Nyugdíjasok, akik vettek egy falut, hogy együtt tölthessék a hátralévő életüket

Képzeld el, hogy innentől kezdve egész életedben a barátaiddal együtt élsz, és szorgoskodsz, de csak pont annyit, amennyihez kedved van.

Beleszeretett néhány spanyol nyugdíjas egy 50 éve lakatlan, galíciai falucskába, összedobták rá a pénzt, és megvásárolták, hogy maguk mögött hagyva a nyüzsgő, városi életet, együtt öregedhessenek meg, békében és jó társaságban. Tisztára mesébe illő kezdés, és a folytatás sem lesz rosszabb.


Bagaméri Viki

olasz-nyugdijasok-660x371.jpg

Az elmagányosodás biztosan nem fenyegeti őket (Fotó: iStock)

Nálunk talán szokatlanul hangzik, Spanyolországban azonban egyáltalán nem megy ritkaságszámba, hogy eladásra kínáljanak komplett falvakat, amelyekben egy jó ideje már egy lélek sem lakik. Ráadásul az áruk sem nevezhető csillagászatinak, a szóban forgó nyugdíjasok 140.000 euróért jutottatok hozzá új pátriájukhoz, aminek megvásárolásához elég volt pár kisebb lakást eladniuk.



300 forintért árulják a házakat egy elragadó olasz kisvárosban

A 60 felettiek társasága jó ideje tervezgette, hogy nyugdíjas éveiket együtt töltik majd, az álmodozást pedig tettek követték, és nyélbe ütötték az üzletet. Mindennapjaikat ezentúl nem láblógatással fogják tölteni, hanem azzal, hogy újra élettel töltsék meg a falucskát – ezt szerződésben is rögzítették az adásvételnél. A tervük az, hogy felvirágoztassák a helyi kis farmokat, és megszépítsék az elhagyott lakóépületeket, annak reményében, hogy az újabb beköltözőknek is vonzóvá teszik, hiszen igazán méltatlan lenne ehhez a szép helyhez, hogy a feledés homályába vesszen.

Spanyolországhoz hasonlóan Olaszországban is szép számmal akadnak elhagyatott vidékek, és csak arra várnak, hogy valaki végre fantáziát lásson bennük, megmentse őket az enyészettől.

Bevett szokás például, hogy jelképes, egy eurós összegért adjanak oda egy-egy házat azoknak, akik vállalják, hogy meghatározott időn belül felújítják az ingatlant, és nem is költöznek el onnan.
Ha kíváncsi vagy arra, hol kínálnak épp egy eurós házakat, itt körül tudsz nézni.

Az egyik ilyen, a Szardínia szigetén található apró bányaváros, Fluminimaggiore reménybeli újjászületéséről a Greenme olasz lap számolt be. A városka újdonsült polgármestere álmodta meg a Happy Village nevű kezdeményezést, aminek célja, hogy a környékre csábítsák Európa más országaiból azokat a nyugdíjasokat, akik idősebb korukban is nyitottak a változásra és szívesen kipróbálnának valami újat. Marco Corrias, akit tavaly nyáron választottak a város élére, már ősszel előrukkolt az elképzeléseivel. Fontos hangsúlyozni, hogy az üzleti érdekeknél jóval lényegesebbnek tartják azt, hogy új lakók érkezzenek a városba, és ismét pezsgő közösségi élet alakuljon ki.

fluminimaggiore-660x371.jpg

Ez itt Fluminimaggioréban van, tárt karokkal várják a betelepülőket (Fotó: iStock)

Egy olyan „nyugdíjasfalu” létrehozása lebeg a szeme előtt, ahol minden adott lenne, amire a 65 év felettieknek szükségük van: a szemet gyönyörködtető környezet mellett 24 órás orvosi felügyelet is működne, így nem kell attól tartani, hogy a „világ végén” ellátás nélkül maradnak, akik megbetegszenek. A Szardínia déli részén található Fluminimaggiore egyelőre 3016 lelket számlál, ha azonban a városvezető elképzelései megvalósulnak, minden bizonnyal gyarapodni fog a létszám.

Ez azonban nem volt mindig így, régebben a környék termékeny bányavidéknek számított, amikor azonban ez az iparág hanyatlásnak indult, az itt élők is kereket oldottak: hiába a mesébe illő környezet, megélhetés híján nem maradt más választásuk. Fluminimaggiorében rengeteg a zöld terület, karnyújtásnyira található a tenger, a termőföldeket pedig kis patakok szelik át. Turisztikai látványosságokból sincs hiány, a közelben fekszenek Antas romjai és Portixeddu partjaihoz sem kell sokat utazni.

Az Olaszországban is rendhagyónak számító ötlet nagy népszerűségnek örvend a helyiek körében, főleg azért, mert a fenntartható fejlődés és a környezettudatosság jegyében készülnek a tervek. „Igazán boldoggá tesz a pozitív fogadtatás, bízom benne, hogy a megvalósítás sem ütközik majd akadályokba. Ahhoz, hogy tető alá hozzuk az elképzeléseinket, nagy szükség lesz a helybéliek segítségére és intelligenciájára is, amiből nincs hiány” – írta Facebook-oldalán a polgármester, Marco Corrias, aki hozzátette azt is, hogy még sok a megválaszolatlan kérdés, szerinte azonban jó úton járnak a helyiek összefogásának köszönhetően.
 
amerikaban az uj autokban NINCS POTKEREK NEM tartozeka az autonak !
es szukseg sincs ra
Nálunk, új autó vásárlásánál lehet választani, hogy pótkerekes vagy spray-s változatot szeretnél-e.
A pótkerekes a drágább és a csomagtér is kisebb lesz valamennyivel.
Nekem drága mulatság lenne egy autómentő, meg időigényes is, én még ki tudom cserélni a defektes kereket.
 
Magyarország visszafelé "fejlődik", míg a világ fejlettebb fele valóban a 21.-században van.
A "virslis" pótkerékkel ott nagyon megmosolyognának.
Középkategóriás autókhoz a gyártók bagóért számunkra elképesztő szolgáltatást adnak.
 
Magyarország visszafelé "fejlődik", míg a világ fejlettebb fele valóban a 21.-században van.
A "virslis" pótkerékkel ott nagyon megmosolyognának.
Középkategóriás autókhoz a gyártók bagóért számunkra elképesztő szolgáltatást adnak.
Szerintem nem kizárólag Magyar kívánságra készítik a nagy autógyárak ezeket a verziókat.
 
amerikaban az uj autokban NINCS POTKEREK
es szukseg sincs ra

Itt sincs már évtizedek óta. Azelőtt viszont kötelező volt.
Most világítós mellényt kell cipelned magaddal. :)
-
Még ütközője sincs az autónak. Hogy csináljon az ember helyet magának ha be akar parkolni?
Szerintem nem kizárólag Magyar kívánságra készítik a nagy autógyárak ezeket a verziókat.

Pontosan, ahol az infrastruktúra nincs kiépítve, ahol rosszak az utak ott valóban muszáj az embernek az energiát pocsékolnia és felesleges súlyt cipelnie.
-
Érdemes lenne kiszámolni, hogy menyi benzinbe kerül egy ötödik kereket cipelned éveken keresztül cipelni mig végre kilyukad egy kereked. Nekem 42 évet kellett várni erre a tragédiára.
-
Egy ökölszabály szerint 100 kg terhet cipelni egy kb. 0,3 liter benzint jelent 100 km-enként.
Egy normális személyautónál, évi 20.000 km-nél, a mai benzin áraknál ez 10-15 euro évi többletkiadást jelent.
Mivel 40 évvel ezelőtt 20 DM-ért tele lehetett tankolni... hát akkor még nem számított :)
 
Már ne haragudj de hol van manapság "postahivatal, telefonközpont, bank..."?
Akár hiszed akár nem úgy eltűntek mind a telefonfülke és a tantusz. ;)
-
Már megint csúsztatsz és keversz:
Telefonközpontot én nem emlegettem.
Olvass újra
Én csupán a szükséges hivatali intézendőket soroltam.
-----------------------------------------------------
Akkor a Szidott magyar ország többet ér
Mert kis falvakban is van hivatal.No nem mindegyik és nem mindben.
De mozgó vagy maszek posta van.
Bank is van még sok helyen de minimum a Takarékszövetkezet van.
Orvosi rendelő akad még iskola van.
Sajnálom hogy Németországban nincs Vagy pedig nem tudsz válaszolni.
 
Már megint csúsztatsz és keversz:
Telefonközpontot én nem emlegettem.
Olvass újra
Én csupán a szükséges hivatali intézendőket soroltam.
-----------------------------------------------------
Akkor a Szidott magyar ország többet ér
Mert kis falvakban is van hivatal.No nem mindegyik és nem mindben.
De mozgó vagy maszek posta van.
Bank is van még sok helyen de minimum a Takarékszövetkezet van.
Orvosi rendelő akad még iskola van.
Sajnálom hogy Németországban nincs Vagy pedig nem tudsz válaszolni.
Tornando ha nem vennéd észre arra megy ki a játék hogy külhonban már NEM kell személyes kapcsolat az ügyek , vásárlások intézésekor.
˝Okos˝már minden a hűtőben a vonalkód alapján már a gép rendeli a élelmet.
Piacokon vonalkód van a ˝kofáknál˝ nincs kézpénzforgalom vagy minimálisra van csökkentve.
Minden elektronikus telefon vagy okos karóra .
Nem tudom hogy ez jó vagy rossz de, erre halad a világ.
Itthon sem kell elmenned az orvoshoz ha receptet íratsz van okos recept és elég bemenned a gyógyszertárba. Van ahol házhoz is szállítják.
 
Már megint csúsztatsz és keversz:
Telefonközpontot én nem emlegettem.
Olvass újra
Én csupán a szükséges hivatali intézendőket soroltam.
-----------------------------------------------------
Akkor a Szidott magyar ország többet ér
Mert kis falvakban is van hivatal.No nem mindegyik és nem mindben.
De mozgó vagy maszek posta van.
Bank is van még sok helyen de minimum a Takarékszövetkezet van.
Orvosi rendelő akad még iskola van.
Sajnálom hogy Németországban nincs Vagy pedig nem tudsz válaszolni.

Hogyne tudnék válaszolni. :)
Nálunk is van mozgó-könyvtár, mozgó-Sparkasse, házi-orvos, tűzoltó és mentőautó .... aki szükség esetén kijön,
-
2-format1001.jpg

-
Nyugaton nemcsak 12 lakost számláló faluval találkozol
hanem városokkal amiben többen élnek mint egész Magyarországon.
-
Tudtad, hogy az Oktoberfest első hétvégéjén 1.000.000 látogató érkezett
egy város közepén levő "legelőre" (Wiesen)
, amin még az 50-es években is birkák legelésztek?
-
A két hetes sör-fesztivált átlag 6 millió ember látogatja és ez 2015 őszen is így volt
miközben Magyarországról jöttek a tömött vonatok a menekültekkel, naponta néha 8000-en.
-
Orbán volt "barátja", a jelenlegi belügyminiszter Seehofer épp ma nyilatkozott, hogy "nem lehet tűrni,
hogy emberek fulladjanak a Földközi tengerbe" és Németország a jövőben a megmentettek 1/4 részét elvállalja.
A világ most keres további európai országot akik képesek humanitárius-segítségre, Magyarország ezt faji alapon elutasította.
-
Magyarország, szép és jó, de hidd el vannak országok amik egészen más dimenziókban gondolkodnak.
-
Itt megtalálod: Magyarország legkisebb településeit lakónépesség szerint
-
Tudom, hogy Magyarországon jobb világ van.
Hogyne emlékeznék Nagygécre, ahol Orbán meglátogatta Bözsi nénit.
Ennek a helységnek csak 9 lakója van de a bejáratát kopják díszítik, söt van egy 4D-mozi is EU-s pénzekből.
Bolt az nincs de nem is érdekes mert a Bözsi néninek még 4 évvel ezelőtt eltett levárja is van, "nem tudom megenni" - mondja.
-
Az a Bözsi néni akivel Orbán "ugy emlékezett" tévesen, hogy Gyurcsányi vette el a 13. havi nyugdíját. :eek:
A látogatás 2017-ben volt, a miniszterelnök az ajtófélfának támaszkodva megígérte:
"és az év végén, ha ugy vannak a számok akkor majd emelek" a nyugdíjon.
-
Idestova 9 éve van kormányon ez a párt de a 13. havi nyugdíjat, még nem adta vissza Bözsi néninek.
A 9000 forintos alamizsna egy egyszeres adomány amit a magyar kormányfő előre jelzett egy megtévesztésig hü
saját kezű aláírást imitáló levélben, nehogy Bözsi néni azt higgye a Gyurcsány küldte.

-
image.aspx

-
A levélről jutott eszembe, hogy megnézzem a Magyar Postai díjszabásokat.
Hogy jött a levél Orbántól hivatalosan vagy "privát" mert látom az akár 1 euróba is belekerülhet,
plus ügye a papír, a Designer aki megfogalmazta és formába öntötte a levelet.
A pénzes postás ugyancsak pénzbe kerül. Szegény Bözsi néni. :)
 
Utoljára módosítva:
Azért nálunk is vannak gondtalanul élő nyugdíjasok, akik megvehetnek maguknak akár egy falut is:
28 500 és 50 ezer forintos sávba 28 981 ember tartozik
50 és 100 ezer forint között 532 803 fő,
100 és 150 ezer között 809 879 fő,
150 és 200 ezer között 373 958 fő kap ellátást.
200 és 300 ezer forint közötti ellátást kap 220 301 ember
A legmagasabb, 300 ezer feletti sávban 38 165 ember van.
Közülük 23-an 1 és 2 millió közötti, 9-en pedig 2 millió Ft fölötti nyugdíjat kapnak.
A statisztika az öregségi nyugdíjasokról szól, akik főellátásként kapják a nyugdíjukat.
 
egy orszag amit korbeautozok egy nap alatt SE !! -- ott nincsenek tavolsagok
tavolsag az ha elugrok a baratomhoz aki 2300 km-re lakik es azt is lezavarom 16 ora alatt vagy ropulok 2ora 20 percet es azt se nevezem tavolsagnak

Körbeautóznád egy nap alatt SE, ha nem olyanok lennének az utak, amilyenek. Nézz szét a magyar főutakon, hány helyre van kirakva az egyenetlen úttest, meg a 30-as tábla.
Ócccsóbba kerül, mint a normális burkolat!

U.i. Magyarországon így néz ki a zsííííír új biciklisút! Mit gondolsz, hogy akkor milyen az a főút, amin naponta kamionok, teherautók százai, ezrei robognak át?????

ccaa566cefb0dfc5bf20bfcac475494a.jpg
 
Utoljára módosítva:
Ez hová tartozik logikai kapcsolatban?
Ismerve az előzményeket.

Nem árt ha a világképünket néha kitágítjuk kedves tornando.
-
De mozgó vagy maszek posta van.
Bank is van még sok helyen de minimum a Takarékszövetkezet van.
Orvosi rendelő akad még iskola van.
Sajnálom hogy Németországban nincs Vagy pedig nem tudsz válaszolni.
-
Nálunk nem kell "maszek posta", a parkét-szolgálat leadja a szomszédnál a csomagot ha nem vagyunk otthon, vagy leteszi az ajtó elé.
Iskola nincs ahol csak páran laknak de van "iskolabusz".
-

-
Minden "logikai kapcsolat" nélkül, enjoy! :)
 
Utoljára módosítva:
Nálunk nem kell "maszek posta", a parkét-szolgálat leadja a szomszédnál a csomagot ha nem vagyunk otthon, vagy leteszi az ajtó elé.
Ez is csak az átvételről(leadásról) szól.
Szerintem te nem láttál belülről postát, évtizedek Óta, ügyet se intéztél.
csomag, ajánlott, pénzfeladás mind létező és élő Postai szolgáltatás sőt még ott az ügyintézés is pl a Nemzeti energia szolgáltató (gáz)
Nos utolsó válaszom volt, mert továbbra se érted az eredeti kérdést.
Kis település ügyintézési hivatalai.
Amiket eddig mondtál egy se arra reagált, valamiként más volt
Jöttél a vezetékes telefonközponttal Ma a mobil idején .
Nem létező a telefonközpont mégis azt válaszoltad.
És jöttél még a telefonfülkével.Hogy már nincs.Persze ez se igaz teljesen.
Mind csak üres szócséplésed.
A szolgáltatók ügyfél szolgálatai miként vannak kis faluban Németben?
Az is ügyintézés.
Ernő vagy ne válaszolj de ne exhibicionistaként üres válaszokkal próbálkozz.
Utolsó volt, hogy bármi gyakorlatiast vártam tőled
 
Utoljára módosítva:
a vilagban egyeduli valami es lassan kiveszik majd az esszeruseg oltaran
hisz semmi szukseg ra , mikor e-mailban kuldok penzt barhova a VILAGBA transferrel a fotelembol
posta ???? minek ???? mar senki se hasznalja !! nehany oskovuleten kivul
Igen, veszem észre. Lassan már a toalett-használati engedélyhez is appot kell letölteni, és azon kell megigényelni. Aztán, ha egy egész nap sem elegendő, hogy jöjjön a kód (mint a hitelkártya-regisztrációhoz), akkor így jártunk.
 
casaloma NE ESS AT A LO TULSO OLDALARA !!!
azt hasznalsz amit tudsz amit nem tudsz azt kihagyod
ambar meg arrafele nagyon de nagyondenagyon gyerekciboben jar mindez
erdekes mifelenk NEM KELL COD creditkartya regisztraciohoz MAR NEM !!
az is biztos hogy a legutolso bodeban is kartyaval fizetek
HA fizetos lenne a wc ami mindenkor mindenhol ingyenes de HA megis akkor csak odatartom a kartyam oszt slussz
mo olyan szinten van elmaradva hogy az maga a vicc a XXI.szazadban
uuuuuutalok kp.-t hasznalni itthon SOHA meg egy centem sincs kp-ba
mo-n kp-vel kell bajlodni + a bankjegyek olyan idiota modon lettek kitalalva
hogy siman kevered a penzeket
ugy kifizettem egy kv-t tizezressel ezer helyett mint a huzat
es termeszetesen a kisasszony 9 ezer borravalot absolute termeszetesnek tartott mo.-n

sokmillos nagyvarosban elek DE gyogyszertarban idejet sem tudom hogy voltam-e
orvosom kuldi a gyogyszertarba a gyogyszerlistat a gyogyszertar kikuldi a futarral es kifizetem az ajtoban a kezi stationjan HA itthon vagyok
Ha nem akkor leteszi az ajto ele es majd fizetem e-mailban


egyebkent meg ez a fotel/hokedli bajnok szenved itt a posta -hivatal -iskola-orvos comboban
ahelyett hogy folebredne hogy jeeeee ez a huszonegyedik szazad
semmi szukseg egy kisfalunak semmifele hivatalra meg egyeb marhasagra ami csak penzt rabol es semmi haszna !!
A hitelkártyás fizetėst sajnos nem tudtam passzolni, egy hetes huzavona után ma végre fizetni is tudtam (más fizetési mód nem is volt opció). Ez Németország, nem magyar, de ők is ehhez az unióhoz tartoznak, gondolom, ott is hasonló a szitu.
 
Ez is csak az átvételről(leadásról) szól.
Szerintem te nem láttál belülről postát, évtizedek Óta, ügyet se intéztél.
csomag, ajánlott, pénzfeladás mind létező és élő Postai szolgáltatás sőt még ott az ügyintézés is pl a Nemzeti energia szolgáltató (gáz)
Nos utolsó válaszom volt, mert továbbra se érted az eredeti kérdést.
Kis település ügyintézési hivatalai.
Amiket eddig mondtál egy se arra reagált, valamiként más volt
Jöttél a vezetékes telefonközponttal Ma a mobil idején .
Nem létező a telefonközpont mégis azt válaszoltad.
És jöttél még a telefonfülkével.Hogy már nincs.Persze ez se igaz teljesen.
Mind csak üres szócséplésed.
A szolgáltatók ügyfél szolgálatai miként vannak kis faluban Németben?
Az is ügyintézés.
Ernő vagy ne válaszolj de ne exhibicionistaként üres válaszokkal próbálkozz.
Utolsó volt, hogy bármi gyakorlatiast vártam tőled
-
A szolgáltatók ügyfél szolgálatai miként vannak kis faluban Németben?
-
Mit jelent az, hogy "kis falú", mert ahogy látod a települések nagysága nagyon variál.
-
Te nagyon ösztökélsz engem arra, hogy tanuljak. Hát utánanéztem.
A postának van egy internetoldala, ahol beütöd a falut ahol vagy és ö megmondja milyen messze van töled a postaláda.

Itt az eredmény a legkisebb és a 100. legkisebb helységből ennyit kel menni a legközelebbi postaládáig.
-
1. Gröde - a legközelebbi postaláda 9,9 km-re van.
Egy kicsit csónakázol aztán a többit szárazföldön teheted meg.
A "megbízottnak" van neve is meg címe de azt keresed ki magad.

upload_2019-9-24_18-3-34.png


100. Gerstengrund - a legközelebbi postaláda 5,1 km-re van.
Innen nem kell csónakáznod de országutat nem találok csak erdei ösvényeket.

Tudtad, hogy manapság, mindenki online "frankirozhatja" a postai küldeményeit?

Aki borítékban szeretne kézzel irott levelet küldeni annak van az "E-post"

- Te elküldöd a levelet a posta-hivatalba mind egy e-mailt, illetve "csatolást" (attachment)
- A postás kinyomtatja, beteszi egy borítékba, ragaszt rá egy bélyeget az izésednek megfelelően és tovább küldi a postával (nem kell csónakázni, vonatozni)

Egy doktormunkát lehetne arról írni milyen találékonyak az emberek.
Ah ja, elfelejtettem mondani, hogy ezek a kommunikációk "hitelesek" tehát hamisítás kizárva.
A személyes megjelenés ügyvitelnél, ma már csak ritkán elengedhetetlen.


Már írtam korábban, hogy sok fiatal a Bahamákon, vagy Ausztráliában, két "surf-özés" közben keresi a kenyerét.
A strandon dolgozik a számítógépével, részt vesz internetes megbeszéléseken, konferenciákon, onnan dolgoz projekteken mintha az irodájába lenne.

A távolság, hogy úgy mondjam le van győzve.

Ezért vagyok biztos benne, hogy Afrika előbb utóbb utoléri és lefogja pipálni Europát
ahogy Kina és több Ázsiai ország ezt szépen bemutatta.
Ha Europa nem tart össze akkor elveszíti a jelentőséget.
Orbán a "bilaterális szerződéseivel", Putyin, Trump és Xi Jinping pincsikutyája lesz.
 
Utoljára módosítva:
a vilagban egyeduli valami es lassan kiveszik majd az esszeruseg oltaran
hisz semmi szukseg ra , mikor e-mailban kuldok penzt barhova a VILAGBA transferrel a fotelembol
posta ???? minek ???? mar senki se hasznalja !! nehany oskovuleten kivul
Amikor még az internetezés gyerekcipőben járt olvastam valahol egy hírt. Arról szólt, hogy egy Kanadai kisvárosban bezárják az üzleteket, gyógyszertárat, és kísérleti jelleggel bevezetik az online vásárlást. Sokan kétkedve fogadták a hírt, lehetetlen megvalósítani, idős emberek fognak éhezni, gyógyszer nélkül maradnak, stb. . .
Senki nem éhezett, a gyógyszerek is eljutottak mindenkihez. Ma már városon belül is remekül működik, e-mailben megkapom a katalógust, kiválasztom az árut, leadom a nagy bevásárlás listáját, és előre megbeszélt időpontban megérkezik az üzlet kifutója akinek még fizetni sem kell, mert ha ellenőriztük kihozott-e mindent online fizetek.
Ez a jövő, sőt a jelen is. Minek cipekedjen az ember lánya, ha mindent házhoz hoznak? Nincs tömeg, sorbanállás a pénztárnál, elkerülöm a tömegnyomort a buszon, nekem tökéletes megoldás.
 
Nincs már levelezőlap sem....sem üdvözlő és gyász távirat sem......valószínű nem hiányzik.
(emlékszem a 1970-es években amikor lakodalomban voltam volt egy kis szünet akkor felolvasták a beérkezett üdvözlő táviratokat.....)
Ez csak egy kis emlék így múlik el a világ dicsősége:
71511643_142403487027095_2497513084508176384_n.jpg
Pár éve voltam ilyen esküvőn, skype-on keresztül gratuláltak a nagyszülők a fiataloknak. Nagypapát nem lehet kimozdítani az udvarról, így az esküvőre sem utaztak el, viszont ügyesen megoldották, végignézték a templomi szertartást kamerán keresztül, gratuláltak a fiataloknak, és nagyon aranyosak voltak.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,686
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére