Olyan erős sugárzás van Fukusimában, hogy 2 óra alatt végzett egy robottal

Most először küldtek be egy robotot a 2011-es balesetben károsodott fukusimai atomerőmű 2-es blokkjába. A gép nem bírta sokáig.

A vizsgálódás és némi takarítás lett volna a feladata annak a robotnak, amely a hat évvel ezelőtti baleset után elsőként jutott be a Fukusima Daiicsi atomerőmű 2-es blokkjába. A vizsgálódást a robotra szerelt speciális kamera segítette, ez azonban már a küldetés kezdet után két órával tönkrement, ezért azonnal visszarendelték a gépet.

Az AP szerint bár a robotot kifejezetten erősen sugárzó környezetben végzett munkára tervezték, összesen 1000 Sievert-nyi sugárzást bír ki. A bejárt területen óránként (!) 650 Sievert-nyi volt sugárzási dózis, ami már már elég volt ahhoz, hogy a gép tönkremenjen. Ekkora dózis egy embert rögtön megölne: a bénulás és halál 10 Sievert fölött azonnal bekövetkezik.

fukosima.jpg
 
Egyébként a teljes létesítménynek semmi baja nem lett volna se a földrengéstől, se a szökőártól. A problémát az okozta, hogy a hűtés fenntartását áramszünet esetén biztosító dízelaggregátorokat elöntötte a víz, mert oktalan módon nem számítottak arra, hogy lehet akkora hullám ami oda vizet sodor.
Épp tegnap néztem egy kisfilmet a legnagyobb természeti katasztrófákról. A 3. legnagyobb szerintük a 2011-es földrengés Japán északi részén.
Japánban a földrengés mindennapi dolog. Ezért fel vannak rá készülve. A japán városok, tengerparti települések, kikötők a max. 7,4 amplítudójú, a Richter-skála szerint, lökésekre vannak kalibrálva. A kikötők védgátjai 12 m magas cunamikat kivédenek, megfognak.
Ama földrengés amplitudója 9-es volt (ott kő kövön nem marad), epicentruma 65 km-re volt a partoktól. Jellemző az erejére, hogy a japán szigetek 2 m-t csúsztak Kína felé, a Föld tengelye pedig 18 mm-rel ferdébb lett. Maga a rengés is hosszú órákig tartott a néhány perces átlaghoz képest. A rengés által keltett cunami magassága pedig 40 m volt - a várható 12 m helyett.
No, ez a cunami öntötte nyakon a Fukusimai erőművet, ami tulajdonképpen kibírta még ezt is és nem dőlt össze.
(egy másik kisfilmből tudom, hogy) "Mindössze" az áramszolgáltatás akadozott - de ezt is kiküszöbölték. A fő probléma, hogy a hűtővíz desztillált víz volt és amikor a reaktor megfutott, a hiányzó vizet tengervízzel voltak kénytelenek pótolni. Ami pedig a magas hőfokon korrodált és korrodál mindent, amihez hozzáér. A korróziót javítani csak a mag eltávolítása és a terület dekontaminálása után lehet megoldani. De minthogy a reaktor megfutott, az utóbbiról szó sem lehet. Csuka fogta róka esete.
Minden egyéb úgy van, ahogy ismeritek,
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,383
Tagok
615,649
Legújabb tagunk
nagyi49
Oldal tetejére