Hírek Olaszországban tilos lesz 25 foknál alacsonyabbra állítani a klímákat

Az olaszországi iskolákban és más középületekben májustól tilos lesz 25 Celsius-foknál alacsonyabbra állítani a légkondicionálókat. Ezzel az orosz-ukrán háború által súlyosbított energiaválságot akarják elkerülni.

A „termosztát-műveletnek” elnevezett kezdeményezést azután jelentették be, hogy Olaszország megállapodást kötött Angolával, hogy növelik a gázszállítást a dél-afrikai országból. Olaszország jelenleg Oroszországból importálja földgázának 45 százalékát.

A légkondicionálással elpazarolt energiáról azután alakult ki vita, hogy Mario Draghi miniszterelnök ironikusan a légkondicionálást hozta fel példaként arra, hogy az olaszoknak esetleg fel kellene áldozniuk valamit az ukrajnai béke érdekében. „Békét akarunk, vagy a légkondicionálót akarjuk bekapcsolva tartani? – mondta április elején, miután megígérte, hogy Olaszország eleget tesz a kérésnek, ha az EU úgy dönt, hogy embargót vezet be az orosz gázra.


A szabályok május 1-jén lépnek életbe, és jövő év március 31-ig lesznek érvényben. A nyári minimum 25 fokos klíma mellett pedig azt is szabályozzák, hogy télen maximum 19 fokosra lehet felfűteni az épületeket. Hogy ezt hogy fogják ellenőrizni, az egyelőre nem világos, de a határértékeket átlépőket 500 és 3000 euró közötti bírsággal sújthatják. Az intézkedés nem vonatkozik a kórházakra, de kiterjeszthetik a magánlakásokra.

Renato Brunetta közigazgatási miniszter szerint ezzel az intézkedéssel évente 2-4 milliárd köbméter gázt takaríthatnak meg.

Mészáros Juli

1650524249716.png
 
Annyira elbizakodottává tették Ukrajnát hogy az el sem tudta képzelni hogy reguláris erők fogják megtámadni.
Nem éppen,
Annál többet tettek
Konkrétan biztatták incselkedtek csábították az ingyen pénzek belebegtetésével
Lehet EU-tag.(de persze nem felet meg soha igazán)
És az Ukrán elnök úgy rászokott. még mindig mástól várja a megoldást
És a könnyű pénzek csábításában elfelejtettek fejlődni
Ezt mi is megtettük
A feleslegesen elszórt pénzek korában.
 
Én még emlékszem a tavaly kirobban Pandorra botranyra, ahol napvilagot lattak Zelenszkij és a kvartal offshore bulijai. Akkor meg a guardian errol irt, ma mar errol hallani sem lehet mert hogy izéééé....
Nem nem emlékszem, annyi van ki a fene követi
Zelenszkij se volt fókuszban
A Pandora-papírokban bizonyítékot találtak rá az oknyomozók, hogy Ukrajna jelenlegi elnöke, Volodimir Zelenszkij, aki 2019-ben nyerte meg a választásokat részben éppen azzal, hogy a korrupció felszámolásával kampányolt, nem sokkal választási győzelme előtt adott túl tulajdonrészén egy titkos offshore-cégben.
A színész-bohóc akkor:
1651388214535.png

és ma
1651388463435.png

 
Majd ok eldontik mire van szukseguk.
Az alábbira szükségük van nem kell visszadni csak még több jöjjön a kalapba:

A Kijevnek nyújtott hatalmas méretű amerikai pénzügyi támogatás, ami már meghaladja az egymilliárd dollárt,
1651389385054.png
 
Utoljára módosítva:
Nem kell az EU-ba se Ukrajna
Elébb meg kell felelni a gazdasági és jogi előírásnak (jogharmonizáció)
 
Utoljára módosítva:
Kell a fény, a világosság, a légtér. Én annak idején kicseréltettem az ablakot, úgy,hogy behelyezték a tokba, és azóta sokkal sötétebb a szoba. Nem szeretem.
Az hogy szereted vagy sem nem lényeges az energiával tudsz spórolni.
Ha fény kell ki kell menni a természetbe vagy az udvarra. Ha meg esik az eső és be kell menned akkor felkapcsolod a világítást.
De, miért kellene benn világosnak lenni??
Persze ez az energiatakarékossági gondokra vonatkozik mármint a válaszom.
Mert ha sok a fény akkor ott nyáron hűteni télen meg fűteni kell intenzívebben.
 
Az hogy szereted vagy sem nem lényeges az energiával tudsz spórolni.
Ha fény kell ki kell menni a természetbe vagy az udvarra. Ha meg esik az eső és be kell menned akkor felkapcsolod a világítást.
De, miért kellene benn világosnak lenni??
Persze ez az energiatakarékossági gondokra vonatkozik mármint a válaszom.
Mert ha sok a fény akkor ott nyáron hűteni télen meg fűteni kell intenzívebben.
Egyébkén t is megvalolsithatatlan a más márkanév.
Egyrészt egy márkának komoly marketingértéke van, masreszt onnantol kezdve hogy ket betut megvaltoztatnak a márkanévben, minden sznob ausztiaba menne vásárolni az eredeti terméket :)
 
Egyébkén t is megvalolsithatatlan a más márkanév.
Egyrészt egy márkának komoly marketingértéke van, masreszt onnantol kezdve hogy ket betut megvaltoztatnak a márkanévben, minden sznob ausztiaba menne vásárolni az eredeti terméket :)
(ezt nem ide szántad...)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

V.Márti wrote on H-111's profile.
Szia!

Szeretnélek megkérni hogy küldd át nekem - Michael Drosnin - A Biblia Kódja - 2 . részét a Visszaszámlálás - t. Előre is nagyon köszönöm! Bármilyen formátumban.
Kedves Kollégák,

Tudna nekem valaki segíteni a 10-11 évesek méréséhez szükséges Meixner-féle olvasás felmérőlap/szöveg megküldésében?
Előre is köszönöm, Ildi
papapig wrote on Kolonel0708's profile.
Jókai Mór - Mire megvénülünk
A ZIP fájl nem létezik
Sziasztok.
Keresztszemes mintákat keresek: Utolsó vacsora és Egyiptomi minták.
Köszönöm a segítséget
nagynezsoka wrote on sziporka78's profile.
Nagyon köszönöm a fordításaidat. A Mások harmadik részét főleg, mivel esély nincs rá magyarul, ahogy az Ilona Andrews könyvekre sem, amik fantasztikusan jó fordítások. Még egyszer nagyon hálás vagyok érte, köszi.

Statisztikák

Témák
37,306
Üzenet
4,584,426
Tagok
601,454
Legújabb tagunk
Barta Marianna
Oldal tetejére