Hírek Olaszországban tilos lesz 25 foknál alacsonyabbra állítani a klímákat

Az olaszországi iskolákban és más középületekben májustól tilos lesz 25 Celsius-foknál alacsonyabbra állítani a légkondicionálókat. Ezzel az orosz-ukrán háború által súlyosbított energiaválságot akarják elkerülni.

A „termosztát-műveletnek” elnevezett kezdeményezést azután jelentették be, hogy Olaszország megállapodást kötött Angolával, hogy növelik a gázszállítást a dél-afrikai országból. Olaszország jelenleg Oroszországból importálja földgázának 45 százalékát.

A légkondicionálással elpazarolt energiáról azután alakult ki vita, hogy Mario Draghi miniszterelnök ironikusan a légkondicionálást hozta fel példaként arra, hogy az olaszoknak esetleg fel kellene áldozniuk valamit az ukrajnai béke érdekében. „Békét akarunk, vagy a légkondicionálót akarjuk bekapcsolva tartani? – mondta április elején, miután megígérte, hogy Olaszország eleget tesz a kérésnek, ha az EU úgy dönt, hogy embargót vezet be az orosz gázra.

A szabályok május 1-jén lépnek életbe, és jövő év március 31-ig lesznek érvényben. A nyári minimum 25 fokos klíma mellett pedig azt is szabályozzák, hogy télen maximum 19 fokosra lehet felfűteni az épületeket. Hogy ezt hogy fogják ellenőrizni, az egyelőre nem világos, de a határértékeket átlépőket 500 és 3000 euró közötti bírsággal sújthatják. Az intézkedés nem vonatkozik a kórházakra, de kiterjeszthetik a magánlakásokra.

Renato Brunetta közigazgatási miniszter szerint ezzel az intézkedéssel évente 2-4 milliárd köbméter gázt takaríthatnak meg.

Mészáros Juli

1650524249716.png
 
Mi lesz így a rezsicsökkentéssel???
Csányi Sándor azt mondta, a magas energiaárak várhatóan hosszabb távon fennmaradnak,

nincs más, alkalmazkodni kell, (…) a rezsicsökkentés nem jó,
a lakosságnak és a vállalkozásoknak is érezniük kell a terheket, hogy spóroljanak – tette hozzá.
(alig várom már hogyan fog 180 fokot fordulni a rezsicsökkentés megítélése, majd akik eddig oda voltak érte hogyan fogják igazolni, bizonyítani hogy eddig nagyon jó volt de, most......
jegyrendszer kellene az alapvető élelmiszerekre....)
 
Na most olvasom, hogy az Ukranok megtalaltak a megoldast, nem kell aggodnunk!
Azért lobbyznak amerikaban, hogy europat gyozzek meg, hogy allitsa le az eszaki aramlat 1 gázszállitását, és helyezzék ezt át az ukrajnan keresztul menu vezetékekre.

Eddig az oroszoknak volt europa kiszolgalltatott, ezzel ass huzassal az oroszoknak és az ukranokn ak is ki lennenk!

Plussz egy kemeny zsarolási lehetoseg, hogy ha nem adtok ezt azt, akkor lezarjuk a gázt!

Nevetseges már az ukran vezetés!
Ráadásul ezt nem europanal szeretnek elérni, hanem az amikrikaiakatz biztatjak, hogy gyakoroljanak nyomast europara ennek erdekeben :(
 
Nem annyira nevetséges hiszen kiállnak saját érdekeikért. Csak nehogy az legyen hogy Európa a két szék közt a földre huppanjon a nagy jóságával.
 
Nem annyira nevetséges hiszen kiállnak saját érdekeikért. Csak nehogy az legyen hogy Európa a két szék közt a földre huppanjon a nagy jóságával.
A fenet :()
Máér tényleg engem tartanak itt hulyenek hogy az ukranokat egy kemnenyen haszonleso tarsasagnak tartom, pedig csak nekem nem olyan rovid a memoriam mint egyeseknek.
Én még emlékszem a tavaly kirobban Pandorra botranyra, ahol napvilagot lattak Zelenszkij és a kvartal offshore bulijai. Akkor meg a guardian errol irt, ma mar errol hallani sem lehet mert hogy izéééé....

Ráadásul ha akarnak valam it mirt amerikat kerik hogy gyakoroljon ránk nyomást?
Az az orszag lefekudt amerikanak és azon keresztul akar elérni mindent!
 
Ugyan ezt írtam.
 
A falnakl megyek mar ettol a rfengeteg álhumanistátol!
Jajjjj magyarorszag nem enged fegyvereket....jajjj ez az orszag meg az az orszag...

A francba!
Az ukran népnek nem errre van szuksege!
Stinger rakétét ebédeljenek?
Panceltorot vigyen a gyerejk tizoraira?

Ursula van der izéééé kuldi az ágyut, meg loszert meg puskat...hat abban nem tudfnak mosakodni!
Emlegetik a sok szegeny ukran gyereket!
Az a sok szegeny ukran gyerek semmit nem nyer a jawelin raketaval!
Nekik kenyér kéne, meg tej, meg vaj!
Ha az Uniso tenyleg emberbarat lenne akkor ezt szallitana!
Nem puskat meg agyut...
Ehhhhhhh :(
 
Nos ezt nem tudom. Ukránokat kellene erről megkérdezni. Miért is nem tette le a fegyvert Afganisztán?
Irak??
Líbia?
Vagy régebben Vietnám?
Azért mert harcos nemzetek. Magyarország legutóbb 1956....a honvédség nem nagyon mozdult meg.
Ott van Csehszlovákia passzivitás.
Nem tudni mennyire akarnak harcolni a megszállók ellen. Magyarország szerintem egyik szomszédját sem segítené meg ha támadás érné őket....hiszen az emberek tudják hogy mindegyik a magyar királyságból szakított ki területeket. Háború nélkül.
Ezért is van ilyen ellenkezés a fegyveres beavatkozás ellen ha MI szerződésben lemondtunk a területünkről akkor tegyétek ti is ezt...
 
Hat akkor legyen nektek az a normalis hogy emberek lovoldoznek egymasra, és anna
l nagyobb ember valaki minel tobbet gyilkol meg :(
Nekem sosem lesz ez a normalis!
 
Hat akkor legyen nektek az a normalis hogy emberek lovoldoznek egymasra, és anna
l nagyobb ember valaki minel tobbet gyilkol meg :(
Nekem sosem lesz ez a normalis!
Ki mondta hogy az a normális? Nézd meg mi az ítélete Károlyi Mihálynak. Az Ő kormánya szerelte le a hadsereget mert nincs rá szükség...mi lett belőle?
 
A falnakl megyek mar ettol a rfengeteg álhumanistátol!
Jajjjj magyarorszag nem enged fegyvereket....jajjj ez az orszag meg az az orszag...

A francba!
Az ukran népnek nem errre van szuksege!
Stinger rakétét ebédeljenek?
Panceltorot vigyen a gyerejk tizoraira?

Ursula van der izéééé kuldi az ágyut, meg loszert meg puskat...hat abban nem tudfnak mosakodni!
Emlegetik a sok szegeny ukran gyereket!
Az a sok szegeny ukran gyerek semmit nem nyer a jawelin raketaval!
Nekik kenyér kéne, meg tej, meg vaj!
Ha az Uniso tenyleg emberbarat lenne akkor ezt szallitana!
Nem puskat meg agyut...
Ehhhhhhh :(
Majd ok eldontik mire van szukseguk.
nyilvan nem arra hogy halomra oljek oket gyerekeiket. 5 miilio ember ment el ezeket befogadtak ellatjak.
Rengeteg elelmiszert kuldenek Ukrajnaba ugy az Eu mint az amcsik.
Panceltorot nem kell vinni magaval tizorai helyet mert milliok elnek ovohelyeken mert tizoraival egyutt szetlonek ha csak az oroszokon mulna.
 
„Fűtsenek kevesebbet, járjanak biciklivel és mosás helyett szellőztessék ki inkább a ruhákat”. Ezt javasolta az európaiaknak Frans Timmermans, a zöld átállásért felelős bizottsági alelnök az Európai Parlament Környezetvédelmi Bizottságának ülésén, írja a HírTv oldala. Timmermans szerint elfogadható, hogy a lakosság is kivegye a részét az Oroszország elleni fellépésekből. Tóth Edina, a Fidesz EP képviselője a csatornának elmondta, megkérdezte a biztost arról, lesznek-e törvények a lakossági felszólításokból.
Frans Timmermans, bizottsági elnök válasza Tóth Edinának:

„Miért helyezem nyomás alá a háztartásokat? Én nem helyezek extra nyomást a háztartásokra, csak a polgártársaimnak azt mondtam, hogy ők is tehetnek valamit azért, hogy kevesebb pénz vándoroljon Putyin zsebébe. Persze választhatják azt is, hogy nem csinálnak semmit, de dönthetnek úgy is, hogy

kevésbé fűtenek, inkább biciklivel mennek, nem autóval, rövidebb ideig zuhanyoznak, hogy a ruháikat kiszellőztetik ahelyett, hogy kimosnák.
(most komolyan ezt javasolja kelet-európának??? épp azért csatlakoztunk a fejlett nyugathoz hogy könnyebb legyen az életünk és most ugyanez vár ránk???? nem kell csodálkozni ha ebből az EU-ból nem fognak kérni. )
 
...majd ezek utan a szavak után megigazitja a fehér glasszékesztyüjét, nekitamaszkodik a kandalonak, és kortyol egy picit a specialis borhuto által pont a megfelelő höfokura hutott borábol...
 
Egyre vadabb dolgok jönnek...

Kötelezettségszegési eljárás ˝ indulhat ˝ Magyarország ellen az orosz gázimport miatt​

Lehet politikailag arról beszélni, hogy más források kellenek, és nincs szükség az orosz földgázra, meg hogy ez mennyire fontos, de ideológiailag és filozófiailag még senki nem tudott földgázt vásárolni, csak fizikailag – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Lendván.
(komolyan mennyire érthetőbb ez az indoklás mint ideológiát gyártani hogy nekünk mennyire jó ha leállnak a gyárak és fagyoskodunk,,,)
(egyre jobban elege van itthon is az embereknek a háború következményeiből, nem értik miért nem tárgyalnak?? hisz elég a prágai tavaszt említeni ott is jöttek a megszálló katonák és mi a válasz...KIVÁRÁS. de, ugyan ez volt itthon 1956-ban is. hisz 1957-ben tömegek tüntettek Kádár mellett . )
 
egyre jobban elege van itthon is az embereknek a háború következményeiből
az ilyen általánosító semmivel sem alátámasztott pl. "azt mondják"
beszéd nem sokat jelent.
Most mit mondjak?
Ennyire lüke volt ki nem értette meg?
Olcsóbban szabadulunk ha feladja Ukrajna
Én első perctől azt mondom Zelenszkij és a támogatói, nem képesek az erőviszonyokat látni
Az a mondat mit beidéztem az első csapatmozgások óta világosan érthető
Hogy a nagy könnyhullató szuverén állam.
Felfogás és Zelenszkij megható beszédei utáni ébredéskor jön az hogy a szankciók se szoktak működni
Nos ezt nem tudom. Ukránokat kellene erről megkérdezni. Miért is nem tette le a fegyvert Afganisztán?
Irak??
Líbia?
Vagy régebben Vietnám?
Azért mert harcos nemzetek.
Pedig biztatom őket tegyék le, mert velünk csesz ki aki segítséget és fegyvert kér
Harcoljon ha akar de ne követeljen.
Például győzzön egyedül

Figyelmeztetés érkezett:

Amerika sem ússza meg a háború következményeit
Janet Yellen amerikai pénzügyminiszer arra figyelmeztetett, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió hatásait a világgazdaság egészében érezni lehet, s az amerikai gazdaságot sem hagyja érintetlenül az energia- és az élelmiszerárak emelkedése. A Deutsche Bank közgazdászai szerint az Egyesült Államok nem tudja idén elkerülni a recessziót.

Mióta mondom Setni akármilyen erkölcsi háttér igazuk is van az Ukránoknak
Veszni kell hagyni és nem kell semmivel se beavatkozni.
Eljött az ébredés ideje, ha igaz hogy a háborúból elege van idehaza.
És hozzáteszem így lesz ez az egész Európában

(bohóc e zelenszkij?) Mert te felháborodtál ezen(a kettőség érzelem mondatta) de a racionalitás mást látott
Az Ott Oroszország és Ázsia.
Ukrajna nem Európa.
Sajnos hagyni érdemes
az USA-t is küldtem haza.
Nem is tetszett a tengerentúli tagoknak
Hogy mi nem szeretjük és csak a lázítottság miatt vagyunk államok ellenesek.
Pedig csak féltjük azt amink van.
És azt tartjuk hibásnak ki hagyta az orosz befolyást, ilyen nagy függőségig nőni.
Magyarország önként dugta a hurokba a fejét
Az EU meg aluszékonyságból
 
Utoljára módosítva:
Hat akkor legyen nektek az a normalis hogy emberek lovoldoznek egymasra, és anna
l nagyobb ember valaki minel tobbet gyilkol meg :(
Nekem sosem lesz ez a normalis!
Mit csepegsz?
Nem normális.De a forrófejűség se visz sehová.
Van hogy az ember nem tud tenni értelmeset, csak feladni a kilátástalan küzdelmet.
Nyer Putyin egyelőre.
És okosabban kell készülni a holnapra.
 
Máér tényleg engem tartanak itt hulyenek hogy az ukranokat egy kemnenyen haszonleso tarsasagnak tartom,
Dehogy is, épp csak a többiek az ide vezető utat nem látják..
Csöpögnek.
Most más a trend.
Pedig színjátékot észrevehetnék amit nemzetközi fórumokon, videókon tesz a szakállas.
Gyakorlatilag kéreget és követel.

Végigházalja Ausztráliától Norvégiáig

Itt láthatod az összeset:

Utoljára módosítva:
cikk írta:
Draghi miniszterelnök ironikusan a légkondicionálást hozta fel példaként arra, hogy az olaszoknak esetleg fel kellene áldozniuk valamit az ukrajnai béke érdekében. „Békét akarunk, vagy a légkondicionálót akarjuk bekapcsolva tartani? – mondta április elején, miután megígérte, hogy Olaszország eleget tesz a kérésnek, ha az EU úgy dönt, hogy embargót vezet be az orosz gázra.
No ennyit még meg tesznek az Olaszok is
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,886
Tagok
615,339
Legújabb tagunk
Dorki000
Oldal tetejére