Nevessünk...Írj egy viccet! 2012

xixi.xixi

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy férfi eltéved a hőlégballonjával. Lejjebb ereszkedik, lenn a földön meglát egy nőt, és odakiált hozzá: - Elnézést, tudna nekem segíteni? Megígértem egy barátomnak, hogy találkozom vele egy órával ezelőtt, de eltévedtem, és most azt sem tudom, hogy hol vagyok. A nő a földön így felel: - Ön egy hőlégballonban tartózkodik, körülbelül 10 méterrel a talaj felett. Az északi szélesség 40. és 41., illetve a nyugati hosszúság 59. és 60. foka között van. - Maga biztosan mérnök - mondja a hőlégballonos férfi. - Az vagyok - feleli a nő - Honnan tudta? A hőlégballonos férfi így válaszol: - Minden, amit mondott nekem, technikailag korrekt, de fogalmam sincs, hogy mit kezdjek az Öntől kapott információkkal, és az a helyzet, hogy még mindig nem tudom, hol vagyok. Őszintén szólva nem volt túlzottan segítségemre. Csak feltartott az utamban. A nő erre így vélekedik: - Maga pedig szerintem politikus. - Igen - bólint a hőlégballonos férfi egyetértően - de ezt honnan tudta? A nő azt feleli: - Nem tudja, hogy hol van, sem azt, hogy hová tart. Jelenlegi pozíciójába a kedvező széljárás sodorta. Olyan ígéretet tett, amiről fogalma sincs, hogy hogyan fogja betartani, és a maga alatt lévő emberektől várja, hogy megoldják az Ön problémáit. Igazság szerint pontosan ugyanabban a helyzetben van, mint mielőtt találkoztunk, ... de állítása szerint most már én tehetek róla!
 

dor2000

Állandó Tag
Állandó Tag
Spagetti

Egy amerikai férfi kalandba bonyolódott egy olasz nővel, s a nő egy éjjel bevallotta neki hogy teherbe esett tőle.
Mivel nem akarta, hogy szégyenben maradjon, de elvenni sem volt ínyére, jókora összeget adott neki, hogy visszamenjen Olaszországba és csendben megszülje a gyereket. Az egyezség része volt az is, hogy ha ott neveli fel, a gyerek 18 éves koráig kap majd anyagi segítséget.

A nő beleegyezett, de azt is tudni akarta, a férfi hogyan szerez majd tudomást a kicsi születéséről.
Hogy minél diszkrétebb legyen a dolog, a férfi azt kérte, küldjön neki egy egyszerű képeslapot, s a hátoldalára írja rá: "Spagetti".
Akkor majd el is kezdi utalni a gyerektartást.

Egy napon, úgy 9 hónappal később épp hazaért kis feleségéhez.
- Drágám! - mondta a nő zavarodottan, ma kaptál egy nagyon furcsa képeslapot.
- Add csak ide, majd később elmagyarázom - vágta rá.
Az asszony engedelmeskedett, s csak azt látta, ahogy férje arca fehérre vált a levelet olvasva, majd hirtelen elvágódott.


A kártyán a következő állt:

"Spagetti, spagetti, spagetti, spagetti, spagetti.

Három húsgolyóval, kettő anélkül.

Küldj extra szószt!!"
 

Peterrke

Állandó Tag
Állandó Tag
Közvélemény kutatók felmérést végeznek a különböző társadalmi rétegek között, hogy ki szerint, mennyi idő alatt lehet megtanulni kínaiul.
Megkérdezik a parasztbácsit, mire ő
- Szerintem egy egész élet is kevés rá.
A butikos szerint
- Szerintem egy 3-4 év alatt jól meg lehet tanulni.
A menedzser válasza
- Intenzív tanulással 3-5 hónap alatt.
Megkérdezik az egyetemistát is
- Szerinted mennyi idő alatt lehet megtanulni kínaiul?
- Miért, holnap ZH?
 

Eszter5201

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy nap az öreg székely bácsi viszi be a szénát a csűrjébe. Azonban
látja, hogy valamilyen nagy urak közelednek, akik megkérdezik tőle:
- Beleegyezne-e abba, hogy a csűrjén át síneket építsünk?
Mire a székely bácsi:
- Jöjjenek vissza holnap, addigra meggondolom.
Másnap jönnek ismét, és megkérdik:
- Nos, hogy döntött?
- Nem.
- De miért?
- Mert nem fogom nyitogatni a csűrkaput mindig,amikor jön a vonat!

Orgonaszínű inget vásárol a székely. A kereskedő halmozza a különféle
színűingeket, az egyik túl sötét, a másik rózsaszínű, a harmadik
zöldes, a negyedik pirosas. Végül is kiborul a kereskedő:
- Látott valahol olyan inget?
- Láttam hát. Ott a kirakatban.
- Na de az az ing fehér!
- És akkor? Még nem látott soha fehérorgonát?
 

kaszalac

Állandó Tag
Állandó Tag
Két skót beszélget:
- Képzeled, a nagybátyám most repült haza Kaliforniából.
- És milyen volt az utazás?
- Azt mondta jó, csak nagyon elfáradtak a karjai.
 

turoneked

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezt is csak a mi nyelvünkkel lehet megcsinálni!!!!

Találkozás:
Nyuszika és a róka találkoznak az erdőben.
Nyuszika köszön
- Szia vöröske!
- Te engem ne vöröskézz
- - Miért, jobb lenne, ha lerókáználak.....!?!


Előzőmunkahely
A HR-es kérdezi az új titkárnőt:
- És mondja, az előző munkahelyén mennyi volt az évi fizetése?
- ??? Nálunk az előző munkahelyemen nem dolgozott egy Évi sem!


Margarin:
Két egér beszélget a kamrában:
- Rád fog esni a margarin!
- Rámamargarin?


Hogy kapta Benedek Elek a nevét?
Anyukája reggel beszólt a kisfiának:
- Benn vagy még az ágyban?
- Benne, de kelek.


Trükk:
- Mondja Kovács bácsi, maga mit szokott csinálni, ha este nem tud
elaludni?
- Én? Elszámolok háromig és már alszom is.
- Tényleg? Csak háromig?
- Háromig, de van úgy, hogy fél négyig is.


Bevásárlás:
- Pistike, szaladj le a boltba, hozzál egy kiló hurkát! De ne véreset!
- DENEVÉRESET???


Egyenlet:
- Kislányom, teljesen egyedül oldottad meg ezt az egyenletet?
- Nem. Két ismeretlennel.


Kérdés:
- Miért nincs bástya a vonaton?
- Mert a vonat nem vár.....


Úszás oktatás:
- Hogy tanítja a varázsló úszni a pókot?
- Hókusz, pók ússz!


Tehén:
A tehén bonyolult állat.
De én megfejtem.
<o:p></o:p>
 
Gorbacsov és Reagan találkozót tartanak egy semleges területen. Gorbacsov észreveszi, hogy Reagan asztalán van 3 gomb. Egy idő után már nem bírja és megkérdi:
- Mire való ez a három gomb?
- Hát ha az elsőt megnyomom, bekapcsol a fűtés, ha a másodikat megnyomom, kikapcsol a fűtés és ha a harmadikat megnyomom, valami nagyon érdekes történik.
- Megnyomhatom? - kérdi kíváncsian Gorbacsov.
- Persze, tessék csak.
Gorbacsov megnyomja és egy tompa morajlás hallatszik. Fölnevet:
- Ha én ezt Moszkvában elmesélem!
- Hol van már Moszkva....
 

kaszalac

Állandó Tag
Állandó Tag
sőtörés egy orvos villájában. A doki éppen telefonon beszél egy ismerős csőszerelővel.
- Azonnal ugorj kocsiba, csőtörés van nálunk, a pincében már minden úszik!!!
- Nem mehetek dokikám, tudod hogy ünneplünk, itt vannak a gyerekek, az egész rokonság, hívjál valaki mást!
- Bezzeg, mikor beteg valaki a családból mindig engem hívsz, és én mindig szó nélkül indulok.
- Igazad van, már indulok is!
A csőszerelő megérkezik. Kinyitja a pincébe vezető ajtót, és a harmadik lépcsőfokról bedob a vízbe két aszpirint és így szól:
- Ha hétfőig nem apad le, akkor hívjál vissza:D
 

Mangopapi

Állandó Tag
Állandó Tag
Öreg székely ül a vonaton, belibeg a kocsiba egy hölgyike, intenzív illatfelhot húzva maga után. Meg is kérdezi az öreg, hogy mi ez az illat.
Mire a hölgy: - Le fragrance II. a Diortól, Párizsból 50 ml 29.800 Ft.
Hümmög az öreg, erre nem lehet mit mondani, majd pár perc múlva enyhén oldalra dőlve elereszt egy kb 20 másodperces, lapos pukit. A hölgynek könnybe lábad a szeme, enyhén kiakadva kérdezi:
- Jézusom, mi ez a szag?
Mire az öreg:
- Tarkabab, Érmihályfalváról, a Józsitól, fél kiló 250 Ft.
 

Imó5

Állandó Tag
Állandó Tag
Két orvos beszélget a pszichiátrián. Megszólal az egyik:
- Van egy betegem, akinek az a kényszerképzete, hogy két majom és egy
sámli van a fejében és veszekszenek a sámlin. Már minden terápiát kipróbáltam,
de nem használt.
- Na és ezek után mit csinálsz? - kérdi a másik.
- Megoperálom és vagy kiveszek egy majmot, vagy beteszek még egy sámlit.
 

Imó5

Állandó Tag
Állandó Tag
Telefonhívás:

- Szia Drágám, itt Apu ... Anyu a
közelben van?

- Nem, Apu. Anyu fent van a hálószobában
Frank nagybácsival.

Kis szünet után Apa válaszol:

- De kicsim, neked nincs is Frank nagybácsid!

- Dehogy nincs, és éppen fent van anyuval
a hálószobában.

-Uhh, rendben, szóval ... figyelj rám drágám.
Tedd félre a telefont,
szaladj fel, kopogj az ajtón és kiabáld Maminak
és Frank
bácsinak, hogy Apu autója épp most állt meg
a ház előtt.

- Ok, Apu!

Pár perc múlva a kislány visszatér a
telefonhoz.

- Azt tettem, amit mondtál Apu!

- És mi történt? - kérdi Apu.

- Hát, ... Anyu nagyon megijedt; ruha
nélkül kiugrott az ágyból
és sikítozva elkezdett rohangálni, aztán megcsúszott
a szőnyegen
és legurult a lépcsőn. Azóta nem mozdul.

- Jaj ne ... és mi van Frank bácsival?

- Ő is kiugrott az ágyból ruha
nélkül és ő is nagyon ijedt volt;
aztán kiugrott a hátsó ablakon át a medencébe
... de biztos
elfelejtette,
hogy a múlt héten leengedted a vizet, hogy
ki tudd takarítani.
így a medence aljára zuhant és azóta
nem mozdul.

**** hosszú szünet ****

Végül Apu megszólal:

- Medence?????? Ez
a 497-7039-es szám?
 

Pozinho

Állandó Tag
Állandó Tag
Informatikust kérdezi a kisfia:
- Apu, én hogy születtem?
- Nos, az úgy kezdődött, hogy anyádat egy chat szobában ismertem meg, majd találkoztunk egy internet kávézó mosdójában, ahol feltöltést kezdeményeztem a szerverére.
Később viszont észrevettük, hogy nem használtunk tűzfalat.
A baj elkerülhetetlen volt, és 9 hónap múlva letöltődött a vírus.
Hát így születtél!

Read more: http://www.topviccek.hu/#ixzz2PZsciZqH
 

Pozinho

Állandó Tag
Állandó Tag
A férj vezet, a felesége mellette ül.
Az asszony elkezdi a mondókáját.
- Elválok tőled! Nem bírom tovább, ezt kell tennem, mert szeretőm van.
A férj csendben vezet tovább.
- Enyém marad a ház.
A férj gyorsít 80-ra.
- Asszonytartást és gyerektartást kérek havi 200 ezret - a férj 120-ra gyorsít.
- Nálam maradnak a gyerekek és havonta egyszer láthatod őket.
A férj 190 el hajt már.
- Enyém lesznek a hűtő a hifi, tv , dvd is.
A férj már 230-al hajt.
- Mi van veled? Nem szólsz semmit? Te semmire sem tartasz igényt?
- Nekem meg van minden amire szükségem van.
- Mi az a minden?
- A vezető oldali légzsák.


 

Pozinho

Állandó Tag
Állandó Tag
Két madár ül a villanydróton, és beszélgetnek.
Egyszer csak elhúz fölöttük egy vadászgép:
- Hű az anyját, hogy tud ez ilyen gyorsan repülni?
- Na hallod, ha égne a farkad, te is sietnél...
.



 

Pozinho

Állandó Tag
Állandó Tag
Az orvos benyit a diliházban az egyik szobába.
Az egyik ápolt a kezével fűrészeléshez hasonló mozdulatokat végez, a másik pedig a plafonról fejjel lefelé lóg.
- Hát mit csinál a társa?-kérdi a "fűrészelőt" az orvos.
- Villanykörtének képzeli magát!
- Szóljon neki hogy jöjjön le! Már vörös a feje!
- Hogy is ne!Akkor sötétben fűrészeljek?


 
Oldal tetejére