én sajna befaragtam a társkereső oldallal kapcsolatban...nem az a férfi jelent meg, akit képen láttam.... :S
 

cccs

Állandó Tag
Állandó Tag
Én eddig négyszer ismerkedtem társkeresőn, és mind a négyszer összejött a dolog. Eleve több képet szoktam róluk kérni, aztán szelektálok a levelek által, mennyire intelligens az illető. Aztán már az elején leírjuk egymásnak a rossz tulajdonságokat, így az őszinteség "első" lépéseit is megtesszük.
És a legelső találkozásra mindig max. 10 percet szánok, hogy ha nem jön be az illető, ne kelljen vele egy órát kínosan eltöltenem egy kávé mellett... ;)
 

Tati80

Állandó Tag
Állandó Tag
A férjemmel a neten ismerkedtem meg (nem párkereső, hanem chat). Épp egy szakítás után voltam, úgyhogy nem kerestem párt. Fél évig csak beszélgettünk, aztán találkoztunk és mára már van egy gyönyörű 6 hónapos babánk. Nekem bejött! :)
 

virágcserép

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem nagyon sok ismeretségem van már a netről, de ezek közül 2 volt nagy szerelem. Mindkettő csalódás... Hiszen az előélet nagyon fontos, az itt nem derül ki. Sok a szélhámos sajnos.
 
Oldal tetejére