Nyugdíjasok, akik vettek egy falut, hogy együtt tölthessék a hátralévő életüket

Képzeld el, hogy innentől kezdve egész életedben a barátaiddal együtt élsz, és szorgoskodsz, de csak pont annyit, amennyihez kedved van.

Beleszeretett néhány spanyol nyugdíjas egy 50 éve lakatlan, galíciai falucskába, összedobták rá a pénzt, és megvásárolták, hogy maguk mögött hagyva a nyüzsgő, városi életet, együtt öregedhessenek meg, békében és jó társaságban. Tisztára mesébe illő kezdés, és a folytatás sem lesz rosszabb.

Bagaméri Viki

olasz-nyugdijasok-660x371.jpg

Az elmagányosodás biztosan nem fenyegeti őket (Fotó: iStock)

Nálunk talán szokatlanul hangzik, Spanyolországban azonban egyáltalán nem megy ritkaságszámba, hogy eladásra kínáljanak komplett falvakat, amelyekben egy jó ideje már egy lélek sem lakik. Ráadásul az áruk sem nevezhető csillagászatinak, a szóban forgó nyugdíjasok 140.000 euróért jutottatok hozzá új pátriájukhoz, aminek megvásárolásához elég volt pár kisebb lakást eladniuk.

300 forintért árulják a házakat egy elragadó olasz kisvárosban

A 60 felettiek társasága jó ideje tervezgette, hogy nyugdíjas éveiket együtt töltik majd, az álmodozást pedig tettek követték, és nyélbe ütötték az üzletet. Mindennapjaikat ezentúl nem láblógatással fogják tölteni, hanem azzal, hogy újra élettel töltsék meg a falucskát – ezt szerződésben is rögzítették az adásvételnél. A tervük az, hogy felvirágoztassák a helyi kis farmokat, és megszépítsék az elhagyott lakóépületeket, annak reményében, hogy az újabb beköltözőknek is vonzóvá teszik, hiszen igazán méltatlan lenne ehhez a szép helyhez, hogy a feledés homályába vesszen.

Spanyolországhoz hasonlóan Olaszországban is szép számmal akadnak elhagyatott vidékek, és csak arra várnak, hogy valaki végre fantáziát lásson bennük, megmentse őket az enyészettől.

Bevett szokás például, hogy jelképes, egy eurós összegért adjanak oda egy-egy házat azoknak, akik vállalják, hogy meghatározott időn belül felújítják az ingatlant, és nem is költöznek el onnan.
Ha kíváncsi vagy arra, hol kínálnak épp egy eurós házakat, itt körül tudsz nézni.

Az egyik ilyen, a Szardínia szigetén található apró bányaváros, Fluminimaggiore reménybeli újjászületéséről a Greenme olasz lap számolt be. A városka újdonsült polgármestere álmodta meg a Happy Village nevű kezdeményezést, aminek célja, hogy a környékre csábítsák Európa más országaiból azokat a nyugdíjasokat, akik idősebb korukban is nyitottak a változásra és szívesen kipróbálnának valami újat. Marco Corrias, akit tavaly nyáron választottak a város élére, már ősszel előrukkolt az elképzeléseivel. Fontos hangsúlyozni, hogy az üzleti érdekeknél jóval lényegesebbnek tartják azt, hogy új lakók érkezzenek a városba, és ismét pezsgő közösségi élet alakuljon ki.

fluminimaggiore-660x371.jpg

Ez itt Fluminimaggioréban van, tárt karokkal várják a betelepülőket (Fotó: iStock)

Egy olyan „nyugdíjasfalu” létrehozása lebeg a szeme előtt, ahol minden adott lenne, amire a 65 év felettieknek szükségük van: a szemet gyönyörködtető környezet mellett 24 órás orvosi felügyelet is működne, így nem kell attól tartani, hogy a „világ végén” ellátás nélkül maradnak, akik megbetegszenek. A Szardínia déli részén található Fluminimaggiore egyelőre 3016 lelket számlál, ha azonban a városvezető elképzelései megvalósulnak, minden bizonnyal gyarapodni fog a létszám.

Ez azonban nem volt mindig így, régebben a környék termékeny bányavidéknek számított, amikor azonban ez az iparág hanyatlásnak indult, az itt élők is kereket oldottak: hiába a mesébe illő környezet, megélhetés híján nem maradt más választásuk. Fluminimaggiorében rengeteg a zöld terület, karnyújtásnyira található a tenger, a termőföldeket pedig kis patakok szelik át. Turisztikai látványosságokból sincs hiány, a közelben fekszenek Antas romjai és Portixeddu partjaihoz sem kell sokat utazni.

Az Olaszországban is rendhagyónak számító ötlet nagy népszerűségnek örvend a helyiek körében, főleg azért, mert a fenntartható fejlődés és a környezettudatosság jegyében készülnek a tervek. „Igazán boldoggá tesz a pozitív fogadtatás, bízom benne, hogy a megvalósítás sem ütközik majd akadályokba. Ahhoz, hogy tető alá hozzuk az elképzeléseinket, nagy szükség lesz a helybéliek segítségére és intelligenciájára is, amiből nincs hiány” – írta Facebook-oldalán a polgármester, Marco Corrias, aki hozzátette azt is, hogy még sok a megválaszolatlan kérdés, szerinte azonban jó úton járnak a helyiek összefogásának köszönhetően.
 
Ugyanigy vesznek komplett falvakat hollandok pl. Nógrád megyében, kitelepülö németek Somogy-Baranya határán.
Baranyában azért koránt sem annyira idilli a helyzet, ahogy ez a cikk felvázolja, és ahogy te gondolod. Ezekbe a kis falvakba ugyanis se lasszóval, se hálóval nem tudnak orvost, és ápolót találni.
Ha fellépsz a baranyai városi!!! kórházak honlapjára, saját szemeddel is láthatod, hogy hány orvost, és egyéb eü szakképzettséget igénylő dolgozót vennének fel azonnali belépéssel, HA lenne jelentkező. De még érdeklődő sincs.
Tehát az, amiről a cikk ír, Magyarországon egyenlőre megvalósíthatatlan.
Magyarországon a holland nyugdíjas valóban jól eléldegél az első évtizedben, amíg fitt és egészséges, de utána kénytelen továbbállni, mert Baranyában, vidéki kórházban még meghalni sem ajánlatos, ugyanis a boncolást elvégezni képes orvos is hiánycikk, az is hetente egyszer jár ki Pécsről.
 
"Magyarországon egyenlőre megvalósíthatatlan."...

nem.Megvalósult.Igaz sajátos megoldásokkal, pl. nagyon sok az észak zalai, nyugat-somogyi otthonhálózat szépkorú külföldieknek.
 
Lehet, hogy felkapottabb faluba akartál költözni és főleg északi és nem déli irányba ?

Hát.....nem.

Dél-Nógrád, Váctól 30 km.Az ország leghidegebb helye....Munkahely nulla, ovoda, ált. iskola, gyenge 7 aranykoronás föld.
Vályogház parapetes gázzal 3 szoba, konyha, 2 cserépkályha ugy 75-80 nm, lepukkadt gazdasági épület, 3600 nm nadrágszij telek 2 furt kuttal....igény 11 millió.

9-ért nem adták oda.
 
Hm. Ez tényleg durva. Próbálkozz déli irányba - az idő is jobb.
 
Baranyában azért koránt sem annyira idilli a helyzet, ahogy ez a cikk felvázolja, és ahogy te gondolod. Ezekbe a kis falvakba ugyanis se lasszóval, se hálóval nem tudnak orvost, és ápolót találni.
Ha fellépsz a baranyai városi!!! kórházak honlapjára, saját szemeddel is láthatod, hogy hány orvost, és egyéb eü szakképzettséget igénylő dolgozót vennének fel azonnali belépéssel, HA lenne jelentkező. De még érdeklődő sincs.
Tehát az, amiről a cikk ír, Magyarországon egyenlőre megvalósíthatatlan.
Magyarországon a holland nyugdíjas valóban jól eléldegél az első évtizedben, amíg fitt és egészséges, de utána kénytelen továbbállni, mert Baranyában, vidéki kórházban még meghalni sem ajánlatos, ugyanis a boncolást elvégezni képes orvos is hiánycikk, az is hetente egyszer jár ki Pécsről.
Igen dél-alföldön sem különb a helyzet.
Persze ha közel laksz szeged illetve vásárhelyhez akkor könnyebben veszel falun házat.
De, ha nincs autód akkor hogy mész orvoshoz?
 
"Magyarországon egyenlőre megvalósíthatatlan."...

nem.Megvalósult.Igaz sajátos megoldásokkal, pl. nagyon sok az észak zalai, nyugat-somogyi otthonhálózat szépkorú külföldieknek.
Igen ha van pénzed.
De, egy nagyvárosi a nyugdíjával ami a 100 ezret sem éri miért menne falura ahol mindenért tenni kell fűtés...étel,,,,a kert. Hadd ne soroljam.
 
Hm. Ez tényleg durva. Próbálkozz déli irányba - az idő is jobb.
Most nem nagyon érdemes délen sem. A Baranya-Somogy határában lévő kis falvakban is nagyon elszálltak az árak. Gondolom, a csok sok olyan családot kerget ki, akik a városi ingatlant sehogy nem tudják megfizetni. Elég lesz szerintem egy-két év hogy rádöbbenjenek, ott se munkahely, se tömegközlekedés, de még óvoda, iskola sincsen, úgyhogy a bevállalt porontyokat ott nem tudják felnevelni. Akkor kell majd vásárolni, addig meg kivárni.
 
Itten a gyerekeket a szülők bejárassák a közeli városokba iskolába hozzák viszik őket, ezeknek milyen kötődésük fog kialakulni a falu iránt ?
Persze az önkormányzati iskola támogatást kikövetelték hisz itteniek.....a pénz az jó a trágyaszag az nem...
 
Most nem nagyon érdemes délen sem. A Baranya-Somogy határában lévő kis falvakban is nagyon elszálltak az árak. Gondolom, a csok sok olyan családot kerget ki, akik a városi ingatlant sehogy nem tudják megfizetni. Elég lesz szerintem egy-két év hogy rádöbbenjenek, ott se munkahely, se tömegközlekedés, de még óvoda, iskola sincsen, úgyhogy a bevállalt porontyokat ott nem tudják felnevelni. Akkor kell majd vásárolni, addig meg kivárni.

Félreértetted, nem annyira délre...eredetileg a Pesttől 50-70 km-re lévő "ismeretlen" falvakra utaltam.
 
Félreértetted, nem annyira délre...eredetileg a Pesttől 50-70 km-re lévő "ismeretlen" falvakra utaltam.

Ez lenne a Velencei-tó - elszállt árakkal, Székesfehérvár vonzáskörzetével, vagy valahol Maglód-Kecskemét között, a Mercedes gyárral, Magyar Légierö vonzásköre, stb.
Tudomásul kell venni, hogy a tollasodás egyik következménye a kereslet, ami felnyomja az árakat.Még vidéken is, a falusi CSOK miatt.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,636
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére