Novák Katalin üzent a Sinopharmmal beoltottaknak: kapjátok be!

Nem tervezi a kormány, hogy országos ellenanyag-mérési programot indít – közölte Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, majd hozzátette,hogy ez mindenkinek a saját döntése, magánúton tudja ellenőrizni. A családbarát kormány családügyi minisztere szerint ugyanis a kormánynak nem az a dolga, hogy ellenanyagot méregessen, nézegessen.


Ha volna ezzel kapcsolatos teendője, akkor nyilván méregetne és nézegetne, mert a kormány mindig azt teszi, ami az ő népének jó, a nemzetnek hasznos és haza számára előremutató. A kérdés egyébként úgy vetődött fel, hogy számos kritika érte a Sinopharm nevű kínai oltóanyag hatékonyságát, mert kiderült, hogy nem véletlenül idegenkedtek tőle a magyarok, valamint az sem volt véletlen, hogy az EU illetékes bizottsága nem fogadta el ezt a vakcinát. A Sinopharm ugyanis, mint a mérések kimutatták, a 60 év feletti lakosság egy részében nem termelt a koronavírussal szemben ellenanyagot, ami a védettség egyik feltétele. Ráadásul, amint azt a Videoton vállalat a saját költségén – fejenként ötvenezer forintért – elvégzett mérései kimutatták, a 60 év feletti dolgozók harmadánál nem termelődött ellenanyag, és ezen egyharmad esetében pedig senkinél nem alakult ki immunitás, azaz, védettség.

Nem véletlen az sem, hogy a Fővárosi Önkormányzat mintegy húszezer tesztet vásárolt, hogy a hatvan évnél idősebb, Sinopharmmal beoltott budapestiek megbizonyosodhassanak arról, védettek.-e a vírussal szemben, vagy sem. Novák Katalin szerint azonban erre nincs szükség, egy összetett és sokféle módszerről van szó ugyanis, ezért a kormány nem tervezi, hogy „mi ezt teljesen országos akcióvá tegyük, hogy ellenanyagot méregessünk, nézegessünk.”

A családbarát kormány családügyi minisztere mindezt nem találhatta eléggé cinikusnak, ezért még hozzátette, hogy aki kíváncsi arra, van-e a szervezetében antitest, méresse meg magánúton.

Itt most egy nagy és szaftos káromkodást tessék elképzelni, Novák Katalin vegye úgy, hogy az ügyben amúgy ártatlan édesanyját emlegették, őt magát pedig elküldték melegebb éghajlatra, ráadásul egy nyomdafestéket nem tűrő kifejezéssel. Novák Katalin ugyanis egy jól kereső miniszter, aki megengedhetné magának, hogy ilyen tesztekért kifizessen pár tízezer forintot, bár erre neki nincs szüksége, lévén, nincs még hatvan éves, ha meg annyi volna, akkor a minisztérium állná a költségeket. Jobb helyzetben van tehát, mint azok a hatvan év felettiek, akiknek a puszta megélhetés is gondot jelent, folyó huszadikán már alig van mit enniük, sakkoznak a sárga csekkekkel, nemhogy egy ilyen költséges „mérést és nézegetést” megengedhetnének maguknak. És akkor arról még nem is szóltunk, hogy a világpiaci árnál drágábban megvásárolt Sinopharm vakcinát az a családbarát kormány szabadította rá a hatvan év feletti magyarokra, melynek minisztere most cinikusan és lekezelően azt mondja, hogy nem tervezik, hogy antitesteket méregessenek és nézegessenek.

Novák Katalin egy tisztes szegedi orvoscsaládból származik, nem életszerű, hogy a szülei erre nevelték annak idején odahaza. Sokkal inkább feltehető, hogy a családbarát kormány családügyi minisztere a Fideszben szedte magára ezt a lekezelő, pökhendi és gyomorforgatóan tahó hangvételt, melyre a hevesebb vérmérsékletű magyarok körében minimum anyázás a reakció.

Föld S. Péter

Sinopharm.jpg
 
Légyszi, olvasd el, amit írtam: Nem a COVID19 mellékhatásaira vonatkozik az életreszóló oltás, hanem azokra, amelyeket gyerekkorban kaptunk. A COVID19-re pont azt gondolom, hogy szerintem 6 havonta fel kell venni majd. :(
Érdekes lesz. Főleg annak ismeretében, hogy egyre többen jelzik, felmondtak neki a munkahelyen, mert nem volt oltott, a negatív tesztet a munkáltató nem fogadja el, nem látja biztosítottnak a termelés folyamatosságát.
Mi a másik véglet vagyunk, nálunk az oltást nem fogadják el, a teszt kötelező.
Te meg legyél okos, ha tudsz.
Én már azzal is megelégszem, hogy szép vagyok :D
 
Érdekes lesz. Főleg annak ismeretében, hogy egyre többen jelzik, felmondtak neki a munkahelyen, mert nem volt oltott, a negatív tesztet a munkáltató nem fogadja el, nem látja biztosítottnak a termelés folyamatosságát.
Mi a másik véglet vagyunk, nálunk az oltást nem fogadják el, a teszt kötelező.
Te meg legyél okos, ha tudsz.
Én már azzal is megelégszem, hogy szép vagyok :D
Ez kormány hibája, hogy:
1. Rossz kommunikáció.
2. A cégekre bízta a döntést!

Nos magam részéről inkább a tesztnek hinnék, ha nem lennének gagyi tesztek forgalomban.
 
Oltottan is megfertőződhetsz!
- (az oltás abban segít, hogy ne a hullaházban végezd!)
Ezt mire fel állítod?
Hisz oltottak is belehaltak
Akkor mondhatna bárki erről hitelesebb állítást
Ha jó lenne a felmérés és nyilvánossá tennék a vizsgáltakat az minden irányből készült statisztikát
De nincs arról vizsgálat mivel oltották és oltás után melyik mennyi embert nem védett meg a haláltól.
Amit írtál az egy politikai hírnek sem számító, elhangzott oltás melletti kampány mondat
Ha továbbra is hallgatod ugyanott ugyanazokat a félrevezető beszédet
Ugyanott azt is hallod:a fertőződéstől sem védett meg mindenkit
Se ez se az

Épp csak nincs más megoldás a birtokukban
És nincsenek hiteles mérések(főleg nem közzétéve)
Addig pedig olyan üres mondatokat hallgathatsz mit leírtál
A saját statisztikád mire jó?
"(Ismerőseim közül 2-en haláloztak el, mindkettő OLTATLAN VOLT!)"


Előtted írtam le 2 munkatárs közül 2 haláloztak el egyik Jansennel oltott volt a másik 2 db sinopharmal
Na ezért írom hiteles nyilvántartásokra alapuló felmérés és elemzés kell
Nem pedig a te és az én kis számú ismerőseinkre hibás állítás

A tudományos igényű vizsgálatokra a teljes országos kórházi adatokból vett szakmai következtetés kell
Nem a fricsó bá, hoppá-rézimi 2 ből 2 semmit sem érő megállapítása
De épp így az én 2 ből 2 ellenállításom is semmit érő
 
Utoljára módosítva:
Na ezért írom hiteles nyilvántartásokra alapuló felmérés és elemzés kell
Nem pedig a te és az én kis számú ismerőseinkre hibás állítás

A tudományos igényű vizsgálatokra a teljes országos kórházi adatokból vett szakmai következtetés kell
Nem a fricsó bá, hoppá-rézimi 2 ből 2 semmit sem érő megállapítása
De épp így az én 2 ből 2 ellenállításom is semmit érő
Hiteles nyilvántartásokon alapuló felmérés, statisztika nincs.
Addig is, amíg nem lesz, a családodban, közvetlen környezetedben élő fricsó bák tapasztalatai is többet érnek, mint a médiában megjelent híreknek álcázott reklámok.
A gyógyszer is ugyanolyan termék, mint a többi, amit el kell adni, és ebből a termékből sem biztos, hogy az a legjobb, amelyiknek a legtöbbször és leghangosabban szembejön a reklámja veled.
Egy gyógyszernél azért az orvos ajánlása az irányadó, nem te laikusként választod ki, hogy szerinted neked melyik a megfelelő. A tegnapi oltási napon a covid oltással pedig éppen ezt tapasztaltam, mindenki a saját választása szerinti oltóanyagot kapta javallat ill. ellenjavallat nélkül, nem számított, hogy öreg vagy fiatal, egészséges vagy beteg, girhes vagy túlsúlyos stb.
Lehet hogy ez felé megy a világ, és ha bármilyen gyógyszerre, orvosi beavatkozásra vagy kezelésre lesz szükségem, akkor is nekem kell az interneten tájékozódni, hogy számomra melyik a megfelelő?
 
Köszönöm!
Te legalább átolvastad, amit írtam! :) Melitta vagy félre értette, vagy nem olvasta el, amit írtam.
Nagy vonalakban egyetértek azzal, amit írtál, egyetlen kivétellel:
Minden politikus egyforma, bizonyos dolgokhoz történő hozzáállásukat mindig a kormány vagy ellenzéki oldalon levő helyzetük határozza meg, nem a tényleges politika véleményük (már, ha van ilyen nekik??), érdekvezéreltek.....
Na ezigy nem teljesen igaz!
Volt egy ellenszavazó a parlamentben, amikor elutasították az oltás kötelezőve tételet a képviselők szamára...
Érdekes lesz. Főleg annak ismeretében, hogy egyre többen jelzik, felmondtak neki a munkahelyen, mert nem volt oltott, a negatív tesztet a munkáltató nem fogadja el, nem látja biztosítottnak a termelés folyamatosságát.
Mi a másik véglet vagyunk, nálunk az oltást nem fogadják el, a teszt kötelező.
Te meg legyél okos, ha tudsz.
Én már azzal is megelégszem, hogy szép vagyok :D
Bizonyítékot! :) (Ez amúgy is relatív. Én pl. Rubens elképzelését nem osztom e téren.)
 
Ezt láttátok? hivatkozva van az első jelentősebb lektorált tudományos folyóiratba került hazai anyagot feldolgozó szakcikk is:


Orvos szakember szerint, kolléga, semmi meglepő, mint más országokban kb, az derült ki...

A hivatkozott lap: Clinical Microbiology and Infection ami elsőosztályú szaklap, a világhírű Elsevier portfóliójában:
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1198743X2100639X
ill. https://www.portfolio.hu/en/economy...ine-effectiveness-published-in-hungary-512850
Táblázat: https://cdn.portfolio.hu/articles/images-md/h/u/n/hunve-494912.jpg
 
Bizonyítékot! :) (Ez amúgy is relatív. Én pl. Rubens elképzelését nem osztom e téren.)
Ez Németország, Flamingo. Tavasztól kötelezővé teszik az oltást, de egyes munkáltatók már előre gondolkodnak (nem akarnak pénzt költeni a tesztekre, mert a 10 főnél nagyobb létszámot foglalkoztató cégeknél a cégnek kell megoldania a tesztelést)
 
Hiteles nyilvántartásokon alapuló felmérés, statisztika nincs.
Addig is, amíg nem lesz, a családodban, közvetlen környezetedben élő fricsó bák tapasztalatai is többet érnek, mint a médiában megjelent híreknek álcázott reklámok.
Tudod mit érnek?
mint a piaci pletyka még annyit sem
Hisz az ö statisztikája:
2 ből 2 Ez egyenlő 100% halál az oltatlanokból

Az én statisztikám:
2-ből 2 halál az oltottakból Ez egyenlő 100 %halál az oltás után
De én még azt is meg mondtam 1 Jonson a másik halálozott 2 sinopharm
Teljesen rémhír kategória ha valaki 2 esetből mond következtetést

De én nekem még mondtak egy házaspárt ki az első megkapott kínai oltás után haltak meg egymást 1 héttel követve

Szóval se a fricsó bá kis létszámú esetei sem másé nem érnek semmit
Csak a nagyszámú lehetőleg a teljes lakosságra kiterjedő összes esetből lehet felmérni
És a tévhit nem terjesztése pedig a tisztábban látást és a nyugalmat segíti
Mivel a terjesztése pedig szinte rémhír de tévhit mindenképp
A megalapozatlanság, a babona határmezsgyéje
 
Ez Németország, Flamingo. Tavasztól kötelezővé teszik az oltást, de egyes munkáltatók már előre gondolkodnak (nem akarnak pénzt költeni a tesztekre, mert a 10 főnél nagyobb létszámot foglalkoztató cégeknél a cégnek kell megoldania a tesztelést)
En a szépségre utaltam, amikor bizonyítékot kértem.... ;)
 
Mi a másik véglet vagyunk, nálunk az oltást nem fogadják el, a teszt kötelező.
Idehaza a politikai hazugság gyártó médiából
Olyat halottam valahol sem oltás se teszt semelyik nem elfogadható
Ellenben a betegségen átesettség az igen
Ha nem jól jegyeztem meg az az információs özönlött szeméttől van
Információs fullasztás is az információ hiány tünetét eredményezi
 
Utoljára módosítva:
A tegnapi oltási napon a covid oltással pedig éppen ezt tapasztaltam, mindenki a saját választása szerinti oltóanyagot kapta javallat ill. ellenjavallat nélkül, nem számított,
Épp ez az ijesztő
Hisz az elején még mennyire adták a tudóst
fel volt sorolva egy csomó ellenjavallat
Nekem nem adtak Szputnyik vakcinát
Mert azt nem lehet
Akkor a kínai "vizet" adták
Ám már itt jó hír:
Jó hír a Szputnyikkal oltottaknak – Év végéig meglehet a WHO jóváhagyása
Vagyis már kaphatnám utólag
Minek hisz már úgy is szita a bőrünk
De már itt az újabb orosz: Betuvax
 
Utoljára módosítva:
Épp ez az ijesztő
Hisz az elején még mennyire adták a tudóst
fel volt sorolva egy csomó ellenjavallat
Nekem nem adtak Szputnyik vakcinát
Mert azt nem lehet
Akkor a kínai "vizet" adták
Ám már itt jó hír:
Jó hír a Szputnyikkal oltottaknak – Év végéig meglehet a WHO jóváhagyása
Vagyis már kaphatnám utólag
Minek hisz már úgy is szita a bőrünk
De már itt az újabb orosz: Betuvax
Szputnyik nem volt a kínálatban, de ha más nem lett volna, egyértelmű, hogy azt is elfogadom, mert a semminél az is csak jobb lehet.
 
Szputnyik nem volt a kínálatban, de ha más nem lett volna, egyértelmű, hogy azt is elfogadom, mert a semminél az is csak jobb lehet.
Ne idézz, unom hogy nem arra reagálsz hanem mondod a magadét mint aki süket
Én nem a szputnyikról és kínálatról írtam, hanem hogy adták a tudóst még tavaly
És épp nem volt ajánlatos a szputnyik.

De ők sem tudták szerintem (hogy miért nem volt személy szerint nekem.)
Mint ahogy én sem tudtam, milyen tudománytalan okból választottam azt.
talán tetszett az üveg színe?

A totális tanácstalanságról és képmutatásról írtam.
Cserben hagytak bennünket a vezetők
 
Utoljára módosítva:
Az oltás hatásosságáról jut eszembe.
Ez a kiemelés csak a megszólítottságot idehívást célozza
Ott arrafelé Német és Benelux államok vannak tüntetések pandémia és annak kezelése ügyében
Itt nálunk híradó részleteket látni
Nem is kell több
De nézzük te láttad-e amit én.
Táblákat írásokat tartanak általában a kezükben tömör vélemény kifejezésre.
Láttam épp egy nőt (mindegy)
A következő felírást tartotta a kezében
Vírus= média
Ezzel én azonosulok
Ha úgy érti ahogy én
Láttál ilyet, miként érthető?
 
Abol indultak ki, hogy amennyiben elkapta a virust, a halál kiváltója közvetlenul ugyan lehetett más, de ha nem kapja el a virust, még élhetett volna.
Nos ez a legtudománytalanabb megállapítás hogy ki meddig és miként él.(Ha nem kapja el) bizonyíthatatlan ki mitől marad életben és miért pont úgy folyt le
talán épp más mentette meg, talán meg sem betegedett volna ha nem eszik káposztát.És a káposzta mentette meg
Egy életlefolyás csak egyszer létezik, ellen kísérlet nélkül lehet megélni ugyanabban az emberben
Más ember más körülmény
Azok nem kiindulópontok ami feltételezés és találgatás
 
Utoljára módosítva:
Ez a kiemelés csak a megszólítottságot idehívást célozza
Ott arrafelé Német és Benelux államok vannak tüntetések pandémia és annak kezelése ügyében
Itt nálunk híradó részleteket látni
Nem is kell több
De nézzük te láttad-e amit én.
Táblákat írásokat tartanak általában a kezükben tömör vélemény kifejezésre.
Láttam épp egy nőt (mindegy)
A következő felírást tartotta a kezében
Vírus= média
Ezzel én azonosulok
Ha úgy érti ahogy én
Láttál ilyet, miként érthető?
Utánanéztem.
Egyenlőségjel nélkül a szó-kombináció egy YouTube csatornát jelent minden féle vicces dologgal, nagy mellű lányokkal. :)

Te biztos jobban tudod mit kell értenünk alatta ha irod "azonosulni tudok vele"
Mivel azonosulsz?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,812
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére