Nyílt levél a Fidesz női országgyűlési képviselőihez

Tisztelt Fideszes Képviselőnők!

Az utóbbi napokban a “nemzeti”, “keresztény-konzervatív”, “jobboldali” “újságírás” korábban soha nem látott mélységekbe merészkedett. A Pesti Srácok a DK kampánynyitó rendezvényén befotózott az eseményen felszólalóként részt vevő diák, Nagy Blanka ruhája alá, majd Pilhál Tamás, a Pesti Srácok “újságírója” a Facebook-on tette közzé a fényképet azzal a szöveggel, hogy “TRÁGÁRKA VILLANT. A magyar Sharon Stone, avagy Elemi ösztön a Szemkilövetőpártban.”
Nem szeretnék abba belemenni, hogy amikor Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy a jobboldalon újságírónak lenni “önmagában morális fölényt jelent”, akkor pontosan erre gondolt-e, de abban biztos vagyok, hogy ilyen eset egy normális, európai országban nem történhet meg következmények nélkül.
Képzeljék el, ha Önökkel történne hasonló a Fidesz egyik rendezvényén és egy ilyen fotóval aláznák meg Önöket női mivoltukban. Képzeljék el, ha édesanyjukkal vagy lányukkal történne ilyesmi, hogy egy “újságíró” a szeretteik fehérneműjén csámcsogna. Ez nem pártpolitika kérdése, ez alapvető emberség és a nők tiszteletének kérdése. Első sorban én sem ellenzéki politikusként fordulok most Önökhöz, hanem nőként és anyaként. Én beleborzongok, ha arra kell gondolnom, hogy ilyen megtörténhet nem csak Nagy Blankával vagy velem, hanem akár a lányommal is, ha kritikus véleménye van a Fideszről és kormányzásáról.
Éppen ezért kezdeményeztem a DK törvénymódosításával, hogy a már létező és alkalmazott brit példa alapján legyen büntethető, ha valakinek a hozzájárulása nélkül, szexuális visszaélés vagy az illető megalázása céljából képet készítenek a ruha alatti fehérneműjéről. Azt szeretném, ha ez soha nem történhetne meg újra, sem Nagy Blankával, sem mással.
Azt kérem Önöktől, hogy győzzék meg a Fidesz-frakciót arról, hogy szavazzák meg a javaslatunkat. Mutassák meg, hogy a Pesti Srácok által elkövetett támadást sem nőként, sem politikusként nem tartják elfogadhatónak!

Budapest, 2019.04.16.

Tisztelettel,
Dobrev Klára

images
 
Látom Neked mindent kétszer kell elmondani.. Ez a kép nem a politikáról szól, lásd fentebb már írtam..
S a hölgy nézeteit lehet vitatni, de ez minden, mert minden más azt minősíti, aki ezt átmagyarázza...

de kérem szépen ... kit érdekel a hölgy politikai véleménye? Csak sajnálni lehet azt aki a kis hölgy politikai véleményére, tapasztalatára alapoz.... tragikomikus.
 
de kérem szépen ... kit érdekel a hölgy politikai véleménye? Csak sajnálni lehet azt aki a kis hölgy politikai véleményére, tapasztalatára alapoz.
Szóval senki nem változhat...az egész kormánytagság 180 fokos fordulatot hajtott végre a rendszerváltás óta ha az akkori idézeteket nézzük akkor most mi legyen a tapasztalattal?
˝Nem támogatjuk azért, mert elvileg sem tartjuk helyesnek, hogy Magyarország legfontosabb belpolitikai kérdéseiben olyanok is döntsenek, akik nem élnek Magyarországon, akik nem adófizető polgárai az országnak, és akik a két választás között semmilyen formában sem tudják az általuk választottakkal kapcsolatos véleményüket elmondani – sorolta az érveket akkor Áder, hozzátéve: sok külhoni magyarnak ráadásul semmilyen kötődése nincs is már az országhoz. ˝
Szóval akkor nem lehet változni?
Vagyis akkor tapasztalatlanságukat kikell gúnyolni? Vagy ez nem az?
 
Úgye milyen nehéz egyet érteni egy másik ás más emberekkel :) A hozzászólásokat olvasgatva olykor jókat mosolygók a nézet eltérések ütközésén. Hát nem csoda hogy ott tart az ország ahol tart amikor az emberek egy fórumon is egymástorkának ugranak. Semmi kérlek szépen ezt tisztázzuk miért így látod ezt. Nem is akarják megismerni egymás nézeteit az emberek mert annyira ragaszkodnak a saját szemszögükhöz hogy már akár hábóruzi is hajlandóak lennének a saját igazukért akkor is ha tévednek csak hogy az ő igazuk legyen az igazi igazság. Nos kb ilyen a fidesz kb az ősszes tagja szarik más emberekre és egymásra is. Pilhál Tamás, a Pesti Srácok “újságírója Ő meg egy bunkó ha ezt a képet az említett felirattal posztolva poénosnak találta elég szép bizonyítványt állított ki ezzel önmagáról. Szerintem bele sem gondolt abba mit is csinál mert a poén heve elvette az ítélőképessége tisztán látását.
 
Politikai útmutatást vársz valakitől aki még soha életében nem szavazott ?
Én az ellenzéken csodálkozom, ahol mégiscsak profi politikusok vannak, akik a politikából élnek.
Nem várok én semmit, számomra ez a foto .....inkább a készítőéről árul el valamit.
 
Az egészben az a legszörnyűbb, hogy semmiféle következménye nincs a nagy nyilvánosság előtt elkövetett aljasságoknak.. Ugye ez a bocsánat kérés is olyan mint amilyent a jelenlegi kurzus vezetőitől is megszokhattunk.
Mint a viccben amikor Szabót bocsánatkérésre kötelezi a bíróság, mert lehülyézte Kovácsot.. Bocsánatot kérek, de a Kovács tényleg nem hülye?.. No meg azután jutott eszébe a bocsánatkérés is, miután a Pesti Srácok propaganda kiadvány kitiltását helyezték kilátásba az ellenzéki rendezvényekről...
Kormánypárti közvéleménykutató szerint egyébként a Fidesz támogatottsága áprilisban 5%-ot csökkent, miközben a DK-é 3%-kal nőtt... Ugye a DK-nak van programja ..Nem a többi pártot hanem az embereket szólítja meg mert bizony nem az ellenzéknek, hanem a jó szándékú tisztességes embereknek kell összefogniuk ahhoz, hogy a közbeszédbe az emberi szó térjen vissza ne a hazugság, a kirekesztés, gyűlölet keltés, korrupció legyen a politika szinonímája..
A leírt szónak pedig ne csak becsülete, de következménye is legyen...
( Ja csak így zárójelben.. az Európai Egyesült Államok ötlete I. Ferenz Józseftől származik 1870-ben bízta meg a kidolgozásával Andrássy grófot, aki "elszabotálta"..)
Csak megjegyzem, hogy az "O1G"-zés hasonló nyilvánosan elkövetett aljasság.
 
Úgye milyen nehéz egyet érteni egy másik ás más emberekkel :) A hozzászólásokat olvasgatva olykor jókat mosolygók a nézet eltérések ütközésén. Hát nem csoda hogy ott tart az ország ahol tart amikor az emberek egy fórumon is egymástorkának ugranak. Semmi kérlek szépen ezt tisztázzuk miért így látod ezt. Nem is akarják megismerni egymás nézeteit az emberek mert annyira ragaszkodnak a saját szemszögükhöz hogy már akár hábóruzi is hajlandóak lennének a saját igazukért akkor is ha tévednek csak hogy az ő igazuk legyen az igazi igazság. Nos kb ilyen a fidesz kb az ősszes tagja szarik más emberekre és egymásra is. Pilhál Tamás, a Pesti Srácok “újságírója Ő meg egy bunkó ha ezt a képet az említett felirattal posztolva poénosnak találta elég szép bizonyítványt állított ki ezzel önmagáról. Szerintem bele sem gondolt abba mit is csinál mert a poén heve elvette az ítélőképessége tisztán látását.
Pihál azóta nyilvánosan bocsánatot kért reagálva Nagy Blanka hasonlóképp sokkal tompább élű levelére. Remélhető, hogy kettőjük között rendeződni látszik a dolog. Ha pedig az érintettek ezt rendezni tudják, másoknak sem kell tovább hevíteni az indulatokat. Ettől persze még elszomorító, ha törvénnyel kellene szabályozni ott, ahol íratlanul is természetes normáknak kellene érvényesülniük. És persze az is elszomorító, hogy azonnal kampánytémává válik, és politikai tőkét akarnak belőle csinálni. Sajnos mindegyik oldal ezt csinálná! Nincsenek illúzióim.
 
Utoljára módosítva:
Valóban hasonló, csak Orbán harminc éve politikus, kizárólag politikus, s nem a testi adottságait, hanem a jellemét minősíti, ráadásul valamikori legjobb barátja.. S már csak tudja..
Én nem vonnék párhuzamot...
Ez a sértő, mocskoló, becsületbe gázoló és gúnyolódó kocsmai hang és szint semmilyen módon nem való a közéletbe! Nincs kivétel! Se Bayer részéről, se Tóta W részéről! Se bárki részéről!
 
Utoljára módosítva:
Pihál azóta nyilvánosan bocsánatot kért reagálva Nagy Blanka hasonlóképp sokkal tompább élű levelére. Remélhető, hogy kettőjük között rendeződni látszik a dolog. Ha pedig az érintettek ezt rendezni tudják, másoknak sem kell tovább hevíteni az indulatokat. Ettől persze még elszomorító, ha törvénnyel kellene szabályozni ott, ahol íratlanul is természetes normáknak kellene érvényesülnie.

Ez nem az érintettekről szól hanem a jelenségről, amit sajnos nem lehet a kormánypárttól elkülöníteni...
Hiszen szerintem teljesen nyilvánvaló, hogy az EU választáson csak az a kérdés 10, vagy 13 képviselői helyet szerez a Fidesz , mégis közpénzek milliárdjait költi hazug kampányra, tét nélkül, a Notre Dame kapcsán is örülő arabokról cikkeznek, migráns karavánokról vizionálnak, hazudnak, rágalmaznak és lopnak...S Ha a gazdi nem büntet az ebek mindenre rávetik magukat...
 
Azért érdekes az ellenzék ... az első sorba ültetik biodíszletnek, mint reménységüket bemutatják Timmermasnak, az Európai Szocialisták csúcsjelöltjének. Komoly gondok lehetnek, hány ellenzéki párt tekint rá mint Esthajnalcsillagra?
 
Azért érdekes az ellenzék ... az első sorba ültetik biodíszletnek, mint reménységüket bemutatják Timmermasnak, az Európai Szocialisták csúcsjelöltjének. Komoly gondok lehetnek.
Mivel kevés a pénz persze hogy gondok vannak.
Valamivel a fiatalokat is meg kell fogni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,339
Tagok
615,647
Legújabb tagunk
BettinaStupnitski
Oldal tetejére