Okosságok, közhelyek.
- Téma inditó setni
- Kezdés dátuma
A ma ismert piros ruhás, hosszú, fehér szakállú, jóságos Mikulás helyett egy bizonyos "Láncos Miklós" és az őt kísérő ördögök jártak házról házra, s céljuk elsősorban az volt, hogy virgácsaikkal, láncaikkal megbüntessék, elpáholják a gyermekeket és a lányokat. A Miklós-napi alakoskodás leginkább a ma is élő mohácsi busójáráshoz hasonlítható.
A Láncos Miklósnak nevezett mikulásalak valójában a néphagyomány által ismert egyik legfélelmetesebb figura lehetett, akitől okkal rettegtek ezen a napon a gyermekek, sőt még a felnőttek is.
A Dunántúlon a közelmúltig élt az a szokás, hogy Miklós napján a legények, sőt nős férfiak bekormozott arccal, kifordított bundában láncot csörgetve ijesztgették a gyerekeket és a nagyobb lányokat is. A láncok szerepe az volt, hogy a derekukra kötötték, és ahogy járkáltak, a csörgés elűzte a rövidülő nappalok iránti félelmet.
Állítólag Csepreg városában a szokást betiltották, mert megijesztette a nőket és a gyerekeket. A láncos Miklósnak nevezett alakoskodók Vépen felkeresték a tollfosztót, Szilben megimádkoztatták a gyerekeket, Csornán a háziaktól ajándékot kaptak.
Csilizradványon a férfiak maskarába öltöztek, fejükre harisnyát húztak, kenderkócból szakállat készítettek. A kezükben levő csörgősbottal nagyokat csördítettek a padlóra, hogy minden bajtól, betegségtől megvédjék a lakókat.
A Budai hegység néhány falujában a Mikulás ördögálarcot viselt. A legények hatan jártak, egyikük püspöknek öltözött, öten meg ördögnek. Az ördögök hátán szalmából készített púp volt, a házban bottal ütötték egymást, jelezve, hogy a rosszak mindig megkapják a büntetésüket.
A Bácskában az asszonyok öltöztek be Mikulásnak: felvettek egy bundát, kibontották hajukat és két tollseprűt erősítettek a kucsmájukra.
Kolek Margit
A Láncos Miklósnak nevezett mikulásalak valójában a néphagyomány által ismert egyik legfélelmetesebb figura lehetett, akitől okkal rettegtek ezen a napon a gyermekek, sőt még a felnőttek is.
A Dunántúlon a közelmúltig élt az a szokás, hogy Miklós napján a legények, sőt nős férfiak bekormozott arccal, kifordított bundában láncot csörgetve ijesztgették a gyerekeket és a nagyobb lányokat is. A láncok szerepe az volt, hogy a derekukra kötötték, és ahogy járkáltak, a csörgés elűzte a rövidülő nappalok iránti félelmet.
Állítólag Csepreg városában a szokást betiltották, mert megijesztette a nőket és a gyerekeket. A láncos Miklósnak nevezett alakoskodók Vépen felkeresték a tollfosztót, Szilben megimádkoztatták a gyerekeket, Csornán a háziaktól ajándékot kaptak.
Csilizradványon a férfiak maskarába öltöztek, fejükre harisnyát húztak, kenderkócból szakállat készítettek. A kezükben levő csörgősbottal nagyokat csördítettek a padlóra, hogy minden bajtól, betegségtől megvédjék a lakókat.
A Budai hegység néhány falujában a Mikulás ördögálarcot viselt. A legények hatan jártak, egyikük püspöknek öltözött, öten meg ördögnek. Az ördögök hátán szalmából készített púp volt, a házban bottal ütötték egymást, jelezve, hogy a rosszak mindig megkapják a büntetésüket.
A Bácskában az asszonyok öltöztek be Mikulásnak: felvettek egy bundát, kibontották hajukat és két tollseprűt erősítettek a kucsmájukra.
Kolek Margit
Ha valaha is bűntudatot éreztél amiatt, hogy a kamrádban van egy polc csak „hátha még jó lesz valamire” feliratú dolgoknak… akkor ismerkedj meg a gyűjtő küllővel. Ő ugyanis a halogatás és a spájzolás olimpiai bajnoka — csak sokkal látványosabban csinálja.
Ez a madár fog egy teljesen ártatlan fát, majd addig kopácsolja, míg több ezer apró lyuk nem lesz rajta. És mit tesz a lyukakba? Pontosan egy darab makkot. Nem kettőt, nem egy maréknyit — egyet. Mert rend van. Mert rendszer van. Mert ő a madárvilág KonMari-ja.
És ami külön jópofa: a gyűjtő küllő nem is európai madár, hanem Észak- és Közép-Amerika tölgyeseiben él — Kaliforniától egészen Panamának megfelelően melegebb vidékeiig. Ahol tölgy van, ott ő is felbukkan, és megkezdi a lakberendezést.
A végeredmény úgy néz ki, mintha a természet megalkotta volna a saját pegboardját, csak itt nem szerszámok lógnak… hanem szénhidrátban gazdag téli túlélőkészletek. És a gyűjtő küllő mindezt olyan lelkesedéssel csinálja, mintha legalábbis a famagazin címlapjára készülne.
(hobbikert.hu)
Ez a madár fog egy teljesen ártatlan fát, majd addig kopácsolja, míg több ezer apró lyuk nem lesz rajta. És mit tesz a lyukakba? Pontosan egy darab makkot. Nem kettőt, nem egy maréknyit — egyet. Mert rend van. Mert rendszer van. Mert ő a madárvilág KonMari-ja.
És ami külön jópofa: a gyűjtő küllő nem is európai madár, hanem Észak- és Közép-Amerika tölgyeseiben él — Kaliforniától egészen Panamának megfelelően melegebb vidékeiig. Ahol tölgy van, ott ő is felbukkan, és megkezdi a lakberendezést.
A végeredmény úgy néz ki, mintha a természet megalkotta volna a saját pegboardját, csak itt nem szerszámok lógnak… hanem szénhidrátban gazdag téli túlélőkészletek. És a gyűjtő küllő mindezt olyan lelkesedéssel csinálja, mintha legalábbis a famagazin címlapjára készülne.
(hobbikert.hu)
A Luca széke
A Luca-nap talán legismertebb hagyománya a Luca székének elkészítése. A boszorkányok felismerésére készült, melyet ugyancsak Luca-naptól karácsonyig kellett elkészíteni.
Ezen a napon kezdik meg a szék kifaragását, de naponta csak egy-egy lépést szabad haladni, ám a széknek karácsonyra el kell készülnie.
Innen ered az a népi mondás is: „Lassan készül, mint a Luca széke”.
A karácsonyi misén aztán aki rááll a székre, az állítólag látni fogja a boszorkányokat.
A széknek olyan erősnek kellett lennie, hogy egy férfiember súlyát megtartsa. December 25-én az éjféli misére a „mesterek” (rendszerint fiatal emberek) a kabátjuk alá rejtve lopták be a templomba a széket, majd ráállva megláthatták a boszorkányt.
A boszorkányok ilyenkor szarvakat hordtak, és emiatt a templomkapun belépve a fejüket le kellett hajtaniuk. A Luca székén állva éjfélkor viszont felismerték őket. Ezután a fiatalembereknek el kellett menekülniük, nehogy a boszorkák széjjeltépjék őket. A menekülők a zsebükben mákot vittek, hogy menekülés közben elszórhassák. A boszorkányoknak a mákszemeket fel kellett szedegetniük, és így nem tudták elkapni a fiatalokat.
Kolek Margit
A Luca-nap talán legismertebb hagyománya a Luca székének elkészítése. A boszorkányok felismerésére készült, melyet ugyancsak Luca-naptól karácsonyig kellett elkészíteni.
Ezen a napon kezdik meg a szék kifaragását, de naponta csak egy-egy lépést szabad haladni, ám a széknek karácsonyra el kell készülnie.
Innen ered az a népi mondás is: „Lassan készül, mint a Luca széke”.
A karácsonyi misén aztán aki rááll a székre, az állítólag látni fogja a boszorkányokat.
A széknek olyan erősnek kellett lennie, hogy egy férfiember súlyát megtartsa. December 25-én az éjféli misére a „mesterek” (rendszerint fiatal emberek) a kabátjuk alá rejtve lopták be a templomba a széket, majd ráállva megláthatták a boszorkányt.
A boszorkányok ilyenkor szarvakat hordtak, és emiatt a templomkapun belépve a fejüket le kellett hajtaniuk. A Luca székén állva éjfélkor viszont felismerték őket. Ezután a fiatalembereknek el kellett menekülniük, nehogy a boszorkák széjjeltépjék őket. A menekülők a zsebükben mákot vittek, hogy menekülés közben elszórhassák. A boszorkányoknak a mákszemeket fel kellett szedegetniük, és így nem tudták elkapni a fiatalokat.
Kolek Margit
