"A szüleim 55 évig voltak házasok.
Egy reggel, amikor anyám lement apámnak reggelit készíteni, szívrohamot kapott és elesett.
Apám felemelte, ahogy tudta, és betette őt az autóba.
Teljes sebességgel , a közlekedési lámpákat figyelmen kívül hagyva hajtott vele a kórházba.
Mikorra megérkezett, a felesége halott volt.
A temetés alatt apám hallgatag volt,
tekintete a ködbe veszett.
Alig sírt.
Aznap este mi gyerekek is csatlakoztunk hozzá.
A fájdalom és a nosztalgia légkörében szép történetek jutottak eszünkbe.
Apànk megkérte a bátyámat,
aki teológus, hogy mondja meg neki, hol lehet anya most ebben a pillanatban.
A bátyám beszélni kezdett a halál utáni életről, mi pedig találgattunk, vajon anyánk most hol lehet.
Apám mindezt figyelmesen hallgatta....
Hirtelen megkért minket, hogy vigyük ki a temetőbe.
Apa!- válaszoltuk,
este 11 óra van, most nem mehetünk a temetőbe!
Felemelte a hangját,
és merev tekintettel azt mondta:
Ne vitatkozzatok velem kérlek,
ne vitatkozzatok azzal az emberrel, aki most vesztette el 55 év után a feleségét.
Egy pillana alatt tiszteletteljes csend termett, és nem vitatkoztunk tovább.
Kimentünk a temetőbe, és engedélyt kértünk az éjjeliőrtől, hogy bemehessünk.
Zseblámpával botorkáltunk el a sírig.
Apám megsimogatta a halmot, imádkozott és ezt mondta... mi gyerekek, meghatódva néztük a jelenetet:
El telt 55 év ... tudjátok?
Senki sem beszélhet igaz szeretetről...
ha fogalma sincs arról, milyen egy nővel megosztani az életet.
Szünetet tartott, és megtörölte az arcát.
Ő és én, együtt voltunk abban a válságban amikor..
munkahelyet váltottam...
- folytatta.
Összepakoltunk amikor eladtuk a házat,
és elköltöztünk a városból.
Megosztottuk az örömöt, hogy láthattuk a gyerekeinket befejezni az iskolát és karriert csináltak...
egymás mellett gyászoltuk amikor szeretteink távoztak, s együtt imádkoztunk néhány kórház várótermében.
Támogattuk egymást a fájdalomban, megöleltük egymást karácsonykor,
és megbocsátjuk a hibáinkat...
Gyerekeim ez most már elmúlt...
és én boldog vagyok, tudjátok miért?
Mert előttem ment el.
Neki nem kell átélnie ezt a kínt és fájdalmat,
hogy eltemessen,
hogy egyedül maradjon a távozásom után.
Én vagyok az, akinek ezt át kell élnie, és hálát adok Istennek.
Annyira szeretem őt, hogy nem szerettem volna, ha szenvednie kell..."
Amikor apám befejezte a beszédet, a testvéreimnek és nekem könnyek csordultak végig az arcunkon.
Megöleltük, és ő vigasztalt meg minket:
Semmi baj nincs...
hazamehetünk,ez egy szép nap volt.
Azon az estén megértettem.
Hogy mi az igazi mély szeretet...
ami távol áll a romantikától, nem sok köze van az erotikához, vagy a szexhez.
Inkább ahhoz a munkához kötődik ami kiegészít.
A törődéshez és minden máshoz ami az igaz szeretethez kapcsolódik, amelyet két igazán elkötelezett ember vall."